Nyilván én is elgondolkozok majd a kijelentésemen, akkor ha kiáll a víg szinpadára es személyesen bocsánatot kér a kollégáitól, az elüldözött szinészeitől, a közönségétöl minazonért amit elkövetett éveken át ellenük.
Még fiatal színésznő korában találkoztam vele. Nem gondoltam volna, hogy a Vígben mi történik majd. Kétségtelen, hogy lassan azért itt van a megbocsájtás ideje.
Nem tudom, valaki, aki jelenleg azért nálam sokkal szorosabb kapcsolatban van vele (mármint E.E-vel), nemrég azt mondta: "Ez egy állat."
Szóval, nekem nincs okom ebben a minősítésben kételkedni, aki mondta, nem adott rá okot, hogy kétségbe vonjam a szavait. Nem minden színész, nem minden személység való rendezőnek. Lehet bármekkora tehetség, ha emberileg a "hatalom" (mert egy produkció rendezése arról szól, hogy rendezőként nekem azt csinálja minden beosztott színész, amit én akarok) nem való mindenkinek. Lehet, hogy neki sem.
Azt is megértem, hogy adni kell még egy esélyt. De, ha ott folytatja, ahol abbahagyta, ha nem tanult a Vígbeli bukásából, akkor el kellene gondolkodni a dolgon. Nem nekem, és nem is nekünk.
Bizonyítani, bocsánatot kérni (és nyilván meg is kapni), neki kell! Bocsánatot kérni, és alázattal, szakmai profizmussal színpadra vinni egy produkciót. És a "szakmai profizmus" alatt azt is értem, hogy emberileg normális keretek között bánni a színészekkel, és az összes munkatárssal.
Eszenyi Enikő megosztó személyiség a történtek után, a szolnoki szerepeltetése rendezőként egyfajta rehabilitáció, mindenképp bátor dolog. (És egy színházban a bátorság erény.)
Gondolom, többé már nem teheti meg azt, ami korábban a gyakorlata volt, se itt, se máshol. Azonban az elfogadáson és a rehabilitáción sokat segítene egy nyilvános bocsánatkérés, ami ha jól tudom, a mai napig nem történt meg. Magyarországon ez valamiért sokaknak nem nem megy.
Pénteken mutatja be a Koldusoperát a szolnoki Szigligeti
Két nap múlva premier, pénteken mutatja be először a Szolnoki Szigligeti Színház Kurt Weill és Bertolt Brecht Koldusoperáját, melyet Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai Mari-díja színész-rendező állít színpadra.
Már javában zajlanak A fösvény olvasópróbái a Szolnoki Szigligeti Színházban. Moliére komédiáját április 28-án mutatja be a teátrum, Szabó Máté rendezésében és Mucsi Zoltánnal a főszerepben.
Molière az emberi természet legmélyét feltáró jellemkomédiájának főszereplője maga a pénz. A pénz, amiből sosincs elég – egyesek számára. A pénz, ami mindig a másé, amit meg kell őrizni, amit gyarapítani kell, amit irigyelni kell; a pénz, amely a szerelem helyett a legfontosabb szenvedéllyé válik.
Mucsi Zoltán nem először játszik a szolnoki színházban, pályája kezdetén több mint tíz évet töltött a megyeszékhely teátrumának falai között. 1957. szeptember 9-én Abonyban látta meg a napvilágot, később egy budapesti szakmunkásképzőben géplakatos végzettséget szerzett, majd leérettségizett.
Bár eredetileg futballistának készült, budapesti évei alatt szerelmese lett a színház világának, ezért jelentkezett a Színművészeti Főiskolára.
Többszöri próbálkozás után sem sikerült felvételt nyernie, végül 1979-től a szolnoki Szigligeti Színház szolgálatába állt, mint segédszínész. 1996-ban többedmagával alapította meg a Bárka Színházat, ahol 2001-ig volt a társulat tagja.
1999-ben Jancsó Miklós rendezésében elkészített Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című film által országos ismertséget szerzett, továbbá itt lett közönségkedvenc a Kapa-Pepe páros.
Balázs Péter március 5-én lesz nyolcvanéves, ez alkalomból fogadta budai otthonában lapunkat. Őszintén vallott öt évvel ezelőtti betegségéről, családjáról, valamint színészi és színházigazgatói pályafutásáról.
A Kossuth-díjas színművész két éve hagyott fel a mindennapos munkával, most nagyon élvezi a nyugdíjas hétköznapokat, és abban bízik, a sors még ad neki néhány boldog évet szerettei körében.
Lassan két éve már, hogy felhagyott a szolnoki Szigligeti Színház vezetésével. Nem hiányzik?
– Én az a típus vagyok, aki ha valamit befejez, arra ott pontot tesz.
Nem vágyom vissza, de azért kicsit fáj a szívem, mert mindent másképp csinálnak, mint ahogy én.
Azt gondolom az ott töltött 14 évem alatt gazdaságilag és művészileg is sikerre tudtam vinni a teátrumot, dacára annak, hogy a társadalmi szerepvállalásaim miatt bizonyos körökből értek minket negatív kritikák.
Ez azonban nem gátolt meg abban, hogy azt a fajta népszínházi szemléletet, amit én a Vígszínházban megtapasztaltam, adaptáljam.
Évente 230-250 előadásunk volt, több mint 13 ezer bérletes nézőnk egy nyolcvanezer fős városban.
A támogatások mellett szép bevételünk volt, amiket arra fordítottam, hogy a színészeimet jól meg tudjam fizetni. Ez rengeteg munkával és energiával járt, amibe egy idő után belefáradtam. Elég volt belőle ennyi.
ja a trafó előtt is néztem, már vettem is, mert nyolcig ..... egy suzukis is nézte, számolt ---- hatig már nem vesz, de jól tette, hogy megkérdezte az érkező őrszemet, mert nyolcig még körbemehet egyszer :)
Pestre is elmentünk volna de mondom a családnak hogy olyan kurva nehéz perkolni ott, illetve a Madáchba ahogy nézem a neten be kell születni vagy egy évre előre megvenni a jegyet. Nyilván ezek a nyűgök szolnokon ismeretlen fogalmak ...
Eléggé rejtélyes (avagy pongyola) a megfogalmazás. Hiányoltam a darab címét a tudósításból, hosszú időbe tellett, mire leesett, hogy a darab címe (valószínűleg) "Csoda".
Január 14-én este felállva, vastapssal, ovációval fogadták Schwajda György Csodáját Romániában.
A darabot a petrozsényi Teatrul Dramatic „Ion D. Sîrbu” színházban, a szolnoki Szigligeti Színház művésze, Csínos Molnár László rendezésében mutatták be.
A Jászai Mari-díjas színművész-rendezőt már idehaza, a Szigligeti legújabb darabjának olvasópróbája után értük utol, s érdeklődtünk a petrozsényi vendégrendezéséről, a premier előtti és utáni érzéseiről.
– Mi tagadás, nagyon izgultam – foglalta össze bemutató előtti hangulatát Csínos Molnár László.
– Ugyebár, eleve nagy megtiszteltetés volt a felkérés, de kissé tartottam a fogadtatástól, hiszen az ismeretlenbe csöppentem. A petrozsényi Teatrul Dramatic „Ion D. Sîrbu” teátrumot hetvenöt éve alapították. A jubileumra személyemben az első külföldit, ráadásul épp egy magyart hívtak meg rendezni.
Én nem tudok románul, ezért tolmács segítségével instruáltam az egyébiránt a szakmát nagyon értő társulatot. Óriási segítségemre voltak, és nagy köszönet nekik, hogy végig támogatott munkámban dramaturgként, fordítóként Cristian Marin és Andrészek István
– jegyezte meg Csínos Molnár László.
– Egy másik aggodalmam az volt, hogy miként fogadja a romániai közönség a magyar humort, főleg Schwajda egyedi, különleges humorát. Végül minden jól alakult, szinte giccsesen jól – tette hozzá.
A háromszázhatvan nézőt befogadó petrozsényi teátrum január 14-én este megtelt a Csodára várókkal. Az ottani színházban tradicionális a szombati premier. Bérletek, bérletes előadások híján a műsortervet az előzetes jegyeladások állítják össze, egyfajta fokmérőként így lemérhető az is, hogy mely darabnak milyen a fogadtatása, profitálhat-e a színház belőle.
Molnár Lászlót az előadás tizenkét szereplője a bemutató utáni tapsvihar alatt maga mellé invitálta, hiszen a siker és a hosszas ováció neki is szólt.
Remélhetően sokáig fog futni Schwajda Csínos Molnár darabja a „Ion D. Sîrbu” teátrumban. A kiválóan sikerült előadásról mi, szolnokiak sem maradunk le.
Várhatóan a Szolnoki Szigligeti Színház közönsége is megtekintheti majd június 10-én, a Színházi Olimpia egyik programjaként…
A Szigligeti művészét, ugyan nem is szeret, de nem is hagyják pihenni: ahogy hazatért Petrozsényból Szolnokra, anyaszínháza azonnal munkába is fogta.
A szolnoki teátrum következő bemutatója ugyanis Sütő András jeles drámája, az Egy lócsiszár virágvasárnapja – nomen est omen – Csiszár Imre rendezésében, s a Hortobágy szülöttével és szerelmesével, Csínos Molnárral a címszerepben.
Megtartotta társulati évzáróját a szolnoki Szigligeti Színház
"Nehéz év volt az idei. A visszaköltözés örömét beárnyékolta az energiaválság, a bezárás. Alkalmazkodtunk és egy csapatként, egy erős társulatként bízunk a minél előbbi folytatásban, közölte Barabás Botond igazgató.
Hozzátette, holnap lesz az idei utolsó előadásuk, A király beszéde.
Utána búcsút mondanak egy időre a nézőknek és az előadásoknak, de addig sem tétlenkednek, próbálják a soron következő bemutatókat: A Koldusoperát és az Egy lócsiszár virágvasárnapja című darabot."
Szerintem meg a racionalitás nyert .... Egy Európai Kulturális Főváros pályázatra aspiráló város szerintem ezt (,,elsősorban kulturális és sportlétesítmény működését is függesztik") nem teheti meg.
És - teszem már csak hozzá - pánikból sem lehet vezetni. Jó kell pókerezni és kommunikálni.
És ezután jön a Kirány beszéde, mint darab .... ami tényleg jól sikerült, és nem egy operett.
