AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
King Crimson – In The Court Of The Crimson King (1969)
Lakatlan sziget pozitív ez a lemez, mert egy életen át lehetne elemezgetni, elmélkedni, mire megfejtünk minden egyes hangot. Ugyanakkor azért az elsőre is hallatszik így a majd 1000 AOTD* alatt pallérozott fül számára, hogy ez bizony egy élvezhető lemez annak is, aki nem a jazz tanszakon phd-zett. Nem mondom, hogy minden számot szeretek, de az Epitaph akkora 100 pont, hogy az összképet a többi dal sem tudja 10-ből 9 pont alá vinni. 10/9.
AOTD off
* remélem ti is toleránsabbak lettetek ennyi lemez után
King Crimson – In The Court Of The Crimson King (1969)
A világ valaha volt egyik legjobb lemeze. Nálam biztosan dobogós. Azonkívül, hogy a zsigerekig hatolnak a dallamai, véletlenül sem nevezhető egysíkúnak vagy felszínesnek. Madách is szépen keretbe foglalta már mennyire küzdelmes maga az élet. Ugyanez zeneileg csodálatosan leképeződik a KC ezen klasszikus albumán. Nem adják ingyen azt a libabőrös borzongást, meg kell küzdeni érte, rendszert kell találni a nagy káoszban, az őslevesben ahhoz, hogy létrejöjjön valami megfoghatatlanul több. más minőség mely helyrerázza az univerzumot. Utat kell lelni úttalan utakon ahhoz, hogy a végtelen energiák megvalósíthassák az örök becsüt, egyenként mindenki számára külön-külön.
Dude, mi a vélemény az új In Vain-ről? Úgy látom, te csipáztad a bandát, vagy legalábbis az Aenigmát, meg Musti, de ő szerintem már leszokott a zenekarról, szóval mást kérdezni nincs értelme.
Ez egy megúszós lemez, az a bajom vele. Valószínűleg a pop punk címke poénnak lett odaírva, pedig annyira nem is áll távol az igazságtól. Már amikor először hallottam a Show Yourselfet, talán a klipjével együtt, rögtön tudtam, hogy itt baj lesz, és lett is. Mondjuk a Crack The Skye után a The Hunter és a Once... sem volt az a hatalmas felkiáltójel, az Emperor viszont egyenesen kérdőjel lett, és maradt is számomra mindmáig. Lehet, az volt a cél, hogy a Crack... utáni nagy egyszerűsödésben eljussanak a "hogyan csináljunk lemezt minél kevesebb és érdektelenebb témából?" kérdés megválaszolásáig, és sikerült is nekik. Akkoriban azt hittem, végleg elbukott a Mastodon, aztán szerencsére a Hushed...-dal visszavágott, mint a Birodalom. 10/5
Nem értem. Két írásos rinyálással szemben áll négy dicséret. A like-okat hagyjuk már, azok lehetnek simán Horzi személyes rajongói, vagy családtagai és üzletfelei.
Én komolyan meglepődtem, azt hittem, van majdnem olyan respektje King Diamondnaķ itt a topikban, mint Halfordnak, esetleg Hetfieldnek. Na, sebaj, majd a Mastodon :/
Nem igazán értem, mi a baj ezzel a lemezzel itt a topikon is, meg a RYM ítészei között is, mármint a többi Maszti lemezhez viszonyítva. De talán nem is fog rá fény derülni, ez olyan megmagyarázhatatlan dolog, de az is lehet, hogy most kiokosodok, ha a topiktársak kifejtik az okát. Lehet, hogy csak annyi az ok, hogy nem lehet az égvilágon minden szart szeretni. Nekem épp csak halványan marad el a Once-től vagy a Hushed-tól. 8,5/10
(Érdekes amúgy, hogy LL-féle sormintásak a lemezeik a RYM-on, a jobb Leviathan-Crack-Once-Hushed közé ékelődik a gyengébbnek tartott Remission-Blood-Hunter-Emperor sor)
