Kevés, kevés, mindez kevés, várlak, szeretlek! Szeretnélek át- és átjárni, mint a véred, mint a levegő, mit beszísz. A szerelem ismerkedés - a léleknek? A testnek is!
Nem akarlak, csak megismerni, csak megismerni, semmi mást, a titkos azonosulást, mit egyház és bölcselet hirdet. Magányomat vágyom levetni, a magányt rólad, mint az inget.
Benned szeretnék lakni, ott, hol dolgos, szorgalmas szíved. Egy szívet szeretnék veled! Tagjaidban vágyom ezernyi bajom, kínom egy jó nyugodt, nagy nyújtózással kiheverni.
A ruhám, a házam, lakásom, te légy a hazám, világrészem, Európám, a Mindenségem, végső kitörésem a vak szolga-sorsból, a lázadásom, mielőtt elpusztítanak.
Szégyenem már szó s gondolat - bőrödön, húsodon keresztül bocsáss magadba mindenestül, adj olyan otthont, amilyent magzatának az anya ad, adj egy lélekzet végtelent! -
Megtisztelőnek érzem, hogy feltetetek tőlem több verset is. Tájékoztatásul: 2009. október 9-én, 18.00 órakor lesz az új kötetem, A csönd bemutatója az OSZK Idegennyelvű könyvtár kiállító termében. Bp. 5. ker. Molnár u.11. A bemutatón közreműködik a KAMMERTON kamara együttes. Ez a kötet nem kerül fel egyelőre a hálóra.
Mosolyod arany verőfény Hajad rőt öröm. Nyakad íve Kecses athéni kancsó. Szépséged akár egy tőr pengéje. Bőröd finom delfti porcelán. Te halhatatlan vagy, én halandó.
Bizonyosság
Vannak pillanatok
mikor megszületik
bennünk a bizonyosság,
azon az éjjelen írtam,
amikor a lelkeink
felismerték egymást:
"simogató kezed
a vállamon:
tudom, érzem
majd egy hajnalon."
Honnan tudta a lelkem,
mondd, miből ismerte fel,
hogy eljött az, akire
egész életemben
várakoztam, végre
benned megleltem
az elvesztett
másik felem?
Meg kellett élnem ennyi évet úgy ahogy. Nem teszek számadást másnak és magamnak sem: éltem, hogy ezt a szerelmet megéljem, viszonzatlanul fájdalmában is oly vigaszadót, élet igenlő távoli, messze sugárzó fénye a titkok mélyén rejtőzködő ős kegyes-kegyetlen akaratából a kiválasztott megtartásának.
Fénycsepp sugarú Színes glória alázat, kegyes áhítat béke: úgy makulátlan életmegváltó szerelemőrző fény koszorúja; bűn televényből virág nyílása, hajnal jöttének vigasztalása; áldozatkehely megbékélésre, buja gyönyörök megtisztulása;
A kezed, a te kezed A szemed, a te szemed A szíved, a te szíved Hasonlítani máshoz: Szépet a széphez felesleges. Számomra így tökéletes.
Így él bennem, és vetíti Lehunyt szemem selymére így: A kezed, mint a kezed, A szemed, mint a szemed, Szíved, mint a te szíved, Éltetőn ő lüktet véremben.
A kezed, a te kezed A szemed, a te szemed A szíved, a te szíved Hasonlítani máshoz: Szépet a széphez felesleges.
Számomra így tökéletes.
Így él bennem, és vetíti Lehunyt szemem selymére így: A kezed, mint a kezed, A szemed, mint a szemed, Szíved, mint a te szíved, Éltetőn ő lüktet véremben.
Hogy mit szeretek én kikeletkor, barátom? A rózsát, szegfüvet, ha szirmát bontja épp, meg verset írni és kora reggel a rét víg madaraival versenyt dicsérni párom.
Hűs völgyben szeretem, ha tikkaszt tüze, nyáron csókolni ajkait, megfogni kis csecsét, és hozzá fűszerül - mert nincs vágyam egyéb - nem hús, csak tejszines szamóca kell a tálon.
Ha közeleg az ősz s vele a hidegek, édes borokat és gesztenyét szeretek, meg lakmározva a kályhánál melegedni.
Házamba zár a tél, s szobám el nem hagyom, csak este, maszkosan; és ilyenkor nagyon szeretek szeretőm karjaiban heverni.
A szerelem olykor jóságosan leül az asztalomhoz és beleiszik emlékeimbe. Ilyenkor mondok néhány közhelyet neki, hiszen az ember tartozik annyival érzelmeinek, mint egy cipõfûzõnek, amely kitartott akkor is, midõn a cipõtalp felmondta a szolgálatot.
Most kellene elmondani mennyit jártam utánad, most, amikor ismerős már a visszeres lábak tétovasága a lépcsők előtt, ismerős a megromlott hétköznapok szaga vasárnap reggelenként, ismerős a pénztelenség az éttermek pörköltszagú bejáratánál, ismerős a gyávák hazudozása, a sarokbaszorítottak megalázkodása, és ismerős az álmodozás, hogy egy sohase-összeizzadt ágyon tiszta ingben várakozik rám valaki – Most kellene elmondani: szeretlek, most kellene mindent elmondani rólad, amikor ismerős a penge a csuklón, s a keserű orvosság-íz az összefogdosott poharakban, ismerős, ahogy szorongástól vibrálnak az erek lehangolt gitárhúrjai, ismerős a rossz fogak íze a szájban, mely virágillatot dadogna eszelősen, ismerős a lassított csoszogás vigasza a végső nekifutás alatt – Most kellene elmondani: egyetlen szerelem vagy, mert az összes magányt ismerem általad.
Nehéz veled boldognak lenni, de boldogság veled a fájdalom, a nyíl tud csak így sebezni: ha mélyebbre engedi az izom, nem fáj olyan nagyon. S ha kitépik talán halált okoz.
Miért cserdült reményeidre ilyen váratlanul májusi jég? Ájulást érzek a térdeimben, ha vigasz szóval hajolok Feléd, s hogy sírás rázzon, mint szél a virágot, kézlegyintésed elég.
Nem akarlak elhagyni Mosolyom úgy a testedhez tapadt Mint az alga csókja a kövekhez Hajlott korom mélyén egy jókedvű lármás kisgyerek él De csak te tudod kicsalogatni házából Mint kedves hangok a csigabigát
A fű közül Virágok üde keze tárul felém De nekem csak a te hangod a kedves Mint kedves kezeid mint a megfoghatatlan este mint a pihenés
Ha majd eljössz onnét veled indulok el de ott tovább is tűz a nappal és éjszaka egy madár énekel Ahogy itt ha a szelek lehajolnak eltűnik a hegy fehér éle megolvad újra a homokon fekszel mögötted a sziklapad aztán semmi Felhő halad az ablakból kiáltás száll korlátot vonnak a ciprusok Sós a szél még nedves a hajad Ha majd elmegyünk onnét valaki ottmarad visszavár minket figyeli lépteinket egyetlen barát az ott felejtett árnyék mely a fa alatt únja magát.
Zimonyi Zita Szétpattant öröm
Szétpattant az öröm szivárvány burokja, épp hogy könnyen ráleheltem, érintettem, észrevettem, óvatlanul hinni kezdtem. A fénynek nem maradt csak ujjamon nyoma.
Naptalan napommal ürességbe zárva, nem tart meg, ami tegnap vett tenyerére, nem vidít fel a színes öröm emléke: magam festek tájat üres ablakomra.
Hevült önáltatás tűzrakása fölött arcot pirító megvilágosodásban, keresve valóságot a hűlt hamuban, mosolyt tanulok arcomon, korom között.
Fájdalomlépről pergetem le bánatom, jót teszek a visszanéző változásnak, nem engedek többé utat ámításnak: keserű az édes, ha íze ártalom.
Zimonyi Zita megalkuvás
nem az a fontos, hogy szeress, hanem, hogy szeretni tudjalak, érzékeim útjain a színes égők csodát csillogva villogjanak, fényárba boruljon fakó hitem, a hétköznapi örömünnepek átröpítsenek a kátyúk felett
- Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál, Köszönöm, hogy nagy bolyongásodban mégis-mégis hozzámhajoltál. Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen, Mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében. - Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál, Köszönöm, hogy nagy magányodban mégis-mégis hozzádkaroltál. Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rámnyitottad önként, S lelked lelkembe átejtetted, hogy ott forogjon csípős könnyként. - Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok, Kergetőzve s összeborúlva, mint tengeren játszó sirályok, Rázkódva forgó viharokban, bukdosva pergő jégesőkben, Idegenül tán mindörökké, de mindöröktől ismerősen.
- Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok, Megtört gőgben összeakadva, mint száműzött, koldus királyok, S úgy nézzük egymást szomorúan, kiváncsian s mindent tudóan, Mint hulló csillagok figyelnek egymás útjára lefutóban.
Első álmom rólad volt, Első álmom elröpült, Még az esti szél nyögött, Még az égen csillag ült. Lábaimban lakik egy Szellem; az rejtélyesen Húzott, hozott, vezetett Ablakodhoz, édesem!
Csitt! A fekete folyón Illat és szél úgy alél, Mintha mákos álmokat Tépegetne ott az éj. Apadoz a zokogás A csalogány csöpp szívén, Mint ahogy a tieden Kell hogy elapadjak én.
Jaj, bűvölj föl fűből! Halok! Hullok! Ájulok! Szórja csókkal szám-szemem Szerelmed mint záporok! Arcom fagyos és fehér, Szívem dobzörgése vad: Szorítsad szíved fölé, Talán ott majd megszakad.
Lehetsz nagyon messze, akármilyen távol, közelemben jársz Te, ha én úgy kívánom. Szememben hordozlak, örök tükör vagyok, belerajzoltak már a sugárzó napok. Gyémánttű reggelek véstek a szemembe, hogy az éjszakáim veled teljenek be. S lehetsz nagyon távol, akármilyen messze, csak bezárom szemem, s itt maradsz örökre. Ki tudna elvenni tôlem, ha nem adlak! Itt vagy te, a legszebb, így csak én mutatlak. Igazítsd meg hajad két szemem tükrében, úgyis ritkán látod magad ilyen fényben.