A 90-es években vetítették a tv-ben, fiatalokról szólt, akik egy Sportakadémián tanulnak, gyakorolnak mindenféle extrém sportágban és közben kalandokba, problémákba, izgalmakba, kapcsolatokba bonyolódnak:
A legnagyobb az viszont kétségtelenül a Szupernagyi volt a két unokájával, a pernahajder Campbellel valamint az ő két szellemi fogyatékos emberével és a szintén lökött unokaöccsével, dagival.
Nem jutott eszembe az Időlabirintus (Rotgo, Belor, a 3 gyerek és a Nídus) és a jútyúbra fel is volt rakva, így megnéztem. Ha jól emlékszem idehaza csak az első sorozatot adták, kb 30 éve ment. 3 sorozat volt, a harmadikban már nem volt Rotgo, helyette vmi fiatalabb ürge: László volt a "mágus".
Én is nagyon szerettem a sorozatot, és rengeteg keresgélés után sikerült megtalálnom.
A címe: Mesék a végtelen történetből
Itt az angol trailer:
Remélem, hogy tudtam ezzel egy kicsit segíteni... Sajnos fogalmam sincs, hogy hol tudnám magyarul újranézni a részeket. Alig lehet kapni valamit róla az interneten, pedig régen magyarul adták a Duna Tv-n. Ha valaki tud segíteni, hogy hol tudom megnézni magyarul, nagyon kérem írja le! Előre is köszönöm!
Sziasztok, keresnék egy filmsorozatot amibe arról van szó hogy van egy gyermek aki a könyvtárból kap a könyvtárostól egy varázslatos könyvet és el kezdi olvasni, majd belekerül a könyvbe ahol egy Sárkányok uralta Birodalom van, ahol van egy nagy fehér palota, meg a sötétség, ez a két rend uralkodik a varázslatos helyen, a film hősei egy saját készítésű sárkányrepülővel utaznak. Azt hiszem hogy a Duna tvén ment ez a sorozat régebb. Előre is köszi a segítségeteket.
Már sokszor eszembe jutott egy bizonyos 80-as évek béli sorozat és most megint. Idegesít, hogy fogalmam sincs mi a címe. Nem vicc, kimondottan ezért reggeltem :)
Agyilag a ,,cseh kettőn" voltam még akkor, inkább a hangulata fogott meg egy egy darabnak a komplett sztori felvázolása bajos lenne. Egy darabig lapozgattam, de türelmetlen vagyok és inkább írok.
Első sorban a következő érdekelne: A főszereplő egy kisfiú volt akinek a nagyapja régészprofesszor és egy sivatagi
expedíció során nagy kincsre bukkan s ezután elismertté válik. A főcím is ezzel indul egy homokvihar elől menekülve veszi észre hova bújnak a skorpiók így jut egy kriptába ahol az említett felfedezést teszi.
Aztán rémlik még, hogy ez a kissrác rajong a régészetért és a nagyfater többször kamu sztorikat kreál, hogy lefoglalja és szórakoztassa a kisunokáját aki lelkesen igyekszik megoldani a kincsek megtalálása köré kerített rejtélyeket.
Egy másik sorozat, aminek a zenéje rémlik, hogy valami fütyürészős és a főcímben fentről mutatnak egy részt ahol bicikliznek egy tengerparti autóúton.-ez tudom nem sok.
Ha már itt tartunk emlékszem még a Skippy, a kenguru -ra később a 90-es években egy földönkívülis Disney produkcióra a Nehéz napok a Föld nevű bolygón -ra
Sziasztok! Tudnàtok nekem segíteni? Màr több éve keresek egy sorozatot,de sehol nem talàlok rá és már nsgyon idegesít. Ez a sorozat kb. 6-7 részes volt,egy vak kisfiúról szólt,akit egy nő fogságban tartott.Sok minden nem dereng a filmből,de barlang,egy kastély is rémlik és azt hiszem valami köveket kerestettek azzal a fiúval. Azért érdekelne annyira ez a film,mert kétszer játszottàk a 90-es években nyáron,de az utolsó részéről mindig lemaradtam. Ha megtudnátok mondani a film címét,nagyon hálás lennék. Előre is köszönöm a segítsèget.
Egy amerikai űrhajós sorozat címére lennék kíváncsi, amit anno kb 1998-ban adtak le a Tv2. Sajnos semmi infót nem találok róla sehol. A jelen időkben játszódott és egy csapat tagjai voltak a főszereplők. Mutatták benne, hogy miként készülnek az űrutazásra, meg néha megjavítottak 1-2 műholdat...stb. Nem dokumentum sorozat volt.
Sziasztok! A 90-es években láttam egy filmet vagy sorozatot a tv-ben. Annyira emlékszem csak belőle, hogy a család elment kirándulni, és a szülők, ha jólemlékszem, valamit megettek, és összementek olyan Barbie baba méretűre. Babaruhát, babaházat vásáráltak nekik a gyerekek, és mikor utaztak haza, a böröndbe rejtették el öket a gyerekek, de a böröndök átvilágitásánál az őrök észrevették őket és kinyitották a böröndöt, mire a szülök robot módjára kerdtek el mozogni, mint valami játékok! Ennyire emlékszem! Légyszi segítsetek! Valamikor a délutáni órákban játszotta a tévé, én is tizenévesként
egy csehszlovák ifjúsági sorozatot keresek, igazából nem túl sok mindenre emlékszem belőle, nagyjából a következőkre emlékszem: adott két testvérpár, az egyik srácot Janának (esetleg Janónak?) hívják, a másik srác neve Veréb, neki a testvére pedig talán Elen(a). Valami olyasmi volt a sztori, hogy Verébék családja vidékre utazik, itt ismerkednek meg a másik két gyerekkel, összebarátkoznak és róluk szól a sorozat. mintha valami állatkert is lett volna a sztoriban...(de lehet, h keverem valamivel). Úgy kb. a 90-es évek elejére saccolnám.
Van valakinek elképzelése, mi lehetett a sorozat címe?
Sziasztok, én egy régi rajzfilmet keresek. Volt benne egy szép fehér ruhás lány, talán Arkana, és a rosszak a kalózok voltak, ilyen nevekkel, hogy Maxigáz, Zsebpiszok, és volt egy kövér nő, aki Popocici névre hallgatott. Scifi elemek is voltak benne, föld alatti birodalmakról. Tudja valaki a címét, mi lehetett az?