Ma reggel aztán a 86-oson és a 60-ason jó kis késések voltak.
Pl. a 60-as busz a kiírt 10 perc helyett még negyed óra elteltével se jött, a 86-os meg a 7 perc helyett 13 perc alatt érkezett. A buszvezető meg tök vidáman csevegett az AVM telefonon.
Ehhez viszont sok minden hozzájárul, de a legfeltűnőbb amikor reggel az Árpád fejedelem útján, a BUSZ-sávban a Margit hídtól a Komjádi uszodán túlig áll a kocsisor.
Úgy látszik pénzkidobás volt az a kamerás "rendszer", amit a Margit hídnál állítottak fel. Az illetékesek ugyanis semmit sem tesznek a BUSZ-sáv autómentesen tartásáért.
Hát, Óbudánál és a Batyin szinte mindig így csinálja a sofőr, és mindig sikerül is neki. Piros vinnyogó, motor, ajtózárás, tépés el - és miközben kb. harminccal elszlalomozik az előtte ill. mögötte álló 11-esek között, kikerüli a taxit, kanyarodik, stb., még lépteti szorgosan előre a BUSE-t is - aztán megáll a pirosnál papírokat kitölteni :)
Miért nem tudnak elsőre elindulni a Volvo buszok? Rendszeresen utazom a 103-assa, eddig egyszer sem tudott elsőnek elindulni. Amikor el kellene indulni akkor kerül elő a sofőr, beröffenti a motor, becsukja az ajtókat, a motor felpörög, szenved egy darabig, majd leáll. Ez után tud csak elindulni. Az első héten volt olyan, hogy 5 percig szenvedett, mire el tudott indulni. Elég nevetséges.
Nekem az az elméletem, hogy mivel légrugós, és a motor indítása után azonnal indulni akar a sofőr, még nincs elég nyomás, a vezérlés letilt. Nem vagyok buszvezető, csak hidrós Citroenem volt, azért gondolok erre.
Tudod vannak olyan helyek, ahova VOLVO soha nem, fog menni mert nem fér el.Mondták ezt akkor. Ma ugyanazon helyen tervezik a kocsi beállítását. Na erre mondtam, hogy a nyári időszámítás miatt lehet a változás. / mivel a hely ugye nem lett nagyobb azóta / A nyári meleg szellő kifújta a gonosz téli terveket. És ezen a ponton nem találtam a logikai magyarázatot. Ilyen pl a 42-es vonal. Nem baj a fejlesztés csak logikátlan a kommunikáció. Mivel olyan helyeken is meg fog jelenni tervek szerint a VOLVO, ahol eddig -még ha lett is volna elég kocsi rá- nem tudott teret hódítani. Érted? / én nem biztos-....../
Azért augusztus még messze van, de akkor talán olyan helyen is lesz VOLVO, ahol eddig nem fért el...... Hiába mától már nyári időszámítás van, más képet mutat a város stb stb stb stb logika most se jött be !
Mivel azok a kocsik folytatják aznapi tevékenységüket a 906-os éjszakai járaton, oda meg akkor megy VOLVO ha minden 280-as és 435-ös selejt lesz szerintem.
Mondjuka 08-06-ot megértem, hogy óvja, minap voltam vele 6-on két kört, igazi remekmű, pláne utána a130gy-on milyen jó volt vele. Szóval jó dolog amit tesz vele.
mint volt bkv-s tudom a logika nem mindig kap teret egyes dolgokban... 96gy-n oda figyelnek a volvokra,föleg a 08-06 soförje(igen kimélö üzemmódban használja,mind a két tipust)
Hát igen, de abban volna logika ugye....... Az meg itt hát hogy is mondjam a cégnél nem túl sok helyen nyer teret sajnos. Mondjuk én is inkább Palotára engedném Flórát, mint 60-ra, mert eddig nem úszta meg sérülés nélkül azt a vonalat. Palotán legalább vigyáznak rá, mert tudják, hogy én is vigyázok rá. Meg hálásak nekem a 11-97-ért, amit áprilisban megkaptak anno. És ez így jó.