haho. a forrázás a szomszédos országokban bevett szokás,sváb,szerb,szlovák ,stb! az onnan betelepedett emberek használják a mai napig ezt a technikát. ha mindenigaz este lesznek képek:)
helo Robi. a szurás és a bontás azért kivitelezhetetlen dolog legálisan othon mert trichinella vizsgálatra is vesznek mintát a sertésből "elvileg:)" és ezt a vizsgálatot csak a szerződőtt orvos csinálja! ahoz,h othon csinálhassa az ember jo pár 10 milliorol kell lemondania:(
Igen a hentesség felől, szerettem volna érdeklődni,. hogy közös nevezőn legyünk .Én most konkrétan igazából ,nem a házi privát, maszek vágásokra gondoltam,ha nem a potenciális, üzemelő vágóhídi helyzetre.
Azt tudom Dombovár környékén egyes helyeken divat a forrázás .Náluk se szokás, és nem találkoztam még olyannal, aki kifejezetten kérte volna. Általában a (szilveszteri) malacokat szoktuk forrázni. .
Én is csak azért forráztam, mert teljesen fekete volt a coca. Utána át lett pirítva. Valóban kicsit tovább tartott, de viszont nagyon szépen kijöttek a szőrtüszők belőle.
Én Somogyban lakom felénk nem nagyon szokták a disznót forrázni. Egyszer kétszer kiprobáltuk de nem lesz belőle rendszer. Szerintem úgy érdemes forrázni hogy utánna feketére lepírítod. Csak igy eléggé hosszadalmas a folyamat.
Töltöttünk. Én legalábbis igen. Nagyon szép színe lesz tőle az anyagnak, csak kicsit műíze van, de egy kis utó fűszerezéssel teljesen tökéletes árut lehet készíteni.
Köszönöm a segítséget mindenkinek holnap 3ra megyek a helyi hatósági állatorvoshoz megbeszélésre. Remélem hogy sikerül ésszerü paraméterekben megállapodni.
A Cecei útmelleti szalonna és kolbász árusítást én is láttam. A pikantériája az hogy a stand az úttól kb 2-3 méterre van ugyhogy eléggé veri a por valamint a ugynugy 2-3 méterre van a disznókarám hogyhogy eléggé jó a bukéja is.
Cshampilampi a hentes tanfolyan engem is érdekelne. Mikor tudsz pontos infót?
Érdeklődnék hogy töltöttetek e már a böllér kft fűszerkeverékeiből?
:)látenshentes : A fa húsvágó tőkével kapcsolatban ha még aktuális, ezen linkeken találol
http://gyor.olx.hu/hustoke-hus-toke-alig-hasznalt-iid-123323635 tőke használt
http://www.infoworld.hu/index.php?mode=teradat&termekekid=5153 tőke új gyártótól talán megfontolandó, hogy érdemes e használtat venni, és menyitkell érte utazni, vagy inkább újat. Most Orosházán- ,Hódmezővásárhelyen a böllérboltban ( böllrboltbahttp://www.bollerkellekek.hu/aktualis.htm ) vagy szegeden 60 000ft körül. ez lábbal vagy láb nélkül? ( pluszköltseget lehet elengedik).. Lajosmizsén van egy telep itt találhatol hasznát asztalt. Lehetséges ezek ről tudol, nem új információk.
Füstölés Nálunk a tűzfészek bent van a füstölőben , ¼ vashordóból lett készítve egy katlan ,abba rakjuk a mágját, keményfából akác,tölgy,bükk, megspékelve gyümölcs fa darabokkal,megy….. ez adja az alapot,s betakarjuk akácfűrészporral. Pár éve hallotam az öregektől a száraz kukorica levelet tesznek rá,..
Fórumozók: valakinél hagyomány e a házi disznóvágásnál a forrázásos technológia .szokták e kérni. (Az ország valamely régiójában.)
csampilampi: érdeklődnék Szolnoknak a Jászsági részén keresett szakma a hentes, s van is ráigény,s munka lehetőség ,tisztességes fizetéssel?
látom a tuti aromákkal te is tisztában vagy:) nem muszáj cseresznye port szerezni. ha van kéznél rőnkőd abbol lehet vágni darabokat és beizzitani ha melléteszed az akácpornak és ha elég nagy a füstőlő belmagassága(a hő miatt) akkor már az is jo lehet! régen nagyapámék is hasonloan oldották meg ezt:)
haliho az én gázkamrám 6x4m es és a belmagasság kb270. de szeretném bekocsizni a kőzeljővőben ugyhogy meg kell emeljem a tetőt. én szinte csak akácporral füstőlők
Általában belső füstölést alkalmazok, és itt is egy nagy vastepsibe van alágyújtva a lángoláshoz, majd erre van rászórva a fűrészpor. A füstölő 1,5*1,5*2m alapterületű.
hello Robi! 125 ős kuláréval szoktam dolgozni +dorka,holyag vagy ritkán marha vastag de volt már,h tőltőttem marha vékonyba is aki spirálosra kéri:) nállam most van folyamatban az őstermelői. szerencsére az itteni hatosági orvos jo fej:) ha az ember az alap kővetelményeket betartja akkor nem nagyon szoktak baszakodni, de ez tényleg ember függő!
hello én személly szerint,nyáron kivülről küldőm a füstőt a füstőlőbe télen pedig benti fedett tálcás modszerrel füstőlők.az a 150-200 ft k...a sok!sztem max 80ft -kg a tarifám! bár ha valaki kifizet annyit kilonként:)
Szerencsére az aposomnál van füstölö igaz nem nagy de a lényeg hogy van. A bér füstölés eléggé drága 150 ft kilója. Ha meg szárítják is akkor 200 ft kilója.
Nem rontottam még hálisten sosem füstölést, azért nem szoktam másnak bérbe füstölni, mert egyszerűen nincs rá időm és nem kinlódok vele. Nem tartozik a kedvenceim közé a füstölés. Ezért szoktam csak magamnak és nagy ritkán 1-1 ismerősnek.