Amikor az enyémek kaptak új kaparós bútort , külön-külön odavittem őket és megmutattam , mire való ... kapirgáltam a mellső lábukkal . Mici azonnal elfogadta , Saci meg soha . A felújításkor itt hagytak egy szoba ajtót az okos mesterek , hogy majd holnap .... No az máig megvan a közlekedőben , mert természetesen másnap nem jöttek érte , Saci meg elbitorolta . Azóta is azon manikűrözik . Egyre rondább , de nemtom' mivel szoktathatnám át a makacs jószágot ... pedig éppen aktuális az új kaparó .
Tegnap átvittük Röfinek a Lemonkától örökölt bútort. Nem túl magas, kényelmesen befért az ólba, de van rajta több kaparóoszlop, két plató és egy odú, szóval egy macskának éppen jó.
Régóta terveztük, hogy megkapja, de most lett sürgető, mert Röfi elkezdte megenni a kempingfotelt, ami nem túl egészséges. Ügyesen kihányta a műanyag szálakat, de nem biztos, hogy mindig sikerülne. A fotelt kivittem, de így túl üres lett a szoba.
Mikor bevittük a bútort, Röfi velőtrázó ordítozásba kezdett (Röfi borzasztó erős és iszonyú hangosan tud ordítani, az összes macskánk közül ő a leghangosabb) és elbújt az ágyon lévő kartondobozba. Ez délben volt, még az este 1/2 tízes etetésnél is ott kuporgott bent rettegve. Kicibáltam, így hajlandó volt enni, de csak a bútortól tisztes távolságban. Mikor magára hagytam, tágra nyílt szemmel ingatta a fejét és bűvölte a bútort.
Ma reggel már ki volt rángatva a párna az odúból és Röfi a régi, úgyhogy szerencsére kiheverte a sokkot. Remélem, be fogja lakni a bútort.
Az itthoni cicánk nem eszik sokat, pedig hatalmas... a fele akkora -a telken-na az aztán. Egy 42 dkg-os konzerv, simán lemegy, mellé kis száraz. Az auchanos konzerv-pedig nem is saját márkás volt, valami osztrák-nem nyert. A Penny-s zselés, meg a zacsis, az föleg. Szárazból mindig van neki kinn-vagyis az benn, a garázsban. De nemám az Aldis. Csak ha keverek bele 30% whiskast, a legdrágábbat, ami olyan, mint a jutifali. Akkor betermeli. És kikövetel mindent. Volt már, nem mentem ki valamiért. A legfelsö polcról leverte a vödröt, amiben keverem neki a cuccot. Az egész garázs merö cicakaja volt.
Enyémek nem lopkodnak , sőt a konyhapulton sem kaptam még egyiket sem , komódon is csak egyszer láttam Micit (ő a kíváncsibb) . De tudja a kis mocsok , hogy nem jó helyen járt , mert hátra nézett , hogy látom-e , és mi lesz . Mikor rászoltam , hogy "hol vagy Mici ?! .... úgy pattant le , mint akit tűz ért .:-) Pedig fel sem emeltem a hangom . Okosak ám . Néha nem győzök ezen csodálkozni .
Oszkár és Lemon előtt mindig kint lehetett hagyni, nem voltak falánkok, csak annyi ettek, amennyire tényleg szükségük volt.
Most viszont nem lehet kint hagyni, Emília mindent felzabálna Gombóc elől is és hordóvá hízna. Ott kell lenni mellettük, és ha Gombóc jóllakott, el kell venni a maradékot. Emília megkapja az adagját, és figyelni kell, hogy miután megette, ne túrja ki Gombócot, aki lassabban eszi a szárazat. Emília még így is elég kövér. Ha van rá lehetősége, lop is. Ha véletlenül a konyhapulton felejtünk egy pogácsát, hamarosan az előszobában találjuk meg lerágott sajtréteggel. Amit mozdítani tud, azt el is viszi, nem helyben eszi meg.
Enyémek pl.-ul még válogatnak is . Este konzervet kapnak , és ha nem ízlik , inkább reggelik nem is esznek . Kipróbáltam .... a csirkést megszagolják , mellső lábat ráznak , és reggel ott van a tálkájukban . Csak akkor Micike hajnal 4-kor kiszeretget az ágyból , mert tovább nem bírja az éhezést .
Úgyhogy nem veszek már csirkést , ha meg váltok , éjjelre adok szárazat is nekik ....
Én nem váltanék, ha a macskám egészségéről lenne szó.
Az a Purina egy sima felnőtt macskának való táp, nem idősnek és nem ivartalanítottnak. Egy egészséges, 7 év alatti macskának jó lenne.
Ha veséjével probléma volt, a tápváltás inkább vesekímélő táp irányában lehet indokolt (biztosan nem az olcsó kategória sajnos), a dokival kell konzultálni. Macskáknál gyenge pont a vese, a mi dokink 10 év feletti macskáknak évente vérvételt is javasol, hogy időben kiderüljön, ha gond van.
Júniusban vettem egy 8+2kg-osat akkor 15 ezer Ft volt. Ma látom, hogy 30ezer alatt nincs semmi 10kg-osScience Plan.
Mindig ilyennel etettem az utóbbi 5 évben a doki javaslatára, miután a veséjével volt probléma. 11 éves herélt, nem kövér de 5-5.5kg között mozog a súlya.
Ez lenne elmeháborodott áron, de nem tudom mennyire egészséges táp ez.
Szállodás sef voltam. Cicus imádta a svedasztali maradekot. (Emberi fogyasztásra is alkalmas volt-de senki nem kockáztat) Hazajött kiló párolt lazacfile, fött tojás, sonka, virsli, ránotta, reggeliböl.
Volt is etvágy :-)
Sajnos már nem melózom-de a legjobb zacsis, a töltött whiskas száraz nem megy úgy, mint a konyhai maradek.
Hoztam a macsekoknak -s persze gazdáiknak is- egy kis csemege koktélt:Hogyan készítsünk cicánknak egészséges házikosztot? Receptekkel!
Cicád válogatós és nem eszi meg a száraztápot vagy a konzervet? Próbálkoztál már a házikoszttal? Segítségül néhány jótanács az otthoni macskaetetéshez, hogy a cicád is jól járjon.
A kistestű macskafélék természetes táplálékai (madarak, kisrágcsálók) átlagosan 55-65% vizet, 15-22% fehérjét, 8-12 % zsiradékot, 2-5% szénhidrátot, és 3-4%-nyi ásványi anyagot tartalmaznak. Ha cicánknak házilag, otthon szeretnénk összeállítani a menüjét, igyekeznünk kell azt olyan alapanyagokból összeválogatni, hogy a kész keverék beltartalma ehhez hasonló legyen. A felnőtt macskatápok optimálisan minimum 25-30% fehérjét, minimum 15-30% zsírt, és 2-3% rostot kell tartalmazzanak (vigyázzunk, a szárazanyagon belül!) ahhoz, hogy biztosítsák az állatok táplálóanyag szükségletét és e mellett kellőképpen ízletesek is legyenek a számukra.
Milyen arányban és hogyan keverjük össze a macska házi ételét?
Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy egészséges macska házilag összeállított takarmánykeveréke megközelítően háromnegyed (3/4) rész fehérjehordozóból (hús vagy halfélék, illetve ezek melléktermékei) és egynegyed rész (1/4) egyébből kell álljon (szénhidráthordozók, zöldségfélék). Ez az arány azonban jelentősen módosulhat attól függően, hogy konkrétan milyen alapanyagokból is áll a keverék, mert pl. a színhúst nagy fehérjetartalma miatt nem szükséges háromnegyed résznyi mennyiségben bekeverni, viszont ki kell egészíteni valamennyi zsiradékkal. Ugyanakkor pl. egy főtt tyúktojás és mellette 100 gramm tehéntúró már bőven fedezi a macska napi fehérjeszükségletét, tehát ezek mellett állhat csak zöldségféle vagy főtt rizs a takarmánykeverékében, összességében akár nagyobb arányban is, mint egynegyed.
Vajon a macskának tetszik-e a főztünk?
Ráadásul a menü összeállítását úgy kell megterveznünk majd összeállítanunk, hogy a végeredmény a macskának is tetsszen, ha ugyanis a takarmánykeverék nem lesz számára elég csábító és jóízű, vagy ha az állaga nem megfelelő, előfordulhat, hogy hozzá sem fog nyúlni. (Vigyázzunk az eledel hőmérsékletével is, mert ha túl forrón, vagy túl hidegen kínáljuk fel, és emiatt nem hajlandó enni belőle, előfordulhat, hogy a kellemetlen emlék miatt ugyanazt a fajta eledelt – órákkal vagy akár napokkal – később, amikor már megfelelő hőmérsékletűvé vált sem fogja majd elfogadni.
Macska etetése házikoszttal
Az alapanyagok összekeverési aránya eltérhet még az adott életkornak, élettani vagy egészségi állapotnak megfelelően is. Az összetevők elegyítésének megkönnyítése érdekében javasolt kevés langyos vizet, esetleg húslevet is használni (konzerv hal esetén annak a levét), valamint etetés előtt fél-egy óráig pihentetni a keveréket, hogy az ízek jól összeérjenek. Nagyon vigyázzunk arra, hogy az eledel kellően homogén legyen, vagyis az alkotóelemek jól összekeveredjenek benne (turmixolhatjuk is), különben a macska ki fogja válogatni belőle a neki leginkább tetsző falatokat. Ugyancsak fontos, hogy a megfelelően összeállított keverékeket folyamatosan váltogassuk, így biztosíthatjuk, hogy eledele kellően változatos legyen, ezzel egyben elkerülhetjük az egyféle eledelhez való hozzászokását is.
A keverék alkalmas a macskánk táplálására?
A jól táplált, megfelelő összetételű és mennyiségű takarmányt fogyasztó macska tekintete élénk, bundája sima, fényes és nem hullik, szeme tiszta és ragyogó, orra kellemesen meleg és nem túl száraz. Bélsara sötétbarna színű és normális állagú, testsúlya állandó vagy csak kismértékben ingadozó (azaz nem fogy le vagy hízik meg hirtelen), és a fajtájára jellemző viselkedési formákat mutatja. Sokat és nyugodtan alszik, de a legmélyebb álmából is képes azonnal és gyorsan felkelni. Rendszeresen és alaposan tisztálkodik. A felkínált, macskának való táplálékot azonnal és szívesen elfogyasztja, viselkedésében különösebb változás nem észlelhető. A hazajáró macska jól érzi magát a bőrében, szívesen jár haza, evés után rendszerint pihen és alszik egy jót otthonában, majd csak ezt követően indul el újabb körútjára.
Mennyi a macska egy napi adagja a házikosztból?
Egy átlagos testsúlyú (4,5 kg-os) macska naponta 3-4 kisebb adagban felkínálva körülbelül 300-500 grammnyi, megfelelően összeállított házi keveréket (vagy nedves tápot) fogyaszt el. Ez a mennyiség természetesen bizonyos élethelyzetekben valamelyest módosulhat. A kijáró macskák – amint már volt róla szó – általában képesek az aktuális igényeiknek megfelelő mennyiségű eledel felvételére, ez pedig változhat többek között a külső körülményektől (hőmérséklettől) , az igénybevételtől (párzási időszak, fizikai aktivitás), a tartási körülményektől, a macska aktuális viselkedésétől (sokat van távol, vagy inkább otthonülő) és a pillanatnyi egészségi vagy élettani állapottól (betegségből lábadozó vemhes, szoptató stb.). Mivel a macska bezabálásra vagy túlevésre kevésbé hajlamos, általánosságban elmondható, hogy a megfelelő összetételű és beltartalmú házi keverékekből annyi egynapi adagja, amennyit jó étvággyal elfogyaszt. Kijáró felnőtt macskákat a hazatéréseik alkalmával, a csak lakásban tartottakat pedig a kondíciójuk függvényében naponta 2-3 alkalommal etessünk meg.
Példák házilag összeállított, egészséges, felnőtt, megfelelő kondícióban lévő macskákkal etethető takarmánykeverékekre (500 gramm mennyiségre vonatkoztatva):