Én egy kicsit siettem, mert nem gondoltam, hogy valaki betársulna. Az előző beírásom után kaptam egy új e-mailt, amiben benne volt, hogy rögzítették a rendelésem és voltaképpen megkaptam ua. a levelet, mint korábban csak rajta volt a paypal utalás, ami nem egy számlaszám volt, hanem egy illető. Így most várom a jó szerencsét, mert elvileg csomagolás alatt van és 1-2 napon belül feladják. Ha bejön akkor a későbbiekben mindenképpen élnék a lehetőséggel. Viszont a végösszeghez az összeg 5%-át pluszban rászámolják a paypal miatt és euroban kell utalni, ami náluk 6Ft-al drágább lett, mint a magyar MNB aktuális árfolyama a rubel-euro tekintetében. De mindenképpen sokat kell rendelni, hogy a 2700 rubel szállítás mellett is megérje. Viszont egy postai súly/csomag arány eloszláshoz értő sem ártana, mert, ha sokat rendelsz, akkor több Kg felett már drágább lehet a díjazás. Így jó lenne tudni a súlyhatárt.
Pont tegnap beszéltem én is az egyik ismerősömmel, mondta hozzá rendelhetünk nyugodtan. Akár román, akár szlovák címre. Van egy orosz cimborám, vele meg felhívatom a boltot.
Eladó egy ritka kis szériás Ferrari 488 Pista Piloti resin modell a BBR-től. Valódi bőr talpazattal és plexi vitrinnel plusz gyári dobozával (ha valaki nem tart igény a plexi vitrinre akkor olcsóbb az ár).
195e Ft
Csere beszámítás is szóba jöhet elsősorban Ferrari 488 Pista Spider modellre, de más is szóba jöhet.
Szombaton elvileg én már rendeltem, de ha nem sikerül tisztáznom az utalási feltételeket, akkor lehet, hogy törlöm a megrendelést és újra próbálkozom, akkor kereslek.
Pont ez a furcsa, mert szombaton leadtam egy rendelést. Visszaigazolták tételesen és rendelési számmal, sőt még azt is kikötötték, hogy ne írjak semmit az utalási szövegnek, fizetésre vár státuszon, paypal nál meg csak egy regisztrációs gmail fiokot adtak meg és egy mondat a végén, hogy "A fizetési részleteket csak az áruk elérhetőségének megerősítése után adjuk ki a mi vagy távoli raktárunkban. Írtam nekik, a számlaszám ügyében de azóta semmi. Azt hittem a hétvége miatt. Közben szerdán lejár az utalási idő, ami persze meghosszabbítható, de nem értem.
Úgy müködik, hogy amikor kész a megrendelésed, akkor az általad megadott/regisztrált mail címre megküldik a megrendelés adatait. A rendelés száma, tételei, posta költség, és az is hogy milyen paypal számlára kell utalni. Ugyan úgy müködik mint minden webshop.
Abban még tudnál esetleg segíteni, hogy ha paypal fizetés működik az említett orosz oldalon, akkor a rendelés leadást követően küldenek, majd egy számlaszámot, vagy hogyan működik az utalás, mert említetted, hogy számlán keresztül nem lehet.
Nekem vannak rokonaim ”Romániában” oda meg tudnán oldani a rendelést de én már nagyon keveset rendelgetek. Eleve csak Ikarus témában vagyok érdekelt, abban meg már talán sosem
lesz értékes 1:43-as modell kiadva. Mennek a bliszteres cuccok, meg a Demprice vergődese. 😕
Sajnos náluk is megszűnt az orosz behozatal. Beszéltem a tulajjal, Herrszonban volt boltjuk és ott lényegében az orosz modell kínálatot tudta hozni nem sokkal drágábban. Amikor bevonult a CA, akkor csórinak az üzletét, és az árukészletének kétharmadát szérlőtték. Most átköltözött Munkácsra, és kb azok a beszerzési lehetőségei mint nekünk, kiegészítve egy-két helyi okossággal. Ezért vannak ezek a durva árak.
Meg kell próbálni valami orosz vonalat kiépíteni. Szerintem minden más EU országba érdemesebb rendelni, mint Magyarországra. Idáig Ukrajnába volt érdemes postáztatni, de ez a lehetőség szerintem nem lesz nyerő. Marad Lengyelország, Szlovákia, vagy Románia. A Lengyel vonalat nem erőltetem, mert ott sem nagyon komázzák a Ruszkikat. Talán Románia a legesélyesebb. Nem tudom. Még agyalgom valami értelmes megoldáson.
Az átjárogatás tankolni, stb… csak a határmenti régiókban működik. Ami ott olcsóbb ott veszed meg, ami Magyarországon olcsóbb azt meg Magyarországon veszed meg. Az amit sokan elhintenek hogy külföldön minden is olcsóbb, az vicc. Sokat mondják nekem is hogy nálunk olcsóbb a Nutella mint otthon. Lehet, de nekem a kenyeret, marhahúst, sajtot, stb… is Ausztriában kell megvennem. Bele lehetne ebbe menni, de nem tartozik a topic témájához.
2700RUB (kb 12000Ft) volt nekünk a posta. Ami ugye feleződik mert ketten rendeltünk. A postaköltség nem lesz attól olcsóbb ha többet rendelsz, csak attól ha többen rendeltek. Viszont ha rendelsz jobban teszed ha nem egy modellre fizeted ki a postát. Vagy azt is lehet csinálni hogy többet rendelsz, és drágábban de jóval a nepperek árai alatt eladod. Így csökken a posta költséged. Lassú történet, kb egy hónap mire mindenen átmegy a csomag.
Az a baj az Ukránokkal, hogy az áraik verik a magyar webshopokét. Még az OLX-en is. A Radiátor szallít külföldre is, de drága a postaköltség. Sajnos az ÁFÁt az onnan rendelt cuccokra is ki kell fizetni. Én egyenlőre hanyagolom az Ukrán rendeléseket. Amúgy megbízható oldal. Korrektül kezeli a reklamációt is.
Nekem több standnyi van, csak nem eladó, és nem járok börzére, ha erre utalsz.
Néhány kereskedőt ismerek konkrétan, a többit legfeljebb, akkor, ha kimennék, de az utcán elmennék mellettük.
Nem, ez az objektív valóság. Majd eleresztik, ha érkeznek az első különbözeti, kiegészítő, antirezsicsökkentett számlácskák és a kötelezően választható, milliós épület "korszerűsítési" kiadások.
Addig is külföldön összefetrengik őszre a legújabb kínai variánst, szeptembertől meg indulhat a ki marad a végén/otthon. Valamit ki fognak találni, vagy felturbózzák az ukrajnai meccset, vagy Koszovóban, Tajvannál új frontot nyitnak.
Olyannyira elengedik, hogy ismeretségemben a határtól 50 (de már 100 is) km-en belül lakók a hazai élelmiszer és üzemanyag vásárlást is elengedték. Én ezt sajnos nem tehetem meg.
Külföldről legfeljebb webáruházból próbálkoznék, de már onnan sem.
Igen, osztrák címre rendelek, de ez csak addig volt érdekes amíg nem volt egységes EU vámszabályozás. Korábban Ausztriában 150€ értékig nem kellett vámot és MwSt.-t fizetni. Magyarországon meg volt akinek megvámolták, volt akinek nem. Sajnos ma már a teljes EU-ban vámot kell fizetni értéktől függetlenül.
Igen, működik. A korábban egyszerű átutalás a szankciók miatt az EU-ból jelenleg nem lehetséges, de ügyesen megoldották paypal-lal. Asszem egy lengyelországi paypal mail-ra kellett befizetni az öszeget, es megkértek hogy a közleménybe ne írjak semmit.
Az unomag is működik, de érdemes az ukránoknál is ( pl. radiator-on ) körülnézni a keresett modell után. Az ukránoktól behozott árukra jelenleg nem vet ki vámot az EU.
Abban tudna valaki segíteni, van-e tapasztalatotok, hogy 1/43 méretarányban orosz oldalról, a jelenlegi helyzetben lehet-e rendelni, szabad-e rendelni, mármint meg is érkezik és mennyivel dobja meg az árat a posta költség általában?
Azt is lehet tudni nagyrészt kik járnak a börzére árulni. Vajon kiknek van annyi eladó portékája, hogy egy standot meg lehet tölteni vele? ;-)
Az én szubjektív véleményem az, hogy a modelleket hamarabb elengedik az emberek mint a wellnesst/nyaralást. Ezért haldoklik jelenleg ez a szegmens. Azt, hogy kinek miböl van nem taglalom, mert nem tudom. A külföldi apró oldalakon is megjelentek az ügyeskedök, söt gyakran csalók akarnak paypal utalással drága modellt olcsón "eladni". Legutóbb két hete volt ilyen esetem a német oldalon. Szerencsétlen mit össze nem vergödött hogy meggyözzön hogy nem csaló. Szóval ott is nagyon észnél kell lenni. Alap, hogy a paypal barátoknak fizetési mód kizárt, mert nincs semmilyen védelem a vásárló számára. Van egy svájcban élö magyar srác, ö szokott még CB modelleket árulni. A félreértés elkerülésének érdekében ö nem csaló, csak brutál árakon kínálja a modelleket (350€ körényéke).
A 170€-s modellt nem webáruház árulja, hanem “magánszemély”. Tekintve hogy az általam belinkelt modellek Euro övezetben lesznek eladva, a Forint árfolyama lényegtelen.
A 190-es modell, azért is lehetett 170, mert a hazai kereskedőkkel, szolgáltatókkal ellentétben, a külföldi webáruházak is igazodnak a Ft árfolyamhoz, nemcsak emelni tudnak. Ami két hónapja 22-24 volt, az most 18.