A rendpártiság hasznos. vannak jogszabályok, egész jók, már csak be kellene őket tartatni. Nem a gárdával, polgárörséggel, a silverekkel, stb, A rendet a rendőrségnek kell betartatni, ehhez megfelelő eszközök és jogszabályok, valamint jogalkalmazás szükséges.
lehet éppen a gárdát tenni meg bűnbaknak, csak ez hazugság lesz.
Igen, és ezek szoktak a hangadók lenni, ami után mennek az emberek.
de a többség nem olyan szerintem.
Ez igaz. Vagy ebben reménykedünk. Mert ha mégsem így lenne, az nagyon rossz kimenettel kecsegtetne. A cigányság- saját, jól felfogott érdekében- idejében fel fogja ismerni, ki az aki vele van és ki az aki ellene.
Nehéz lesz nekik ezt elfogadni, mert 20 évig rossz hangokra hallgatva megtanulták a jogokat, de a kötelességeket nem. Ebből nagyon nehéz lesz kimozdítani magukat.
Hogy mit jelent az "idejében"?
Ez lett volna a következő kérdésem :) Az "ideje" a kádári időkben lett volna, amikor sok munkás, paraszt származású fel tudott törni, mert akkor volt ingyenlakás, tanulás és munka. Most már sokkal nehezebb lesz.
Vagy ha úgy gondolod, hogy a többségi társadalom a szülő, az ajrópai létet nem tisztelő kamasz a romaság
valahogy így gondolom, bár kicsit sántít a párhuzam
Egy részére talán, sót biztosan hatna pár megfelelően kemény (talán még olyan drasztikus is, ami a jelen törvények betartását célozná meg, de ez majdnem rasszizmus határa!) , de van olyan réteg aki már ezen túl van, de nagyon és pár saller nem fog segíteni.
Mindig van olyan akin nem segít semmi, de a többség nem olyan szerintem.
Van olyan gyerek, aki a szép szóra elfogadja, hogy ne drogozzon, van akinek saller kell ehhez, van, akit az meggyőz, ha beviszem az elvonóra, hogy ilyen leszel, ide akarsz jutni, de van olyan, akinek a prosec. bemutatása sem elegendő. Főleg mert a dillerek meg szépen nyomják a szöveget, hogy ehhez jogod van, ki meg mást mond, az irigy és neked akar ártani, és valljuk be az ilyen hangok hatásosak, mert mi a nehezebb utat mondjuk, pedig van sokkal "könnyebb" is. És rengeteg sok diller van, hivatásos is, aki ebből él és sok-sok önkéntes is, aki önként mondogatja a sok okosságot, a legtöbbször teljesen jóindulatból.
A cigányság- saját, jól felfogott érdekében- idejében fel fogja ismerni, ki az aki vele van és ki az aki ellene. Hogy mit jelent az "idejében"? Erre nehéz válaszolni.
Úgy gondolod, hogy kezdünk elszemtelenedni és egy pofon majd jó útra térít és nem kell agyonverni bennünk?
Most már teljesen képben vagyok.
***
Ha pedig arra gondoltál, hogy amikor ezt mondta az országos cigány vezető kapott pár politikai pofont és már megbánta bűneit és már gyakorolja megbánást, akkor is teljesen egyet értek, mert ezt tapasztaltam az elmúlt egy éveben töle.
***
Vagy ha úgy gondolod, hogy a többségi társadalom a szülő, az ajrópai létet nem tisztelő kamasz a romaság, akkor szerintem már nem az elszemtelenedett stádiumban vagyunk, hanem már azon túl. Egy részére talán, sót biztosan hatna pár megfelelően kemény (talán még olyan drasztikus is, ami a jelen törvények betartását célozná meg, de ez majdnem rasszizmus határa!) , de van olyan réteg aki már ezen túl van, de nagyon és pár saller nem fog segíteni.
Van olyan gyerek, aki a szép szóra elfogadja, hogy ne drogozzon, van akinek saller kell ehhez, van, akit az meggyőz, ha beviszem az elvonóra, hogy ilyen leszel, ide akarsz jutni, de van olyan, akinek a prosec. bemutatása sem elegendő. Főleg mert a dillerek meg szépen nyomják a szöveget, hogy ehhez jogod van, ki meg mást mond, az irigy és neked akar ártani, és valljuk be az ilyen hangok hatásosak, mert mi a nehezebb utat mondjuk, pedig van sokkal "könnyebb" is. És rengeteg sok diller van, hivatásos is, aki ebből él és sok-sok önkéntes is, aki önként mondogatja a sok okosságot, a legtöbbször teljesen jóindulatból.
Elhangzott vagy nem hangzott el? Nem, nem egy harmadrangú önjelölt mitugrász szájából, hanem a Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetőjétől, ez pedig sajnálatosan nem tagadható mód egy hivatalos szervezet. (de legalább őszinte volt az elszólása)
Amúgy lassan egy éve, de még mindig nem tudjuk, hogy miképp is gondolja ezt megvalósítani. Reméljük lesz egy időszak, amikor lesz rá módja, hogy elképzeléseit, terveit a roma kisebbség ílyentén való felemeléséére meg tudja valósítani.
állatként voltak tartva egészen az északiak győzelméig
Ami természetesen csak félig igaz, mert ez nagyon helytől függő dolog volt. Normális gazda nem töri el a szerszámait, hanem vigyáz rá, hogy hasonlattal éljek, másrészt pedig a legtöbbjük kultúrájától nem volt idegen a rabszolgatartás, mert otthonukban ez egy általános dolog volt - erről általában nem esik szó.
Most mondd, a cigányokat mi hurcoltuk ide? Rabszolgaként dolgoztattuk őket?
Az amcsi feketék legalább erre hivatkozhatnak, hogy ki lettek szakítva természetes közegükből, és állatként voltak tartva egészen az északiak győzelméig... és ott kőkeményen szegregáltak még ezek után is (nem úgy mint itt). MLK-nak volt létjogosultsága.
Kiváncsi lennék, milyenek lennének a cigány "párducok", és mit tűznének ki maguk elé célként.
Nem csúsztatások. Ezek hasonló helyzetben elhangzott érvek. Volt elég eset, voltak eléggé meglepő magyarázatok és érvek, amiken időnként jókat nevettem, mert - bár elég fura humorom van - még nekem sem jutott eszembe ilyen baromság. Igazából nem ellened szólnak ezek, de egy idő után már megismeri az ember a sajtó, média és a kormányzati vagy cuciologusi érvek sorát.
Ez nem általános*, ebből nem lehet levonni következtetést, pár deviáns miatt az integrációt nem szabad megállítani. Mindenképp meg kell csinálni, aki elé áll azt meg el fogják tiporni. Amúgy sem kell a gyerekcsínyekből ekkora balhét csinálni, a pedagógusokat mediációs oktatásban kell részesíteni és máris tudják kezelni a helyzetet. Ők csak a kulturális hagyományukat fejezik ki, nem tehetnek róla, hogy kicsival hevesebb vérmérsékletűek, igazán el kellene fogadni a másságot.
* majd ha általánosabb lesz és eljut ez mindenhova, akkor sokan rájönnek, hogy miről is beszéltek itt (is) sokan.
Ha ezen "eltöprengsz",
Eltöprengtem, de jutottam előbbre, a szokott kérdésben: ez így jó, nagyon jó. Még több deszegregált iskolát, sok integrált gyereket. Lehet, hogy egy fekete mellény kereskedést kell nyitni, mert igény és szükséglet és kereslet is lesz rá.
Akkoriban rágoogliztam, pár hektár földet simán haszonbérbe letett volna venni olyan pénzért ami sajnos nem a vicc kategóriába tartozik. Itt van egy szegedi ürge (savanyúságot árul), aki az itteni ár harmadáért veszi haszonbérbe az ottani földjeit. az itteni bér 30e/kat.hold/év. Ebbe sok borsó elfér.
OK, ezt nem vitatom, csak számomra furcsa (nem meglepő, a témában nem lep meg semmi), hogy Európa közepén ezzel kell kezdeni. Mintha 100-200 évet simán visszalépett volna ez a réteg. Illetve azon töprengtem, hogy mikorra éri majd el ez a réteg azt, hogy ne ilyeneket kelljen előirni és az ilyen előirások mennyiben ütköznek az eklépzelt tanulni, dolgozni vágyó képbe sokaknál. (semennyire, tudom, mert erre is lesz ideológia)
A törvények, szabályok alapfeltétele, hogy mindenki elfogadja? LOL
Ezzel az erővel ma egyetlen törvény nem lenne - nem Mo-on, de az egész világon sem!
A topik szoros témájára utalva: az egyetlen dolog, amit ők elfogadnának, az kb. az, hogy duplázzák-triplázzák meg a segélyeket.
:-(
Még ha az egyszeri, valóban kitörni szándékozó cigányember el is fogadna bizonyos feltételeket, jönnek a megélhetési jogvédőik, és jól megmagyarázzák, hogy ez sérti a személyiségi jogait, alkotmányellenes, satöbbi-satöbbi. :-(
Lsd. MOhácsi nővérek ámokfutása. .-( A szülőknek tökéletesen megfelel az iskola, ragaszkodnának hozzá, de ők akár véráldozat árán is bebizonyítják, hogy szegregáció, és kész.
Nem számít, hogy mit akarnak az érintettek, a lényeg az, hogy ők, "jogvédők" triumfálhassanak. :-(((
De akkor hogy töprengjünk? Nekem van egy módszerem. Az állam alá helyezem a tenyerem, és közben dünnyögök magamban, hogy: hmm.. hmm, a nemjóját, a kutyafáját neki. Te milyen töprengésre gondolsz?
Nekem is olybá tűnik, hogy papírszagúak a javaslatai. A jelenlegi helyzetben, mikor már eleve elkésett bármilyen intézkedés, nem lehet ilyen lilaködös vágyálmokat felfesteni.
Cselekedni kell de rögvest! És konzekvensen, szigorúan. Természetesen bőrszínfüggetlenül.
És nem latolgatni, hogy "de hatásában cigányokat érint, ezért rasszista intézkedés". :-(
Tehát akkor ha egyik napról a másikra (csoda történne) és ugyanazok az emberek, akik ma gárdisták, beállnának polgárőrnek, akkor a cigányoknak semmi problémája nem volna velük?
olyan törvényeket kell hozni, melyek betarthatóak.
Viccelsz?
Akkor nem jó az egyesülési törvény, mert a gárdát nem engedi működni. Ergo nem betartható.
Vagy hogyan gondolod ezt????
Már így is kettős jogrendszer van. A cigányok egy csomó trv-t nem tartanak be, és tehetik ezt konzekvencia nélkül. Lsd. 11-12 évesen szülő gyereklányok, stb. ...
Ne mondd azt, hogy az egy abnormális elvárás (trv-be iktatva), hogy 14 éves kor alatti szex megrontás...