Műselyem, műgumi, műlevegő korában élünk Ellenségesen csattogó gépek közt soha-nem-biztos nyugalomban titkolt rettegéssel hogy egyszer minden összeroppan körülöttünk Milyen keveset tud az ember saját világa dolgairól! pedig már eljutott a borzalmasan nagyszerű halál gondolatához Előtte a végső tagadás szakadéka tátong Nincs menekvés Uram irgalmazz Irgalmazz nékünk gondoljunk hidat a mélység fölé Te is ő is hidat képzel mi hiszünk egymásban lebegve sétálunk a túlpartra át mint a Názáreti Genezáret taván Ott telepszünk le ahol az emberek jók és ritkán hazudnak fennhangon
.
Minden országnál szebb lesz Harmónia-birodalom továbbfejlesztjük a thébai hárfa-módszert Orgonával építünk palotákat csembalóval ültetünk gyöngyvirágot s a fúvósok nyilvános szökőkutakat buggyantanak a város más-más részein Reggel hegedű zümmögése ébreszt este bánatos gordonka altat Igy múlik el az életünk míg tompa üstdobok jelt nem adnak a mennyei ultrahang-zenekarnak
A versről a csak félig idézett kezdetű Vivaldi-motetta egyik kedves előadója jutott eszembe, akitől megidézem a teljes művet, amelynek szövege az alábbi:
.
.
Aria
.
Nulla in mundo pax sincera sine felle; pura et vera, dulcis Jesu, est in te.
Inter poenas et tormenta vivit anima contenta casti amoris sola spe.
.
Recitative
.
Blando colore oculos mundus decepit at occulto vulnere corda conficit; fugiamus ridentem, vitemus sequentem, nam delicias ostentando arte secura vellet ludendo superare.
.
Aria
.
Spirat anguis inter flores et colores explicando tegit fel. Sed occulto factus ore homo demens in amore saepe lambit quasi mel.
.
Alleluia
.
.
A teljes cím tehát: Nincsen igazi béke a világban keserűség nélkül, majd ennek a kifejtése következik néhány példával, szembeállítva a sokszor vonzó láthatót a hamissággal, csalással.
.
Kovács Ágnes gyönyörűen énekel, és remek az egész felvétel. Az előadó neve alatti beszámoló kapcsán eszembe jutott maga a kiváló kettős előadóestje, ahol telt ház előtt arattak óriási sikert. Társával, Szivkova Mariannal, még korábbi a kapcsolat, mivel ő is egyik sikeres előadója volt a 2006 őszén rendezett 2. Fidelio- fórumtalálkozónak, ami szintén a Nádor teremben volt. Többek között meghallgathattuk a Baráti-Holics kettőstől Mozart e-moll hegedűszonátáját.
Felejthetetlenek ezek a csak örömet, kedves és igazi békességet jelentő emlékek.
A keserűség csak az, hogy azóta se fórum a Fidelión, se találkozó az alig fórumozókkal. legfeljebb koncerteken, de mindez magánügy.
Ki gondol még rád, te énekes uhu? Tán Danielle, s ha ő, kinek a karjaiban? Ha ugyan él még. Őserdő-szerelem, hova lettél. De a hangod, Viszockij, a benyakalt vodka után rekedten fölfele kúszott, áttörve s deszkacsutakra vetve szét a vörös padlást, s romok s ég közt meglőtt madárként verdesett, kalimpált mind magasabbra, s lestük, mikor kezd végre visszazuhanni, hogy rántsa a koszlott mélybe a vassisakos rendet, mely félelmében mégis elkoptatta magát, s törte tovább, zúzta alul a gitárod, jajgatva recsegett a húrja, azt hittük, két tomboló markod közt darabokra esik; ma is tépi a hangod fülemet. Elvégezted, amit magadra kiróttál, te lágy szellő, eszelős kiabálás, simogató haláltusa, győzelem- ittas gyűlölete mindenféle erőszaknak, Viszockij, te szabadság.
2018. június 20-án elhunyt Kányádi Sándor. Nemrég volt 89 éves.
Számos, ide már bemásolt versén túl most az aktuálisak közül is válogattam.
.
.
Ballada
.
Ad notam François Villon
.
több évszakot írtam mint értem akár a befagyott patak citeráztam dermesztő télben jeget-pengető hangokat kapaszkodtam őszi levélbe óvtam hiszékeny ágakat hogy akarata ellenére senkit se boldogítsanak
.
aszályban esőért iáztam mint a csökönyös szamarak megvetettem büszkén a lábam nem fogott jó szó jobb falat sem ostorra sem ösztökére föl nem hagytam az utamat hogy akaratom ellenére engem se boldogítsanak
.
itt állok öreg donkihótként szánalmas hőbörgő alak kitörlöm szememből a sokk-fényt nem napfény művi sugarak reflektorok rivaldafénye és azon kapom magamat hogy akaratunk ellenére megintcsak boldogítanak
.
Ajánlás
.
jó Herceg mondd mikor lesz vége és lesz-e új a nap alatt és akaratunk ellenére még meddig boldogítanak
.
/1991/
.
.
.
KŐKOPORSÓ
.
alkalmi versezet Molnár Józsefnek
Tótfalusi Kis Miklós méltó és hűséges tanítványának
.
a világnak olyan szögeletin élünk ahol csak holtunkban adják ki a bérünk . a mi ünnepeink feketével írvák támaszaink mohos sírkövek és fejfák . és egy kőkoporsó magasra emelve mintha a szellemek ravatala lenne . fölötte Szenczi-gond Apáczai-bánat s protestáló hitünk mit reánk testáltak . hogy akadna mindig kikben meglakolnak meggátolói a közönséges jónak . kiknek ujjbögyében s elméjében loppal jegyesül a jelen jövő századokkal . s akik életükkel föl-fölmosolyozzák meggyötört arcodat édes Erdélyország
.
/1991/
.
.
.
ÚGY FOGOK MEGHALNI
.
Úgy fogok meghalni hogy még az utolsó sóhajtásomat is visszafogja előbb fölveszi magnóra valaki vissza- pörgeti párszor ille- delmesre tompítja vagy éppen törli maradjon az a kis
.
enyhe mosoly inkább kesernye nélkül persze az volt a jellemző rá az a kis enyhe mosoly sóhajtás nélkül mondja valaki akinek foj- togató kezét torkomon éreztem egész nyomorult életemben
.
/1977/
.
.
.
TÁRGYAK
.
A tárgyak lassan fölveszik vonásaink, szokásaink. Hozzánk lényegül ágy és asztal, bensőnket őrzi, kitapasztal.
.
Kanál, pohár, villa és csésze lesz az embernek alkatrésze. Lassan a testünk oda fárad, hogy a szék tekint bútorának.
.
Képek, lemezek, könyvek, szobrok, féltve őrzött, meghervadt csokrok szövetkeznek a fallal, s végül a négy fal, lopva, belénk épül.
.
Elorozzák tőlünk a vágyat, megunnak, később ki nem állnak, zsigereinkkel összejátszva juttatnak majd egyszál deszkára.
.
/1967/
.
.
.
KÖKORSZAK
.
Kovakő
alapkő
malomkő
kockakő
epekő
vesekő
határkő
kazánkő
ékkő
kékkő
lúgkő
zsírkő
tűzkő
műkő
sírkő.
.
/1968/
.
.
.
ÖRMÉNY SÍRKÖVEK
.
vannak vidékek hova már utat csak romos templom s régi név mutat örmény-kert zsidó-sor magyar-telek örmények zsidók lakták székelyek s akad még itt-ott ki a néhai honosakról tud ezt-azt mondani
.
vannak vidékek ahol csak a hant tudhatja már hogy ki alszik alant régen kikorhadt fejtől a kereszt a zsidók hamvát meg ne itt keresd s ki érti már a megmohosodott márványon az örmény föliratot
.
vannak vidékek hol a sírlapok négy sarkában finoman faragott négylevelű lóhere mélyed és századok óta nincs egy repedés esőcsöppöt és harmatcsöppöket gyűjtögetnek az örmény sírkövek
.
vannak vidékek hol a madarak a temetőben oltják szomjukat ha szárazság van vagy éppen aszály a gaz-felverte mohos sírra száll iszik s hálából mikor égre kel a holtakért a madár énekel
A Kamarazene témában említettem egy június 18-i örömzenélést, ahol a művekhez kapcsolódva elhangzott néhány napos, illetve holdas vers, Sabján Anikó találatai.
Mint tüzes vas, ma olyan, holnap sülttök, komolyan.
.
Néha oyl szép, ó arany, mint a múzeumba van.
.
Néha halvány rózsapír, néha zsíros, vén papír.
.
Gyémánt szín, rizskása szín, hol sápadtság, mint a cin.
.
Volt már kormozott üveg, s beütött bohócsüveg.
.
Némelykor jéghegy gyanánt ússza fenn az óceánt.
.
Aztán hajszál-féle fény, mint a handzsár éle, fém.
.
Óh, tükrén most angyalok ezüst arca andalog.
.
Szent szerelmök hegedül, hallgatózom egyedül.
.
/Szép Ernő/
.
.
Szép Ernő írt verset a Nappal kapcsolatban is, megjelent a Nyugat 1911. évi 1. számában, Szent Ambrust idézve korhű profán szövegében: "Csúnya és ártalmas dolog, hogy a felkelő nap rád süt és te még tétlenül heversz ágyadban" címmel. Egy másik holdas verse kissé komorabb, mint a fenti...
Az alábbiban pedig a nap és a hold együtt jelenik meg:
.
Holdhalál
.
A nappal holdja voltam Halványan haldokoltam Éjből való delejjel Felhőre hajtott fejjel Pilláim ejtve szépen Álom lett néma képem Mélyen tengert virágot
.
Szerelmes szűz világot Még sejtettem s oh halkkal Sohajtó béna ajkkal A végtelenbe oldott Fájdalmam felmosolygott De tűntem már merengve A csillaglakta csendbe Az égen, szürke kéken Lappangva múlt emlékem
. Lehullsz, arany nap! Vagy dehogyis te hullsz. Mi fordulunk el tőled! A Föld rohan szédült körhintáján velünk! Mi távolodunk, repülünk – riadtan
. tekintve hátra, mint kanyarokban az expressz-vonatból, Rád, aki ott lobogsz most is, ahol tavaly s tíz éve, így bizonyítva, beh szűk is a kör,
. melyben mi forgunk, egyre vadabbul e kis sárkorongon, míg csak a gyorsuló keringés vad centrifugája arról is a hideg űrbe nem lök.
. …Fogózzatok jól össze, tekintsetek egymás szemébe, hű szeretők, a vég percéig bámulva – s köszönve! – amiben éltetek itt, a mennyet.
.
/Illyés Gyula/
.
.
És persze számtalan hasonlót találni, érdemes keresni.
.
.
A ráadástételt (Menüett. Allegretto - Trió) sem hagyom ki...
.
Ehhez én választottam napos-holdas-földes verset:
.
Ha a napnak
.
Ha a napnak lába volna, bizonyára gyalogolna. Ha pedig keze is lenne, akkor ő is cipekedne, s leülne, ha elfáradna, ide mellénk, a kis padra. Kérges kezét térdre ejtvén, merengne a holdas estén. Úgy várná be, szépen ülve, hogy őt a föld megkerülje.
Thomas Stearns Eliot (1888-1965) Négy Kvartett című versciklusa igazi kamarazene: több tétellel, szövevényes és elgondolkoztató szólamokkal - nem könnyű felfejteni őket.
.
Az 1935-ben írt elsőt idézem meg, utalva a többire is. Hermann Diels válogatásából idézett a költő a vers előtt. Diels a múlt század elején adta ki gyűjteményét, amelyben a Szokratesz előtti antik világ filozófusainak munkáit vizsgálta. Néhány elemzés az I. Kvartettről.
A két Hérakleitosz-töredék:
2.: Bár a világon élő sok ember tudása közös, egyenként mind bölcsnek tartják magukat...
60.: A felfelé és a lefelé vezető út egy és ugyanaz.
A cím egy angliai kastély neve Gloucestershire-ben. Egy ottani baráti látogatás hatására született a vers.
.
.
BURNT NORTON
l. p. 77. Fr. 2.
l. p. 89. Fr. 60.
Diels: Die Fragmente der Vorsokratiker (Herakleitos)
.
I
.
Jelen idő és múlt idő A jövő időben talán jelen van, S a jövő idő ott a múlt időben. Ha minden idő örökké jelen, Úgy minden idő helyrehozhatatlan. A lehetett volna elvont fogalom És csak egy kiokoskodott világban Marad meg mint állandó lehetőség. Ami lehetett volna s ami volt Egy célba fut és az mindig jelen van. Léptek visszhangja az emlékezetben A folyosón át, ahol nem haladtunk Az ajtóhoz, melyet ki nem nyitottunk A rózsakertre. Szavaim Visszhangja lelkedben. De mire jó Leverni a port egy tál rózsasziromról, Azt nem tudom. Más visszhangok pedig A kertben laknak. Kövessük-e őket? Siess, szólt a madár, keresd meg őket A sarkon túl. Az első kapun át Első világunkba kövessük-e A rigó csalszavát? Első világunk. Ott voltak, méltósággal, láthatatlan, Súlytalan szállva hervadt lomb fölött, Őszi melegben, rezgő levegőben, S a madár szólt, felelve a sűrűben Elrejtett és nem hallható zenére, S látatlan szemsugár villant föl, mert a rózsák Néztek, mint virágok, ha nézik őket. Ott voltak ők, mint fogadott s fogadó vendégeink. Így mentünk, mi meg ők, szertartásos menetben, Az üres fasorban, a puszpáng köröndbe, S a kiszáradt medencébe lenéztünk. Száraz volt a medence, száraz cement, barna szegélyű, S a tó napfényből lett vízzel telítve, S a lótusz halkan, halkan felmagaslott, S a felszín csillogott a fény szivéből, S mögöttünk voltak és a tóban tükröződtek. Majd felhő vonult át, s a tó üres lett. Menj, szólt a madár, mert a lomb teli volt gyerekkel, Elbújtak izgatottan, nevetésük visszafojtva. Menj, menj, szólt a madár: az emberek Túl sok valóságot nem bírnak el. Múlt idő és jövő idő Ami lehetett volna és az, ami volt Egy célba fut és az mindig jelen van.
II
.
Sárban fokhagymák s zafirok Tapadnak süppedt tengelyen. A vérben remeg a drót S dalol beforrt sebek alatt, Csitít rég lefolyt harcokat. A tánc az ütőér körül S a limfa ahogy körbejár Csillagvonzássá lényegül Fölfut a fában ott a nyár Mozgunk a mozgó fa fölött Fényben képletes levelen S alul, hol felázott a rög Halljuk, a falka és a vad Végzik mint rég a dolgukat De megbékültek a csillagok között.
.
Holtpontján a forgó világnak. Se test, se testtelen, Sem oda, sem vissza; a holtponton, ott a tánc, De se megállás, se mozgás. És ne mondjátok, hogy állandóság, Hol múlt és jövő találkozik. Se mozgás oda vagy vissza, Se felszállás, se leszállás. E pont, a holtpont híján Nem volna tánc, pedig nincs más, csak a tánc. Csak azt mondhatom, ott voltunk, de nem mondhatom, hogy hol. És nem mondhatom, hogy meddig, mert az megjelölné az időben. A benti függetlenség a gyakorlati vágytól, A szabadulás tettől és tűréstől, szabadulás a benti És kinti kényszertől, de körül Az érzékelés kegyelme, nyugvó és mozduló fehér fény, Erhebung, de mozdulatlan, egyszerre új világ S a régi, melyet föltár és megértet Részleges önkívületének teljessége, Részleges borzalmának elvégzése. De azért a múlt s jövő láncolata A változó test gyarló szőttesében Megvédi az embert az égtől s kárhozattól, Melyet a hús nem bír el. Múlt idő s jövő idő Nem sok tudatot tűr el. A tudathoz időkívüliség kell, De csak az időben lehet a pillanatra a rózsakertben, A pillanatra az esőverte lugasban, A pillanatra a huzatos templomban füstszállat idején Emlékezni, múltba, jövőbe bonyolítva. Csak idővel lehet az időt legyőzni.
III
.
Ez itt az elhidegülés helye Idő előtte és idő utána Félhomályban: se napvilág Mely a formát fénylő nyugovásba mártja Tűnő szépséggé fordítja az árnyat S gördülve állandóságot sugall Sem sötétség, mely tisztítja a lelket Az érzéktől elvonja tápját S a szeretettől az időlegest. Se teltség, sem üresség. Csak felizzás A sok feszült, időhajszolta arcon Ziláltságból ziláltságba zilált Képzelgéssel telt, semmitmondó arcon Figyelmetlen, duzzadt egykedvüség Embert s papírt kavar szét a hideg szél, S fúj az idő előtt s után, Romlott tüdőkből fúj s romlott tüdőkbe Idő előtte és utána. Kóros lelkek böfögése A renyhe, rossz levegőbe, melyet Szél hajt, ha söprűjét megérzik London sivár dombjai, Hampstaed és Clerkenwell, Campden és Putney, Highgate, Primrose és Ludgate. Nem itt, Nem itt a sötétség, e cirpegő világban.
.
Szállj lejjebb, szállj le csak Az örök magány világába, Hol a világ nem világ, de az, ami nemvilág, Belső sötétség, minden tulajdon Megvonása, kisajátítása, Az érzéki világ kiszikkadása, A képzelet világának kiürítése, A szellem világának hatálytalanítása; Ez az egyik út, míg a másik Ugyanaz, nem a mozgásban, De tartózkodásban a mozgástól; közben mozog a világ Mohóságban, ércútjain Múlt időnek és jövő időnek.
IV
.
Idő meg a harang a nappalt eltemette, Eltűnt a nap fekete fellegekbe. A napraforgó felénk fordul-e, a klematisz Lehajlik-e hozzánk; indát kiereszt-e Fogódzva, kúszva felénk? Tiszafa Hűs ujjai tán fölénk görbülve várnak? Ha már a jégmadár szárnya fényre fényt Felelt, s elnémul, ott lebeg még a fény sugara Holtpontján a forgó világnak.
V
.
Szavak ha mozognak, zene ha mozog, Csak az időben; de ami csak élni tud, Az csak halni tud. Szavak ha elhangzanak, a csöndbe Torkollnak. Csak a formával, a renddel Torkollhatnak a szavak a zenék A nyugalomba - a kínai váza is Nyugalmában még örökké mozog. Nem a hegedű nyugalma, míg a hang kitart, Nemcsak ez, de az együttlétezés, Vagy mondjuk úgy, a vég a kezdet előtt van, S a vég s a kezdet megvolt mindig is A kezdet előtt és a vég után. És minden mindig most van. Szavak rugaszkodnak, Megpattannak s néha megtörnek, a teher alatt, A feszítéstől, megcsúsznak, kisiklanak, tönkremennek, Pontatlanságba enyésznek, helyükön se maradnak, Nyugton se maradnak. Rikácsoló, Szidó, gúnyoló vagy csak locska hangok Támadják egyre őket. Az Igét a pusztaságban Főképpen a kísértés hangjai, A halotti tánc hangos árnya, A vigasztalan agyrém jajgatása ostromolja.
.
A rend mintája a mozgás, Mint a tíz lépcső képletében. A kívánság maga mozgás, Magában véve nem kivánatos; A szeretet maga mozdulatlan, Csak oka és célja a mozdulatnak. Időtlen s kívánság nélkül való, Csupán az idő szemszögében Formák határaiba fogva A nemlét és a létezés közt. Váratlanul egy napsugárban, Még miközben táncol a por, Gyerekek nevetése tör ki A sűrű lombok rejtekéből Gyorsan és itt és most és mindig - S nevetséges-bús, eltékozolt idő Lebeg előtte és utána.
Az első és második tételt John Mitchell (1941 - ) zenésítette meg 2001-ben, a kezdő szavakkal: "Time present and time past" címmel, szoprán és bariton hangra, zongorakísérettel; op. 109/1
.
A negyedik tételt John Gruen (1927 - ) 1959-ben, "Time and the bell" címmel, énekhangra és zongorára, majd Sofia Gubaidulina (1931 - ) 1987-ben szopránra és vonós/fúvós nyolcasra. Utóbbi mű T. S. Eliot emlékezetére írt mű III. tétele, mivel a darab a többi kvartettre is vonatkozik, és az V-VII. tétel is elérhető a linkről.
Zwei Menschen gehn durch kahlen, kalten Hain; der Mond läuft mit, sie schaun hinein. Der Mond läuft über hohe Eichen, kein Wölkchen trübt das Himmelslicht, in das die schwarzen Zacken reichen. Die Stimme eines Weibes spricht:
.
Ich trag ein Kind, und nit von dir, ich geh in Sünde neben dir. Ich hab mich schwer an mir vergangen; ich glaubte nicht mehr an ein Glück und hatte doch ein schwer Verlangen nach Lebensfrucht, nach Mutterglück und Pflicht - da hab ich mich erfrecht, da ließ ich schaudernd mein Geschlecht von einem fremden Mann umfangen und hab mich noch dafür gesegnet.
. Nun hat das Leben sich gerächt, nun bin ich dir, o dir begegnet.
Sie geht mit ungelenkem Schritt, sie schaut empor, der Mond läuft mit; ihr dunkler Blick ertrinkt in Licht. Die Stimme eines Mannes spricht:
.
Das Kind, das du empfangen hast, sei deiner Seele keine Last, o sieh, wie klar das Weltall schimmert! Es ist ein Glanz um Alles her, du treibst mit mir auf kaltem Meer, doch eine eigne Wärme flimmert von dir in mich, von mir in dich; die wird das fremde Kind verklären, du wirst es mir, von mir gebären, du hast den Glanz in mich gebracht, du hast mich selbst zum Kind gemacht.
.
Er fasst sie um die starken Hüften, ihr Atem mischt sich in den Lüften, zwei Menschen gehn durch hohe, helle Nacht.
.
/Richard Dehmel (1863-1920);
az1896-ban megjelent Asszony és Világ c. kötetéből//
.
.
.
Megdicsőült éj
.
Deres, tar fák közt két ember siet, hold fut velük, vakítja szemüket. A hold magas tölgyek közt fut, az ég felhőtlen, tiszta, mély, fák vágják bele sötét karmuk. Egy nő szólal meg, így beszél:
. Gyermekem lesz, nem a tied: melletted bűnösen megyek. Nagyot vétettem magam ellen. Azt hittem, a sors becsapott. Jobban akartam élni, szebben, hogy tudhassam, anya vagyok. hogy életemnek célja van, s hagytam, borzadva, botoran, hogy idegen férfi öleljen. Még áldottam is magam érte. A törvény utolért hamar, most, hogy rád találtam végre.
.
Botorkál a nő, félhalott, az égre néz, a hold fut ott, mély szemét elönti a fény. Egy férfi szól most, így beszél:
.
Akit hordozol, a gyerek ne keserítse lelkedet. Nézd a Mindenség hogyan fénylik! Köröskörül minden ragyog; sodornak bár hideg habok, meleg fény ömlik rajtunk végig. Belém rólad, rólam beléd. Szent tőle az idegen gyermek, éntőlem, énnekem szülöd meg. Te adtad a ragyogásomat, gyerekké lettem általad.
.
Egymás derekát átkarolják, sóhajukkal egymást csókolják. Két ember megy a világos nagy éjben.
.
/Keresztury Dezső fordítása/
.
.
.
Ketten mennek a tar, kopár ligetben. A hold velük, néznek meredten. Lázgörbét ír a tölgyek ága, a magasban a hold suhan. Felhőtlen ég világossága. És megszólal egy női hang: . Gyereket várok, de nem tőled. Tiéd vagyok, de bűnös főleg. Nagyot vétettem magam ellen. Már nem hittem, hogy valaha boldog lehetek életemben. Hadd legyek legalább anya, ennyi örömöm csak lehet! S borzadozva egy idegennek adtam magamat oda. Jól tettem, gondoltam magamban. De bosszút állt az élet rajtam: mert most találkoztam Veled. . Esetlen lép a nő, a hold vele. Fölfelé száll sötét tekintete. A fény felissza nyomtalan. És megszólal egy férfihang: . A megfogant gyermek miatt ne vádold többé magadat. Figyeld, a kozmosz hogy ragyog ránk! Tündöklik minden égitest! A hideg tengeren bolyongván lényünk a másikból ezt érzi, ezt: a ránk sugárzó melegséget. Így járja őt is át a fény, így lesz a gyermeked: enyém. Hisz én is gyermekként, mi másban, fürödtem lényed sugarában! . Magához vonja erős csípejét, hosszú csókjuktól felizzik a lég. Ketten mennek a fénylő éjszakában.
.
/Halasi Zoltán fordítása/
.
.
Az ismert és talán a legismertebb Schönberg-mű eredete a fenti vers, amelyet 1899-ben zenésített meg a 25 éves zeneszerző vonóshatosra (op. 4). 1902 elején mutatták be, majd 1917-ben átírta vonószenekarra, amit 1943-ban is átértelmezett. Zongoratrióra 1932-ben írta át a Schönberg-tanítvány Eduard Steuermann.
.
Tavaly a Kaposfesten a legkésőbbi átiratot hallottuk ezekkel a művészekkel: Giovanni Guzzo és Bartosz Zachłod (hegedű), Akaszaka Tomoko és Piotr Szumieł (brácsa), Piotr Skweres és Várdai István (cselló), Uxía Martínez Botana (nagybőgő). Az őszi kamara.hu keretében pedig Keller András és Muriel Cantoreggi;Kim Kashkashian és Andrea Hallam, valamint Perényi Miklós és Marie-Elisabeth Hecker adták elő ugyancsak nagy sikerrel az eredetit.
Valamivel több mint százhúsz évvel ezelőtt (1898. május 29-én) temették el Reményi Edét San Franciscóban. Hetven éves múlt, és még koncertezett, sőt: május 15-én este New Yorkban lépett fel a Orpheum Színház pódiumán, amikor - minden előjel nélkül - a ráadás elején (Delibes Sylviájának ismert pizzicato polkáját játszva) hirtelen összeesett és minden életmentő orvosi próbálkozás ellenére a helyszínen elhunyt. A remény hal meg utoljára, tartja a mondás, de a Hoffmanból magyarított nevű miskolci születésű világhírű hegedűs élete sajnos így fejeződött be.
Kalandos élete volt, hiszen alig múlt 21 éves, amikor a '48-as forradalom utáni szabadságharcban Görgey mellé szegődik, tábori hegedűsként volt segédtisztje, aki a bukás után emigrációba kényszerült, számos helyen megfordulva került végül az Amerikai Egyesült Államokba.
Több mint tíz év után jöhetett csak haza, és persze koncertezett itthon is. Emlékezetesek az 1860 közepei erdélyi fellépései Dézsen és Kolzsvárt kétszer is), ahol - még az Októberi Diploma előtt békés, barátságos hangulatban hallgatták az ottani magyarok, románok.
Egy ismeretlen szerzőjű vers is készült az 1860. július 25-i kolozsvári koncertjén, ahol saját szerzeményt, majd a román és a magyar érzelmekre erősen ható műveket játszott, nagy-nagy és kölcsönös megelégedésre. A koncert alatt került a hallgatóság közé a karzatról leszórt alábbi vers sok-sok példányban, amiről az Erdélyi híradó be is számolt pár nappal később. (Az elírásokat javítottam.)
.
.
Művész, kinek bűvös vonóján Nagy érzések világa él: Te két rokon nemzet szivében Egy drága húrt megpenditél.
.
Két nép, kiket közös veszélyben tiz századév meghordozott: A korszellem hívó szavára Testvérileg kezet fogott.
.
Művész, kinek merész vonója Keresztüljár velőt, kebelt: Testvéritésünk szent szavában Dalod legszebb visszhangra lelt!
.
.
Jutott eszembe mindez a szomorú előzményű Nemzeti Összetartozás Napján az akkori - nemzetközi - összetartozásról. Hol volt még akkor a kiegyezés, a két világháború stb.?
Az idei Gyereknap alkalmából jutott eszembe egy különleges felvétel, amelyen Weöres Sándor (1913-1989) 1946-ban megjelent Gyümölcskosár című kötetének egyes ínyencségei hallhatók Farkas Ferenc (1905-2000) több mint 70 éves tartósításában. A versek keltezése eltérő és jóval korábbi is van köztük. Az énekhangra és zongorára írt alapfeldolgozás ilyen idős, az átiratok jóval későbbiek, de nem kevésbé érdekesek és értékesek, hiszen máig zamatosak. A harmadik változat énekhangra és fúvósötösre készült 1980-ban. Más szerzők is feldolgoztak a versekből, amit sokan és sokféleképpen adnak elő a gyerekek nagy örömére.
A kedves sorozat cím nélküli versei a költő más köteteiben több helyen is olvashatók, én a Weöres összkiadásból kerestem ki őket, párosítva a zenékkel gyermekeim és mások gyermekei, illetve unokáira is gondolva. Az itteni címeket a zeneszerző választotta. A hasonló hangulatú versekből is már számtalant bemásoltam e témába.
Az összesen 16 percnyi zenék a kiadó Hungaroton jóvoltából érhetők el a tubusban. Néhol a címeket eltévesztették. Az előadók közül már csak a 94 éves is elmúlt Meizl Ferenc él(jen még soká!), aki klarinéton működik közre a felvételeken. Sándor Judit közel 10, Banda Ede 14, míg Tátrai Vilmos már majdnem 20 éve meghalt.
Elindult, elindult Gáspár messzeföldre, három betüje lemaradt, Gás falu lett belőle, három betüje odaért, pár lett belőle, született öt gyerekük, kettő fiú, kettő lányka, ötödik meg vice-pápa.
Ezt a számot nem találtam meg eddig teljességében, emiatt csak az alábbi linkről lehet a második felét meghallgatni, ahol aztán a lejjebb említett hibás címek eredete is előkerült.
Mély erdőn ibolya-virág, elrejt jól a boróka-ág. Minek is rejt az az ág, gyere, tágas a világ, mély erdőn ibolya-virág. . Lombos fán fütyül a rigó, Napfényben dalolni de jó. Dalolj vígan, te rigó, Télen nyáron az a jó. Lombos fán fütyül a rigó.
Nád alól és gőz alól vízi várból nóta szól, vízi várban zöld kövön dalol Ung király – . Hallja kinn a síma rét Ung királynak énekét, és nótára hajladoz lepke és füszál.
"Gyönge fuvallat a töba zilál, fények gyöngysora lebben, Sóhajom, árva madár-pihe, száll s elpihen édes öledben. Tárt keblemen reszket a kóc: érted szenved a Jancsi bohóc.
. Szép szemeidből vérzik az ég, sok sebe csillagos ösvény. Egy hajfürtöd nékem elég: sok sebemet bekötözném. Hull a fürészpor, sorvad a kóc: meghal érted a Jancsi bohóc. . Tálad a rózsa, tükröd a Hold, ajkadon alkonyok égnek, Víg kedvem sűrű búba hajolt, téged kérlel az ének. Hogyha kigyullad a szivem, a kóc, nem lesz többet a Jancsi bohóc."
A tegnapi tehetségkutató zongoristájának (Fekete Tamás) darabválasztásáról jutott eszembe egy régi beírás azOndine-ról, vagyis a csábító sellőről. A Ravel-szvit további tételei az Éjszaka Gáspárja című LouisBertrand-vers alapján: Az akasztófa, és a Gonosz törpe.
.
Közben eszembe jutott az Ondine egyik magyar fordítása, emiatt ezt a részt együtt bemásolom:
.
.
Gaspard de la Nuit - Ondine
.
Je croyais entendre
Une vague harmonie enchanter mon sommeil,
Et près de moi s'épandre un murmure pareil
Aux chants entrecoupés d'une voix triste
et tendre.
Charles Brugnot - Les deux Génies
.
- « Écoute! - Écoute! - C'est moi, c'est Ondine qui frôle de ces gouttes d'eau les losanges sonores
de ta fenêtre illuminée par les mornes rayons de la lune; et voici, en robe de moire, la dame
châtelaine qui contemple à son balcon la belle nuit étoilée et le beau lac endormi.
« Chaque flot est un ondin qui nage dans le courant, chaque courant est un sentier qui serpente
vers mon palais, et mon palais est bâti fluide, au fond du lac, dans le triangle du feu, de la terre
et de l'air.
« Écoute! — Écoute! — Mon père bat l'eau coassante d'une branche d'aulne verte, et mes sœurs
caressent de leurs bras d'écume les fraîches îles d'herbes, de nénuphars et de glaïeuls, ou se
moquent du saule caduc et barbu qui pêche à la ligne. »
Sa chanson murmurée, elle me supplia de recevoir son anneau à mon doigt, pour être l'époux
d'une Ondine, et de visiter avec elle son palais, pour être le roi des lacs.
Et comme je lui répondais que j'aimais une mortelle, boudeuse et dépitée, elle pleura quelques
larmes, poussa un éclat de rire, et s'évanouit en giboulées qui ruisselèrent blanches le long de
mes vitraux bleus.
.
/Louis Bertrand, 1842/
.
.
.
Az Éjszaka Gáspárja - Sellő
.
...Hallani véltem akkor oly lágy
harmóniát, álomra bűvölőn s
közelemben olyan suttogást, mint
midőn el-elakad a dal édes,
bánatos ajkon...
Charles Brugnot: A két Nemtő
.
"– Hallgass ide! – Hallgass csak ide! – Én vagyok itt,
Sellő, én dörgölöm szét ezeket a vízcseppeket zord hold-
. Egy szál nyirettyű ide-oda jár a szemhatáron. Hófelhő csüng a híd fölött. A lámpabél az utolsó házban is végigégett. Valahol sötéten énekelnek, hangyaszerű vonulás. A sikátor hirtelen véget ér. Dominus vobiscum. Macska mered a háztetőről, recésen imbolyog a gyertya. Zárt spaletták. A nyirettyű ide-oda jár. A torony eléri a holdat. Az őrmester a sortűz előtt megkérdi, ki álmodott nagyobbat.
A Nyugat 1911. évi 2. számában jelent meg az Őszi sötétség című versciklus kilenc verse. Az alábbi a középső, Kaffka Margitnak ajánlva.
.
.
Az új szobrászhoz!
.
Hidd el: egy kovácsra már régen gondolok! Ki magános s egy országútnál tartja műhelyét, És patkolván a sziklás hegyvidék sok zömök állatát: Ha jő valaki, alázatos ő, de elméjében rátarti és ravasz S ha fáradt, lepihen és sárga almabort iszik...
.
Barátja alig van, csupán egy hórihorgas pék,... Két korcsmáros arra megyen, rájok sem hederít,... S ha borús az ég és villog a víz: pisztrángot fog a hegyi patakban... Rablókkal szigorú... S hová a hollók leűlnek, Kószál hajadonfővel az alkonyi mezőkön:
.
E kovácsnál, gondoltam, veretek egy hárfát, - Mert meg volt bennem a vágy, hogy muzsikát tanúljak, De ennek vége már - s ezért te készíts kérlek, Tréfás csoportokat inkább: bús kedvemhez ami illő... Teszem azt: kék kányák fecsegő népét fűzfa koronáján!
.
Mert szép a kidolgozott kőnek nagy tömege, hidd el... S terved: két tüzes ifjú, pallossal levegőben vívó: szép az! De ki lesütött szemmel jár, apró vizeket lel az erdőn: S ha megitatja vele lelkét, így alkothat kedves remeket!
.
Lásd, most egy méla dallam fuvolára jobban meghat,
Erősebb zenéknek hangos dallamánál... S fogadj szót: inkább képzeld el bús lánykám kedves kicsi arcát, S fekete haját is, mely gyűrűzik, mint forró füst karikái, S kedves kezeit képzeld el s készítsd el aranyból!
Más költőket is foglalkoztatott a barokk kor szvitjeinek témája. Az alábbi vers szerzője ebben a költeményében sem tagadta meg önmagát, a szerelem sűrű és izgalmas ábrázolását. Mások szemérmesebbek, de a téma örök.
Marsall László ide vágó versei az 1977-ben megjelent Szerelem alfapont című kötetében dominálnak. Néhány más verse innen.
.
.
Vén kastélyban
nyaki „Allemande” és „Gigue”
.
Szoba ötablakos fehér, lámpátlan sötétségben, két méter vastag lepedő, íves drapériás – nyáron is kiveri a dér – hadargóknak magánlakás, kastélyossága puszta tézis, nem csoszog papucsos halkan, ha nem a falban Joannes Simor Episcopus Jaurinenésis. Fertőtó-fútt északi szél, szúnyog-hadnyi szúnyog-beszély, moll hangok dúr csípések, térd alatt áll alatt duncos piros képződmények, huzat, ajtó-döndülések. Érkezésben csőstül vendég, Niederlander-Osztrák-Magyar, lub-lub-rúgás pulyka-taraj, sokas kölyök-visítás, minden pulya emigráns, villanykörte-csavaró, zokog a tört zsebrádió. Kápolnára táruló ablakfőből látható, Jézus elé térgyelő, korántsem előkelő föstményből kilóduló bűnbánatos Magdolna mezitláb a folyosón a mosdóba beoson, tépi gönceit. . Kisdolgomat ahelyt végzem lámpátlan sötétségben, dús ajak rés tárulkozó, orgonahang fuvolaszó káromkodás döngő bőrönd, pamlagomon macska őrjöng „Wo bin ich?!” – ajtó mögött kölyök vonít. Tömör falban Episzkópusz pókot legyez legyet pókász – kápolnába leskelek, hókusz-pókusz, hogy Magdolna zuhanyzóból megtérten Jézus előtt a föstményen újonnan ott is újfenn térden, wienerwalzeres eset emeletről aláesett, – kövön csúsz a kertbe ki hasba rúgott poliészter sebedli.
.
/Marsall László/
.
.
.
Zene a dobhártya mögött
. gyönyörűm gyönyörűségem és gyönyörűségem és gyönyörűm és gyönyörűségem és újra gyönyörűm gyönyörűségem és még gyönyörűbbem és leggyönyörűbbem és gyönyörűbb gyönyörűségem süketülésig berekedésig gyönyörűségem leggyönyörűbb gyönyörűségem és újra csak gyönyörűm és leggyönyörűbbem és leggyönyörűbb gyönyörűségem és ne legyen más a szó szótár és szavak pusztuljanak ne legyen más szó ha nem vagy velem elég nekem ez a röhejig berekedésig orrvérzésig gyönyörűm lankadásig elfáradásig leggyönyörűbbem álomtalan alvásig gyönyörűségem és ne légy velem halj meg holnapig holnaputánig ne légy velem hogy légy csak gyönyörűm és gyönyörűségem és leggyönyörűbbem és gyönyörűségem hogy legyen a hiányod is távolléted is gyönyörűségem vágyam ellenére is hogy te meg én hogy lennék veled arcom arcodon gyönyörűm hogy vágyam ellenére melled mellemen leggyönyörűbbem ágyékom ágyékodon gyönyörűségem óhajom ellenére is holnapdélelőttig tegnaputánig csak ez a szünetlen gyönyörű gyönyörűm csak ez az egyetlen leggyönyörűbb gyönyörűm torok- és fül- és ágyék-robbanásig kopásig csönddé- omlásig csak ez a lágydübörgésű-Te gyönyörűségem és vesszen és rohadjon el minden más szó amit kimondtam: „süketülés berekedés lankadás elfáradás álomtalan alvás” és „távolléted és óhajom” és az is hogy: „rohadjon el” és a „minden más” és ez a szavakkal szavak közt csetlés-botlás és minden ami nem: gyönyörűm gyönyörűségem és gyönyörűségem és gyönyörűm és újra gyönyörűm gyönyörűségem és még gyönyörűbbem és leggyönyörűbbem és gyönyörűségességem és újra csak gyönyörűm és leggyönyörűbbem és leggyönyörűbb gyönyörűségem
.
/Marsall László, a Szerelem alfapont című kötetéből/
Ahogy más költők, Balla Zsófia is írt zenei műfajokra hajazó verseket, gondoljunk csak pl. a témában már idézett Weöres Sándor tizenkét vagy éppen a nicaraguai Ruben Dario szürke szimfóniájára. Az első hivatkozás nagyon összetett, megidézem az egészet.
.
Az előző vers (Gigue) az alábbi sorozat utolsó tétele. A többi:
.
.
Kis szvit
. Allemande
. A röntgen árnyakat keresve itt e kép, hol színes ábra ír, salak s a fű benő. Így kívüled-belül a lánc, a sejthalom. S eszedbe jut: egy fél barom hever – tekenő – az udvaron, a művész ezt fotózta le. Ne émelyegj, a kockakő betonja összefogta. „A bensőség világa” – nem ilyet remélsz? A röntgenképeden vigyázz a színre, foltra.
. Courante
. A hólyagzó idő s a gyopárideák, a szövetillatú ősz eleji fák, a hártyás hold-kerék, a lélegző csalán s egy súlyos falevél árnyékában ülsz.
. Sarabande
. Könnyet fakasztó a filmvég, beúszik a dallam, vonóskar, a gerlék, a kellék. A főhős s a párja mind messzebbre tűnik. A székek recsegve csapódnak, topognak a nézők, szelíden kimennek a nyájjal. Az utcán körüljár dicsőült tekintet, s a zsúfolt buszokba bemászik ezernyi herceg, a hérosz, szerelmes király.
.
/Balla Zsófia Kolozsvári táncaiból/
.
.
.
A költő ugyanott ajánlotta legnagyobb zeneszerzőnknek a következő versét:
.
.
Fonat . In memoriam Bartók Béla I
. Mikor a sírás nem jut el Mikor a nevetés nem jut el az arcig, ott torzul el a szájig ott bugyborog a szem mögött s a száj alatt, a mellkasodban, nem lehet, nem szabad; de csak bent hallgatod, rohanva keringenél nem mered, nem mersz az utcák tömkelegében. fékevesztett vágtában rohanni Érzed: befejezettség, át a parkon már megfordíthatatlan valaki felé, hogy átöleld; az, mi falként magába fog. kitárulkoznál, hogy lássanak, rád borított tüzes harangban a szétvető fölismerésből nem törött hangszer vagy, fölfoghassanak, átadd csak kreatúra rettegés magadban, ezt az eszeveszett gyönyörűséget, átjárnak a bizonyosság-termeszek, a térérzékek fölfokozását, s érzed: faporrá szétesel! mindent-vevő evidenciát! Sikoltozva gyúrnád vissza Mikor pezsegve oldod föl nem-tapasztalt a véget, még egyszer az életet! teljességbe hullva, a halált.
. II
. Hullik a lét, hullik a szó: dobpuha sorsban a párka felfon s a másik eloldja; a haza hóba zárva.
. A zár fölpattan, baba üvegszeme; hangok közül a csendek golyószóróból hullanak, s egy bozótosba vesznek.
. Országot egy tekintetért! Húrbozótban telel a Hang – elindul élő hómezőn: vele önmagad vagy nemcsak egymagad.
. A forgást, a pörgést, hej, ünnepelem a táncot, a körtánc, a villám közt szétgomolyog a dörgés. Míg betelik az idő korsója, eleped a piros szélrózsa: Fuvolamuzsika csepereg a kerten, suhan a vizeken fecskekönnyű permet, szitakötő dönög, tekereg a patak, sipítozó vízen ugranak a halak.
. Viharfuttatással győz a nyár, a rózsa. Hej, mindenki járjon most, szökjön a körbe, másikkal forduljon, ha szomorú is, ordítson. Betonút a kocsikerék elé szalad, fa levele táncol, ha gyökere szakad – fakeretes égi ablakba meztelenül kél a csillag ma!
. A forgást, a pörgést, hej, ünnepelem a táncot, a körtánc, a villám közt szétgomolyog a dörgés.
Ismét Budapesten lép fel Jörg Widmann, a kiváló német klarinétos, zeneszerző.
Június 1-jén a BMC-ben a Budapesti Fesztivál Zenekarral kortárs művekkel és saját szerzeményekkel is szerepel.
Utóbbiakból az egyiket az alábbi Baudelaire-versre írta:
.
.
Les Plaintes d'un Icare
.
Les amants des prostituées Sont heureux, dispos et repus; Quant à moi, mes bras sont rompus Pour avoir étreint des nuées.
.
C'est grâce aux astres nonpareils, Qui tout au fond du ciel flamboient, Que mes yeux consumés ne voient Que des souvenirs de soleils.
.
En vain j'ai voulu de l'espace Trouver la fin et le milieu; Sous je ne sais quel oeil de feu Je sens mon aile qui se casse;
.
Et brûlé par l'amour du beau, Je n'aurai pas l'honneur sublime De donner mon nom à l'abîme Qui me servira de tombeau.
.
/A romlás virágaiból, 1857/
.
.
Widmann tíz vonóshangszerre írt darabja jövő évben lesz húsz éves, címe: Ikaruszi panasz (Ikarische Klage). A szerző zet írta művéről: "A műben, amelyben Ikarusz mitikus alakját kívántam zeneileg értelmezni, a levegő mint elem van a középpontban. Baudelaire csodálatos verséből nem derül ki pontosan, hogy Ikarusz cselekedete mely időpontban történik: egy jövőbe látó lelkiállapotról szól-e, vagy már mindennek vége van. A versben egyfajta időtlenség érződik, és éppen ezt akartam a zenémmel kifejezni."
.
.
.
Egy Ikárusz panaszai
.
Boldogan él, vígan, betelten, ki durva rimákat szeret, de az én karom eltörött, mivel én felhőket öleltem.
.
A ritka csillagok bűne, melyek egem mélyén ragyognak, hogy fáradt szemeim napoknak emlékével vannak tele.
. Hiába vágytam én a térnek elejét s végét lelni meg: valami szörnyű tűzszemek melegétől szárnyaim égnek.
. A Szép szerelme éget el, s nem lesz meg annyi bús jutalmam, hogy a tengernek nevem adjam, amelybe majd zuhanni kell.
.
/Babits Mihály fordítása/
.
.
A mostani Heti Válaszban a felvezető cikk címe félrevezető: "A világ legboldogabb embere", de Jörg Widmann egy korábbi interjúban csak azt mondta az aktív előadói és zeneszerzői tevékenységének terhelésével kapcsolatban: "Néha ... olyan keveset alszom, hogy bele is betegszem. Gyakran kérdezem magamtól, miért is csinálod? De amikor megérkezem valahová, és eljátszom Mozart klarinétversenyének első taktusait, én vagyok a legboldogabb ember a világon" .
.
.
Ikarusz személye különben nem csak őt foglalkoztatta a zenében: pl. Igor Markevitch (1912-1983) húsz éves korában írta az Ikarusz repülése című darabját, két zongorára és három ütősre. Jóval későbbi a most 75 éves brit Brian Ferneyhough: Ikarusz lezuhanása vagy bukása (La Chute d'Icare ; 1988) című műve, amelyben viszont klarinétszóló is van. A felvétel magyar vonatkozású a karmester személyében. .
. A ház a tiéd ha csakugyan kószálsz benne megpróbálom a szőnyegen kitapintani lépteid s a lábnyom fölött bokádat.
. Suhanás? Kopogás? Menetelés? Milyen szó illik jöveteledre? Honnan fogom tudni hogy örökbe vetted birtokod ha egyszer a vendégváró serlegből egy cseppnyi bor sem párolog el mint egykoron hittük? Kérlek a küszöböt lépd át hiszen emelkedni számodra nem lehet nehéz.
. De mi történik ha a lépés nem jár hangerővel? S ha nem is létezik mint magánvaló? Ha foszlánya csupán a jövetelnek mely átkerült egy más dimenzióba?
. Találgatok hallom az eső elvont neszét az ablakon s hogy itt járt arról másnap az üveg foltokban tudósít. Hanem a létezés ilyen alpári szintje nem kell.
. Ne érzékeljelek de birtokolj. Nem figyelem a villanásokat a váratlanul meglelt dolgok puhább felületét a bútorreccsenést. . A jelek járulékosak. Töltsd ki a házat legyen bár léptek és csont helyén valami ismeretlen s mindeddig gyakorlatlan formában megnyilvánuló erő töltsd ki a házat teljesen a lépteim fölött is
. csak a küszöbre vigyázz nehogy felolvaszd sárgaréz számomra teljes országhatár neked csak parányi jelzés egy darab a térből amelyet végleg befogadtál. Óarany késhegyvillanás lehetne világítótorony is forog bemélyed recseg trombitál lábhoz tett harsona feltámadás ígérete magas frekvenciájú hangok töltik be a házat
. a ház a tiéd kószálj benne ahogy tetszik boltozódik a kő épül tovább
.
/Gergely Ágnes, 1989;
a Királyok földje című kötetéből/
.
.
.
The House
.
The house is yours to wander in as you please — Your breakfasts will be kept ready for you until
.
you choose to arise! This is the front room where we stood penniless by the hogshead of crockery.
.
This is the kitchen — We have a new hotwater heater and a new gas-stove to please you
.
And the front stairs have been freshly painted — white risers and the treads mahogany.
.
Come upstairs to the bedroom — Your bed awaits you —
the chiffonier waits —
.
the whole house is waiting — for you to walk in it at your pleasure —
It is yours.
.
/William Carlos Williams/
.
.
.
A ház
.
A ház a tiéd kószálj benne ahogy tetszik – a reggelid mindig el lesz téve amíg úgy nem
.
döntesz hogy felkelsz.
Ez az utcai szoba ahol egy vas nélkül álltunk a hordónyi cserépedénnyel.
.
Ez itt a konyha –
új vízmelegítő van és új gáztűzhely remélem tetszik.
.
És a bejárati lépcső frissen van festve – a homloklap fehér és a burkolat mahagóni.
.
Gyere föl a hálószobába – az ágyad várakozik – a fiókosszekrény vár –
.
az egész ház terád vár – csak hogy összejárd ahogy jólesik – a tiéd.
A költő halálának 25. év fordulóján (május 27-én) másoltam be ezt a verset. Közel 12 éve.
Megismétlem, mert ma már ez is tördelés nélkül jelenik meg e témában.
.
.
Két szonett
. .
I
. Csak fussatok hát, mint veszett ebek, vonítsatok, ha gyilkos éjszaka körülkerít a farkasok hada, hogy fölkoncolja hitvány testetek.
. Hát sírjatok csak csípős könnyeket, a végítélet nektek: harsona örök pokolra ébresztő szava, – az ördög fújja, lelketek felett!
. Hogy tudjátok meg, mit tesz egyre égni, és eltaszítva tudni: el nem éri a bűvös szférát az, ki kárhozott.
. És bár lehettél volna, mint az angyal, időtlen malmot nyomni lesz sorod, mert földre buktál zúzott, sáros arccal. .
II
. De nincs még késő! Állj fel, hogyha estél! S ha könnyed sincs már, sírnak fönn a szentek a lelkedért, mit olcsó pénzen vett meg a csábító, – te megcsalt, árva testvér!
. Kitárt karokkal várunk, sok keresztény, a nagy hajóra, melyet egy cél kerget, és egy szél hajt: a végtelen Lehellet, ki lángra gyujt, fülünkbe zúgva zengvén:
. Ne sírjatok, kiket kivert az élet, ti rongyba burkolt, fáradt, hű cselédek, de tartsatok ki, átölelve tartva
. a koldusabbat, azt, ki összetépte az életét, – mert ez segít a partra, és ez tanít a drága szóra: béke.
Itt van május elseje, éljen május elseje! Igazi tavaszi idő, meleg szél DK-ről, és éppen Bach Goldberg-variációinak idén januárban negjelent (leg)újabb lenyomatát dicsérték egekig a Bartók Rádió kritikus fülű elemzői (Mácsai János, Belinszky Anna és a hangmérnök Ujházy László). Többnyire igazuk van, a lemez különleges, igazi felszabadult fantáziálás, habár kötött az anyag, és persze zongorán szólal meg a harminc változat némelyike. A szabad spotify-on meghallgatható a 25 éves Dél-koreai Ji-Yong Kim albuma! Az életrajzban aztán szó van sok egyéb érdekességről is.
Nekem egyébként az eredeti változatok, tehát csembalón előadva jobban tetszenek, emiatt elővettem Gustav Leonhardt fél évszázados felvételét, hallgatom és közben bemásolok egy verset, amelyben a közel hetvenöt éve született Petri Györggyel beszélget a költő a szabadságról, megemlítve közben e variációkat is az annak idején meghatározó másik megszólaltatójával együtt.
.
.
Valami beszélgetésféle
P. Gy. költővel, nélküle
Kedves barátom,
hány éve már, hogy nem írsz verset? Három? Már három? Hiányzanak nekem, minek tagadjam, azok a remek beszámolók a haldoklásodról. Mit mondjak? Tankönyvem lett az „Amíg lehet”. De mégis örülök, hogy már szabadultál. Méltatlan lett volna hozzád túl sokáig lógni a kilincsen tétovázva. Mostanában megint foglalkoztat a szabadság, mint egy falból kiálló hegyes szög. Te is mennyi illúziót tápláltál róla, még a régi rendszerben, és főként a társadalmi szabadságról – mifelénk mindig ez volt a sláger. Ámbár ez örökzöld. De engem most inkább egzisztenciális értelemben foglalkoztat; tudod, valami mindig foglalkoztatja az agyat, kényszeresen, ahogy a nyúlnak is mindig rágnia kell. Az ugrifüles, még az se szabad. Illetve szabad rágnia. Nekem is, neked is szabad volt írnod. De szabad igazán nem lehet soha senki. Mindig csak tól-ig, ugyebár. Nem hiszem, hogy te szomorkodtál volna ezen abban az időben, amikor még a CÉH alkalmazásában bohém robotos voltál. Nem élmunkás, az távol állt tőled, inkább amolyan megbízhatatlanul megbízható, bár ami a megbízót illeti, ő sose nyilatkozott (sose nyilatkozik). Tudtad te anélkül is, hogy két részegség közt verset kell írnod. Nem voltál szabotőr. De bohém igen. Szabados, ha ugyan nem egyik álcája az is a robotosnak. Talán nem, vagy nem csak. Van öntörvény is. Nemrég olvastam, mit kínlódott a saját szabályain kívül semmilyen szabályt nem respektáló legendás különc, a folyton tökéletességre törekvő Glenn Gould a karjával, az ujjaival, a vállával, a mellkasával, a hátával, a szívével, a gyomrával, a bokájával, a fülével, a kötőhártya-gyulladásával, aranyerével, torokfájásával, merevedésével. Megfázások, fertőzések, magas vérnyomás, zsibbadások, szorongások, álmatlanság, csontbütyöknyúlvány-gyulladás a könyökben – és mindez csakis a zongora miatt (a zongora mint élet miatt), azért, hogy olyan szédületesen zongorázzon, mert nyilván nem lehet büntetlenül olyan szédületesen zongorázni, ahogy ő zongorázott. És két nappal az ötvenedik születésnapja után agyvérzést kapott és meghalt. Vannak, akik erre azt mondják: szegény. De azok nem mi vagyunk; te se, én se. Nem percben méretik egy teljes élet. És nem is húsban. Képzeld csak el, tojásrántottán élt és telefonokon. De micsoda élmunkás volt, barátom! Micsoda robotos! Mi viszont, mi istenítjük azt, ami ellen a többség, ha beleakad, küzd kétségbeesetten, s ha az okát kérdik, kertel, hazudozik, mintha dugdosná szem elől a szennyest. Miért nem valljuk be, hogy a szabadság nem cél, csak eszköz arra, hogy ki-ki megteremtse a saját tökéletes karám-paradicsomát? És abban a karám-paradicsomban, vagy amit sikerül helyette összerakni, eljátssza a maga Goldberg variációit, és aztán vegye a kalapját. Mit gondolsz? Ha élnél, most lennél hatvan. Szép kor lenne. Bár hogy milyen lenne benne neked, az nem kérdés. Szerintem jó, hogy már túl vagy és nem innen.
.
/Kántor Péter, 2003. december/ .
.
.
S ha már szabadság, robotolás és május elseje, eszembe jutott megint az alábbi vers, amit éppen a felszabadulás utáni első, mégszabad május elsején írt a költő. Alapvetés, jó lenne betartani!
.
.
Szabadság
.
Tudd meg: szabad csak az, akit Szó nem butít, fény nem vakít, Se rang, se kincs nem veszteget meg: Az aki nyíltan gyűlölhet, szerethet, A látszatot lenézi, meg nem óvja, Nincs letagadni, titkolni valója.
. Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez.
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is, aki pőre.
.
Tudd meg: Szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki Vagy forró, vagy hideg , de sose langyos, Tüzet fölöslegesen nem harangoz, Van mindene, ha nincs is semmije, Mert nem szorul rá, soha senkire. Nem áll szemébe húzott vaskalappal, Mindig kevélyen szembenéz a Nappal, Vállalja azt, amit jó társa vállal És győzi szívvel, győzi vállal. Helyét megállja mindig, mindenütt, Többször cirógat, mint ahányszor üt, De megmutatja olykor, hogy van ökle... Szabad akar maradni mindörökre.
. Szabadság! Ezt a megszentelt nevet Könnyelműn, ingyen ajkadra ne vedd! Tudd meg: szabad csak az, aki Oly áhítattal mondja ki Mint istenének szent nevét a jó pap. Szabad csak az, kit nem rettent a holnap. Ínség veszély, kín meg nem tántorít És lelki béklyó többé nem szorít. Hiába őrzi porkoláb s lakat, Az sosem rab, ki lélekben szabad. Az akkor is ha koldus, nincstelen, Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen. Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják, Hol áldozat nincs, nincs szabadság. Ott van csupán, ahol szavát megértve Meghalni tudnak, s élni mernek érte.
. De nem azért dúlt érte harc, Hogy azt csináld, amit akarsz S mindazt, miért más robotolt, Magad javára letarold, Mert szabadabb szeretnél lenni másnál. A szabadság nem perzsavásár. Nem a te árud. Milliók kincse az, Mint a reménység, napsugár, tavasz, Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva Ráönti illatát a szomjazó világra, Hogy abból jótestvéri jusson Minden szegénynek ugyanannyi jusson. Míg több jut egynek, másnak kevesebb, Nincs még szabadság, éget még a seb. Amíg te is csak másnál szabadabb vagy, Te sem vagy még szabad, te is csak Gyáva rab vagy.
.
/Heltai Jenő/
.
.
És ahogy egy-egy kiváló zenét is érdemes többször, akár rendszeresen meghallgatni, az előbbi vers is előkerülhet évente legalább egyszer!
Nég 1976-ban írta egy kiállítás kapcsán Csoóri Sándor az alábbiakat:
"Akadhatnak olyanok, akik a...Cantata profana domborművet a híres bartóki mű illusztrációjának hiszik. Erőszakkal nem óhajtok meggyőzni senkit az ellenkezőjéről, de az árnyaltabb gondolkodás érdekében kétszeresen is aláhúzom, hogy fontosabb ebben a drámai faragású műben az életrajzi elem, mint egy másik mű látványos értelmezése. Apa és Fiú mítosz-erejű elszakadása avatja személyessé. A visszafordíthatatlan törvény, hogy a Fiúnak, ha belőle sarjadt is, mássá kell válnia. Szervátiusz Tibornak mássá, mint Szervátiusz Jenőnek. Mert becsület, szeretet lehet, de a visszatérés a szülők világába lehetetlen."
2018. április 25-én 88. életévében elhunyt Szervátiusz Tibor. Számtalan maradandó szobra közül a Kecskeméti Kodály Intézet melletti páros szobra Kodályt és Bartókot örökítette meg, és ennek címe is utal édesapja, Szervátiusz Jenő soproni óriási alkotásának témájára (Cantata profana) az Erdészeti Egyetem aulájában, illetve a Csak tiszta forrásból mottóra. Versismétlés...
.
.
Akár a szarvasok
(Szervátiusz Jenő: Cantata Profana)
Zörgőre jár, fiúk: vége a vadonnak!
Atyánk nagy íjának nyilas félholdja kel, ropog ellenünk, mint rőt láng a berekben.
Szemben a vénséges vén Ezüst Öreggel megállunk, mikéntha csillagra meredten:
kilencen, akár a szarvasok, kilencen.
Magunkra riadva, patánkra maradva, énekijesztő lett beszédünk is, zagyva.
Házunkból kimartan, hazánkból kiverten, agancsunk boronál csak a kék hidegben.
Ahogy fogynak a zenés versek vagy a versekre írt zenék stb., úgy fogy az energiám is, no meg itt a tavasz. A magyarországi Holokauszt Emléknapja idén is elmúlt (április 16.), de csak most foglalkozom vele: Pilinszky János 1962-ben írta Sötét mennyország című gyászmiséjét, oratóriumát Szervánszkynak, (a címe aztán KZ-oratórium lett), és ezt Szervánszky Endre - Requiem címen - meg is zenésítette. A vers később a Requiem című Pilinszky-kötetben jelent meg.
A szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra készített művet 1964. március 4-én mutatta be a Magyar Rádió. A zenét nem tudom megidézni, de az ihlető vers az alábbi linken elolvasható.
A bemutató kapcsán ezt mondták az alkotók:
"Ami20—30 évvel ezelőtt történt Európa szívében, talán a legnagyobb merénylet voltazemberi humanitás ellen. Nekünk utódoknak közösenésegyenkéntiskötelességünkazáldozatok kiengesztelése. Ennekaminimumnak kívántunk eleget tenni. Munkánk lényegétígyközelíthetjükmegleginkább. A szerzőkenyilatkozatánál jobbanmi semjellemezhetnénk azúj műtartalmát. Pilinszky János 1964-ben meg-jelent, Requiemcímű verseskötetének „Sötét mennyország"c.befejező darabját tavaly írta Szervánszky Endrének;akomponistanemsokkal későbbmár elis'készültapartitúrával. —Amodem oratóriumokban engem mindigazbántott — mondotta Szervánszky—.hogyacselekményés amondanivaló többnyire elsikkadafolyton-hangzó zene mellett. Közös oélunk volt. hogyazoratórium mondanivalója csorbítatlanulérvényre jusson, hogyazenenefedjeel azérzelmet.Nekísérő zene legyen, hanemadrámai csúcspontoknálafelgyülemlettérzelmi tartalmat kétarcúan foglalja össze: egyrészta márelmondottakat, másrészt előreishatolvaaszövegben. A megoldásbanezannyit jelent, hogyazeredeti szöveg teljes egészében elhangzik,azene pedig meghatározott forrpontokon,azegyes szakaszok végénlép beadekvát ritmussalés tartalommal.Anagyzenekartésvegyeskart foglalkoztató oratórium9tételes,azeredeti elképzelés szerint színpadon (kosztümökben) játszódik. A szövegnek egyszerre három szintjevan:történés, játékés megemlékezés.Ahárom szereplő (Kisfiú,R. M.fiatal lánvés öregasszony) konfliktusanemközvetlenül egymás között zajlik, hanem— az írószavaival—„valamiféle lírai drámaisággal, tapasztalataik drámáját bontjákki ahallgatóság előtt. Olyanez. mint valami hosszú költemény, aminek egymást keresztezőés megtaláló képei, érzelmi szálai, felkiáltásai szerepekre bontva testet öltöttek. Színhely:akoncertdobogó, aholamegemlékezés »játéka« folyik,és anémet koncentrációs táborok világa, aholadráma lezajlott. Talánarequiemek kettős világáhozhasonlítható, ahol egyenlő érvényűamegemlékezés tényeés a megemlékezés tárgya."
Az idén 83 éves Bertók László szeretett verssorozatokat írni. Pl. Magyar epigrammák címmel negyven tömör és találó kétsorost tett közzé az ötven év verstermését bemutató, 2004-ben megjelent, Platon benéz az ablakon című gyűjteményes kötetének új versei között. Ismert a Három az ötödiken című szonettgyűjteménye is (1995-ből).
.
. Nagyzenekar
. Sokkol a hírközlés, dől ránk baj, terror, ijesztés, mintha a nagyzenekar jönne az ördög előtt.
.
.
.
…zenekar. Munka? Zenekar
. Mi lesz, ha dolgozni kell. Itt akkor most javítsanak ki egy leselkedő férfit. Ott agyagtéglából fű nő. Azt mutatja, hogyan foglalj helyet a valóságban. Írni, az sziget?,
. a sziget egy csúcs? Szerző felesége szerint egy életmű sodra visszaemelhető az elhagyott mondatsorba. Ha pedig valóban dolgozni kell, használd ablaknak a kezem. Mert van egy magasabb…
. Munka? Gyere, változtass meg. Írd te a következő sort. Mert van egy magasabb… És akkor ez egy óriási zenekar. Munka? Zenekar. Azon a szigeten, a csúcs?, mint zenéből a hangszer,
. feltárul a zenekari árok, kék, kék annyira kék, hogy beleőrül a szárny, míg a dalnokok a közös szólamnak adják a hangjukat. Nem lehet annyira írni, hogy közben megmaradjon
. a kezem. Igen, a sziget. Most már ilyen leszek, most már csak olyan nőt akarok megcsókolni, sziget, aki férfi is tud lenni, aki hajlandó meghalni bennem, sőt kizárólag erre kíváncsi. . Idő is csak úgy van, hogy egy nap megpillantom a füvet, és azt mondom neki, te zöld fű. Hallik-e magasabb valóság emelt sziklánál. Zöld fű, zöld fű. Kékbe zenélnek a férgek.
Ropog a tűz, messze süt a vidékre, Pirosan száll füstje fel a nagy égre; Körülállja egynehány fa, Tovanyúlik rémes árnya; S körül űli a tanyáknak Szép legénye, szép leánya.
.
„Szaporán, hé! nagy a rakás; mozogni! Nem is illik összebúva susogni. Ki először piros csőt lel, Lakodalma lesz az ősszel. - Tegyetek rá! hadd lobogjon: Te gyerek, gondolj a tűzzel.
.
- Dalos Eszti szép leány volt, de árva. Fiatal még a mezei munkára; Sanyarú volt beleszokni: Napon égni, pirosodni, - Hüvös éj lesz, fogas a szél! - Derekának hajladozni.
.
Deli karcsú derekában a salló, Puha lábán nem teve kárt a talló; Mint a búza, piros, teljes, Kerek arca, maga mellyes, - Teli a hold, most buvik fel - Az egész lyány ugyan helyes.
.
Tuba Ferkó juhot őriz a tájon: Juha mételyt legel a rossz lapályon, Maga oly bús... mi nem éri? Furulyája mindig sí-ri, - Aha! rókát hajt a Bodré - Dalos Esztert úgy kiséri.
.
Dalos Eszti - a mezőre kiment ő, Aratókkal puha fűvön pihent ő; De ha álom ért reájok, Odahagyta kis tanyájok’ - Töri a vadkan az „irtást” - Ne tegyétek, ti leányok!
.
Szederinda gyolcs ruháját szakasztja, Tövis, talló piros vérit fakasztja; Hova jár, mint kósza lélek, Ha alusznak más cselédek?... - Soha, mennyi csillag hull ma! - Ti, leányok, ne tegyétek.
.
Tuba Ferkó a legelőt megúnta, Tovahajtott, furulyáját se fútta; Dalos Eszter nem kiséri, Maga halvány, dala sí-rí: - Nagy a harmat, esik egyre - Csak az isten tudja, mér’ rí.
.
Szomorún jár, tébolyog a mezőben, Nem is áll jól semmi dolog kezében; Éje hosszú, napja bágyadt, Szive sóhajt - csak egy vágyat: - De suhogjon az a munka! - Te, halál, vess puha ágyat.
.
Ködös őszre vált az idő azonban, Törik is már a tengerit Adonyban; Dalos Eszter csak nem jött ki: Temetőbe költözött ki; - Az a Lombár nagy harangja! - Ne gyalázza érte senki.
.
Tuba Ferkó hazakerűlt sokára, Dalos Esztit hallja szegényt, hogy jára; Ki-kimén a temetőbe Rossz időbe’, jó időbe’: - Kuvikol már, az ebanyja! - „Itt nyugosznak, fagyos földbe.”
.
Maga Ferkó nem nyughatik az ágyon, Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon, Muzsikát hall nagy-fenn, messze, Dalos Eszti hangja közte, - Ne aludj, hé! vele álmodsz - Azt danolja: „gyere! jöszte!”
.
Nosza Ferkó, felszalad a boglyára, Azután vidorabb lesz, majd sebesebb Kapaszkodnék, de nem éri, Feje szédűl: mi nem éri?... - Tizenkettőt ver Adonyban:
Elég is volt ma regélni."
.
Lohad a tűz; a legények subába - Összebúnak a leányok csuhába; Magasan a levegőben Repül egy nagy lepedő fenn: Azon ülve muzsikálnak,
Furulyálnak, eltünőben.
.
/Arany János, 1877. július 15./
.
.
Muzsikát hall nagy-fenn, messze: Mezőn háló emberek sokszor vélnek magasan a légben felettük áthúzódó kísértetes zenét hallani, a (daemoni) zenészek valami nagy, kiterült ponyván repülnek tova. /Arany János jegyzete/
