Keresés

Részletes keresés

ZöPö Creative Commons License 2002.02.23 0 0 51
Te most korlátozni próbálod az én véleménnyílvánítási- és szólásszabadságomat, melyet az Alkotmány rögzít?
Előzmény: Tiborcsik (50)
Tiborcsik Creative Commons License 2002.02.23 0 0 50
Közben elolvastam ZöPö előző hozzászólását, és úgy ítélem meg, hogy törlendő. Ezért kérem a törlését, mivel hozzájárulásom és konkrtét hivatkozás (valamint ok) nélkül ismét beírta a polgárim nevemet.

De hogy hozzászólásának (a vélhetően mostantól cukkoló, "csakzértis beírom" részén felül) a mondanivalójának érdemi része ne vesszen feledésbe a törlés után sem, így elmondom, arról írt még abban a hozzászólásában: hogy ő jogosan érzi magát általam megsértve, mert olyanokat hazudok, hogy beszéltem vele telfonon, és hogy Mijo bocsánatot kért tőlem a modoráért, holott soha nem beszéltünk telefonon, és Mijo sem kért tőlem bocsánatot a modoráért, csak azért, mert valamikor a jászt jogásznak olvasta és engem jogásznak titulált (nyilvbán nem sértő modorral, hanem "csak").

Nos túl azon, kedves ZöPö, hogy ez az általad hivatkozott két momentum szerintem egyáltalán nem elegendő ok az olynfajta érzelgős neheztelésre, ami sértegetésedben és indiszkréciódban nyilvánul meg. Arról meg abszolut nem akarok vitát nyitni, hogy az, hogy én éppen a Matkovicsnak telefonáltam és mivel te éppen nála voltál, váltottunk néhány emberi szót a virusirtásról, megtörtént-e vagy sem, hogy egyszerűen nem emlékszel, vagy esetleg IRL-adat jogosulatlan közzétételnek nyilvánítod-e, végül is lehet, nincs jogom közzétenni, hogy az életben váltottam veled néhány szót, hacsak telefonon is, bár remélem találkozunk még majd valójában is, hisz nem zárkózom el semmiféle ilyen kapcsolat ellen, mindig mondtam azt is, hogy "fogunk mi még a Mijóval baráti társaságban együtt sörözgetni..."

Üdv: Tib

Tiborcsik Creative Commons License 2002.02.23 0 0 49
Mindig abból van a balhé, ha a szabályokat nem tartják be. Többnyire a rossz szabályokat nehéz betartani, ez történt Baján is anno.

De abban egyetértünk mindnyájan, asszem, hogy a szabályokat még ha rosszak is, illik betartani. Én jómagam ez ügyben egyrészt mindig igyekeztem a szabályokat betartani, másrészt igyekeztem építő kritikával illetni őket, úgyhogy a lelkiismeretem tiszta. (Még egy kis öntömjén: amikor én Baját vagy a modikat bírálom, ezt javító szándékkal teszem mindig.) Bár meggyőződésem, hogy a másik oldal is, éppen ezért fontos a meggyőzés, az érvelés, a vita.

Dagotta idéz az MM-ből:

„…kérjük, hogy a hozzászólás közzététele előtt minden felhasználónk alaposan és körültekintően mérlegelje, hogy mit, milyen formában tesz közzé. A mérlegelés egyik kiemelkedően fontos szempontja, hogy a hozzászólásokat archiválja az Index,…” (érdekes módon, csak az MM-et nem archiválja az Index)

Én pontosan ezt tettem, vagyis áttanulmányoztam az akkor hatályos indexet mielőtt bemutatkoztam, ez állt az MM-ben:

Hozzászólások törlése azon esetekben:
”1.1.6. Bárki valós, személyes adatának (pl. név, lakhely, munkahely, beosztás) engedély nélküli közzététele, feltéve, hogy az érintett azokat (az Index bármelyik Fórumán) nem saját maga hozta nyilvánosságra. Ebben az esetben hivatkozni kell az illető felhasználó azon hozzászólására, ahol személyes adatait közzétette vagy arra egyértelműen utaló csatolást (linket) elhelyezett…. Ezesetben is kérheti azonban az illető az IRL-adatait közzétevő hozzászólás törlését, ha úgy ítéli meg, hogy az a hozzászólás személyére nézve előnytelen…

Ez utóbbi, vastagon szedett mondat azóta kimaradt az MM-ből, nyilván (hála IsTván alaposságának, most már ismerjük) az Index Adatvédelmi Szabályzatával összhangban, ami ugyanezt kimondja, tehát nyilván az MM megfogalmazói úgy gondolták, minek többször ismételni ugyanazt, a magasabb szabály úgyis érvényes az alacsonyabbra.

Tehát a régi MM-megfogalmazás kimondja világosan, hogy csak azt az IRL-hivatkozással tűzdelt hozzászólást kell törölni, amit az IRL tulajdonos kér. (A hivaztkozás nélkülit meg nem is kellene kérni, azokat a moderátorok hivatalból kell töröljék) Ennek szellemében, (utána lehet nézni), több hozzászólásban bennmaradt a polgári nevem, mindössze azért, mert én úgy ítéltem meg, hogy maradhat.
Másrészt ez egyértelműen cáfolja Wágner-Zaturek azon okoskodását, hogy ki kellene törölni az eredeti bemutatkozást is. NAGYON KÉRLEK WÁGNER, ezzel többé ne gyere itten, ha eddig nem értetted volna, mennyire nincs igazad, bár kétlem, mostantól egyértelmű: Annak, hogy egy nick valamely hozzászólásban felfedi valamely IRL-adatát, semmi köze ahhoz, hogy a későbbiekben mely hivatkozásokat kívánja a régi MM és az Adatvédelmi Szabályzat szerint töröltetni.

Egyébként az is kétséges, ahogy a t. dagottta szemrebbenés nélkül idézget az MM-ből, és átsiklik affelett, hogy közben változott az MM, néhol az előző MM szerint regisztrált nick számára hátrányosan, vagyis mi van, ha valaki még a régi MM-szerint regisztrálta magát? Őreá nézve melyik MM az érvényes? De erről már beszéltem a zsoltunak írt levelemben, és pillanatnyilag nem fontos, csak úgy megemlítem.

És még egy megjegyzés: cukkolásról szó nincs, bár természetesen ezt föl kell vállalnom (történt ilyen irányú megnyilvánulás, ennek lehet minősíteni a moderátor által betett hivatkozást, ami igen rosszindulatra vallt), mindössze arról van szó, hogy ahogy ZöPö megelégelte, amit megelégelt, én meg azt elégeltem meg, hogy őket soha nem moderálja senki, hát nosza, moderáltassuk meg őket egy picit, hadd érezzék, milyen is az. Ha meg közben kitör némi ádáz elvi vita, aminek végeredményeként esetleg jó irányba módosul ez a mindenki által elismerten gyatra MM, az mindannyiunk javára válik.

További jó vitatkozást: Tib

ZöPö Creative Commons License 2002.02.23 0 0 48
"Most őszintén, mint magánember: Szerinted mi szükség volt ZöPönek erre a kijelentésére más, mint hogy cukkolja Tiborcsikot?"

Elmondom neked, kedves IsTván. Előtte azonben meg kell jegyeznem, hogy nem tetszik nekem, ahogy prejudikálsz a cukkol termius technicus használatával. Láthatóan kapkodsz, így futhatnak ki a kezed alól ilyen fésületlen mondatok. (Hacsak nem külföldi vagy és tanultad a magyar nyelvet. Ez esetben elnézést kérek.) Nos, kedves IsTván, aki az Igazság Bajnoka és Önkéntes Védelmezője képében kíván tetszelegni, az ne legyen pártos! Márpedig te erősen elfogult vagy, az rendesen látszik. Arról nem is szólva, hogy legfeljebb a Fogadatlan Prókátor szerepét játszhatod el, annak pedig ismerjük a jutalmát.

Nos, hogy a tárgyra térjek, kedves IsTván: éppen az általad oly bőszen oltalmazni szándékozott Tiborcsik nick vesszőparipája az általa többször leírt gondolat, hogy minden nick mögött egy érző ember van, amivel én messzemenően egyetértek. Most képzeld el kedves IsTván, még én is érző ember vagyok, ha ezt néha ügyesen palástolom is. :-) Így például nekem nagyon rosszul esik, ha Tiborcsik valamilyen, a valósággal össze nem egyeztethatő tartalmú kijelentést tesz rólam (engedtessék meg nekem a továbbiakban a rövid hazudik terminus technicus használata) és teszi ezt ismételten, figyelmeztetés után. Ezzel a módszerrel Tiborcsik nem először él. Kezdődött azzal a hivatkozással, hogy ő velem telefonon beszélt (soha a büdös életben nem), hogy Mijo bocsánatot kért tőle a modora miatt (valójában azért, mert a jászt jogásznak olvasta félre) és még sorolhatnám, de nem teszem. Olvashatóak ezek a Tiborcsik által frekventált topicokban. Tehát nekem, mint érző embernek nagyon rosszul esik, ha Tiborcsik hazudozásával próbál rossz színben feltüntetni engem, ezért amikor nevén nevezve azt mondom, hogy Gedei Tibor hazudik, akkor pontosan erre akarom emlékeztetni, hogy nem egy nick bánt meg ezzel egy másikat, hanem egy érző(?) ember sért egy másik érző embert.

Továbbá, hogy valótlan, az igazsággal össze nem egyeztethető tények feltüntetése (röviden: hazudni) egy vitában véleményem szerint aljas eszköz, ezt pedig nyugodtan veheted akár célzásnak is, úgyhogy jól gondold végig, mire hivatkozol, kedves IsTván!

Ha maradt még kérdésed, szívesen válaszolok arra is.

Előzmény: IsTván (43)
Zaturek Manfred Creative Commons License 2002.02.23 0 0 47
Most nézem a másik topikban (moderálás) Tiborcsik egyértelmű nyilatkozatát:

"..... nem járulok hozzá, hogy a bajai fórumból kitöröljék azt a hozzászólásomat, amiben bemutatkoztam."

Mondtam már korábban, kedves IsTván, hogy nagyon szívesen elbeszélgetek úgy általában bármiről, amiről csak akarsz, de konkrét intézkedésről inkább csak azzal, akit az érint. Tudod, a csalán...

Zaturek Manfred Creative Commons License 2002.02.23 0 0 46
Elnézést, de már néhány napja várok "Tiborcsik akaratának" a kinyilatkoztatására. Eddig ugyanis csak azt a ZöPö-féle beírást kifogásolta, amelyben ZöPö a nevén szólította, amit viszont ő saját maga publikált az Index fórumán. Az eredeti publikáció (bemutatkozás) törlését viszont eddig nem kérte, azaz, a teljes bemutatkozása, az összes ott általa nyilvánosságra hozott részletes személyes adataival maradna, de az ennek alapján megszólaló ZöPöt, vagy bárki mást töröljék, tiltsák le, büntessék meg, négyeljék fel és egyáltalán stb. stb. ?!

Mellesleg megismétlem (mert én nem unom, én ráérek...), hogy a saját személyes adataival csak a konkrét személy rendelkezhet, az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint ez minden személynek elidegeníthetetlen joga, nem mondhat le róla. Ennek megfelelően nem értem, hogy milyen alapon hangzanak itt el vádaskodások más részéről, ráadásul - eddig, s szemmel láthatóan - ellentétesen a konkrét személy akaratával (lásd fenn - Tiborcsik eddig nem kérte a bemutatkozásában általa felsorolt személyes adatainak a törlését, csupán az őt ezek alapján, az általa közölt néven megszólító más személy, vagy ha úgy tetszik "nick" (a kettő közel sem ugyanaz) hozzászólását követeli eltávolítani).

Talán mégiscsak fel kéne oldani ezt az ellentmondást és máris pillanatokon belül rendezhető a nem egyértelmű helyzet. Szóval, akkor mit és minek alapján kell törölni?

IsTván Creative Commons License 2002.02.23 0 0 45
Oké.

Látod, ez a nagy tévedés. Itt nem két ember harcáról van szó, hanem egy kötekedő alakról, aki a szabállyal visszaélve bosszantja a másikat, és egy másikkal, aki ezt meg szeretné akadályozni, de nem kap hozzá segitséget!


MM: Idézhetjük valaki nevét, ha azt beirta a bemutatkozásba és linket teszünk hozzá. Modera nem vágja ki a név idézését.

A.SZ. (Adatvédelmi Szabályzat): Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak. Csak olyan személyes adat kezelhetõ, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig.

Az INDEX kötelezettséget vállal arra, hogy felhasználóinak bármely adatának felvétele, rögzítése, kezelése elõtt világos, figyelemfelkeltõ és egyértelmû közlést tesz közzé, amelyben tájékoztatja õt az adatfelvétel módjáról, céljáról és elveirõl.

EZEK SZERINT, MINDEN ALKALOMMAL, MIKOR VALAKI ADATÁT FELHASZNÁLOD, ELŐRE KELL FIGYELMEZTETNED. ÉS NEM HASZNÁLHATOD FEL OK NÉLKÜL, VAGY AKARATA ELLENÉRE.

Most ennyit. Ez nem elég?
Itt teljesen világosan Tiborcsik akarata ellenére használják a nevét. Miért? Ide van irva, hogy ha tiltakozik ellene, nem szabad az adatait hasznáni!
Teljesen világos.


81713 Creative Commons License 2002.02.23 0 0 44
Engem nem érdekel ZöPö és Tiborcsik magánmeccse. Sőt: Senki másé sem.

Hol sántít a MM, mert a hosszúból sem derül ki. Mivel a MM szeptember óta hatályos, ennélfogva az a felhasználó, aki egyetlen karaktert is beleírt azóta az Index bármelyik Fórumába, magára nézve kötelezőnek elfogadta. Eddig még azt sem bizonyította T. Olvtársam, hogy a MM ellentétben lenne az Adatvédelmi Szabályzattal.

dP

Előzmény: IsTván (43)
IsTván Creative Commons License 2002.02.23 0 0 43
Nem ügyvéd? Egy világ omlott össze bennem:)
Azt hittem, társulhatunk:)

Bocsi, az MM szerintem nagyon sántit ebből a szempontból. Az Adatvédelmi Szabályokból teljesen világosan kiderül, hogy amennyiben valaki nem akarja, hogy használják az adatait, akármire is, akkor joga van ez ellen tiltakozni, sőt, jogorvoslathoz is fordulni.

Sajnos, nagyon hosszú, és mindent, ami ide vonatkozik, beleirtam abba a hosszúba.
Tényleg nem akarom mégegyszer elmagyarázni, mert szerintem az ott magától érthetődik.

Az MM-et el sem nagyon olvastam, ez az egyetlen része az szerintem, ami visszaélésre ad okot.
Szerinted rendben van az, hogy valaki jóhiszeműen megadja az IRL adatait, és ha valaki megharagszik rá, mindenhol idézgetheti a nevét, ha kell, ha nem?

Most őszintén, mint magánember: Szerinted mi szükség volt ZöPönek erre a kijelentésére más, mint hogy cukkolja Tiborcsikot?

Szerinted tényleg támogatni kéne még szabályzattal is az ilyesfajta magatartást?

Szerintem nem.

Előzmény: 81713 (42)
81713 Creative Commons License 2002.02.23 0 0 42
Kérem szépen igazán megtisztelő az ügyvéd úr mexólítás, de nem vagyok az.

Az összedobás csak nekem 2 hónapig tartott, majd ezt követőleg az Index jogászai 4 hónapot ültek rajta. Az eredeti 500 oldalas MM így lett ekkora - kiherélt valami -, mint amilyen most. És mostmár bőven átdolgozásra szorul. Nem kicsit. Mivel én írtam, annyit remélem feltételez rólam, hogy a hibáit is én ismerem a legjobban...

Ellenberger még mindig nem kaptam konkrét információt az Ön jogértelmezése szerinti moderálandó feladatokról, ZöPö olvtársunkat illetőleg.

Vak vagyok, nem szúrja ki a szememet, tessék nekem élesbe a pofázmányomba vágni, abból értek. Vagy ilyesmi...

dP

Előzmény: IsTván (41)
IsTván Creative Commons License 2002.02.23 0 0 41
Tisztelt Ügyvéd úr!

Van olyan, hogy diszlexiás gondolkodás? Mert akkor Önnek az van:)

Akkor mégegyszer: Eszem ágában sincs támadni az Adatvédelmi Szabályzatot. Sőt. Kimondottan szeretem, kedvelem, ha lehetne a homlokára nyomnék egy csókot, mert nekem ad igazat.

A CSÚNYA, ronda, gonosz, jujderonda, stb... MM-et nem szeretem, mert törvénytelen gyerek, de akkora szivem van, hogy támadni még őt sem támadom:)

Csak annyit mertem mondani, hogy mivel szegényt hirtelen összedobták, hibát követtek el vele és szerintem kéne neki egy operáció.

Nincs szükségem újabb ügyfelekre, a meglévőkkel is épp elég bajom van

Látja ezt elhiszem. Ha azoknak is igy kell mindent az ügyvéd úr szájába rágni:))))

Oké. Maga is tud ilyet. Persze. Nem is brillirozásnak szántam, hanem

1. idéztem belőle

2. feltettem egy pár kérdést, amiből kiderül, hogy ZöPö kartács megsértette a pontjait.

Esztet a vak is láthassa, ha van szeme:)

Hogy nem indoklok, csak idézgetek?
Hát miért indokoljak, mikor olyan szépen a kezemre adja a szabályzat a dolgokat.

Ugyanis: nem fogja elhinni: ezeket a szabályokat PONT AZOKNAK A VISSZAÉLÉSEKNEK A MEGELŐZÉSÉRE HOZTÁK LÉTRE, amiket itt láthatunk a nevekkel, és pont azért van a probléma, mert nem akarják betartani őket.

Előzmény: 81713 (39)
81713 Creative Commons License 2002.02.23 0 0 40
Hülye gép... akkó' folytatnám:
ítanának, még azt is elmagyarázom, hogy a lexebb madár a tehén. :-)

3.) Mégeccer: Várom részletes és megalapozott indokolását, hogy itten mi is a baj?

dP

Előzmény: 81713 (39)
81713 Creative Commons License 2002.02.23 0 0 39
Tisztelt Olvtársam!

1.) Ön támadja az Index Adatvédelmi Szabályzatát (ASZ) azzal, hogy ellentétesnek tekinti a MM és az ASZ kapcsolatát. Ez természetesen szíve joga, ezzel nincs is gond. Azzal viszont már annál inkább, ha összemossa a természetes, vagy jogi személyeket a nickek virtuális létformájával.

(Ami a személyeskedést illeti: Nincs szükségem újabb ügyfelekre, a meglévőkkel is épp elég bajom van.)

2.) Az a baj, hogy semmi sem bökte ki a szememet, különösképpen nem az Ön érvkészlete, amelyeket a hatályos adatvédelmi, MM ellentmondásait taglalaó eszmefuttatásait ileti. Ugyanis csak idézget, de nem indokol. Ilyet én is tudok, sőt, ha nagyon mexor

Előzmény: IsTván (38)
IsTván Creative Commons License 2002.02.23 0 0 38
Akkor vegyük sorjába

1. Hol támadtam én az Adatvédelmi szabályzatot. Nem támadtam, hanem rá hivatkoztam.

(A maga helyében azért nem személyeskednék itt ennyire, mert esetleg elijeszti az esetleges jövendő kuncsaftokat, akik ide benéznek. :)

2. Pontról-pontra beidéztem. Ott van, kiböki a szemét. A vastag betűvel szedett szöveg az én kérdéseimmel. (szemüveget az birónak:)

3. Az MM teljesen érdektelen, érvénytelen, darab szamóca magyarul, mivel ellenkezik a már előzőleg az Index vezetősége által aláirt Adatvédelmi Szabályzattal. Tehát aztat el teccett erősen baltázni. Hagyjuk őtet nyugodni.

4. ÉN KÉRDÉSEM: Ha most pl. lenne ebből egy birósági eljárás, melyik szabályzat lenne a mérvadó? Az MM vagy az Adatvédelmi szabályzat? Tehát: melyiket vennék figyelembe, ha a kettő ellenkezik egymástól? (Mert a másik akkor ugye érvénytelen darab cetli)

Előre köszi a választ.

Előzmény: 81713 (37)
81713 Creative Commons License 2002.02.23 0 0 37
Mélyen tisztelt Olvtársam, úgy tűnik, hogy Ön itten szereptévesztésben leledzik. Ön támadja az Index Adatvédelmi Szabályzatát, és a MM-t. Tehát Ön állít valamit, és azt követeli, hogy cáfoljam. Ez - így ebben a formában - nem nyert hangszórót, már csak azért sem, mert nem alapozta meg álláspontját, hanem vadul hablatyol.

Tessék kérem pontról, pontra álláspontját alátámasztani, arra vevő vagyok. Tessék kidolgozni az Index Adatvédelmi Szabályzata, a MM, valamit ZöPö olvtársunk hozzászólásának nem törlése közötti oksági kapcsolatot, továbbá Tiborcsik olvtárs valamilyen kérelmének rezüméjét!

Maradok 10telettel:
A Dagotta

Előzmény: IsTván (35)
IsTván Creative Commons License 2002.02.23 0 0 36
Egyébként az idézetem az Adatvédelmi szabályzatból pontosan megindokolja, miért szabálytalan amit ZöPö csinált, és miért szabálytalan a moderátorok törlés megtagadása.

Előzmény: IsTván (31)
IsTván Creative Commons License 2002.02.23 0 0 35
Akkor most én mondjam a tanárnak, hogy füle van a szamárnak?

Én mondjam egy ügyvédnek, hogy ha egy vállalat - ebben az esetben Index - aláir egy bizonyos szabályzatot - jelen esetben Adatvédelmi Szabályzat, akkor ANNAK A VÁLLALATNAK EGY RÉSZE - ebben az esetben a fóruma - NEM HOZHAT OLYAN SZABÁLYZATOT, AMI A MÁR ALÁIRT SZABÁLYZATNAK FITTYET HÁNY.

Mivel látom még nem tetszett felébredni, ha nem eléggé érthető, mégegyszer elmagyarázom.

Kérdés:

Nekem pontosan melyik okfejtésem hablaty és miért?

A fórum jogilag az Index alá tartozik vagy nem?

Előre is köszi a választ:)

Előzmény: 81713 (34)
81713 Creative Commons License 2002.02.23 0 0 34
Kérem, én az Ön fejtegetéseit aposztrofáltam "szaxerű hablatynak", nem pedig az Index Adavédelmi Szabályaztában foglaltakat. (Csak a jegyzőkönyv kedvéért.)

Javaslom a MM alapos tanulmányozását:


IV. A HOZZÁSZÓLÁSOK

Az Index — saját belátása és érdekei szerint — szabadon rendelkezik bármelyik Fórumán közzétett hozzászólásokkal — ideértve a hozzászólásokban elhelyezett saját irodalmi, vizuális, hang és szoftveralkotásokat is —, beleértve a tetszőleges — írott vagy elektronikus — formában történő megjelentetést is. A hozzászólás közzétételével a felhasználó lemond a hozzászólása feletti rendelkezési jogról, anyagi jellegű követelése nem származhat ebből.

A hozzászólások tartalmáért az Index semmilyen felelősséget nem vállal, azonban ha saját vagy más jogos érdekeit sérti, illetve közérdeket sért, az adott hozzászólást indokolás nélkül törölheti.

Különösen indokolt és méltányolható esetben kérésre az Index törölheti egy felhasználó valamennyi hozzászólását, de erről a szerkesztőség és a moderátori kör dönt. Ezért kérjük, hogy a hozzászólás közzététele előtt minden felhasználónk alaposan és körültekintően mérlegelje, hogy mit, milyen formában tesz közzé. A mérlegelés egyik kiemelkedően fontos szempontja, hogy a hozzászólásokat archiválja az Index, ezért akár több év elteltével is visszakereshető egy adott felhasználó — akár összes — hozzászólása.


dP
Előzmény: IsTván (31)
IsTván Creative Commons License 2002.02.23 0 0 33
....mutasson rá arra, hogy ZöPö olvtársunk inkriminált hozzászólását miért is kellene törölni?

Mondjuk a jóérzés is diktálná. De persze erre nem lehet támaszkodni:))

Előzmény: 81713 (30)
IsTván Creative Commons License 2002.02.23 0 0 32
Ami a Fórumok jogi megítésést illeti távolról sem egyezik álláspontunk.

Ez érdekelne közelebbről.
Én azt mondtam, a fórum az Index része, tehát az Index szabályzata vonatkozik rá.

Erről más az álláspontja?

Kérem, magyarázza meg!

Előzmény: 81713 (30)
IsTván Creative Commons License 2002.02.23 0 0 31
Az amit beidéztem az Index Adatvédelmi szabályzatából az hablaty?

Biztos, hogy ezt olvasta?



IsTván válasz erre | adatok | e-mail 2002-02-21 21:15:46 (6158)

b) az adatokat csak meghatározott és törvényes célra szabad tárolni, és attól eltérõ módon nem szabad felhasználni;

Kérdés: Mi volt itt a meghatározott törvényes cél, amire ZöPö Tiborcsik adatát felhasználta?

Mindenkinek joga van ahhoz hogy:

d) jogorvoslattal élhessen, ha a jogszabályokban foglalt tájékoztatási vagy indokolt esetben közlési, helyesbítési, illetve törlési kérelmét nem teljesítik. Az érintett kérelmére az adatkezelõ tájékoztatást ad az általa kezelt, illetõleg az általa megbízott feldolgozó által feldolgozott adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, idõtartamáról, az adatfeldolgozó nevérõl, címérõl (székhelyérõl) és az adatkezeléssel összefüggõ tevékenységérõl, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. Az adatkezelõ köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idõ alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül írásban, közérthetõ formában megadni a tájékoztatást. Az érintett, jogainak megsértése esetén, az adatkezelõ ellen a bírósághoz fordulhat. Az adatkezelõ az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy a technikai adatvédelem követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt köteles megtéríteni. Az érintettel szemben az adatkezelõ felel az adatfeldolgozó által okozott kárért is. Az adatkezelõ mentesül a felelõsség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül esõ elháríthatatlan ok idézte elõ. Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.

Tiborcsik kéri az adatai kitörlését. Te moderátor megtagadod Tiborcsik jogait.

Személyes adat akkor kezelhetõ, ha

a) ahhoz az érintett hozzájárul, vagy

b) azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat rendelete elrendeli. Törvény közérdekbõl - az adatok körének kifejezett megjelölésével - elrendelheti a személyes adat nyilvánosságra hozatalát. Minden egyéb esetben a nyilvánosságra hozatalhoz az érintett hozzájárulása, különleges adat esetében írásbeli hozzájárulása szükséges. Kétség esetén azt kell vélelmezni, hogy az érintett a hozzájárulását nem adta meg. Az érintett hozzájárulását megadottnak kell tekinteni az érintett közszereplése során általa közölt vagy a nyilvánosságra hozatal céljából általa átadott adatok tekintetében.

Tiborcsik itt NEM járul hozzá. Nos?

Az adatkezelés célhoz kötöttsége:

Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak. Csak olyan személyes adat kezelhetõ, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig.

Mi volt itt a meghatározott cél?

Az INDEX kötelezettséget vállal arra, hogy felhasználóinak bármely adatának felvétele, rögzítése, kezelése elõtt világos, figyelemfelkeltõ és egyértelmû közlést tesz közzé, amelyben tájékoztatja õt az adatfelvétel módjáról, céljáról és elveirõl. Mindezeken túlmenõen, minden olyan esetben, amikor az adatfelvételt, kezelést, rögzítést nem jogszabály teszi kötelezõvé, az INDEX felhívja a felhasználó figyelmét az adatszolgáltatás önkéntességére. Kötelezõ adatszolgáltatás esetén meg kell jelölni az adatkezelést elrendelõ jogszabályt is. Az érintettet tájékoztatni kell az adatkezelés céljáról és arról, hogy az adatokat kik fogják kezelni, illetve feldolgozni. Az adatkezelésrõl való tájékoztatás megtörténik azzal is, hogy jogszabály rendelkezik a már létezõ adatkezelésbõl továbbítással vagy összekapcsolással az adat felvételérõl.

Hol figyelmeztette ZöPö moderátor Tiborcsikot, mielőtt akarata ellenére betette a nevét?

Minden olyan estben, ha a szolgáltatott adatokat az INDEX az eredeti adatfelvétel céljától eltérõ célra kívánja felhasználni, errõl a felhasználót tájékoztatja, és ehhez elõzetes, kifejezett hozzájárulását megszerezi, illetõleg lehetõséget biztosít számára, hogy a felhasználást megtiltsa.

Tiborcsiknak egyértelműen joga van megtiltani a neve fölösleges idézését.

Az INDEX kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetõleg megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, ugyancsak felhívja ezirányú kötelezettségeinek teljesítésére.

Itt jogosulatlan adatfelhasználásról van szó, amit az érintett sérelmez. Kérem az Indexet, intézkedjen!

Köszönöm!


Előzmény: 81713 (30)
81713 Creative Commons License 2002.02.23 0 0 30
Szó sincs róla kedves Olvtársam, többek között azért sem, mert a kéxakállú külön elküldte nekem a bővített verzióját.

Ami a Fórumok jogi megítésést illeti távolról sem egyezik álláspontunk. Ha óhajtja beidézem az utolsó fél évben elkövetett e tárgyköri "jogértelmezéseimet".

Ami a vádbeszédét illeti: nem tudok vele mit kezdeni, mert nem találtam benne olyan releváns hivatkozást, amely álláspontját alátámasztaná. A szakmában ezt úgy hívjuk, hogy: szaxerű hablaty.

Kérem részletesen fejtse ki álláspontját, hogy érdemi eszmecserét kezdhessünk! Tudom nagyon jól, hogy a jelenleg hatályos MM is úgy szar ahogy van, ugyanis nem készültem fel ekkora felhasználói körre, és főleg nem a Windows XP szemétségeire.

Tehát kérem, hogy:

- szerzői jogi,
- személyiségi jogi,
- Alkotmányjogi,
- polgári jogi,
- büntető jogi

szempontok figyelembevételével mutasson rá arra, hogy ZöPö olvtársunk inkriminált hozzászólását miért is kellene törölni?

10telettel:
A Dagotta

Előzmény: IsTván (28)
IsTván Creative Commons License 2002.02.23 0 0 29
Akkor mégegyszer:

ZöPö hozzászólásának kimoderálása elengedhetetlenül szükséges, mégpedig igen hamar mert:

Itt bőven kifejtve

Előzmény: IsTván (28)
IsTván Creative Commons License 2002.02.23 0 0 28
Ugye nem azt mondja, kedves Olvtárs, hogy Ön anélkül irta meg az MM-et, hogy összeegyeztette volna Az Index.hu adatvédelmi elvei-vel?

Nagy hiba vala!

Ha elolvassa a vádbeszédemet, amit alul belinkeltem, láthatja, hány pontjába ütközik ZöPö beírása.....

Ugye, abban egyetértünk, hogy a fórum az Index alá tartozik jogilag, és nem hozhat az Index szabályzattal ellenkező szabályokat?

Előzmény: 81713 (27)
81713 Creative Commons License 2002.02.23 0 0 27
Ha egy kérdést megenged Tisztelt Olvtársam: ZöPö inkriminált hozzászólását a MM mely pontja alapján kellene törölni?

10telettel:
A Dagotta

IsTván Creative Commons License 2002.02.23 0 0 24
Nem rossz ötlet kedves Dagotta Úr!

Ha jól tudom, Ön ügyvéd? Miért nem dolgozunk össze?
Ha az alábbiakért nem is, de azért, mert ZöPö ezen beirását nem hajlandóak a módik kimoderálni, ami saját nevet (+durva sértegetést) tartalmaz, szerintem be lehetne őket nyugodtan perelni, aztán felezünk!

Ugyan nem vagyok ügyvéd, csak kontárkodom, de elég büszke vagyok erre a vádbeszédemre:

Ezzel már nagyon jó sanszunk lenne egy pár milliót leakasztani. Elvégre piacból él az ember:)

Ön szerint mi a sanszom Ügyvéd Úr?

Az MM-et még nem néztem át, ott is találunk majd valamit, nehogy úgy érezze, hogy magát ignorálom:)

István

Előzmény: 81713 (22)
81713 Creative Commons License 2002.02.23 0 0 22
Igen tisztelt IsTván ovtárs!

Mi lenne, ha felesleges szócséplés helyett beperelné a Zindexet? Biztos, ami zicher alapon? Pofázni mindenki tud, ahhoz nem kell ész. Ahogy Pósalaki bácsi is mondotta volt: "Pofázni a legkönnyebb dolog a világon, mert azt fekve is lehet csinálni."

Szíves tájékoztatásul közlöm, hogy a jelenleg hatályos MM-t én követtem el, ezért el is viszem a balhét. Nna most: Tessék nekem itten a konkrét problemát föltárni, hogy értsem, miről is van szó! Eddig ugyanis nem jötem rá annak ellenére, hogy a kezdetektől fogva kitüntetett figyelemmel kísérem ezt a polémiát.

10telettel:
A Dagotta

Előzmény: IsTván (10)
Wágner úr Creative Commons License 2002.02.22 0 0 21
Tévedécs! Én optimista vagyok! A pesszimista aszongya, hogy rosszabb má' nem lehet, de én bizakodok, hogy mégis lehet...Egészség!
Előzmény: Törölt nick (20)
Törölt nick Creative Commons License 2002.02.22 0 0 20
Wágner úr!
Mintha kicsit pesszimista lennél mostanában,nem?
Előzmény: Wágner úr (19)
Wágner úr Creative Commons License 2002.02.22 0 0 19
Ja és még egy (ismétlés), plédájul mostan te, aki ezt olvasod, honnan és miből tudod egyértelműen azt, hogy velem vagy a körösztanyámmal társalogsz éppen, aki engemet itten hamisít?! Mer'hogy én mostan nem is vagyok itt, hanem elmentem Söré', csak éppen véletlenül bekapcsolva maradt ez a micsoda és valaki körösztanyú vagy mijanyű... csak úgy beírkál itt mindenféléket az én nevemben helyettem, de majd visszajövök a Sörrel és Lyól fejbeverem... majd a hullát itt a masina előtt a rendőrség azonosíttatja vagy micsinál, amit szok, amikor nem tudja, hogy mivan... na, akkor majd minden kiderül és kezelendő adat is lesz róla... sőt, statisztika is, vagy hogyanhíjják azt a tyugyományot, amikor így is lehet, meg amúgy is összeadatolni... Egészség!
Előzmény: Törölt nick (17)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!