"Rájöttünk, hogy a hagyományok nemcsak a nyelvben és a régi ruhákban élnek. Magyarul beszélsz és farmert hordasz, de a szíved mélyén hű maradsz a gyökereidhez."
Az a pozitívum azért megvolt, hogy a Temesi bánság területét leszámítva, amit kétszer feldúltak a törökök a két osztrák-török háborúban a 18.században, az ország többi részén béke volt 1711 és 1918 közt, 1848-1849 kivételével. Németországban meg néhány éves kihagyásokkal folyamatosan háborúk dúltak 1648 és 1815 közt, mert a franciák itt rendezték le a konfliktusaikat a többi nagyhatalommal.
A kitelepülni szándékozó svábföldi parasztoknak a telepítési ügynökök Magyarországot valóságos földi paradicsomnak festették le, mint a lenti költeményből is kitűnik és sokan közülük szó szerint el is hitték ezt.
Itt meg aztán azzal kellett szembesülniük, hogy (itt is) kőkeményen meg kell dolgozni a megélhetésért, az adómentes és könnyített adózású évek elteltével pedig a földesúri kizsálmányolás mértéke sok helyen keményebb volt, mint odahaza volt Németföldön...:-(
A 300. éves évforduló emlékére egy korabeli sváb népdal:
Die Donau fließt und wieder fließt
(Aus der Ansiedlungszeit)
Die Donau fließt und wieder fließt
wohl Tag und Nacht zum Meer.
Ein’ Well die andere weiterzieht
und keine siehst du mehr.
All’ Frühjahr kehren d’ Schwälblein zurück,
der Storch kommt wieder her,
doch die gen Ungarn zogen sind,
die kommen nimmermehr.
Das Ungarland ist’s reichste Land,
dort wächst viel Wein und Treid,
so hat’s in Günzburg man verkünd’t,
die Schiff stehn schon bereit,
dort geits viel Vieh und Fleisch und G’flüg,
und taglang ist die Weid,
wer jetzo zieht ins Ungarland,
dem blüht die goldne Zeit.
Mein Schatz hat auch sein Glück probiert,
doch nicht zum Zeitvertreib,
und eh’ der Holler ‘s drittmal blüht
so hol ich dich als Weib,
und sieben, sieben lange Jahr,
die sind jetzt nun hinab,
ich wollt, ich wär bei meinem Schatz,
doch niemand weiß – sein Grab.""
A Duna a tengerbe folyik(A Magyarországra település idejéből)
A Duna a tengerbe folyiknappal meg éjszaka.Hullám hullámot csalogat,egyet se látsz már soha.A fecske tavasszal visszatér,gólya száll valahova,de aki Magyarországra ment,Nem jön már vissza soha.Magyarország a leggazdagabb,búzája, szőleje jó,Günzburgban ez megmondatott,készen áll mind a hajó,sok ott a barom, a hal, a vad,szép legelő, laktató,aki most Magyarországba megy,annak lesz világa jó.Szerencsét próbált a kedvesem,nem unalom vitte el,mielőtt a bodza hármat virít,elviszlek, párom leszel,s eltelt hét hosszú, hosszú év,aki megélte, tudja jól,most keresném a kedvesemet,de a sírja sincs sehol."/Kalász Márton fordítása/
Tudom, de ennek ellenére az 1723 mégis egy szimbolikus évszám a topik témája szempontjából, továbbá ez egy remek alkalom a 300 éves évfordulós alkalmak megrendezéséhez.
Az 1723. évi betelepítést szabályozó törvény 300. évfordulójára:
"Amint arról már több ízben beszámoltunk, országos kommunikációs kampányt indít a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. A kezdeményezés célja, hogy a közösség településeit, intézményeit és tagjait bevonva közösen és méltóképp emlékezzünk meg a németek 18. századi Magyarországra telepítésének kerek 300. évfordulójáról. A kampány részleteiről ebben a cikkünkben írtunk: https://ldu.hu/.../hirek/kulcs-a-300-eves-mult-kapujahoz... A Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának vezetősége és kommunikációs munkacsoportjának tagjai (Amrein Mátyás, dr. Gajdos-Frank Katalin, Gallai Gergely, Pánovicsné Szeiberling Krisztina, Schubert Olívia, Surman Terézia Róza és Schuth János) boldogan adják tudtul, hogy a felhíváshoz a meghirdetett határidőig 38 szervezet csatlakozott – jobbára iskolák, de vannak köztük helyi német önkormányzatok, illetve egyesületek is, úgyhogy a láda és a kulcs a tervek szerint egy éven át keresztbe-kasul szeli majd át az országot. Már hamarosan búcsút intenek kiindulópontjuknak, a budaörsi Jakob Bleyer Heimatmuseumnak, hogy április 18-án Pécsett, az MNOÖ által fenntartott Koch Valéria Iskolaközpontban ünnepélyes projektindító rendezvény keretében fogadják őket. Az eredeti elképzelésünk az volt, hogy a pécsi Lenau Házban féltve őrzött, 1745-ből származó míves láda kicsinyített másában indítjuk útjára a vándorkulcsot, a készséggel a rendelkezésünkre bocsátott darab utángyártása azonban technikai nehézségekbe ütközött. (Ezúton is köszönjük a Lenau Ház munkatársainak segítőkészségét!) Szerencsére rögtön a segítségünkre volt Grőb Erzsike és Schneider Péterné Marika, nekik köszönhető az a gyönyörű hartai tulipános ládikó, amely az eredetire megtévesztésig hasonlító, Simó Márton kovácsmester által készített kulcsmásolattal együtt útra kel. Köszönjük a Jakob Bleyer Heimatmuseum munkatársainak, Jaszmann Gabriellának és Paulik Zsófiának közreműködő segítségét. A kampány szimbolikus tárgyául szolgáló kulcs egyébként a budaörsi Heimatmuseum szív alakú padláskulcsa. Annak szívhez szóló történetét dr. Gajdos-Frank Katalin, a tájház igazgatója ekképp mesélte el:„A budaörsi Heimatmuseum építési idejét ugyan nem ismerjük pontosan, de az 1885-ös kataszteri térképen már L-alakú épületként áll a település szélén egy vízfolyás mellett. Utoljára a Wéber család lakta. A különleges lakóház 1987 óta múzeumként működik, és sokat tud mesélni az elmúlt évszázadokról, a benne fellelhető tárgyakról. Azok egyike a tájház különleges, szív alakú padláskulcsa, amelynek segítségével egy új világ tárul elénk: a régi sváb ház padlása. Régen az asszonyok, lányok egyik kedvelt téli munkájához, a tollfosztáshoz gyűjtötték, szárították, tárolták itt a tollakat. Kedves barátunk, dr. Luntz Ottokárné Ringler Magdi néni mesélte, hogy mindig a padlásra tették fel a szánkót és egyéb kincseket. Egy idős bácsi pedig egy padláson talált falovacska történetét osztotta meg velünk: – Kisgyerekként – bár tiltva volt – fel-felmásztam a padlásra. A százéves svábház tulajdonosait 1946-ban sok budaörsi családdal együtt elűzték az országból. A padlás üressége sejtelmes volt, forró levegőjében darazsak repkedtek, 1950 nyara volt. Előremásztam, a szűkülő térben alig fértem el, és egyszer csak megfogtam egy lábak nélküli kis falovacskát. Vékony fadarabkákból faragták ki, füle is volt és formázott feje, a hátsó végén belefúrtak, hogy igazi lószőrből készüljön a farka. Sajnáltam, hogy ez a fontos anyag már nem volt része a játékszernek. Visszadugtam a kincset a gerenda elé. Nagy ritkán álmodtam róla, ép volt, zöld réten legelészett, hol kese, hol fekete szőrű farkával kergette magáról a bögölyt. Egykor egy apa készítette kisgyermekének.A padláson talált kincs, a játéklovacska 2020 óta a múzeum gyerekeknek szánt kiállításának kedvelt darabja. Története arra sarkall minket, hogy tiszteljük a régi falakat, tárgyakat és az őket megmunkáló őseink életét.” Izgatottan várjuk tehát, hogy a kampányunk egyes állomásain milyen ötletes projektekkel lepnek meg bennünket az abban részt vevők. Örömmel vesszük, ha Önök is figyelemmel követik az eseményeket, olvassák és megosztják a posztjainkat."
"Kápolnapuszta Gánttól északra kb. 3 km-re helyezkedett el, lakói túlnyomórészt svábok voltak. A falunak 1930-ban még 62 lakója volt, 1945. március 16-án a Vörös Hadsereg 2. ukrán felderítő frontja kiirtotta a falu közel teljes népességét. A túlélők javarészt Pusztavámra, vagy Gántra költöztek el. 1950-es évekig 4-5 család lakott még itt, 1970-es évekre azonban egyetlen lakója maradt csupán, az 1911-es születésű Farkas László, aki 1980-ban hunyt el. Halála után házát, amely Kápolnapuszta egyetlen lakóháza volt ledózerolták, és napjainkban csupán néhány romos épület bizonyítja, hogy egykoron a falu létezett." /Wikipedia/
Március elején a krumplit (Krumbira) átválogatták, kosárba tették, letakarták és a konyhában (Kuhl) vagy az ágy alá téve csíráztatták (Krumbirakeima). A csíráztatott burgonya előbb termett, hamarabb lehetett fogyasztani. Amint fél cm-re kicsírázott, vitték ki a földre és elvetették. A krumpli elvetése (Krumbirastecka) márciusban, az előkészített talajra kézi erővel történt. A csíra krumplik a szűrűskertekben lettek elvetve. Férfiak kapával (Hacka) lyukat vágtak a földbe, a nők pedig bedobálták (neugeschmisa) a csíráztatott krumplit. Majd a következő lyuk földjével betakarták. A burgonyát a földekre is elvetették a tavaszi szántás után. Minden harmadik borozda oldalára tőtávolságra vetették a krumplit."
"Babarcon látható Baranya vármegye legrégebbi, és az ország harmadik legrégebbi sváb tájháza.
Évente 4-500-an látogatják a Babarci Svábudvar magántulajdonú, német nemzetiségi tájházát, amely 2015-ben, Babarc község fennállásának 1000 éves évfordulóján nyitotta meg kapuit.
Tóthné Schiebelhut Lívia elmondta, családja 2014-ben vásárolta meg az épületet, amely előtte körülbelül 30 évig állt üresen. Utoljára egy 8 fős család lakott a házban a 40-es, 50-es években, és sorsszerű véletlen, hogy az akkori lakók, és az új tulajdonosok családfája egy ponton találkozik. A ház egyébként 1784-ban épült – amikor Babarcra betelepítették a németeket – így ez Baranya vármegye legrégebbi, és – a kapott információk szerint – az ország harmadik legrégebbi sváb tájháza. A berendezés java egyébként az utolsó lakóktól származik, ami a házban maradt, de a gyűjteményt a helyiek felajánlásával is bővítették a tulajdonosok annak érdekében, hogy a német paraszti milliőt megjelenítsék az érdeklődők előtt.
A tájházat számos óvodás és iskolás csoport is látta már, illetve mivel a házigazdák a babarci német nemzetiségi önkormányzattal szorosan együttműködnek, így több német nemzetiségi rendezvény – házszentelés, június eleji hagyományőrző BabARC Fesztivál, augusztusi István napi búcsú – programhelyszíne is a svábudvar.
A kiállított tárgyak bemutatásán és a sváb hagyományok megismertetésén kívül tavaly óta egy új programelemet is kínálnak a látogatóknak. Lívia lányai kidolgoztak ugyanis egy szabadulós játékot, mely során a sváb szokások, kultúra és hagyományok ismereteivel, logikai feladatok megoldásával a tájház egyik szobájából juthatnak ki a kalandvágyó játékosok. "
