A DAC 1904 (Dunaszerdahelyi Atlétikai Club 1904) Dunaszerdahely futball-csapata, egyike a ma szlovákiának nevezett terület legnagyobb múltú klubjainak. 1987-ben elnyerte a tót, majd a csehszlovák kupát, a 80-as, 90-es években a nemzetközi kupasorozatokban is vitézkedett...
HAJRÁ DAC!
A 2004/05 és a 2005/06-os szezonban. 2006-ban kerültek vissza, de ekkor sem bajnokként, hanem mert bővitették az 1. ligát. 2004. október 2-án vertük őket itthon 2-0-ra. Volt egy kis box is a meccsen.
Egyébként érdekes, hogy az alig 18 éve megalakult tót liga bajnokságában egy csapat sem szerepel, amelyik valamennyi szezont végig töltötte volna az élvonalban.
Slovannal Dunaszerdahelyen! 2010, október 1 - 18:00 Végleges a Ligás Klubok Uniója Végrehajtó Bizottságának döntése, amelynek értelmében amíg DAC és az MFK Koice tulajdonosai nem látják el stadionjaikat működőképes kamerarendszerrel, hazai mérkőzéseiket nézők nélkül kell lejátszaniuk csapataiknak.
A döntés értelmében szombaton 17:30 órától mind a DAC dunaszerdahelyi stadionjában, mind pedig az MFK Koice kassai arénájában üres lelátók előtt folynak majd a mérkőzések. A DAC játékosai a pozsonyi Slovan ellen, a kassiak pedig az MK ilina ellen lépnek pályára.
Arról, hogy a Ligás Klubok Uniója végrehajtó bizottságának határozata végre legyen hajtva, vagyis a nézők ne juthassanak be a stadionokba, a hazai kluboknak kell gondoskodniuk.
A Paraméter információi szerint a DAC szurkolói klubjai a mérkőzés alatt tüntetni fognak a stadion mögötti edzőpályán.
A két klub illetékesei 2010. július másodikától tudták, ha szeptember 30-ig nem szerelik fel a kamerarendszert stadionjaikban, a nézők kitiltásával büntetik őket. Egészen addig, amíg a minden Corgoň ligás klubra vonatkozó határozatot nem teljesítik.
A Ligás Klubok Uniója Végrehajtó Bizottsága pénteki ülésén 5:4 arányban döntötte el, hogy nem kívánja megváltoztatni korábbi vonatkozó döntését, hiszen az érintett klubok vezetői annak ellenére nem mutattak hajlandóságot a kamerarendszer üzembe helyezésére, hogy tisztában voltak a lehetséges következményekkel.
Lelakatolták a szurkolók a DAC stadionját 2010, október 2 - 09:54 DUNASZERDAHELY Kellemetlen meglepetés érte péntekről szombatra virradóra a DAC 1904 tulajdonosait, mert a stadion valamennyi bejáratát leláncolva, lelakatolva találták. A klubtulajdonosoknak lakatost kellett riasztaniuk, hogy bejuthassanak a klubjuk által bérmentve használt stadionba. A Paramétert több olvasója is úgy tájékoztatta, hogy a labdarúgó csapat szurkolói csoportjainak néhány tagjai zárták le a stadiont éjszaka. A szombati DAC-Slovan mérkőzésről a dunaszerdahelyi stadionból a klubtulajdonosok hibájából kitiltott nézők tiltakozásul lakatolták le a stadiont.
A Ligás Klubok Uniója Végrehajtó Bizottságának döntése, amelynek értelmében amíg DAC és az MFK Koice tulajdonosai nem látják el stadionjaikat működőképes kamerarendszerrel, hazai mérkőzéseiket nézők nélkül kell lejátszaniuk csapataiknak.
A döntés értelmében szombaton 17:30 órától mind a DAC dunaszerdahelyi stadionjában, mind pedig az MFK Koice kassai arénájában üres lelátók előtt folynak majd a mérkőzések. A DAC játékosai a pozsonyi Slovan ellen, a kassiak pedig az MK ilina ellen lépnek pályára.
Megdöbbentő hír: életének huszonegyedik esztendejében tragikus körülmények közt elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója, Kosár Dávid (1989. december 9. - 2010. szeptember 26.)
A tehetséges labdarúgó a DAC ifjúsági csapataiban az 1989-es korosztály tagjaként kergette a labdát. Innen került fel 2008 tavaszán a felnőttek közé, és fiatal kora ellenére két mérkőzésen helyet kapott a 2. ligás bajnokcsapatban.
Később vendégjátékon szerepelt, legutóbb Nyárasdon, ám pályafutását több ízben sérülések szakították meg.
Kosár Dávid tegnap hajnalban egy közlekedési baleset áldozata lett. A kisalföld.hu értesülései szerint a halálos kimenetelű baleset vasárnap kora reggel a magyar-szlovák határ előtt, Győr és Vámosszabadi között történt. Eddig tisztázatlan okból megcsúszott, az útpadkának csapódva többször megpördült, majd egy fának csapódott a dunaszerdahelyi V. László vezette Honda személygépkocsi. A Honda jobb első ülésén utazó Kosár Dávid az ütközés következtében a helyszínen életét vesztette, V. Lászlót a roncsból a tűzoltók szabadították ki, majd a mentők a győri kórházba szállították, állapota azóta stabilizálódott.
(nk, 2010. szeptember 27.)
(fcdac1904.com)
Nehéz megmondani. Még várjunk pár fordulót. Múlt szombaton ugyan vesztes meccset játszottunk, de a játék messze nem okozott csalódást. Meglátjuk mi lesz, ha össze szok a sok új játékos......