„Nádasi K. Ottó, Kis-Adán, májusi szerdán e levelem írám: A mottó: Szívedig íme visz írás, kellemest író! Színlelő szív, rám kacsintál! De messzi visz szemed... Az álmok - ó, csaló szirének ezek, ó, csodaadók - elé les. Írok íme messze távol. Barnám! Lám, e szívindulat Öné. S ím e szív, e vér, ezeket ereszti ki: Szívem! íme leveled előttem, eszemet letevő! Kicsike! Szava remegne ott? Öleli karom át, Édesem! Lereszket „Éva-szív" rám. Szívem imád s áldozni kér réveden, régi gyerekistenem. Les, ím. Előtte visz szíved is. Ég. Érte reszketek, szeret rég, és ide visz. Szívet - tőlem is elmenet - siker egy ígérne, de vérré kínzod (lásd ám: íme, visz már, visz a vétek!) szerelmesedét. Ámor, aki lelőtt, ó, engem: e ravasz, e kicsi! Követeltem eszemet tőled! E levelem íme viszi... Kit szeretek ezer éve, viszem is én őt, aludni viszem. Almán rablóvá tesz szeme. Mikor is e lélekodaadó csók ezeken éri, szól: A csókom láza de messzi visz! Szemed látni csak már! Visz ölelni! Szoríts! Emellek, Sári, szívemig! Ide visz: Ottó. Ma már ím e levelén ádresz is új ám: Nádasi K. Ottó, Kis-Adán."
185 szó, 916 betű ez az eddig leghosszabbnak minősülő, és kerek egészet alkotó magyar "palindrom"
Van egy még picivel hosszabb is, de az kissé "eklektikus". ez viszonr nem von le a mérték értékéből,
"Adoma Ki ég, iskolát nem alkot ám az s alávalót ró bitóba zsarnoki X- el, aláz. A tagom is előttem lelé. Finom édes a hosszú zsineg, ígér, költ oda ki tehetség? Ő? Hörögését, á, népének, ó, soha s cserevallás él. Ezek, Előd, Demeter, Géza, oguz, a hősök, Kürt- ős – emleget, eb amit oda írtak. A rege majd a menedék alatt áll és Emesét nem adja már. S ím aha, régi ikonra szótárát íratja, ró. Rokkanó haza levén élő komor máz s a számadót sommás igém ad. Ó, Marót alatt ölt az orosz s éledne, retteg nőd. Öreged ír. E dühös költő szeme réved, noha rémes, amit ima sem ér a hon, de vérem ez s ötlök s ő hű, de rideg erő döngette. Rend, e lész, sorozat, lőtt a lator amoda még is. Ám most óda mázsa szám. Romok ölén ével az, a Hon! Akkor, ó, rajta rí, tár át, ó, zsarnoki, ígér a hamis rá, majd a mentése. Mesél…. Láttalak, édenem adja meg e rakat riadót? Ima? Beteg elme s ő trükkös, ő hazug Ó, az égre te! Meddő! Lekezel és áll. A veres csahosok! E népén át és égő röhögés, tehetik, adót lök rég. Igen is zúz s soha se démoni félelmet tőle, simogat az ál. A lexikonra: Szabó Tibortól a válasz. A mátok, lamentálók s igéik amoda."
Szabó Tibor (madera) 2008. december 27. 1130 karakter
Ez eredetileg verssé van tördelve, s kit érdekel itt megtalálja úgy is:
Megy az. Ha a betűsor után egyet még lépsz a továbbhaladásgombbal, akkor "beveszi", mint internethelyet. Így is lehet használni, ha bemásolod a bal feölső sarokba, az ott lévő helyére.
Ha egyszer majd nem lesz hova hazamenni, a zárt vak ablakok mögött nem vár senki, ha a ház nem lesz más, csak kihűlt alakzat, benne temetni múltat, s belőle halottat, ha a kapuban már nem vár senki, nem lesz hova hazamenni.
Az emlékezést a falakon majd beszövi a pók, és nem lesz több édes szülői csók, ha a gyermekkort végképp el kell temetni... Istenem ha egyszer nem lesz hova hazamenni, ha majd nem marad más csak sírok közt a könnyek hazatérni hova menjek?
A lezárult sors csak porhüvelynyi nem vagyunk több, csupán ennyi. A felmenők nem voltak hősök, csak Isten előtt meghajló ősök, én sem vagyok több, csak ennyit érek, de meghalni----közétek---majd hazatérek...
Arany János: Családi kör - mai modern változata...
Reggel van, reggel van, mindenki ideges Ház ura üvöltve tiszta zoknit keres. Feketés csészével boglya fejű asszony, Ajánlja az égnek, hogy rája rogyasszon.
Mintha szélből volna a nagylánynak lába, Sebesen bevonul a fürdőszobába. Hosszú perceken át pingálja a szemét, Testvéröccse ordít: - Gyere ki, te szemét!
Konyha melegében jó pirítós mellett Nagymama mosolyog, ahogy tőle telhet. Min vigyorog mama? - kérdezi a veje, Csupa borotvahab összevagdalt feje.
Wc-be zárkózik a legkisebbik gyermek, Most írja a leckét - na még csak ez kellett. Ajtó előtt jár a család furcsa táncot, Szemük szikrákat szór, arcuk sok-sok ráncot.
Mire a rádió mondja a hét tizet, Elromlik a bojler, nem ad meleg vizet. Az asszony begörcsölt kezekkel mosogat, Férje jeges vízben sziszegve mos fogat.
A nagylánynak immár fél keze kabátban, A másikban pöttyös kakaós pohár van. Le is önti rögvest frissen mosott blúzát, S kabátján vastagon megkent kiflit húz át.
Az utcáról szalad vissza a ház ura, Lábán cipő helyett megszokott papucsa. A reggel számára eléri a csúcsát, A cipőben megleli elveszett slusszkulcsát.
Reggel van, reggel van, ideges mindenki, Az asszony is elment nincs már otthon senki, Bevetetlen ágyon gyűrött párna feszít, És a WC-tartály sistereg egy picit...
Nincs szebb nyelv a magyar nyelvnél Lágyan csendül a hangja, Mint a messze rónaságon A puszták harangja. Álmodó madárnak édes sóhajtása Ringó rózsa leveleknek szelíd suttogása. Bűvös bájos a magyar szó, Szépen szóló muzsikaszó
Nincs szebb nyelv a magyar nyelvnél Büszkék legyünk rája Fölharsan, mint viharnak Zúgó harsonája. Zeng a bércek ormán Felhőkkel beszélve Fönséges nagy siralmában Fölkiált az égre, Könnyet szór a csillagokra Keservünket panaszolja.
Nincs szebb nyelv a magyar nyelvnél Cseng szabadon bátran, Mint a hősnek kardja csattog Villámló csatákban. Ezredévnek őre Benne van a Magyar Nemzet Múltja és jövője. Csengj te szép kard lánglövellve Ősapáink drága nyelve.
Mért kellene a köröszt-nek előbb lenni mint a körosszt- körosztönak???????
Elsőször is, az ősi kőkorszaki(-nak mondott) időben a Stonehenge jellegű kör alakú templomok melyek egyben a tudás központjai is voltak már használták a kör osztót mivel tudtak kör kerületet és területet számolni, És nem csak kör alakú építmények de kör alakban elrendezett városok is léteztek ahol több kör alakú vizesárok osztotta fel a területet és azt körosztó jellegű sugárutakkal szabdalták fel. A sugárutak általában a négy égtáj felé tájolva haladtak és így szabályos körösztöt alkottak. Az is igaz hogy ezekben a leletekben már magát a keresztet mint kultikus tárgyat (vagy mint mérnöki segédeszközt?) is találtak.
De mivel a legidősebb eddig megtalált ilyen körtemplomos (Stonehenge) lelet 25 ezer évesre datálják, nyilván hogy a kör és a körosztás sokkal régebbi fogalmak mint a keresztesség kereszténység. Krisztus, keresztesis ebből az időből származó fogalom ugyanis a mágos (tudós) papokat kereszteseknek krisztusoknak is nevezték. És mindez csak és kizárólag a magyar nyelv segítségével ismerhető fel és érthető meg.
Köszönöm, édes anyanyelvem, Te gyönyörű, egyetlenegy, Hogy nekem adtad hangjaid zenéjét S megengedted, hogy szívem dobogását Magyarul muzsikáljam; Hogy a hangszer lettél szent érzéseimben: Áhítatomban búgó orgona, Búbánatomban síró hegedű, S hogy könnyebb kedvem halk fuvalmait A te tilinkód zendítette dalba. Köszönöm édes anyanyelvem, Hogy fészket raktál hallgatag szívemben: Sasfészket büszke álmaimnak Szent magyarságom sziklaormán, Turbékos hangú gerlefészket Szerelmes lelkem lombos ágán S hogy örömeim pipacsos mezőit Pacsirtaszóval zengetted teli… Ó, boldogító sokszavúság, Te lélekbűvölő varázs: Te gordonkázó szomorúság, Vagy füttyös kedvű vigadás: Te ezerszínű hangszivárvány Egy kicsi kerek ég alatt: Tanultalak egy élet árán És kincsemmé tanultalak! Te vagy az áhítat zenéje, Szerelmes szív ha csillagokba néz S megcsordulsz, szívből ajkra érve, Mint édes tiszta méz; Te vagy a zengő őserő, Ha keservekből törsz elő, Mint bús igazság, szent harag, S e búsan búgó szent kesergőt Úgy zúgatják itt vizek, erdők, Hogy magyarul visszhangzanak! Ó, jártam én is messzi templomot; Az Isten lelke ott is ott lobog, De más, de szebb a hangja itt: Ez árvaságos szűk határon Jobban megértem és csodálom A nagy mindenség titkait; Itt hozzám minden magyarul beszél, A földi hant, az égi csillag, Az erdőn átzúgó vihar, Fűszálra lengő röpke szél… E hangok édes dallamán, Még hallom, mit mond boldogult anyám, S hiszem, mit kiskoromba’ hittem: Ha ünnephangon szól az isten, Az ő ajkán is magyar szó lebeg, - Te zengsz a messzi égvilágon, Hamupipőkés árvaságom, Én féltett kincsem, anyanyelvem, Te gyönyörű, egyetlenegy!
[Normàlis, hogy ùjabban az index "ugràl" ? (Ha nem vàrok eleget a kattintàssal, màshovà visz...)]
Kiss Dénes:A “TITOKZATOS” MAGYAR NYELV TÖRVÉNYEI ÉS JÁTÉKAI
Aligha véletlen,hogy azt mondták vagy írták a magyar nyelvről: olyan, mintha a Marsról hozták volna. Amikor a magyarok beszélgetnek, mintha szórakoznának. Ugyanis a szóragozó lehet szórakozó is, a szórakozás pedig szóragozás. Nem csupán játék ez, hanem a magyar nyelv törvénye. Mert a magyar nyelv lényeges tulajdonságait tekintve ELTÉR A VILÁG LEGTÖBB NYELVÉTŐL! Aki magyarul gondolkodik, sajátos rendszerben és eredeti logika szerint működő nyelvvel képes erre. A világon mintegy 3000-3500 nyelvet tartanak nyilván, a nyelvjárásokkal együtt. Illetőleg, pontosabb, ha azt mondjuk: ilyen számura becsülik a valaha volt és a mostani nyelvek összességét. Ha ez a szám éppen háromezer, akkor a magyar nyelv, alapvető rendszerét, legfontosabb tulajdonságait tekintve eltér a világ kétezerkilencszáz-kilencvenkilenc nyelvétől! Kissé egyszerűsített jelzés ez - arányosítás - a magyar nyelv “marsi” származásával kapcsolatban. Melyek azok a tulajdonságok, amelyek a magyar nyelvet elkülönítik - kisebb-nagyobb mértékben, általában jelentősen! - a világ legtöbb nyelvétől?
1./ A magyar, ragozó - aglutináló - nyelv. Ez azt jelenti, hogy a szavakhoz RAG-okat, - képzőket, jeleket, toldalékokat - RAG-asztgatunk, RAK-osgatunk. (Igy szó-rak-oz-unk!). Ám nem csak a szavak végéhez, hanem azok elejéhez, sőt a közepéhez is. A RAG jelentése maga is rész. A háztetőnek azt a részét - eresz-rész - eresztékét nevezik ragnak például Zalában, ahova a kulcsot s egyéb kisebb tárgyat “eldugtak”. De benne van - s lehet! - több szavunkban a “rag” szórész, például a sa-ROG-lya szóban, amelynek jelentése, a kocsi vagy szekér megtoldása, öblös, keretes farésszel. Azaz maga a saroglya is toldalék! (De föltételezhető, hogy benne van a nyelvfejlődés korábbi idejére utalva, például a farag, fa-rag, s tán reg-gel stb. szavainkban?) E nyelvi alapelemek - rag, képző, jel - ide-oda rak-os-gat-ha-t-ók. Látható, hogy a rakosgat szavunk ragozása, pontosabban a “rak” szavunké milyen érdekes. De mondhatunk más példát is. Íme: meg-hí-v-at-tat-hat-ná-tok valakit valahova. Ezt a világ legtöbb nyelvén legkevesebb négy-hét szóval fejezik ki! A magyar is tudná így is: “Szóljatok, hogy hivattassanak meg engem.” Vagy: “Mondjátok meg, hogy ők (valakik!) hívjanak meg engem.” stb. Lássunk példát a rag-képző szóhoz kapcsolódó lehetőségeire: SZER - SZOR - SZÖR egy-SZER, SZER-ez, több-SZÖR-öz, rend-SZER-int, sok-SZOR, SZOR-galom, stb. Csak egy logikai példát arra nézve, hogy e szó-elemekkel valóban azonos vagy közeli jelentéstartalom jelenik meg a szóban: sok-SZOR. Ebben az esetben a SZOR a szó végén található, és azt jelenti a szó, hogy valaki valamit folyamatosan vagy gyakori ismétléssel tesz. S ha a szó elején: SZOR-galom, találjuk a SZOR-t, akkor az előbbi, a sokszor jelentése világlik elő ebből a szóból is. Hiszen az a szorgalmas, aki valamit sokszor, rendszeresen vagy folyamatosan csinál! De e szótagok, részek jól látszanak a több-ször-ös-en szavunkban is. (Szándékosan választjuk el a szavakat a későbbiek folyamán is, hogy az olvasó lássa, lát-ha-s-sa, lát-ha-tó legyen nyelvünk ragozó jellege - lám: jel-leg! - mert leg-es-leg így leg-én-ked-he-t-ünk nyelvünkkel.) Később még mutatunk példákat a -ra-re, -ban-ben, -tól-től, -nak-nek stb. ragokkal s tán még kép-zők-kel - kép-ző-k-vel, vel-ük - is.
2./ A magyar nyelvben a mássalhangzók hordozzák a jelentéstartalom legalább kilencven százalékát s azt inkább csak árnyalják a magánhangzók. Jó példa erre a következő verssor: Tilpri migyir hi i hizi vagy: Hözödnök röndölötlönöl Az olvasó hamarosan rájön, különösen, ha csupa e-vel, majd csupa a-val stb. próbálkozik. Rendszerint a harmadik magánhangzó “összekötés” elővilágítja az eredeti szöveget. Persze mindehhez az szükséges, hogy a magyar mondatban az eredeti helyükön hagyjuk a mássalhangzókat. (Ez csupa mássalhangzós, ősi, magyar rovásírás titka is.) Akar falyamatasan as lahat magyaral baszalna, i misik migyir migis migirti, higy mit is ikirink möndönö ö mösök mögyörnök.....
3./ A magyar nyelvben az ábécé minden hangzója - kivétel x, y, q, - önmagában, másod- vagy harmadmagával külön tisztségviselő is lehet! A már említett “ rag-ok” lényege is ez. Például a fej-em-re szóban három “e” hangzó található, de az első jelenti az eredeti, alaki értéket, a második már a birtokos rag “összekötője”, a harmadik pedig a helyhatározó ragé. Ám lehet még egy zárt “e” kérdőszócskaként: fej-em-re-e? Tehát a magyar ábécé hangzóinak nemcsak alaki, hanem helyi értéke is van. Így például a “k” - a sok szavunkból elvontan! - a többes szám jele. A “t”, amely a tárgy jele, tán nem véletlenül szerepel a “tárgy” szavunkban? De lehet igék esetében az egy vagy két “té” a múlt idő jele is. Alapszó a “vala”-ból kialakult “volt”! Ezért múltból “jövő” bizonyíték a “voltaképpen” szavunk, hiszen azt jelenti, hogy: igazában, valójában.
4./ A magyar, beszéd közben, a mondatban az első szót, a szóban az első szótagot hangsúlyozza. Ez is természeti törvény szerint való. Ugyanis a beszéd kezdetekor van a legtöbb levegő a tüdőben, s akkor létezik a legnagyobb nyomás is. Így az első hangzó lesz nyomatékosabb, ha természetesen beszélünk. Itt említjük meg azt a fontos, talán még zenei törvénynek is nevezhető nyelvi megnyilvánulást, amit magánhangzó-összhangnak neveznek. A lényege, ha a szótőben magas hang “szólal” meg, például “ég”, akkor bármelyik értelemről, jelentésről is van szó, magas hangú lesz a toldalék: égre vagy égés, égő. Ám átváltozhat a szóeleji “é” hangzó “e”-re, ha például így változtatjuk az eredeti ég, égbolt jelentését: egesedik. Költői nyelvben lehetséges: “Fölénk egesedik a kékség.” stb. De a magánhangzó illeszkedés törvénye megmarad. A mély hangú szótövek esetében pl. “haj”, a toldalék, rag: hajra, hajon, hajjal stb. De ha már tovább képződik a szótő: hajadon, akkor ebben az esetben is megmarad a mély hangú toldalék: hajadonnak, hajadonnal, stb. Ám ha önálló jelentésű szórész kapcsolódik a szóhoz: haj+lék - lak-héj! - akkor is mély hangú lesz általában a toldalék: hajlékra, hajlékom, sőt, a képzett hajlékony szóhoz is mély hangú ragok társulnak: hajlékonyan, hajlékonyra, de már ha új, önálló jelentéssel bíró nyelvi elem járul hozzá, akkor kissé fölmagasul a szó vége: hajlékony-ság! (A ság-ség képző minden bizonnyal a “sok” szavunkból lágyultan alakult, formálódott. Hiszen nagyítja, nagyobbítja, erősíti a képet: hegy - hegység, katona - katonaság, bátor - bátorság. De igazában így értékelhető a feltételezés ereje: sok a sok = sokaság.) Külön érdekesség az “i” hangzónak, hogy jaját “szabálya” van. Mert például víz-re, íz-re, tíz-zel, stb. De már síppal, híd-ra, át-hid-al, de sikolt, s lehet sikít, sikoly, sikoltás. Vagy: hig-ít, de hig-ul, sim-ul, simít. Az “i” tehát külön vizsgálandó, iz-gal-mas, iz-ga-tó kérdés.
5./ A magyar nyelv szókincsét és működési rendszerét is meghatározza a hangutánzó jelleg uralma. Valamint a be-CÉ-ző gyermeknyelv jelenléte. Így aztán a magyar szavak nemcsak - ok-os - jelentésükkel, de sajátos tárgyi “emlékezetükkel” is részt vesznek a közhírlésben, a közlendőknek nemcsak eszközei, hanem többszörös hordozói. Azt mondhatjuk, hogy valójában a magyar nyelv minden szava hatással van a magyar nyelv minden szavára! S ha az ősi szógyököket nézzük, a kezdeteket, akkor ennek logikai - számtani! - útja megrajzolható. Jó példa erre a földönfutó szavunk! Most már néhány érdekes és sajátos példa következik arra nézve, hogy nyelvünk a legvalósabb valóság ősi kifejezője is. Az említett FÖLDÖNFUTÓ szavunk pedig azért jó példa - noha nem egyedülálló! -, mert egyszerre jellemzi a magyar nyelv valósághoz való szoros és ősi kötődését, valamint a szó dokumentum jellegét. Ugyanis, ha ezt a szót használja a magyar, akkor hozzágondol kimondatlanul is néhány jelzőt. Mégpedig a következőket: szegény, szerencsétlen, hazátlan stb. Ezek a jelzők mint valami szóárnyék követik ezt a szót. Mi ennek az oka? Egyetlen logikus válasz lehetséges, hogy lovon ülő nép szemszögéből, akinek még lova sem volt - két-három-ötezer éve! - az félhetett, hogy bármikor kell menekülni, harcolni stb., ő hátrányos helyzetbe kerül! Így azután a “megjárta” szavunk, ami szintén gyaloglásra utal, ugyancsak mellékjelentést kapott, mert azt jelenti: hogy rosszul járt, valami baja-gondja lett stb. Vagy a nyilallik szavunk jelentése: belénk szúrt éles fájdalom! Belénk nyilallt! Nem kell mondani, hogy igen régi tapasztalat, a nyíllövés. A nyíl okozta fájdalom emlékét őrzi ez a pontos kifejezés. Nem minősítés, de jegyezzük meg: az angol “földönfutó” szóban - homeless - nincs benne a “föld”! Noha ez a szó magyarul azt jelenti, amit az összetétel szavai is jelentenek: föld+ön fut valaki. Máshol nem is futhatott valóságosan. Ahogy a nyíl angolul “arrow”, és a nyilallik: (fájdalom, mi más nyilallna?) shoot, a nyilalló shooting, stabbing pedig inkább hangutánzó, a suhanást halljuk belőle! A nyílpuskában már egyik szó sincs benne. Újra hangsúlyozzuk, ez nem minősítés, csupán a magyar nyelv mássága! De ez a másság megnevezhető: az ősi valóságra emlékezi a magyar nyelv a szavaiban. Nos, még egy példa arra nézve, hogy bizonyos nyelvekben bizonyos szavak nem eredendőek, hanem átvételek: A német nyelvben das Pferd a ló. Lovagolni azonban reiten. Így hát a lovagolni szóban nincs benne a ló! Erre több nyelvet is említhetnénk példaként. Mindez arra is mutat, hogy a ló hasznosítása e földrészen - Eurázsia - keletről nyugatra terjedt el. E kiragadott példák arra is mintát nyújtanak, hogy a nyelvünk emlékezete több ezer évre nyúlik vissza. A magyar nyelv szavai, akár a föld rétegei, őrzik elmúlt korok eseményeit, valamint a társadalmi és földrajzi környezetre is utalnak. Kis túlzással az is állítható, hogy a magyarság története benne van a magyar nyelvben, csak képesség kell annak elolvasásához. Végezetül néhány sajátos magyar nyelvi példát mutatunk be. Mindezek meghatározzák a ragozó nyelv működését: a ra-re ragok megtalálhatók a rá, reá, rája - sőt pl. a haj-rá! - stb. szavainkban. A hajrá alighanem vadászati kiáltás is volt, nemcsak harci. A “Huj! Huj! Hajrá!” arra szólította föl a lovon vadászókat, hogy a vadász sólymot, a rárót engedjék rá a vadra: “Ti is rárószárnyon járó hamar lovak,” (Balassi Bálint) E verssorban két dolog is utal a gyorsaságra, előbb a ráró szárnya, majd a “hamar” kifejezés, amelyben benne rejtőzik a “mar”, például a kígyómarás gyorsaságára utaló szavunk. (De létezik az elmarja előle, azaz elkapja, elveszi kifejezés is. Valamint pl. a marakodik s tán a Maros gyors folyásáról kapta a nevét?) Lássunk néhányat az ingó-bingó, majd be-CÉ-zett, csecse-becsés szavainkból: az ingyom-bingyom, egyedem-begyedem, ugra-bugrál, stb. egy sem található a szótárakban! Holott minden magyar szóval lehet “hintázva” hasonlóan játszani: igen-bigen, székem-békem, stb. Használjuk az ákom-bákom kifejezést és még sok ezret, aminek az egyik szóikre nem hordoz külön jelentést, csak hangulatfestőt, érzelmit, játékost. Ám vannak olyanok is, amelyeknek mindkét szavát külön is használjuk: anya-banya, ácsi-bácsi, maci-baci, (bocs, paci, csacsa stb.), ezek be-CÉ-zett szavak, becirmosodik a “c” hangzó és cuki-buki hangulatot kölcsönöz ez a gyerekek-csecsemők: csecs+emlő! szopás közben százezerszer hallott cuppantó, cicin csüngő hangzója, ami benne van a kece-bece és még sok szavunkban, ám a “kece” már csak népdalban őrződött meg: “kis kece lányom fehérben vagyon...” Ki az a “kis kece” lány? A fehér ruhás, kecses, karcsú menyasszony! Ám szerepet kap a ka-ke-kó kicsinyitő - ke-d-vesitő képző is, amely aligha véletlenül van jelen, a régies kee, kend, majd kegyelmed, őkelme, ke-d-ves stb. szavainkban. (A kedves-ke idétlensége bizonyítja, hogy a szó elején már betöltötte a szerepét a “ke”!) De például a kedves, kis madár neve CIN-KE, egyrészt hangutánzó cin-cin szóból és a kedvesítő képzőből áll össze. A FECS-KE a fecsi-locsi-csicsvegő hangutánzó szóból, valamint a jellegzetes fic-kándozó repülésből adódhat össze. Ezek csak kiragadott példák hiszen a csi-kó szavunkban benne van a ki-CSI szó “csi” része, illetve az említett mélyhangú “kó” képző. Éppen ezért, a nyelvi rákérdezés igazolja, hogy felesleges ezeket a szavakat tovább kedvesíteni - kicsinyíteni! Íme: cin-ke-ke, fecs-ke-ke, csi-kó-ka... És így tovább. A logika jelenléte meghatározza a magyar nyelv rendszerét! E rendszer fölismerését pedig az segíti, hogy a magyar nyelv a tiszta hangzók nyelve. Azt írunk, amit ejtünk és azt ejtjük, amit írunk! Ezért elkülöníthetők a tiszta hangzók, amelyek mássalhangzó “képletei” általában már a szótőben meghatározzák a jelentéstartalmat. Íme: a K+R - G+R példái jól mutatják mire gondolunk: K+R = kar, karéj, karol, (karó: rákarolódik a növény, mert a nyelv logikája “visszafelé” is igaz!), kard, kerek, kerék, kerget, (űz, miközben bekerít: KER+GET, gat-get gátol!), kerge birka, kert, kerít, kerül, korona, karima, KÖR! Hiszen mindezek a jelentéstartalmak, - és még száz! - körre, kerekre, görbére, stb. utalnak. Folytassuk a példákat: karám, karom, köröm, stb. Majd a lágyult gé-vel: G+R: garat, görbe, görnyeg, gerinc, görgő, görbül, gurul, guriga - karika! - íme a kicsinyítő képző is lágyul, a “ka”-ból “ga” lesz! Hely hiányában, noha kidolgoztunk a nyelv egészének rendszerét, csak kevés példát említhetünk! De megjegyezzük, hogy a “nyelvpörgetéssel” ejtett-formált “R” hangzó jelenléte a döntő! Ezt más nyelvek is igazolják pl. az ír, ró, rajzol - g-r-afit, car-bon, kara-gara, korom! - szavakban is és a jelentések, még sok más hasonló “eR-res” szóban körre, görbeségre, forgásra utalnak. Például a finnben a piri=kör, de a napapiiri = napkör, azaz sarkkör! Magyarban ireg-forog-pörög vagy a forgatag-fergeteg stb. összefüggései bizonyítják ezt. Általános nyelvi logika a vízszintes és a függőleges. (Tény-leg, vég-leg, mér-leg: leg és leg, lám így is leg-én-ked-het-ünk nyelvünkkel!) A “vízszintes” logika példája a jobb és bal testrészeink, valamint oldalunk megnevezésének történeti-tapasztalati összegzése: A MAGYAR NYELVBEN A JÓ OLDAL A JOBB OLDAL! Vagyis nincs külön szó a jó kézre, ennek fokozása a jobb kéz, ami egyúttal jobb a bal kéznél! Ősi tapasztalat ugyanis, hogy az emberek legtöbbjének a jó keze a jobb keze. Az a jó a szerszámhoz, a fegyverhez, stb. S a bal keze a rosszabb keze: bal-og, bal-ga, bal-lada, stb. jelentések is erre utalnak! Példa a “függőleges” logika jelenlétére: a “fej” szavunk jelentése még: fő, koponya. “Hajadonfőtt”, kalap, sapka nélkül. “Jó fej, nagy koponya.” - mondják így is. Akinek fő a feje, annak a fejnek, főnek kell használni a koponyáját, azaz gondolkodnia kell! De hol van a fő? Fönt. Fölül. Ebből képződött a főnök, fönnség, fölség, fennséges, stb. A fej-ből a fejedelem, fejes, fejlődés, fejlődik, stb. (Az anyaméhben a fej fejlődik ki előbb, aránytalanul jobban, mint a test! Nomád népek ezt látták nemcsak az embernél, hanem állati magzatoknál is!) Mert a nyelvekre, és nyelvtanra a valóság volt a legnagyobb hatással! Sajátos logikát képviselnek például az égtájak megnevezései a magyar nyelvben: KELET - ott kel-kél a nap, kikeletkor kel ki a földből a fű, a mag, kelés keletkezik a bőrön, “kikel-ünk” magunkból, fölkelünk ágyból, székből, vagyis a fölfelé való törekvést fejezi ki s kelt azon a napon, amikor a nap kelt - ez a “keltezés”. (Dátum.) DÉL: az északi féltekén , déli 12 órakor, bárhol is állunk, Európában vagy Amerikában a nap tőlünk déli irányban van. Vagy dél felé haladva egyre inkább a fejünk fölé kerül, azaz: delel. S mi életünk delén - magasán! - vagyunk daliák, délcegek, deli legények. (Jól tudom pl. a deli török szár-mazású szó, ám had soroljam ide, ahova a magyar nyelv törvénye állítja!) S a “déli” szavunkban benne van az “él”, például az étel: eledel! stb. NYUGAT: al-kony-atkor a nap le-kony-ul, elnyugszunk, lenyugszunk, nyugalom, nyugodalom terül ránk: a nyugalom és megnyugvás függ össze e jelentéssel. ÉSZAK: az éj és éhség szaka - szak-szeg, szeglet, szegély, csík! - vagyis a rideg égtáj iránya!
E magyar nyelv rend-SZER-ében a ragok, képzők ide-oda való RAK-os-GAT-ása - gat-get: gát-ol-gat - a tárgyi dologból képzéssel cselekedet lesz: gát-ol, s a folyamatos cselekvést éppen a “gát” újra szóhoz való kapcsolásával szüntetjük meg, gátoljuk: gát-ol-gat! A BAN-da szavunkban aligha a “da” képző adja a jelentést! Sokkal inkább a “-ban” helyhatározó rag! S így van ez a ban-dita, bandérium szavakban is! A magashangú “-ben” helyhatározóból is képezhetünk szót: ben-dő! Állatgyomor, embergyomor. Belül - bévül, bél! - helyezkedik el. Valóságos akár a fennhéjázó szavunkban a “héja”. De így már: bensőségesen elbeszélgettünk, átjárta egész bensőmet, stb. elvont fogalommá válik ez a szavunk is! S a magyar nyelv lényegi jellemzője, hogy az elvont fogalmakat így vissza lehet vezetni a valóságos fogalmakhoz, tárgyakhoz, amelyeket nyelvünk sokkal előbb megnevezett - s minden nyelv! -, mint az elvont fogalmakat! (Gondoljuk meg, miként mutatja ki “fogafehérét” a “fog” szavunk kettős: tárgyi és cselekedeti vonatkozásban!) De mindezek csak jelzésként kiragadott példák nyelvünk minden más nyelvtől eltérő sajátságaiból. Végezetül ugyancsak nem közönséges mutatványt nyújtunk: a magyar nyelv mértani ábrát, majd épületet tervezett!
A mellékelt ábra minden sora jobbról balra, balról jobbra, alulról fölfele s felülről lefele olvasható. A hosszabb soroknak több lehetséges olvasata van. Az ábrában minden hangzó ék alakban helyezkedik el. A magyar rovásírás ismerői észlelik, hogy a rombusz alak az ősi rovásírásunk “eK”, azaz “k” írásjelét adja. Minő véletlen?!
KÉK EKÉK ÉKE KÉK
K Néhány olvasati lehetőség = Kék ék = Kék ekék - Kék-e? Kék! = Kékek ekék - Kék ekekék = Kékek éke kék = Kék ekék éke kék stb.
K É K K É K É K K É K E K É K K É K E K E K É K K É K E K É K E K É K K É K E K É K É K E K É K K É K E K É K E K É K K É K E K E K É K K É K E K É K K É K É K K É K K
E KÉKEK ÉKEK ÉKE E Néhány olvasati lehetőség = Ekék éke = E kékek éke - Ekék ekék-e = Ekék ekekéke stb. E K E E K É K E E K É K É K E E K É K E K É K E E K É K E K E K É K E E K É K E K É K E K É K E E K É K E K E K É K E E K É K E K É K E E K É K É K E E K É K E E K E E A lehető leghosszabb sor: E KÉK EKEKÉKEK ÉKE KÉK EKÉK EKEKÉKE s ez visszafelé is ugyanezt jelenti! Ebből a sík ábrából nőtt az épület.
Miért lehetséges ezt az ékeskedő ábrát létrehozni? Mert miként említettük, a magyar ábécé hangzóinak nemcsak alaki jelentésük, hanem helyi értékük is van, azaz: többféle tisztsége is lehet hangzóinak. Az “e” és “é” hangzók alaki jelentésükön túl birtokos ragok és kérdőszók is lehetnek. Ez a “titok”! De ez teszi lehetővé, hogy magyar, beszéd közben: négy, csak magánhangzóból álló szót is használhassunk! Íme: betűket festünk és kérdezünk: “Ez a kék szín Jóska áié-e? Vagy Pista béié lesz?” Más példa, a sok magánhangzóra: övéiéiéi.... Valamint: fiaié-e? Másfajta játék és törvény: DÚS+KÁL KOL+DÚS A magyar nyelvben ilyen szó “dusk” nincs, nyilvánvaló, hogy a létező “dús” szóhoz kapcsolódik a “kál” szórész. S ennek van is saját jelentéstartalma, ami kifejti hatását a szóban, ha előre kerül! A “káló” maradékot jelent, de ebből származhat pl. a kallódik kifejezés. Vagyis ha szó elejére kerül: dúskál, akkor gazdagságról van szó, ha koldus, akkor szegénységről. A BAL+jós szavunkban hiába van a “jó” - hiszen a jósnő, jósol, javasasszony: jója valaminek a java! - hogyha a “bal” megelőzi. Így a baljós jelek, egyértelműen rossz jelek. Az élő nyelv sajátos logikája ez. De hát a nyelv tengernyi! Mégis tán elég megkóstolni néhány csöppjét, hogy ráérezzünk az egész ízére!
A témáról bővebbet és részletesebbet lehet megtudni az író Játék és törvény, Ősnyelv - nyelvŐS?, valamint az ŐSEGY titka és hatalma avagy a magyar nyelv tana c. munkáiból.
(Nem tudom miért hiànyosan hozza àt a képet. Az idézet le is maradt. Itt pòtolom:)
