Na én elmondom a frankót.
Egyszerűen jobbá kell válni, mit az újáldozat.
A volt kedvest meg úgyis megeszi az irigység.
Szegény, kocka fordul, lehet kőkeménykedni.
De legjobb a szenvtelen érdektelenség.
kőzuzmó
ps. eldobandó
athos igazad van, attol kemenyebb erzes nincs a foldon. :(
senkinek sem kivanom, felnott es erett ember kell ahhoz (inkabb koszivu) hogy atlassa a problemat es kepes legyen arra hogy athidalja.
ido es sok jo barat (alkohol vagy mas jellegu cucc is javallt, de nalam nem muxik)
ez az egy ut van ra, szerintem
nincs szukseg vudubabara, that's a joke
Mindössze (?) arról van szó, hogy ha nem is pont Viola esetében, de -ha átérezni nem is lehet - próbáljátok elfogadni azt, hogy ilyenkor az emberek általában nem tudnak józan ésszel gondolkodni. És az elborult elmének az is lehet jónak tűnő megoldás, hogy avatkozzunk be az új kapcsolatba. Ismétlem: tudom jól, hogy ezt nem lehet átérezni, legfeljebb megérteni. Az elmúlt tíz év velem is elfeledtette, hogy milyen érzés is az, amikor olyan nagyon szeretek valakit, hogy majdnem belepusztulok, és mégis tehetetlen vagyok, mert ez többé már nem érinti meg Őt. Senkinek nem kívánom azt az érzést, amikor egy találkozáson egyszer csak már nem látja a számára oly kedves tüzet ott lobogni a másik szemében.
Mindegy, ne haragudjatok, ez már nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de egy kicsit talán enyhítette a fájdalmamat az, hogy ide leírhattam az érzéseimet. Köszönöm a türelmeteket.
sziu,
"...Természetesen semmi ilyesmit nem fogok tenni. Még ha be is tudnék avatkozni, azzal nemhogy nem szerezném vissza az imádott személyt, hanem inkább magamat alacsonyítanám le. Az egyetlen dolog, amit ki bírtam találni elgyötört agyammal, hogy még egy pár hétig nem vágom el a kapcsolatunkat, megpróbálok finoman ott lenni és segíteni, ha lehet, és ha az új pasi véletlenül mégsem váltja be a reményeket, akkor talán még lehet esélyem. De csak akkor, ha méltósággal viselkedem, és semmi ocsmány dologgal nem próbálkozom. Erőszakkal úgysem lehet az ilyen dolgokat elintézni. Egy dolgot lehet tenni: várni az idő múlását, az tutira elrendez mindent. Illetve ha megy, súlyos elfoglaltságokkal elterelni a figyelmet..."
ebben tokeletesen elmondod mindazt amit mi eddig kerepeltunk, viszont ha ezt latod akkor mennyit er az amit az elejen az introban irtal?
semmit.
sajnalom, de nem tudom aterezni a dolgot mar.
ahhoz lehet hogy tulsagosan is nem-vagyok-fiatal, vagy eppen keseredett.
nem hiszem hogy egy ilyen temat alkalmasnak tartanek arra hogy itt vitassak meg.
komolyan, viola lehet vagy 13 eves.
Hogy a fütyibe' gondoltad a beleérzést??!!
Erôszakoljan meg a saját agyamat, mert Viola "esettanulmányt folytat" és csontig meg akarja szívatni a volt _szerelmét_???
Ezt nem gondolhatod komolyan!
Előrebocsájtom, hogy én nemigen ismerem Viola asztaltársunkat és ilyenformán nem is akarom sem megvédeni, sem támadni.
Számomra nem az jött le a hozzászólásokat olvasva, hogy milyen bunkóság volt ilyen topikot nyitni. Inkább az az elgondolkodtató, hogy mennyire egyoldalról nézitek a dolgokat. Semmi megértés, semmi beleélőképesség.
Néhány szót arról, hogy miért és milyen jogon szólok bele ebbe a nem túl magasröptű "beszélgetésbe". Engem kb. 48 órája rúgott ki az, akit szeretek. És ráadásul mindez az én hibámból történt, mert nekem nem volt elég erőm ahhoz, hogy kirúgjam azt, aki engem még mindig nagyon szeret, de én már nem vele akartam folytatni. Váltani akartam, de elkéstem vele egy hetet. Úgyhogy én most egyszerre állok mindkét oldalon.
És amig nem bocsájtottak el, tudjátok, én is pontosan azokat a "nagy igazságokat" gondoltam, amiket itt elmésen leírtatok. "Elegánsan félre lépni", "legyinteni egyett, aztán keresni a következőt", satöbbi. Az eszemmel most is tudom, hogy ezt kell tenni, de ha valakinek nagyon összetört a szíve, akkor ott bizony nehéz ésszel irányítani a tetteket, a gondolatokat pedig szinte lehetetlen kordában tartani. Bizony, nekem is eszembe jutott, hogy talán ha be tudnék avatkozni az újabb kapcsolatba, az esetleg segítene.
Természetesen semmi ilyesmit nem fogok tenni. Még ha be is tudnék avatkozni, azzal nemhogy nem szerezném vissza az imádott személyt, hanem inkább magamat alacsonyítanám le. Az egyetlen dolog, amit ki bírtam találni elgyötört agyammal, hogy még egy pár hétig nem vágom el a kapcsolatunkat, megpróbálok finoman ott lenni és segíteni, ha lehet, és ha az új pasi véletlenül mégsem váltja be a reményeket, akkor talán még lehet esélyem. De csak akkor, ha méltósággal viselkedem, és semmi ocsmány dologgal nem próbálkozom. Erőszakkal úgysem lehet az ilyen dolgokat elintézni. Egy dolgot lehet tenni: várni az idő múlását, az tutira elrendez mindent. Illetve ha megy, súlyos elfoglaltságokkal elterelni a figyelmet.
Bocsánat, ha esetleg túl komolyan vettem a dolgot, de a fentebb említett körülmények némi magyarázattal szolgálnak a szokottnál is érzékenyebb lelki állapotomra.
Kedves Viola '
Nem szep dolog a bosszuallas.
Ehelyett inkabb igyekezz mindkettojukkel jo kapcsolatot kialakitani.
Van eselyed, hogy a fiunak kimondottan tetszeni fog a dolog, Ha szerencsed van, a lanynak is,
Viola !
Köztudottan: cselekedeteink visszaütnek ránk. Anno élt egy ember, akit Jézusnak hívtak. Ha igaz amit neki tulajdonítanak, akkor szavai szerint: Akkor követsz el bűnt, ha a bűnre gondolsz.
Tudomásul kell venni, hogy lejárt a "kihordási időd", és gálánsan arrábbállni. ( Ha rólad volna szó.)
Üdv:csutak
Viola, ne haragudj, hogy ilyesmit mondok neked ismeretlenül, de menj a fenébe! :-(
Minden fórumon előkerül egy-egy provokátor, aki később azt állítja, hogy pszichológiai esettanulmányt készít. Valami jobb/újabb/eredetibb kifogást is kitalálhattál volna! :-(( Legelső példának talán a legdrágább, legkedvesebb Ragikánkat említhetném, aki még az ős-7kérdésben adta elő ugyanezt a dumát. Vele akarsz egy nívóra kerülni?
Az első mondat durvasága ellenére barátsággal:
ZöPö
Íme, egy jó módszer:
El kell kapni egy kora hajnali órában, egy hosszú késsel át kell szúrni a torkát, a kiömlo vért össze kell gyujteni egy tálkába, ezután gázlánggal le kell perzselni róla hajat meg az efféléket. Majd fel kell lógatni a mellso lábainál fogva, és egy laza mozdulattal fell kell vágni a hasát. Ezután darabokra kell vágni, a húst ledarálni fuszerezni, majd az áldozat saját (!kimosott!) belébe visszatölteni. Ezt hívják mifelénk "Voltszeretodisznóolés-ésegybenbosszúnakis-amitmuszájbeleírni-aszakdolgozatba" módszernek.
Nem akartam de elmondom: a pasim pszichológus hallgató és Neki segitek néha eseteket gyüjteni ezért érdekel egykét ilyesmi ügy. Lehettek nyugodtan öszinték!
Télleg érdekelne. Akárhogyis, elméletben van rá módszer, csak azt senki sem tudja kivitelezni, és különben is sok benne a bizonytalansági tényező, tehát emiatt (is) feleseleges.
Miután kihobörögtem magamat, írok egy tényszerubbet is. Mindenki, akinek végigfut az agyán hogy egy ilyen helyzetben elkezd az új kapcsolatba beavatkozni, jól tenné ha végiggondolná a dolgot az új pár szemszögébol. Ha én, mint új partner látom hogy a régi mennyire kapar, biztos azt gondolom majd: szegény, milyen szánalmas...
És valószínuleg az elpártolt kedves is inkább csak szánalmat érez majd az esetleges bosszankodás után. Mire jó ha a két boldog ember szánakozik rajtad? Végképp csak hülyét csinálsz magadból.
Palánk
Annyira nem rossz Viola kérdése. Hiszen mindenkiben él egy kis gyerekes bosszú, hogy ha valaki elvette a macimat, akkor én meghúzom a haját.
Persze ebből ki lehet nőni. Ez úgy működik, hogy az ember elgondolkodik azon, hogy a másiknak meg kellene húzni a haját, de a végén nem fogja megtenni mert belátja, hogy nincs értelme.
Bátran bevallom, hogy volt már alkalom, amikor felmerült bennem a kérdés, hogy vajon-miért-ő-miért-nem-én majd úgy döntöttem, hogy butaság. Ha nem, hát nem. Más után kell nézni, pont.
Szerintem ebből az állapotból ki kell nőni. Utána is felmerül a kérdés, de egy nemes legyintéssel elfelejtődik. Belátom nem mindig egyszerű elfelejteni egy nagy szerelmet, de ez egy korábbi topic témája.
