Hányan támogatják a melegek házasságát?007. szeptember 20. 16:12
Az MSZP társadalmi vitát kezdeményez, miután az SZDSZ a melegek házassága érdekében törvényt módosítana
Az azonos nemű párok házasságának engedélyezése érdekében a családjogi törvényhez nyújt be módosítást az SZDSZ - jelentette be Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes csütörtökön. Az MSZP társadalmi vitát kezdeményez arról, mekkora melegek házasságának támogatottsága.
A szabad demokrata javaslat úgy változtatna a törvény szövegén, hogy a "nagykorú férfi és nő" helyébe a "két nagykorú személy" megfogalmazás lépne. A törvénymódosítás 2008. január 1-től szélesítené ki a házasság intézményét, ezzel biztosítva a homoszexuális párok számára a házastársakat megillető összes jogot.
A javaslattal összefüggésben a nagyobbik kormánypárt képviselője azt mondta: az MSZP szeretné elérni, hogy a melegeket is ugyanazok az emberi jogok illessék meg, mint minden más embert, ezért a jelenlegi jogi szabályozáson változtatni kell.
Hogy ez házasságot jelentene-e, az az egyik legjelentősebb társadalmi kérdés. Ezért társadalmi vitát szeretnénk kezdeményezni erről - fűzte hozzá Szabóné Müller Tímea. Elmondta: az MSZP a melegek regisztrált élettársi kapcsolatát támogatja, és azoknak jogi problémáknak a megoldását, amelyek a meleg párokat érintik az egészségügy, az öröklés területén.
hirado.hu/MTI