Keresés

Ma délelőtt született:

Paradox

Csak itt és most.
A felhabzó idő és a táguló tér
tétova fókuszában.
Csak itt válhatsz végre
megfejthetetlen
felejthetetlen jelenemmé.

Ne szólj,
szól helyetted a csend.
Ne nézz,
hunyt pillád mögött vagyok.
Ne hívj,
hívnak az álmaink.
Ne keress,
hisz úgyis ott vagyok.

Szólj,
fújja hangod felém a szél!
Nézz,
szemed tükrében ragyogok.
Hívj,
érezzem, hogy lobogva vársz.
Keress,
szeress, lásd melletted vagyok.

árvalétünket elfeledni
hársillatú nyárban
lépegető virágok közt
holdas vagy csillagtalan éjeken
sugaras nappalok zengő szavai között
fényt varázsolni elfeledett sötét zugokban
rejtőző halk harangok lélekhangjaival feloldva
telet, őszt, hamut és parazsat, kiszáradt gallyakat
tördelve térdelve göröngyökön és síró patakok partján
útra találni, menni, menni, kezet fogva, kapaszkodva szavakba,
fekete-fehér igenekbe és piros nemekbe, lázas lüktető erekbe képzelni
álmot, csendet, békét,
új napok fényességét,
lázat és lobbanó
lángot, pipacsokat,
hűs hársat,
társat,
kezet,
holdat,
napot...
éjt,
adj, kérlek
esélyt...

Figyelj =20
fogom a kezed (O)

jutalma (egy) sóscsepp kezemre hullott
Kedves
látom a szemed

Mint a kezdetektől -
két szeretet éhes árva -
ide együtt jöttünk, együtt voltunk
most jutalmat is együtt kérünk
lángra gyúlva csókra vágyva
már alig csitul heves vérünk –
rohanunk az éjszakába

lángpirosan édes lázban
mindent köszönök – Te Kedves –
Édes asszonyiságod és a kezed

(S)
=20
habkönnyű puszi, érzed (?)– még egyet...

-

kimúlt hangulatok terhét
miért cipelnéd?
nevető szemmel
ne tört szívvel búsulj!
kelj derűsen: veled az Ég
neveld felesleges dolgok vemhét
77
nap-nap után

Jónás Tamás

Eressz-csatorna

csontom ereszcsatornája
mellkasom átszakadt
kövek zuhannak ki rajta
döglött sziklamadarak
szárnyuk szegett csőrük törött
nyitva még rikoltanak
övék nem az én szavaim
azok a szavak
szemem földgolyója száraz
kiapadó tengerek
partján elindulni
menekülni nem merek
nyugszik a nap én meg
egyre rémültebb leszek
szöggel átfúrt tenyeremből
előmásznak az erek
üres mint egy padlás darázs-
fészekégetés után
szeress-koponyám

Éji égi utak hívnak,
hulló fátylak omlanak,
hárfa húrja pendül újra,
s éjjel is ragyog a nap,
hold alattam, nyár fölöttem,
sziromágyon ébredek,
lopakodó lepkeszárnyként
takar be a két kezed...

leírtam a nevedet
nagyon-nagyon
óvatosan

és arcokat rajzoltam
sziklákat a porba
emberkéket
kik egymást szeretik talán

s a hangodat is
odavéstem finoman
a többi mellé
s rejtve is kicsit

aztán ültem ott a padon
még úgy fél évig
de nem történt semmi

b.
érzed a feszült csendet?
most még eldöntetlen -

te
te is tudod
te is tudod amit én hogy néha nem kel fel a nap
ugye

- de azért köszönöm, kérem
üdvözlettel, nem feledve el kié az érdem -

körbejársz,
ugye tudod mint diszítik fel a bikát?

körben látod minden fa
elejét, hátoldalát...
majd elmagyarázom neked -

-

alkonyodott
szemben a napnyugta
a Gemenci erdő tudta
az a valaki egy kedvesch turista –
egy félénk, félszeg észlény –
nyugtalan kezében zizeg a nyugta
épp most tör fel neurózisa

-

Nem láttam, hogy figyeltél.
Arcod rejtették az ágak.
Hittem, egyedül vagyok,
mások nem látnak.
Nem hallottam, hogy valaki
megzörrenti a lombsátrat,
s lesi, hogy adom át bőröm
a heves napsugárnak.
Nem gondoltam, hogy előlépsz
zörgő levelek közt óvakodva,
hogy pillantásodat belefűzd
óvatlan pillanatomba.
Nézett az ég kékje, pipacs pirosa,
arcod tüze arcom hamvát kóstolgatta,
s szólni sem tudtam: ne tedd, nem szabad!
Omló fűszálak lesték gyöngéd szavad,
elborított hársvirág részeg illata,
s egy titokkal nehezebb lett álmaim nyara…

Mély éjbe merültél már...
Hajnalonként újra kutatlak,
vajon feldob-e még az idő
az emlékezet árnyas-bogas
lombsátorából
egy csókízű mosolyt,
egy bátorító érintést,
egy villanásnyi csöndet,
melyet együtt hallgattunk
érezve a gondolatok
simítását, puha ölelését?
Látlak, s újjászületek
minden reggel,
hogy estére megérjen bennem:
veled akarok álmodni.
Vajon a te hajnalodban
van még szerepe
tenyeredben rejtőző
illatomnak?

ha te is szeretnéd
szeretnéd megtalálni
megtalálni bennem
azt a régen elveszett
érmét

Titkok hűs felhői alól
új álarc tekint le rám.
Mindent ígérnek álmaim,
s kapkodok nagy semmik után.
Lehetetlenre szomjazom:
megértésre, türelmes hangra.
Csordultig telt lélekkel lépek
sírva vissza önmagamba.

Időtlenül

Arctalan lelkek
találkozása éjjel
két álom között.