Szia. Közben meg méztem én is a térképet, és azok önkormányzati vízmegfigyelő kutak, illetve az apenta kútjai, de sajnos az mint 12m-el lentebb vannak szintkülönbségben mint a mi utcánk...
Sajnos a környéken nem találtam senkit akinél lenne kút. Vagy tényleg nincs vagy nem mondják el.
Mindenesetre a szomszéd el locsol a fűre 2 havonta 70 m3-t úgy, hogy nem csináltat külön öntöző leágazást, mert nem akar ezzel foglalkozni, inkább fizeti a csatornát is...
Viszont ez egy mocsaras terület volt.
A szomszéd utca 12m-el van lentebb ott az árokban mindíg áll a víz.
A jelenlegi vízóra mellett így is úgy is ásnunk kellett, így az ott kitermelt földet lefotóztam.
Nem tudom mennyire jól láthatóak a képek, de gondoltam valaki véleményezhetné, hogy szerinte érdemes e neki állnom, az alábbi módszerekkel:
Vásárolnék kétméteres negyvenes fénycsöveket. Ezeknek a végeit menetelném, hogy tudjam toldani. A tetejére egy T idommal raknék egy kapaszkodót, amivel tudom oda vissza körkörösen mozgatni. Az alján lenne egy fogazottan bevágott vég.
A tetején a kapaszkodónál pedig rá kötném a vizet.
Közben 50-es vagy 63-as műanyag csövet el kezdeném lerakni a földbe, és ennek a közepében csinálnám a fúrást öblítéssel.
Az első kérdésem az lenne, hogy így egyáltalán működhetne e a fúrás, illetve hogy szerintetek így mennyire mélyre lehet fúrni?
Nem tudom van-e valakinek tapasztalata gázos/szagos kútvíz szűrésében?
Találtam a neten többféle tripla szűrőt, aminek az egyike aktívszenes, kérdéses, hogy az képes-e szagtalanítani a vizet?
Ráadásul 10 ezertől 100 ezerig találtam verziókat és laikusként nem igazán értem miért kerül egynémelyik többször annyiba, van-e valakinek tippje, hogy milyet érdemes venni?
Néztem én is, nagyon jó vételnek tűnik.Ugyan ez a Leo legolcsóbban a városban 48000ft, a legdrágább pedig 55000ft.
Most találtam. Írnak olyat, hogy Leo szivattyút csak megbízható helyről vegyünk, mert nem minden importőr kap megfelelő minőségű Leo szivattyút. Vagy hamisítványok kerülnek forgalomba. De az is lehet ezt csak azért írják, hogy tőlük rendeljünk.