Köszönöm az infót, éreztem, hogy ez nem igazán alkalmas túrazsáknak, de nem tudtam, hogy miért. Most már tudom.
HEV
Nem esik össze, van benne fém merevítő, persze, ha nagyon nincs megrakva, akkor azért nem az igazi. A zsákot egyébként lehet használni, a klasszikus felülről pakolós rendszerben is, van egy zipzárral nyíló teteje. Persze a kötős tetejű zsákok előnyösebbek a zipzáras zsákokhoz képet, de ez is egészen jó. A bőröndös nyitáshoz két oldalt egy-egy elég erős zipzár szolgál, amit még egy-egy pánt is megerősít. Nem hiszem, hogy megadná magát.
Próbaképpen megpakoltam, s én inkább a felső nyíláson, (klasszikus módon) fogom pakolni, de kicsomagolásnál jól jöhet a "párhuzamos hozzáférés". Már csak azért is, mert az alján van egy külön zseb (cipőnek, sátornak, hálózsáknak, stb.), s ehhez viszont szétnyitás nélkül nem lehet hozzáférni. (Nem úgy mint a klasszikus zsákok kívülről nyitható alsó rekeszéhez.)
A teteje, és a tetején lévő felső zseb közé jól elfér valami kisebb csomag. Én a polifonomat fogom itt vinni, bár ehhez már rövid a gyári rögzítő szalag, de nem nagy kunszt meghosszabbítani. Nekem most csak széles csatom volt itthon, megfelelő szelességűt még majd be kell szerezni.
A hát-rendszert három állásba lehet állítani, nekem (180 cm vagyok) a leghosszabb tűnik jónak. (majd az első túrán ez is kiderül).
Küldök pár fényképet, jó tanulmányozást!
ui: Volt egy kis regisztrációs kavarás, ezért lettem hadidoki-ból hadidoki1
Mászózsákoknak az alja magasabban van, mint a hagyományos hátizsákoké, hogy ne lógjon rá a beülőre, és hozzá lehessen férni az eszköztartó fülekhez, emiatt a súlypontja érezhetően máshogyan esik, mint egy túrázó zsáké.
Valamikor beszéltünk arról, hogy jelezzek, ha találok elfogadható hátizsákot. Most találtam magamnak a Dekátlanban. Az az igazság, hogy kaptam egy ajándékutalványt ide, így csak itt keresgéltem, de azt hiszem nem bánom, hogy így alakult.
4-5 napos túrákra kiválónak érzem, a súlya elég jó (1,6 kg), és szabályozható a heveder rendszere. Könnyen pakolható, mert ki lehet nyitni mint a "bőröndöt". Most egészen jó áron megvehető: 11990 Ft.
Hátránya, hogy kevés (ill. nincs) külső rögzítési lehetőség rajta. Mondjuk a zsák tetejére lehet a felső zseb alá rakni pld. polifoamot, túrabotot meg én nem használok. Ma vettem át, ránézésre egészen meggyőző, bár még nincs tapasztalatom vele. Próbálgatom, tavasszal meg majd jön a főpróba :)
Van még egy másik zsák is, ez még könnyebb (1,2 kg) de ez mászózsák, nem annyira túrára való. Egyszerűbb a hát-, és a heveder rendszere, nem biztos, hogy kényelmes hosszan gyalogolni vele.
A Közép-Dunántúli Piroson dupla pecsét kell az útmegszakításkor, vagy elég a dupla dátum? Az igazolófüzetben az olvasható, hogy "A teljesítés igazolása: a füzet megfelelõ helyére beütött bélyegzéssel és keltezéssel történik. ... Egy-egy túraszakasz megszakításakor a befejezést és az újrakezdést is igazolni kell." Ennek alapján úgy értem, hogy dupla pecsét és dupla dátum kell, akárcsak a régi OKT füzetekben.
Az ÉDTTSZ honlapján (http://www.edttsz.hu/kdp.html) viszont az szerepel, hogy "A teljesítés igazolása: A KDP igazolófüzetben megfelelő helyére beütött bélyegzéssel és keltezéssel történik. ... Egy-egy túraszakasz megszakításakor a befejezésének és az újrakezdésének keltezését is be kell írni." Ennek alapján viszont úgy értem, hogy egy pecsét és két dátum elég az igazoláshoz.
Ez is jó ötlet, bár a Gerecse 50-en csak a koldusszállási és a Gerecse üdülőnél lévő bélyegzőket érinti közvetlenül az útvonal. A bánya-hegyi és a pusztamaróti bélyegzőkhöz nagyobb kitérőt kell tenni. Arról nem is beszélve, hogy a bár a bánya-hegyi bélyegzőt két irányból is megközelítheted a túráról, de ha ténylegesen nem mész be mindkét irányból, akkor igazából nem járod le teljesen az OKT ezen részét.
Szóval ha nagyon precíz és szabályos (!) akarsz lenni, akkor Tardos után elmész Bánya-hegyre, bélyegzel, majd elgyalogolsz a kéken Pusztamarótig. Utána mész tovább a Gerecse 50-en, és a Bánya-hegy előtti zöld sáv-kék sáv elágazástól először bemész Bánya-hegyre, majd onnan vissza, egészen Koldusszállásig.
Valójában arra gondoltam, hogy az idei Gerecse 50-en kezdeném a kéktúrázást, ott szinte nincs időkockázat, meg aztán végig világosban megy az ember. A Kinizsire azt hagynám, ami még kimaradt, elég lesz az is most, és így repülőrajttal indíthatnám az OKT-t, utóvégre nem kevés ez az 1172,5 km...
Senkit sem fog zavarni, hogy egy Kinizsi Százas alkalmával teljesítetted az OKT ezen részét. Teljesen szabályos.
Szóval az ötleted jó, de két dolgot vegyél figyelembe, az egyik az idő. Kilenc pecsételőhelyet érint a Százas, ebből a dorogi ráadásul kitérő. Ha csak 2-3 percet töltesz el a bélyegzéssel pontonként, az összesen 18-27 perc pluszt jelent, ami azért számottevő lehet a Százas szempontjából. Meglátásom szerint ennyi idő nagyjából kell egy bélyegzéshez, ez persze egyénfüggő is lehet, de nálam például mind az igazolófüzet, mind a bélyegzőpárna külön zacskóban van, a biztonság kedvéért.
Ehhez még hozzájöhet az az idő, ami a bélyegző keresésével telik (ha nem ismered a pontos helyüket). Elképzelhető, hogy mások is pecsételnek, ebben az esetben arra is várni kell.
Szóval összességében a dorogi kitérővel szerintem kb. 25 perc pluszt jelent ez a Százason. Neked valószínűleg ez nem jelent problémát a teljesítést illetően, de azért bele kell kalkulálni.
A másik dolog az, hogy nem biztos, hogy kellemes dolog még ilyesmikkel foglalkozni egy teljesítménytúrán. Hogy őszinte legyek, amikor éppen jó tempót megy az ember, akkor nem feltétlenül hiányzik, hogy megálljon egy bélyegzés miatt. Bánya-hegyen vagy Koldusszálláson már nem biztos, hogy lenne kedvem még a bélyegzéssel is foglalkozni.
Mondjuk akár pont emiatt is lehet másmilyen a következő Százasod. De akár megjátszhatod azt is, hogy a Százason kívül gyalogolod végig az OKT ezen szakaszát, az pedig azért lehet(ne) érdekes, mert más napszakban, akár más tempóval járod végig a már megszokott helyeket.
Nem üthetem be a füzetembe, mert még nincs füzetem. :-D Most kezdtem tervezni az OKT-t, és az jutott eszembe, hogy amikor a végén ellenőrzik a füzetet, és ott látják szépen bejegyezve a dátumokat is, nem mondják-e azt, hogy "Ni má', ni, itt a kolléga látnivalóan a Kinizsit tolta, amire nyilván megkapta a jelvényét, akkor meg mé' akarja eladni OKT-nek?" :-)
Hát persze, ők a kérdést a másik oldalról látják, megengedhetik, hogy a saját túrájukon a kiírás szerinti útvonalon változtathasson a résztvevő, ha az OKT-nak is meg akar felelni. Ezt írják egy helyen:
"Tájékoztatjuk azokat a sporttársakat, akik túránk keretében kívánják teljesíteni az OKT Kesztölc - Koldusszállás szakaszát, hogy kitérhetnek Dorog vasútállomásra, valamint Tokodra a kék nyomvonalán haladva."
Nem értem a kérdést... :-) Én a Szárliget - Mogyorósbánya szakaszt egy ISZI 50 teljesítménytúrán teljesítettem először (és bár nem volt ellenőrzőpont az Öreg-kőnél, oda is felmentem). Mivel az ISZI 50 végig a K jelzésen halad, érintettem minden pecsételőpontot és a füzetembe is bekerült minden, a szakaszhoz tartozó kéktúrás pecsét. Sőt, még az ISZI 50 igazolópecsétjei is bekerültek a füzetembe is, mint "különleges" pecsétek. Így teljesítettem az OKT kiírásban szereplő feltételeket és meg is kaptam érte a kitűzőt. Ha a te teljesítménytúrád is végig a K jelzésen halad, akkor miért nem ütöd be a füzetbe az OKT pecséteket? Ha nem végig a K jelzésen halad, akkor... mi a kérdés?
Az egy másik szempont, hogy teljesítménytúrán valóban nem sok ideje van az embernek nézelődni. De, azért volt időm kimenni a Somlyónál a kilátóponthoz és volt időm (sötétben, egyedül, első ilyen túrán) felmenni az Öreg-kőhöz és így is beértem szintidőn belül. Utána pedig külön is visszamentem a Jankovich-barlanghoz egy gyönyörű téli délutánon. Azóta már jártak a Somlyó tetején és a Kis-Somlyónál is. Ha így nézzük, akkor a teljesítménytúra arra is jó, hogy az ember összeállítson egy bakancslistát, hogy miért érdemes visszamenni az adott helyre.
Tudjuk, hogy mindenki a maga kéktúráját járja, de a kéktúra - szerintem - elsősorban nem a teljesítményről szól. Ha tartani akarod a szintidőt akkor nincs lehetőséged érdekességekhez letérni, helyi emberekkel beszélgetni, nincs részed egy jó logisztika létrehozásában, de a pecséteket benyomhatod. A kéktúra és minden útvonalkövető túramozgalom pont ettől nagyon más, az Magyarországról szól. Aztán , hogy ki mit lát belőle az már az egyéni igényességtől függ.
A Kéktúra szervezői nem kifogásolják, ha egy szakaszt valamelyik teljesítménytúra keretében teljesítünk? (Mondhatnák, hogy ne húzzunk le két bőrt egy rókáról.)
Pl. a Kinizsi Százas gazdái kifejezetten elfogadják az ilyen duplázást.
Az áprilisi bemelegítés után ideje volt egy kicsit komolyabbra venni az alpesi szezonra való felkészülést, így választásom az Alacsony-Tátrára esett. Először nagyzsákos 5 napos túra volt az elképzelés, majd a 3 napos reálisabb terv győzött. A közel 52 kilométeres túra bőven tartalmazott szinteket, nem hiába néztem ki: +2787 m fel és 2535 m le. Szállások terén a helyzet az első bejárással megegyezett, az első éjszakát a Durková menedékházban a másodikat pedig a Stefánik házban töltöttem, utóbbiban rendelkezésre állt rendes ágy. Végül a Durková házban is tudtam ágyban aludni, de ezt nem tudhattam előre, így matrac+hálózsákos verzióval készültem, tehát nagyzsákra volt szükségem. Időjárás terén nem volt rossz a helyzet, a második napi eső végül elmaradt, viszont az első nap kora estéjén sikerült megáznom.
A távolságokra és utazási időkre tekintettel már az előző napon szüleimhez utaztam Budapest mellé, hogy kora reggel tudjak indulni. Másnap már ¾ 5-kor úton voltam, hogy a Népligetből 6:00-kor induló Flixbus-t biztosan elérjem. Előbb érkeztem jóval, az aluljáróban 20 deka fornettis pogácsát vettem, az árán azért meglepődtem. Nem sűrűn veszek ilyesmit, idén úgy néz ki az első és utolsó alkalom is volt egyben. A Zágrábból érkező járat időben érkezett és becuccolás és becsekkolás után kis késéssel indultunk el. A sofőrök nem teljesen voltak képben a pesti közlekedés kapcsán, a Mexikói úti megálló eléréséhez köröztünk egyet, de igazából túl nagy jelentősége nem volt a dolognak, nem irigyeltem őket egy telibe nyomott éjszaka után még mindig úton Krakkó felé. A Mexikói úton két férfi ült be mögém, az egyik félpercenkénti szipogásával tette az utat szebbé majd elaludt, ekkor végre csend lett. Én is elaludtam és a parassapusztai határnál ébredtem fel, itt a rendőrség megállította a buszt és volt vagy 10 perc molyolás, amit nem nagyon értett senki, majd haladtunk tovább. Régen buszoztam ilyet sokat, szerencsére van wc az ilyen szükségletekhez, nem egy Homonna-Pozsony állami fapados járat volt ez. Összességében nem volt a 8000 forintos ár a jegyért, végül 25 perc késéssel 10:20-kor szálltam le egyedül Dóvalban (Donovaly). A megálló közvetlenül a nyeregnél van (950 m), átkeltem a főút feletti hídon pecsétet szerezni, majd belevágtam a túrába.
1. leszállás után Dóval-ban
Nem lett volna rossz késés nélkül leszállni, ugyanis a mai 27 km nem volt éppen rövid táv a domborzatot ismerve, de hát mit tud tenni az ember. A napsütéses időben hamar rövidnadrágra váltottam, majd hamarosan emelkedőn át és sípályák mellett hagytam el a turizmusra építő települést. A Vrchlúka nevű (újabb igazoló)pont már 1025 méteren volt, útközben is és itt is szép kilátás nyílott a Praivá/Malá/Velká Chochula tiszteletet parancsoló tömbjére, valamint a Kecskehátra. Ez viszont még odébb volt, Polianky településrész után következett a szép fenyves (talán lassan kezdenek regenerálódni a pár évvel korábbi viharok után a letarolt részek), majd a Bárányfej/Barania hlava helyenként kőgörgeteges oldalában folytatódott a túra. A népsűrűség a közeli Kečkou ház kiágazásánál drasztikusan csökkent, egyúttal újabb emelkedő kezdődött meg a Kečka lapos csúcsára. Ekkor hallottam először dörgést, de ekkor még megúsztam az esőt, északi-északnyugati irányban hullott a csapadék. A Kecska/Kečka 1225 méteres csúcsánál az út jobbos kanyar után szinte teljesen kelet felé fordul a füves hegyi részen, látszódott a következő hegy, a Kecskehát szépen emelkedő domborzata előttem a felhős tájban.
2. kilátás kelet felé, a kihívás adott
3. szép erdei szakasz
4. Kecska csúcsán
Az erdőhatár feletti szakaszok tudnak optikai csalódást okozni, ugyanis az ember sokszor messzire, akár kilométerekre előre is ellát, azt a hamis illúziót keltve, hogy mindjárt odaér. Pedig nem. A Kecskehát csúcsát balról sárga jelzés kerüli meg, a kiágazás a Hadlanka nevű opís text igazolópont, mint a túra igazolópontjainak döntő többsége. A zsák súlyát az újabb emelkedőn is szépen éreztem, a Kecskehát-hegység (másik nevén Ó-hegyi-hegység) legmagasabb csúcsát, az 1330 méter magas Kecshátat (Kozí chrbát, Najvyie mozgalom érintőpontja) 14 óra előtt értem el, itt már kicsit szeles is volt az idő és borult. A csúcsról először kényelmesen járható ösvény vezet be a fenyvesbe, majd ott gatyafékes lejtő következik a Hédeli-nyeregbe. Útközben kiújult a fogfájásom ami eléggé demotiváló volt, szerencsére a fogmosás segített. A Hédeli-nyeregben (Hiadelské sedlo, 1103 m) ledobtam a zsákomat és a közeli forrásban feltöltöttem vízkészletemet, itt ezen kívül egy zárt padlással rendelkező bivakhely is rendelkezésre áll.
5. folytatás a Kecskehátra
6. Hadlanka-nyereg
7. dél felé esik
8. visszanézve a Kecskehát csúcsa előttről
9. Hédeli-nyereg
Innen indult a nap érdemi de legnehezebb része felfelé a Prasivá/Praivá irányába. A combos emelkedő papíron csak bő 500 méter szint, de nem volt éppen 2 perc felérni. Az első bejáráshoz hasonlóan ezúttal is napfény és borult idő játéka volt fent az 1675 méteres csúcson, hátul szépen látszódtak a komolyabb hegyek, meglepően sok hóval. A komolyan borús idő hamarosan lecsapott rám, egyre több felhő gyülekezett az égen, nem sokkal később a Kistaraj/Malá Chochula (1719 m) és a Nagytaraj/Velká Chochula (1753 m) között rám szakadt az ég, összegubózva 35 perces kényszerpihenő következett. Szerencsére ezek után már csak pár csepp esett estig, zsákomat betakarva, esőkabáttal és esernyővel elég szépen megúsztam a rohamot, amennyire lehetőségeim biztosították. A Nagytaraj csúcsa igazolópont, az innen lefelé induló zöld jelzésen bő 400 méter szintvesztéssel érhető el a Tajch bivakház, nekem nem fért bele ennyi szintvesztés és kitérő a terveimbe. A gerinctúra lefelé folytatódott, a következő pont a Koarisko (a magyar neve elvileg Juhakol) csúcsa alatti nyerge volt (1682 m), majd lejtő lejtőben haladtam tovább a kissé holdbéli tájon. Kilométerekre előre láttam a hegyeket és bizony úgy tűnt, hogy világosban már aligha érek a Györk-nyereg alatti menedékházhoz. Némi szép borókás rész után értem el a Sedlo pod Skalkou (Nyerek a Szikla alatt szó szerint, magyar neve: Szkalka alji-nyereg, nem összekeverendő a másnap látott, de nem érintett azonos nevű csúccsal) nevű pontot, mely újfent igazolópont, nevét a közeli Skalka, 1549 méteres magaslatáról kapta.
10. végtelenített emelkedő a Prasivá felé
11. kilátás a Prasiváról a Kistaraj felé
12. Prasivá csúcsán, háttérben alakul az időjárás
13. apokaliptikus látvány dél-délkelet felé nézve
14. Nagytaraj csúcsán a zivatar után
15. folytatás lefelé, a cél még messze
16. kilátás észak felé, Lúzsna látszódik középen
17. Sedlo pod Skalkou előtt nem sokkal
Elhúzódó emelkedő következett, először a Nagy-hegy/ Velká hola 1640 méteres csúcsa alatt haladtam el, majd a már régóta nézegetett Latibori-hegy/Latiborská hola következett. A kilátásra amúgy nem lehetett panasz, az esőt leszámítva végig szép kilátásban gyönyörködhettem bármelyik irányban. A Latibor-hegy 1643 méteres csúcsára fél 9 előtt értem fel, itt már jobban kezdett fogyni a fény, viszont a cél még odébb volt, az előttem lévő útvonal hegyi betöltődtek, szóval még volt hátra a célig. A csúcs után természetesen nyereg következik, melynek neve egyszerűen Latibori-hegyi nyereg/sedlo Latiborskej hole (1540 m) volt. Kezdett leszállni az este, sedlo Zámotskej hole (1591 m) elágazásánál már vakuznom kellett a táblás fotókhoz. A Zámotská hola 1612 méteres huplija után a következő és egyben utolsó hegy is látszódott előttem, a Györk-hegy/Ďurková.
18. kilátás ismét észak felé a Liptói-Tátra irányába este 8-kor
19. esteledik a Latibori-hegyen
20. a túrázó magánya, avagy haladás az esti fények maradékában a sedlo Zámotskej hol'e után
Szerencsére nagyon jól látok ilyen esti félhomályos időben, így az 1750 méter magas kicsit sziklás csúcsig nem kellett lámpáznom, csak este 10 után. Elértem a kiágazást a Ďurková ház felé (Györk-nyereg/Sedlo Ďurkovej, 1709 m, igazolópont, de a házban pecsételés is megfelelő) és megkezdtem a rövid ereszkedést és egyre inkább kezdett nem tetszeni, hogy nem látok fényeket a közelben. A ház 1623 méteren fekszik, nem lett volna vicces egy vékony hálózsákkal megkísérelni a kint alvást. Közelebb érve is bezártnak tűnt a hely, szerencsére az ajtót nyitva találtam, mondom akkor legalább az előtéri folyosón tudok aludni, ezt magyarul félig hangosan is nyugtáztam magamnak megkönnyebbülve, amikor hirtelen lámpa kapcsolódott fel és a ház egyik gondnoka jött elő a konyhából vagy az étkezőből. Megijedtem kissé, de egyben meg is nyugodtam, hogy nincsen zárva a hely, hanem tudok rendesen aludni. Elnézést kértem a késői érkezésért, ledobtam a cuccomat, a srác mondta, hogy menjek fel az emeletre aludni, nincsenek sokan, mondtam, hogy köszönöm ezzel nem élnék, nem tudok idegenek között aludni, maradok az étkezőben. Már fújtam fel a matracot amikor felajánlotta az étkezőből nyíló üres emeletes ágyas helyiséget számomra, amelyet megköszönve rögtön el is fogadtam. Saját szoba a Durková házban, ez aztán egy életérzés! Nem is számítottam ilyen pozitív fordulatra, negyed órája még azt sem tudtam, hogy a ház nyitva van-e, ehhez képest jól alakultak a dolgok. A kis hálózsák elég is volt, kissé már darabosan mozogva ledőltem, gyors törlőkendős fürdés után hamar elaludtam.
21. fekhelyem a Durková házban
Hallottam időről-időre reggel zörgést, de úgy voltam vele, hogy előbb-utóbb úgyis rendesen felvernek, nem húztam ébresztőt. Hát elég jól sikerült az alvás, negyed 9-ig aludtam. Ezen magam is meglepődtem, utolsó vendégként igyekeztem hamar összeszedni magamat, a kis kitérőre lévő forrásnál vizet töltöttem, kifizettem az 5 eurós szállást, majd elköszönve a ház személyzetétől (2 fő) ¾ 10-kor elindultam. Pár lépéssel később visszafordultam pecsételni, még éppen időben, ugyanis a két srác a második nekifutásom után megindult a kék jelzésen Jecenye/Jasenie felé, gondolom elsősorban élelmiszerutánpótlás céljából.
22. Durková ház kívülről
A ház fölött illő távolságban megreggeliztem, majd visszatértem a szelíden emelkedő gerincre. 17 km volt a mai táv, estére kellett a Stefánik házhoz érnem, nem volt miért sietnem, lassan haladtam. ¾ 12-re értem fel a soron következő, Chabenec nevű 1955 méter magas csúcsra. A csúcs előtt nem sokkal két korombeli nő kérte, hogy csináljak róluk képeket, ezután a Polyánáig nem találkoztam senkivel. A csapadékos idő miatt a jó néhány hófolt volt az úton és az út közelében másnappal bezárólag. Egész nap napsütéses idő volt szép kilátással, tehát a kondin kívül a túra másik fő célja is teljesült: az első bejárás során 7 évvel korábban esőben és ködben bejárt szakaszok megismétlése normális időjárással. A nagyobb hófolt után jókora lejtő után hegyoldalban futó ösvényen haladtam, menet közben egy zergét is megfigyelhettem a közelben. A következő pont, amely egyben igazolópont is a Katlanok-hegye/Kotliská (1937 m) csúcsa alatt közvetlenül lévő elágazás volt, ahol sárga jelzés ágazik ki a közeli Szkalka/Skalka nevű 1980 méteres csúcs irányába és folytatódik tovább lefelé. Korábban volt olyan kósza gondolatom, hogy zsák nélkül kiugrok a Skalkára, de az elágazásban szembesültem vele, hogy igen, az út még téli zárás alatt van és láthatólag betartják, mert nem láttam a hóban nyomokat. Sebaj, úgysem álltam annyira jól az idővel, hogy 1-1,5 óra plusz kényelmesen beleférjen.
23. visszanézve délnyugat felé a ház irányába
24. pazar kilátás a Liptói- és Magas-Tátra felé a Chabenec csúcsáról
25. Katlanok-hegye, kiágazás a Szkalka felé, lejjebb figyelmeztető tábla jelzi a lezártság tényét
Lejtőben értem el a Krizsi-nyerget/Kríske sedlo (1775 m), ahol kék jelzés ágazik ki, amelyen szintén elérhető a napi úticélom, de nekem a gerinc kellett. Újabb elnyújtott emelkedő vezetett a Polyána/Polana 1890 méteres lapos csúcsára, az innen észak felé induló sárga jelzés szintén le volt zárva. A gerinc piros jelzését melyen haladtam tudomásom szerint nem szokták lezárni 60 cm hó alatti mennyiség esetén, tehát ha nincsen sok hó, akkor télen-nyáron egyaránt járható. Itt jöttek szembe páran, közeledtek a népszerűbb részek. A Polyána-nyereg/Sedlo Polany 53 méterrel van alacsonyabban a csúcsnál, a Deménfalvi-völgy/Demänovská Dolina völgy felé ismét sárga jelzés ágazik ki. Ismét emelkedni kezdett az út és hamarosan elkezdődött a több kilométeren át szinte összefüggően tartó kövekből kirakott klatyiköves rész. A komoly munka közel 30 évig, 1964-1993 között zajlott, zömében diákmunkában dolgoztak itt az önkéntesek havi bontásban reggel 7-től délután 5-ig, majd utána a menedékházakban aludtak, vagy bivakoltak. Az biztos, hogy nagy segítség ez a turistáknak és környezetkímélő is, a kevesebb erózió miatt. 15:50-kor érkeztem meg kis kitérővel a Deres-re (Deree, 2004 m), mely az első kétezresem volt. A Chopok-hoz közelítve egyre több és nagyobb hófoltok lettek, majd elértem az Alacsony-Tátra második legnagyobb csúcsát a 2024 méteres Chopok-ot. Pontosabban először az alatta lévő Kő-menedékházat (Kamenná chata) értem el, ahol pecsételtem, majd a cuccomat hátrahagyva mentem fel a kőtörmelékkel borított csúcsra. A nap panorámái között az egyik, ha nem a legjobb hely volt ez, szépen látszódtak a észak felé a Liptói- és Magas-Tátra csúcsai, dél felé pedig az Érchegység és a többi domborzat ameddig a szem ellátott. Eszembe jutott a 3 évvel ezelőtti túra amin a párommal ismerkedtünk meg, ott és a Chopok csúcsán is készült egy csoportkép arról a szép napról. Akkor kocsival érkeztünk összesen négyen a Chopok alatti Trangoka parkolójába, majd a sárga jelzésen értük el a gerincet, haladtunk a tefánik házig, majd a zöldön tértünk vissza a kocsihoz. Hazafelé egy gyors Ipoly-forrás látogatás is belefért, tömegközlekedéssel csak a kis darab gerinctúra lett volna 3 nap, akkor is a fő motiváció az évekkel korábban ködben és esőben bejárt szakaszok ismétlése volt értelmes időjárás mellett. Akkor nem írtam beszámolót az útról, tulajdonképpen most is ugyanazt a részt jártam le a gerincből, mint most egyedül, csak a Gyömbérre nem mentem fel.
26. a túra folytatódik a kissé "Milka tehén" jellegű hófoltos tájon: balra a Polyána, középtől jobbra a Chopok, tőle még jobbra a Gyömbér csúcsa látszódik balra hátul a Magas-Tátrával
27. Polyána-nyereg
28. kövekkel kirakott ösvény, komoly munka volt kiépíteni
29. kilátás a Deres csúcsáról a Chopok felé
30.-33. Chopok, 2024 m, körpanoráma észak-dél-kelet-nyugat felé
A cuccomhoz visszatérve volt egy kis tanakodás a dél felől közeledő dörgős felhők miatt, de szerencsére megálltak a völgyben, így tudtam továbbhaladni. Kikövezett lejtőben folytatódott a túra a Deménfalvi-nyeregig/Demänovské sedlo (1756 m), majd újabb elnyújtott emelkedő következett a Dara-hegy nyeregig/Krúpovo sedlo (1915 m), ahová fél 8 előtt érkeztem meg. Pár lépést tettem a Dara-hegy/Krúpova hola csúcsára (1922 m) a zöld jelzésen, majd lefotózva és kiélvezve a panorámát megindultam lefelé. Azt már korábban eldöntöttem, hogy a maradék idő szűkössége és a viszonylag sok hó miatt a Gyömbér ezúttal kimarad, ott amúgy is sikerült 3 éve szép képeket csinálnom, szerencsére akkor is megúsztuk a napot eső nélkül. Jó két km maradt még a célig, amely a Gyömbér oldalában vezető ösvényen haladt, féltávon becsatlakozott a Krizsi-nyereg felől a kék is. Nem mindig itt vezetett a piros, korábban a Krupa-nyeregből a Gyömbéren át közvetlenül vezetett le az ösvény a tefánik házig, amelyet 1993-ban elméletileg szezonálisan zártak le a turisták elől, gondolom télen járható, legalábbis a leírás 15 centi feletti havat emleget. Ezt már pontosan a ház mögötti (egykori) elágazásban lévő tábláról tudtam meg, a nem túl magas szintű angol tudásommal. Az ösvény járható most is hó nélkül, csak a büntetés kockáztatása mellett. A lezárás az erózióra hivatkozva történt, kicsit képmutató dolognak tartom ezt: itt lezárták az ösvényt, de a Chopok oldalában vezető dózerút nem olyan régen készült el pár kilométerrel arrébb. ¾ 9 előtt érkeztem meg a teljes nevén Chata generála Milana Rastislava tefánika menedékházhoz.
34. lefelé a Chopok-ról
35. Gyömbér csúcsa közelebbről: látszik a nem kevés hó, ami talán nem lett volna leküzdhetetlen, de az idő is kevés lett volna rá, így inkább haladtam tovább
36. a Dara-hegyi-nyereg előtt visszanézve
37.-38. Dara-hegyi panoráma nyugat és észak felé, hátrébb a Liptói-víztározó is látszik
39.-43. Gyömbér panoráma 2020. júniusából: északkelet-észak-nyugat-délkelet és kelet felé nézve, utolsó képen jól látszik a lezárt direkt út a Stefánik ház felé
44. ismét lefelé
45. érkezés a Stefánik házhoz háromnegyed kilenc előtt
A házba belépve az előtérből az étkezőbe mentem, ahol látták, hogy szlovákkal nálam nem sokra mennek, így kiküldtek a konyhából egy angolul beszélő fiatal leányzót, Sárát, kiderült, hogy vele beszéltem le mailben a szállást. Megmutatta a szobámat, melyben egyedül tudtam aludni (májusi hétköznap este még történhet ilyen csoda még jó idő mellett is), a 35 eurós árból a reggelit tudtam lealkudni, így 28 euró lett a végösszeg. Pecsétem a már említett 2020. júniusi túráról volt innen. Az emeletes ágyas szobámban kétfogásos vacsorát csináltam (leves, virsli), szerencsére csap volt a szobában a mosogatáshoz. Ezen kívül rendelkezésre állt egy olajradiátor is, amely jó szolgálatot tett a törülközőszárításhoz később. Nincsen sok konnektor, de ez egyedül nem volt zavaró, teltháznál már okozhat érdekességeket, ha többen töltenék a telefonjaikat. A házat még abban a korban újították fel legutóbb, amikor a konnektorok számának még nem volt nagy jelentősége egy szobán belül. A kellemes fürdés a szemközti tusolóban nagyon jól esett, új emberként feküdtem le az egyik bal oldali emeletes ágy alsó térfelén.
46. szobám a házban, nem kizárt, hogy 2017. májusában is ebben a szobában aludtam, csak akkor az egyik ablakhoz közelebbi ágy felső részén
Másnap már világosodás után fel-felébredten a kissé hűvös szobában, az ablakhoz lépve derült ki, hogy nyitva hagytam a vacsorafőzés miatt és úgy maradt. Így már érthető a hőmérséklet. 6 órakor már szép napsütéses idő volt kint, a reggeli rutin után negyed 7 körül indultam útnak a háztól, utána nem rögtön SNP emlékmű mellett haladtam el, majd az első magaslat alattról (Királyka-hegy, 1807 m) még szebb kilátás nyílott a hófoltos Gyömbér oldalára. Többsávos lejtőt követően a Királyka-hegy nyerge következett (Králicka, 1682 m), a smerovnik és környéke hóban állt. A következő emelkedőn volt egy jókora hótömeg amin át kellett kelnem, majd az Úr-hegy (Panská hola) után viszonylag hosszú lejtő vezetett a Kumstó-nyeregbe (Kumtové sedlo, 1549 m), amely igazolópont. Innen alig egy kilométerre, a Bocianské sedloban található bivakolási lehetőség. A borókás után egy szép kis rét következett, mely az Alpokra emlékezetett. Körben amúgy az egész út során szép kilátásban gyönyörködhettem a célig.
47. reggeli visszatekintés a házra és a Gyömbérre
48. többsávos ösvényen a Králicka nyerge felé, a szemben balra lévő hósávon átkelés nem volt annyira vicces, meredek helyen maradt meg
49. visszanézés a Gyömbér felé utoljára
50. lent középen a Kumstó-nyereg következik, hátrébb jobbra a Lajtroch csúcsa látható
51. kilátás délnyugat felé
A következő és egyben utolsó emelkedő a Lajtroch (1602 m) csúcsára vezetett fel a végén fenyvesben. A csúcs előtt telefonhívást kaptam egy otthoni munka kapcsán hívott az érkező szakember. Mivel a túrám már előre megvolt tervezve a szabadságom alatt, így szüleim segítségével leszerveztem a helyettesítést is, mindenkivel mindent előre leegyeztetve, de a szakember előbb érkezett, így telefonon mondtam el neki a részletes helyzetet. Ez kizökkentett a túra ritmusából és ez már így is maradt a célig. A Lajtroch csúcsa után az azonos magasságú Rovienky nevű magaslatra vezetettek a lépteim a közel vízszintes ösvényen. Innen komoly lejtő következett lefelé, 1450 méter környékén értem el a fenyvest, majd egy jobbos kanyar után folytattam az utamat lefelé.
52. Lajtroch, 1602 m
53. a túra utolsó lejtőjének nagyjából közepén
A sípályáról már látszódott a túrám célpontja, a felvonó alatt haladtam el kétszer, majd elhanyagolt épületek mellett érkeztem meg a 72-es főúton található Ördöglakodalom-hágóba (1238 m). A főút túloldalán lévő vendéglátós egységekhez zebrán át vezet a kijelölt út pár hevenyészett lépcső után. Mivel pecsétem már szerencsére volt a füzetemben (egy másik úton szereztem be), így pár fotó után a buszmegálló felé vettem az irányt. A továbbvezető útra vetettem egy pillantást, de egyáltalán nem bántam, hogy most megszakítom az utat, az Alacsony-Tátra keleti része ugyanis a nyugati résszel ellentétben eléggé nomád történet, sátor nélkül nem igazán vágnék neki. Tervben volt még egy pár nappal későbbi, május végi visszatérés, de ez végül kimaradt. A megálló nincsen túl szerencsésen megalkotva, ugyanis öböl nem tartozik hozzá, így csak az útszéli megállás marad, az is nagyjából az utolsó pillanatban,mert a hágó egy jobbos kanyar után következik és a tetőpont után rögtön lejteni is kezd. A leírtak buktatókat az érkező busz vezetőjének sikerült leküzdenie, így a Čertovica, motorest megállóból nagyjából 10 órakor (9:55 volt a menetrendben, pár perc csúszás volt) a busz fedélzetén el tudtam indulni Pozsony felé.
54. Ördöglakodalom-hágó karnyújtásnyira, az SNP a szemben látható Ördöglakodalma-hegy (Čertova svadba, 1463 m) mellett, majd mögött halad el
55. várakozás a buszra a túra végpontján
56. Pozsonyligetfalu legkevésbé sem szép állomásépülete, átszállás
Több, mint 3,5 órás érdekfeszítő utazás következett, a Flix-es útból okulva, már kapásból telefonnal, power bankkal és fülhallgatóval, valamint vízzel szálltam fel, így viszonylag kevésbé volt unalmas. Szerencsére wc is rendelkezésre állt. Nyitra környékén újabb telefonhívást kaptam az otthoni munka miatt, hiába szerveztem le időben mindent, így is maradtak nyitott kérdések, de végül sikerült őket orvosolni. 13:45-kor szálltam le a pozsonyi buszállomáson, mely finoman fogalmazva sem a vasút környékén van, így trolibuszozás, majd átszállás után érkeztem meg Pozsonyligetfaluba. Itt spontán módon összefutottam egy ismerősömmel is, együtt utaztunk a 14:49-es vonattal Rajkán át Hegyeshalomig, majd a Hegyesből 15:40-kor induló Flirt motorvonaton Csornáig. Itt elköszöntünk, én pedig autóval tértem haza.
Ennyi idő után már nem minden mozzanatot könnyű rekonstruálni, egy apróságba én is belefutottam, amely a következő túra után történt, tehát helyesen:
"A főpályaudvaron leszállva, a következő 93-as busszal utaztam Pozsonyligetfaluba, ahonnan a 16:49-es vonattal mentem tovább, közben egy ismerőssel is összefutottam, spontán módon."
"amely 17:40-kor indult, negyed 7 után kicsivel elköszönést követően már szálltam is be Csornán"
A márciusi csereháti túránk után ideje volt megkezdeni a 2023-as nagyzsákos szezont. Választásom az SNP Vénasszony-hágótól/Pezinská Babától északra eső szakaszára esett, az eredeti terveim jóval optimistábbak voltak, mint a valóság lett, így végül az első bejáráshoz hasonlóan Bikszárd/Buková lett a végállomás, papírforma szerint 45,1 km hosszban, bő 1700 méter szinttel felfelé és majdnem 2050-el lefelé.
Időjárás kapcsán nem volt a legideálisabb a helyzet: ha sok esőt nem is, de közel fagyos idő volt várható így április végére, egy hidegfrontnak köszönhetően, sátorban a második éjszaka nem volt a legkomfortosabb.
A Pezinská Babához 2-3 buszjárat megy fel irányonként naponta, szóval a reggeli után, csak a délutáni jöhetett szóba. Ennek megfelelően nem kellett korán kelnem, csornai ebéd után a 12:38-as vonattal utaztam Hegyeshalomba, majd onnan a 13:33-as vonattal Pozsonyligetfaluig. 93-as buszozás után a pozsonyi főpályaudvaron próbáltam orvosolni a bepakolás egyetlen fiaskóját, az otthon maradt dezodort, de nem jártam sikerrel (szerencsére a viszonylag hűvös időjárás miatt a szagom a túra végére is tűréshatáron belül maradt). Megvettem a 2 eurós teljesárú jegyet Malackáig, ahová 14:48-kor indult el a Laminátka+ráncfelvarrott régi személykocsis, kissé szakadt vonat. Útközben a 7 perces átszállás kétségessé vált a megengedettnél sok helyen jóval lassabb haladás miatt, a kalauznak jeleztem átszállási szándékomat, de sok okosat nem tudott mondani, egy angolul is beszélő utastárshoz irányított. 2023-ban még mindig kihívás az ilyesmi, itt is. A srác ugyan nem utazott, de együtt érzett velem és futva kimentünk leszállás után a malackai állomás túloldalán található buszállomásra, szerencsére a busz is késett, 15:32 helyett nagyjából 15:40-kor sikerült elindulni. Teljesen az az érzésem, hogy már lassan tökmindegy melyik szomszédos országban lenne ilyesmi, a lényeg nagyjából ugyanúgy történne ezúttal szerencsém volt. Általában összejönnek a csatlakozások, csak a feszültség az elérésük miatt nem éppen kívánatos, főleg többé-kevésbé rendszeresen. A városban egy darabig a dugóban araszoltunk (ennek volt köszönhető ezúttal a csatlakozás elérése), majd utána már kicsit tempósabban haladt a kisbusz Bazin (Pezinok) felé. Az 540 méter (az útnál lévő smerovnik szerint 530 m) magasan lévő nyeregben 16 óra után szálltam le, ködben.
1. Laminátka (240-es sorozat) által továbbított jókúti személyvonat, hát van még hová fejlődni, menetrendszerűség terén is
2. jó másfél órával és pár száz méter szinttel feljebb a Pezinská Baba buszmegállójában, a túra kiindulópontja
Pecsételni sehol sem tudtam a közelben, így maradt az igazolófotó, majd a hátamra vettem a zsákot és megindultam felfelé. A ködös idő egy darabig kitartott, nem volt éppen a legkellemesebb, de nem fáztam. 2016. nyarán egy most már volt kolléganőm kísért el ezen a szakaszon egy darabig, ezúttal egyedül faltam a szinteket a felfelé, a Čmelok 709 méteres lokátoros csúcsa volt az első említésre méltó pont, majd a Javorina nyeregbe (615 m) ereszkedtem le, hogy utána újra felfelé menjek egy komolyabbnak mondható emelkedőn régi villanyoszlopk mellett a Jágrová 713 méteres magaslatára, amit éppen csak egy fára szögelt tábla jelez. A maradék köd miatt az ösvénynek volt egy kis misztikus hangulata, egy irtásos rész után nem sokkal, volt egy rövidebb kilátásos szakasz is, ezek után fél 7-kor érkeztem meg az Ördög-hegy/Skalnatá 704 méteres, alapesetben szép kilátópontjára, ezúttal a kilátás elmaradt. A lejtős ösvény után következő napirendi pont a Čermák rétje (590 m) volt, ahol szívesen sátraztam volna, de szerettem volna haladni, ekkor még az utólag (is) irreálisnak mondható miavai cél volt előttem (az eredeti tervem 4 napos volt, még úgyis karcos lett volna, de hát tudnak ilyenek lenni a szezon előtti fotelból tervezések, még nálam is megesik ritkán ez).
3. Čmelok 709 méteres csúcsánál
4. villanyoszlop a régi keréknyomon mentén
5. Jágrová tetején
6. ködös erdőben
7. korlátozott kilátás útközben
8. lényegében nulla kilátás a Skalnatáról lefelé
9. Csermák rét/Čermáková lúka, szívesen sátraztam volna itt, de haladni kellett
Így a V alakú elágazásban észak felé haladtam tovább a piroson, hamarosan elkezdett esni az eső, ami ki is tartott egy darabig. A lassan beköszöntő estében esőben és némi sárban haladás nem volt éppen felemelő, igyekeztem a ¾ órás részt minél hamarabb letudni, a fáknak még nem volt annyi levele, hogy valódi védelmet nyújtson az eső ellen. 19:55-kor érkeztem meg a napi úticélomat jelentő Hubalová nevű ponthoz, 7 évvel korábban is itt aludtunk, szintén sátorban. Ez a hely opís text igazolópont is egyúttal. Még csöpörésző esőben állítottam fel a sátrat oda, ahova az első alkalommal is, majd becuccoltam, ezek után annak rendje és módja szerint el is állt az eső. Kár, hogy a kívülről vizes bakancsom nem szárad olyan gyorsan. Levest főztem, majd eltettem magamat másnapra.
10. visszanézve a Skalnatá irányába
11. éjszakai menedékem
Reggel 7 körül keltem, összepakolás után az aszfalton a közeli forráshoz mentem víztöltési céllal, a jéghideg vizet érintve nem bántam az este kihagyott fürdést. Negyed 9-kor indultam el, reméltem, hogy a Záruby után tudok majd valahol sátrazni. Kerítés mellett haladva pár perc után értem el a Panské Uhliská nevű pontot, a kék jelzés kiágazását, amely a Hubalovától kísért el a pirossal fonódva idáig. Vihar által letarolt erdő helyén lévő réten és az ép erdő mellett vezető ösvényen mentem tovább, a következő említésre méltó pont, a Horný vrch rövid sziklás részei, sajnos a kilátást kezdi benőni a növényzet. Nyaktörő sziklás lejtő után természetesen újra emelkedés következett, majd újabb lejtő után az 525 méteren lévő Szikla-nyerget (sedlo Skalka) értem el, amely igazolópont is, itt változatosság kedvéért ismét kék jelzéssel találkoztam.
12. újra úton, itt az erdő szélén
13.-14. Horný vrch korlátozott kilátópontja, majd köves lejtője
A lassan tavaszodó erdő amúgy szép volt. Innen hosszú lejtő vezetett a Széleskút (Solosnica) felé vezető völgyben futó sárga jelzésig. A piros kiágazása előtt megálltam tízóraizni egy pad+tájékoztató tábla párosnál, éreztem, hogy nem lesz ez így egyszerű és még ezután jött csak a szint java: 262 méterről kellett felmennem a Meszes (Vápenná vagy másik nevén Rostúň) 752 méteres csúcsára, tehát 500 szint volt még a csúcsig. Innentől az első bejárás során is egyedül haladtam és ezúttal is. A kis tavat követő kiágazás után az ösvény először szelíden, majd meredekebben emelkedett a 400 méteren lévő kilátópontig, a Kis-Meszes/Malá Vápenná (574 m) gerincének aljában, a pár lépéses kitérőt a pirosról balra mindenképpen érdemes megtenni. Régen az SNP a Kis-Meszest is útba ejtette az ún. Katka ösvényen át, ám a gerincről már lekerültek a jelzések és a most is ismert helyen vezetnek felfelé.
15. kicsit lejjebb több tavasz volt már
16. Széleskút táblája, nem sokáig tartott a rövid völgyi szakasz
17. kilátópont a Kis-Meszes gerincének aljában
A következő smerovnik a Pod Malou Vápennou pontnál volt, innen kezdett el a széles ösvény komolyabban emelkedni. Érdekes módon minél feljebb haladtam egyre több volt a medvehagyma az út két oldalán, a levegőt is megtöltötték kellemes szagukkal. A Pod Vápennou pont után már nem sok hiányozott a csúcsig, ahová fél 1-re értem fel. Kitikkadva másztam fel a kis kilátóba, éreztem, hogy valóban szezonkezdő ez a túra, az egy hónappal korábbi csereháti túra még ha távban nem is volt rövid, de haladós, kis zsákos volt. A kilátás felhős, de szép volt, látszódott a tegnap érintett Čmelok lokátora és a következő kihívás, a Burján-hegy, vagy más néven Záruby tömbje is.
18. medvehagymás ösvény
19. Meszes/Vápenná/Rostúň csúcsa a kis kilátóval, 752 m
20.-21. kilátás délnyugat és dél felé
22. kilátás északkelet felé a Burján-hegy/Záruby tömbjére
Az opís texthez elkészítettem a fotót, majd lefelé vettem az irányt. Útközben jobbról, a meredek sziklás hegyoldal felé volt még néhány hívogató kilátópont, de igyekeztem amennyire lehetett tempósan haladni, ekkor már nagyjából világossá vált, hogy nagy valószínűséggel az Éleskő vára alatti sátorhelyen fogok ezúttal is aludni. A Mesačná rét forrását szépen megcsinálták, itt egy negyed órás kényszerpihenőm volt egy zápor miatt. Tudtam, hogy ezek után egy kevésbé érdekes átkötő jellegű szakasz fog következni. A sedlo Uhliská nevű pontot, ahol ismét kék jelzés ágazott ki hamar elértem, majd ösvényre tértem rá. A soron következő füves huplik közül a Klokoč (661 m) kilátását emelném ki, a néhány tucat méteres kitérőt megéri. Furcsa volt a 661 méteres laposabb csúcs szélén elhelyezett csúcskeresztben éktelenkedő ránézésre is száz darab feletti szög.
23. nem túl messze esett, ez a hullám kaphatott el nem sokkal később engem is
24. forrás a Mesačná rétnél
25. Uhliská-nyereg
26. a Klokoč 661 méteres magaslatán
A fák között időnként megmutatta magát a detrekői vár. Az Amon-rét/Amonova lúka (560 m) szép nagy rétje előtt az út keréknyomra váltott egy rövid időre, a Kubasová nevű pontot ismét ösvényen értem el. Innen újra keréknyomon haladtam a Mon Repos nevű házcsoportig (előtte van egy kevés autóval nem igazán járható rész), ahol igazolópont is van. A védett épülettel ránézésre nem sokat törődnek. A felírós igazoláshoz csináltam képeket, majd a közeli forráshoz mentem a vízkészletemet pótolni. Ezek után egy ritka alkalom következett: sikerült foltos szalamandrát fotóznom! Emlékeim szerint 10 év alatt kétszer találkoztam velük, ebből az egyik a kéken Nagyhuta előtt volt, a másikat már nem tudom. Fekete testvéreikkel sokat találkoztam már az Alpokban, de a szép fekete-sárga mintás kis kétéltű igazán ritka pillanat volt számomra. Sajnos a Kubasová után a keréknyomon egy kilapított példányt is láttam, de ez nyilván nem számított bele a találkozások számába. Maradtam a keréknyomon egészen a Vörös-hegy (Červená hora) nevű pontig, főleg erdőben haladva. Egy darabig még győzködtem magam útközben, hogy legalább Jókőig (Dobrá Voda) menjek el másnap, de végül a bikszárdi (Buková) kiszállás lett a reális célkitűzés. A keréknyomról ismét ösvényre tértem, amikor újabb zápor kapott el, megnéztem gyorsan a térképet a telefonomon és pár száz méterrel későbbre esőbeállót jelzett, ami szerencsére ott is volt. Mákom volt vele, egy órát ücsörögtem a tető alatt, mire elvonult az eső és kisütött a nap. Ekkor már negyed 7 felé járt az idő, nem hiányzott ez az újabb időveszteség, de hát ázni sem éppen kellemes dolog, főleg rendes szállás nélkül.
27. Mon Repos, érkezés
28. a nap egyik fő látványossága a foltos szalamandra volt
29. a túra folytatódik
30. esőbeálló a Vörös-hegy elágazása után, jókor voltam jó helyen
Immáron sokadjára keréknyomra tértem rá pár lépés után és erdőkön és rétek mentén haladva értem el a Brezinky környékén lévő aszfaltos utat. A furcsa módon kamerával figyelt elágazásból már látni lehetett a Bikszárdi-víztározót (vodná nádr Buková), itt tavalyelőtt ősszel voltunk a párommal, amikor a Najvyssie mozgalom második bejárásának bronz fokozatához a Burján-hegyet másodjára is meghódítottam, a kocsit a víztározó melletti hétvégi házaknál hagytuk. A néhai Brezinky turistaház szomorú torzója az út mellett várja a kétségesen eljövő szebb napokat, a soron következő elágazásban haladtam egyenesen, majd nemsokára az Éleskő vára alatti elágazásnál (Rázcestie pod Ostrým Kameňom) tértem le az aszfaltról. Egy újabb, ezúttal rövidebb medvehagymás rész után a széles ösvény meredekebbre váltott a naplementében, végül 19:52-re értem el a hajtűkanyar külső szélén lévő sátorhelyet, mely már 7 évvel korábbról ismerős volt. Még lámpázás nélkül fel tudtam állítani a sátrat. Hazatelefonálás, zacskós leves főzés és sajtos virsli sütés után dőltem el vízszintesbe.
31. zápor után napfényes volt az este, a képen a Bikszárdi-víztározó és környéke látható
32. Brezinky néhai turistaháza is látott már szebb napokat
33. naplemente a fák között a sátorhelyem előtt nem sokkal
34. táborhelyem, ahogy ekkor is, úgy a tegnapi sátrazás helyszíne is megegyezett az első bejáráséval
Éjszaka nem volt túl melegem, a magammal hozott dekás testmelegítőtől többet vártam, konkrétan azt, hogy bedobom a hálózsákba és jó lesz, ehelyett csak maga a melegítő környékén volt meleg, tehát csak 1-1 testrész erősen korlátozott melegítésére alkalmas. Mivel a maradék 12 km már nem volt túl sok, így vekkert nem húztam, végül negyed 9-es keléssel 9:10 körül indultam el. A következő hajtűkanyarnál szépen látszott a víztározó, utána nem sokkal érkeztem meg Éleskő várához (569 m), tavalyelőtt ugyan alaposan megnéztük a helyet, de ezúttal is rászántam az időt, a szép fekvésű, Vitányvárra emlékeztető valamikori erősségre és a kilátás megtekintésére.
35. napfényes időben nézelődtem Éleskő várában, háttérben a köves, sziklás Záruby gerinc
36. visszanézve a víztározóra a várból, jellegzetesek jobbra a szélkerekek a környékre
Ezek után sziklás gerinc következett, persze nem magashegyi módban, de azért nem ártott odafigyelni. Az első bejárás során ezen a részen vert el az eső, majd tértem vissza a már említett sátorhelyre. Visszanézve rövid ideig még látszódott a vár, majd feljebb haladva visszatekintve a detrekői várra sikerült párszor szépen rálátnom. Egy idős bácsi, aki szintén SNP teljesítő jött szembe, ő két részletben járta végig a túrát, dóvali megszakítással. Hát ilyen is van. A sziklás gerinc után az ösvény még erdőben egyre több köves, sziklás rész mellett elhaladva éri el a 768 méteres Burján-hegy, vagy szlovákul Záruby csúcsát, amely természetesen igazolópont is. Első bejárásnál köd volt, második alkalommal esteledett bőven, immáron harmadjára itt járva volt a legjobb kilátás, de az is erősen korlátozott az erdő miatt, inkább csak kilátás sávnak mondanám. A poén az, hogy a csúcs alatti részen szélvédett módban lehetett volna aludni, mindenre én sem emlékezhetek, na meg már idő sem lett volna rá már este, továbbá a hideg miatt sem volt tanácsos feljebb aludnom.
37. sokadik nekifutásra végre az elemek is úgy gondolták a fényképezőmben, hogy szeretném lefotózni a detrekői várat a távolban
38. Burján-hegy/Záruby 768 méteres csúcsán, a túra legmagasabb pontja
Innen ismét medvehagymákkal szegélyezett úton haladtam tovább, a Holló-sziklánál (Havrania skala, 602 m) szép kilátás nyílott a környékre, a bélaházi (Boleráz) víztározó, a környékbeli kisebb-nagyobb települések és domborzat mellett a bohunicei atomerőmű 4 vaskos kéménye is látszódott az alapjáraton napos, de itt pont felhős időben. A szikla alatti 448 méteren lévő elágazást a medvehagymák mentén hamar elértem, majd az erdőből egy irtásos rész után értem ki, egy nagyobb réten magasfeszültségű vezeték alatt keltem át, majd immáron keréknyomon fenyves-lombhullatós vegyes erdő után értem el Bikszárd hétvégi házas részét. A házak döntő többsége jó állapotban van, a Bikszárdi-patakon szerencsére nem kell átgázolni, az ösvényen van egy lehetőség átkelni felette, még az út lényegében a patakmederben halad egy keveset. Kiértem az aszfaltos főbb útra, a bő 800 méter elég is volt belőle, közben elhaladtam az útszéli kőbányánál is.
39. Holló-sziklánál, háttérben az atomerőmű füstölög
40. medvehagymás ösvényen ezúttal lefelé
41. Bikszárd határában a hétvégi házaknál
42. forgalmas kőbánya
Az aszfaltról észak felé tértem le, majd újra házak között haladtam, a térképen jelölt forrásnál vizet töltöttem. A Pučavka nevű rész központi elágazásában jobbra tértem, majd 14 órakor elhagytam a házakat. Mindig a túra vége szokott a leghosszabb lenni, ez alól ez az alkalom sem volt kivétel. Ösvényen értem el a Dúbrava nevű pontot, ahol a földutat derékszögben kereszteztem, majd megindultam lefelé, először továbbra is ösvényen, majd újra keréknyomon, ahol balra elkerített terület mentén értem el a Dolná Raková pontját (239 m), amely a túra végét is jelentette. 14:31-re értem ide, a vasúton jobbról, azaz Nagyszombat felől egy szlovák Kocúr becenevű dízelmozdony haladt át a bikszárdi megállóban és tartott Jókút felé. A smerovnikot lefotóztam, mivel ez a hely is igazolópont, majd elköszöntem a piros jelzésektől és a vasúti pályán átkelve, rövid rezsimenetben a megálló túlsó végébe vánszorogtam.
43. utolsó emelkedő az erdőben
44. Bikszárd/Buková megállóhely, a túra végpontja
Bőven elég volt ennyi, nem tudom mikor fogok innen továbbmenni észak felé, innen egy jókora ugrásra van a következő másodjára is bejárt rövidke szakasz Trencsénben. Dévénytől idáig megvagyok ismét, egyáltalán nem sürgős ez az egész, ha egyáltalán valaha újra összeér majd az egész nekem, idővel majd kiderül. A lepusztult megálló semmit nem változott évek alatt, csak egy padot sikerült a korlát mellé szerkeszteni. A 14:51-es vonat 2 perc késéssel érkezett és ezúttal már nem a Laminátka+2 kocsi összeállítással, hanem az új RegioPanter/Skoda (én csak Régiópancsernek hívom, utalva a cseppet sem szép külsejére) érkezett, melynek fedélzetén Nagyszombatig utaztam. Belülről egyébként kulturált a vonat, most utaztam rajta először (ez idáig utoljára is), megfelel a modern követelményeknek, van légkondi, tiszta ülés, wifi, konnektorok. Lassan Szlovákiából is eltűnnek a napi forgalomból a régi idők mohikánjai, keleten sem sok Pantográf jár már Eperjes felé és még lehetne sorolni a példákat. Szlovén szomszédunknál is nagyon előretörtek a Stadler dízel motorvonatai, ezzel kiszorítva a mellékvonalakról a régi technikákat. Persze kell a fejlődés, nem kérdés, de azért egy Seana-Jesenice utazás a zárt ablakból már nem lesz ugyanaz, nekem legalábbis tuti nem.
Kis kitérő után visszatérve a hazaútra: Szomolány/Smolenice állomáson a szembejövő vonat ránk vert pár percet, de sikerült behozni a késést. Nagyszombaton gyors futás következett a jegypénztárakhoz, majd vissza a peronhoz és még éppen elcsíptem egy keveset, de számomra pont elegendőt késett kassai gyorsot Pozsonyba. A főpályaudvaron leszállva, a következő 93-as busszal utaztam Pozsonyligetfaluba, ahonnan a 16:49-es vonattal mentem tovább, közben egy ismerőssel is összefutottam, spontán módon. A jócskán kihasznált járat Rajkán szinte kiürült, most már a vonalon közlekedő Gysev dízel motorkocsik (ex. ÖBB 5047-esek) is történelemmé váltak, hiszem a 2023. decemberi menetrendváltás óta szlovák dízel motorvonatok járnak át Rajkára és a kínálat is sokkal barátságosabb lett.
46. rövid megállás Oroszvár/Rusovce állomáson Gysev motorkocsival, ma már ez is történelem
Amikor fél évig Rajkán laktunk, akkor is érezhető volt, hogy Pozsonnyal jobb az összeköttetés, ez a kérdés mára nagy fölénnyel eldőlt. Nem mondom, hogy erre büszkének kell lenni a magyar oldalon. Persze ezt ekkor még nem lehetett tudni, Hegyesben átszálltunk a csornai Flirt motorvonatra, amely 17:40-kor indult, negyed 7 után kicsivel elköszönést követően már szálltam is be Csornán az autóba és párommal találkozva egy újabb éttermi étkezés/vacsora (keretes szerkezet: az eleje ezzel indult, a vége ezzel zárult) után vele együtt tértem haza.
47. keretes szerkezet: a túra előtt és után is csornai vacsorával
