Elöször is fogadd részvétem a kutyusod miatt.Érdekes pont igy érzünk mi is a miénk miatt.Bár ő is élhetett volna ilyen soká mint a tied.Mások is ugyanigy érzik ezt mint te.
Nem árulod el azzal ha lessz másik kutyusod.Csak továbbviszed azt a szeretetet amit éreztél iránta.
Lehet, hogy idővel nekem is enyhül majd ez a fájdalom és hiányérzet, és talán akkor újra tudok kutyára nézni. De ilyen sosem lesz többé, ilyen különleges. Egyéniség volt, és nagyon közel álltunk egymáshoz. Mintha a gyerekem lett volna... Azért sem szeretnék másikat, mert úgy érezném, elárulom.
Biztosan tudta. Szerintem megtettetek mindent érte, egyébként nem lett volna ilyen szép, hosszú élete. Most tudom, hogy nagyon fáj, hogy nincsen már, de rá fogsz jönni, hogy kutya nélkül nem jó élni. És fogod tudni szeretni, és nem keresed benne a régi kutyádat.
Sziasztok! Most találtam ezt az oldalt, és olvastam a hozzászólásokat. Sajnos nekem múlt hét csütörtökön halt meg az imádott kutyusom, 17 évesen. Egy héttel korábban reggel már nem tudott felállni, de még néhány napig próbálkozott. Olyan gyámoltalan volt, mint egy újszülött kiskutya, aki az első lépéseit teszi meg: folyton eldőlt. Volt egy kedvenc fotelja, mindig ott aludt, próbálta oda felhúzni magát. Miután napokig nem tudott járkálni, és az imádott foteljába felmenni, azt hiszem, feladta, onnantól kezdve sem enni, sem inni nem volt hajlandó, még a kezünkből sem fogadta el. Már nem akart élni, így nem. Még elvittük orvoshoz, mert azt reméltük, még megmenthetjük, az orvos is reménykedett. Az utolsó este még követett mindenhová a tekintetével, de a fejét már nem emelte fel, csak nyüszögött, ha kimentem a szobából vagy ha abbahagytam a símogatást. Másnap délután halt meg. Reggel már tudtuk, hogy aznap el kell altatni, mert nem használt a kezelés, és nagyon rosszul is nézett ki, már nem is reagált semmire, csak a szemével. Még megvárta, hogy elköszönjünk tőle, anyukám délelőtt, én közvetlenül a halála előtt. Az utolsó pillanatig símogattam, beszéltem hozzá. Ő már csak a farkincájával jelzett, aztán egy nagy nyújtózással meghalt. Sajnos panelban lakunk, így nem temethettük el a közelünkben, ezért a kisállattemetőbe vittük. Remélem én is, hogy ahol most van, az égi vadászmezőkön, boldogan rohangál és ugrál, ahogy mindig is, és olyan kis vadóc, mint régen kölyökként volt. És remélem, hogy a nagy rohanásban azért megáll néha, lenéz rám, és nem felejt el. Nagyon hiányzik, csak sírok azóta, a lakásban minden rá emlékeztet. Az edényeit és a játékait mellé temettük, a fotelja viszont ott áll a helyén, elárvultan. Bárcsak többet tehettem volna érte! De az vigasztal, hogy már nem szenved, és szép, hosszú, boldog élete volt. Különleges volt, gyerekként kezeltük. 15 éves koráig megőrizet a fiatalságát, csak az utolsó két évben öregedett meg. Sosem lesz másik kutyám, sosem tudnék másikat így szeretni.
nagyon nehézkes volt már neki élni...örülök, hogy ilyen sokáig még velünk maradt...több, mint egy éve már daganatos volt...és azt mondták, hogy pár hónap, fél év, esetleg egy éve van hátra...több, mint egy évig velünk maradt :-)...kaptunk egy ajándék évet...már egy éve szoktuk a gondolatot, hogy nem sokáig lesz velünk :-(...gondolkodtam, hogy vajon túléli-e a telet. hát nem. mielőtt jött az orvos sikerült elaludnia egy kicsit...és láttam, hogy álmodik. kiváncsi vagyok mit. remélem valami jót.
örülök, hogy jó helyen van és nem fáj semmilye...csak akkor kell tartanom magam, mikor megyek haza és nem vár senki otthon egy kis fenék vakargatásra...meg nem hív senki egy kis ráadás vacsorára elfelejtve, hogy az előbb evett. meg az nagyon rossz, mikor kutyát látok az utcán...
De tényleg örülök, hogy végig ott voltam vele, hogy otthon temettük el, hogy ott voltunk mikor meghalt. Kicsit meg is könnyebbültem, hogy olyan szépen csendesen elaludt és nem kellett tovább szenvednie, mert már nagyon fájhatott neki, szinte semmire sem reagált...mintha nem is lett volna teljesen tudatánál...ez a fázis hirtelen jött és szerencsére nem tartott sokáig. Reggel még sétált velem egyet és estére tört rá a fájdalom. Másnap 12-kor már nem élt :-(...nem kellett tovább szenvednie.
hát ma jött el az a bizonyos nap, amitől már nagyon rég féltem...de azt hiszem, sokkal jobb így neki. és örülök, hogy mellette lehettem végig. megszabadult végre attól a testtől, ami már annyi ideje nagyon kényelmetlen volt neki. a terasz mellett temettük el, a kedvenc helyén, ahonnan szemmel tarthat minket ;-). remélem lenéz hozzánk néha :-(...kicsi kutyám. mikor zörögtek a levelek azt hittük ő jön :-(...meg mikor a parkettán kopogott apu a felmosóval, akkor is azt hittem a kertből, hogy az ő körme kopog...:-(...de nem.
remélem jól van már és nem fáj semmije...és rengeteg jóképű fiú udvarol neki...és megint tud rohangálni és futkározni és nagyokat hancúrozni...és nagyokat sétál az új barátaival egy klassz kis erdőben, ami tele van érdekes szagokkal...és csak friss húst eszik és kap sok diót is...semmi száraztáp, vagy zöldség...és a kanapéra is felengedik, nem kell titokban feljárnia...és hogy valaki nagyon sokat vakargatja a fülét és a fenekét, mert ő azt szereti...és hogy ott nem nő a köröm, így vágni sem kell azt, mert az olyan kellemetlen, és fürödni sem kell...és hogy vannak fönn macskák és motorosok, akiket kergetni lehet...és hogy ott valakitől nagyon nagyon sok simogatást kap.
Köszi, a kutyák nevében is. Nálunk tavaly februárban halt meg Macika 9 évesen, és akkor a csíkos maradt egyedül. Én meg nyárig teljesen hülye voltam, amíg a nagy szőrmókot haza nem mentettük, aki temperamentumban hasonló Mackóhoz, bár kinézetre elég eltérő. Nálam nem volt kérdés, hogy lesz új kutya, csak azon aggódtam, hogy mikor leszek elég nyitott, hogy ne egy Maci2-t akarjak.
Alaszkai malamut. Rákos volt. Alaszkai malamutunk van újra :))) És ez nem is volt kérdéses. Fiút kerestünk, és lett egy tüneményes lány. Most azért vagyok itt, mert épp felébresztett :)))
Néztem ezt a képet, és azt hittem, hogy egy fiatalkori képe... Nagyon szerethetett a dolgok közepében lenni :))) Ezt az egyszerűen muszáj másikat is nagyon megértem... Mi odáig sem jutottunk el, hogy elbontsuk a védőművet az erkélyen. És másfél hónap múlva már megvolt a kiválasztott születendő kutyánk.... 15-én lesz három éve, hogy Artúr meghalt :(((
Köszönöm .Nagy ür maradt utánna.Hirtelen ment el, hasnyálmirigygyuladást kapott és menthetetlen volt.3 héttel a halála előtt még együtt úsztunk az Adrián.Imádott fürdeni.Ez az egyik utolsó kép róla az idei nyaraláskor készült.
Nagyon hiányzik nekem és a feleségemnek is.
Megértem szilvát.Ugyanezen megyünk keresztül mi is.
Megfogadtam soha többé kutyát,de ez már fel is borult.Már eldöntöttük, egyszerűen muszály másik.
Valszeg 1 hónap mulva lessz is egy másik szálkásszőrű tacsi.Bár olyan mint ő volt csak egyszer van az életben.
Elhamvasztattuk igy az urnája a nejem melleti éjjeliszekrényen mindig velünk van.
Sosem gondoltam volna hogy igy az emberhez tud nőni egy kutya.
Ahány ház, annyi szokás. Ami közöset látok kettőnkben, hogy a tetőtérben nekünk is OSB lap van padlóként leterítve, nagyon praktikus, és formabontó, de kifejezetten klassz. A kutyáid egyébként nagyon helyesek! :)
Nektek mennyi időre rá lett ismét kutyátok, és milyen?
Azt hiszem, ha nekünk újra lesz, akkor mindenképp kisebb testű, hogy elviselhető legyen a lakásban, mert nem tudjuk feldolgozni, hogy ki volt rekesztve. Ez a legnehezebb. Ugyanis az ember tisztában van vele, hogy senki, még a kutya sem örök életű, sőt. De ha már mégegyszer mégis rászánjuk magunkat, akkor semmiképp sem olyat, hogy összehasonlítási alap lehessen, mert nem helyette akarunk, hanem akarunk egy kutyát. Talán pumi lesz, bár az sem lakásba való, de szerelmesek voltunk bele mindig is, mert imádni való jószág, és nagyon okos. Hát nem tudom. Nagyon meg kell gondolni, mert nagy felelősség. Dolgozó emberek mellé, akik csak estére mennek haza, erősen meggondolandó, bármiféle kutya.
