Mindig mulattatóak a dilettánsok által nyitott topicokban terjengő hozzászólások.
Persze a csodákra fantáziára és összeesküvés elméletekre mindig is nagyon fogékony primitívebb, azaz tanulatlanabb alsóbb néprétegek (proletárok: azaz szak és segédmunkások parasztok) számára minél fantasztikusabban, furcsábban hangzik egy ötlet, annál jobban tetszik..
Ugyan ott vagyunk, ahol eddig is: a magyar az nem is magyar. Azt részben megengedjük ugyan, hogy hun legyen -mert már nem lehet tovább tagadni-, de
"mint azt tudjuk" a hun az indoeurópai nép, tehát nem beszélhetett magyarul. (Eddig sem beszélhetett csak finnugorul, újabban "alternatívék" ismét törököznek, vagy most meg itt van, hogy hunul beszéltek, ami természetesen megint csak nem magyar.)
Ez is csak egy kétségbe esett próbálkozás, hogy éket verjenek a visszatérők és az ittlévők közé.
Arra mindenesetre jó, hogy meghülyítsen embereket.
Érdekes adatokra világít rá a Szegedi Tudományegyetem kutatása a honfoglaló magyarok genetikájával kapcsolatban: szerintük nem zárható ki, hogy a magyarok valóban a hunok leszármazottai, és lehetséges az is, hogy a korábban itt élő avarok is beszéltek már magyarul.
A legnagyobb probléma, hogy csak a nevében "magyar" akadémia nem foglalkozott kellően, a székelység eredetének történetével.
"Németh Gyula által megfogalmazott :„Mióta a magyar tudomány a székelyek eredetének kérdésével foglalkozik, a közönség érdeklődő része mindig valami meglepő, sokatmondó megállapítást várt erre vonatkozóan. Nem is csalódott; a tudományos kutatás, melynek fantáziáját csak gyér adatok kötötték, egymás után szállította a tarka és bizarr elméleteket. A székelyeknek a magyarsággal szemben való különleges helyzete, a hun mondával való szoros kapcsolata, a székely rovásírás és általában az egész magyarság eredete iránti romantikus érdeklődés mind hozzájárult a székely kérdésnek e szemléleti módjához, mely még a legutóbbi időben is több lehetetlen elméletet hozott napvilágra.A módszeres magyar történettudomány ... véleménye nem eléggé szilárd, nem eléggé egységes a székelyek eredetének oly kérdéseiben sem, melyekben határozottan állást foglalhatunk. ... A magyar tudománynak nem áll érdekében, hogy a székelyek eredetét a hazai és a külföldi közönség lényegében nyílt kérdésnek lássa, s ezzel alkalom adódjék újabb kalandos elméletek felállítására. Ellenkezőleg, arra kell törekednünk, hogy amit a székelyek eredetéről határozottan mondhatunk, ahhoz ragaszkodjunk, és azt vigyük be a köztudatba. Viszont, ami kétséges, arról csak másodsorban s csak mint feltevésről beszéljünk, vagy inkább ne is beszéljünk. ” (Németh/1990/98)Szőcs István így fogalmaz a krónikáinkban fennmaradt székely eredethagyományról szólván: „Ezeknek az adatoknak az elhallgatása, illetve félrehárítása ... amiatt (történt),hogy a székely epizód e krónikákban elválaszthatatlan a hun történettől, vagyis hogy a székelyek a hunok maradékai, illetve legalábbis »régebben Attila király népei voltak«. A XIX. század történetírásában, az úgynevezett hiper kritika korszakában, a hunok és a magyarok közti kapcsolat emléke volt az a vörös posztó, amelynek szétszaggatását minden tudós a legnagyobb becsvágyának tartotta. ... aki a hun és magyar nemzetek genetikai és történelmi kapcsolatairól beszél, az azonnal anatéma, kiátkozás alá esik a tudományos életben; és dilettáns önhittséggel, nemzeti gőggel, romantikus ábrándozással és kerge ámokfutással lesz megvádolva. Ez a kritikus álláspont azonban nem tudományos érvek alapján, hanem indulatos elfogultságok, prekoncepciók alapján keletkezett. Függetlenül attól, hogy helytálló-e vagy sem a régi krónikás hagyomány, a kritika nem tudott helyette más összefüggő történeti koncepciót kínálni. ” (Szőcs/1996)
Több kutató jogosan kételkedik a régi krónikák időrendjében, mert a konkrét eseményekhez kapcsolt dátumok gyakran ellentmondásosak.
Ennek okai: pontatlan átvételek és számítások, másolási hibák, események utólagos hallomásos-rögzítése, esetenként tudatos hamisítás.
De időnként ez zavar csak látszólagos, ha az eltérést különböző időszámítások keveredése okozza.
Bizánctól keletre a római, keresztény, iszlám és szaka időszámítások váltakozása (átváltása) okoz „meglepetéseket”.
Nyugati krónikáknál a többféle időszámítás „tologathatják” az események időpontját. Akár 284-311 évvel, amennyi elegendő volt a „kitalált középkor” megszületéséhez.
Íme, néhány kora középkori időszámítás „eltolódás” a mai időszámításhoz viszonyítva:
bizánci: +5509;
ó-rusz: +5508;
óbolgár: +5504;
alexandriai: +5493;
zsidó: +3760;
ó-ind: +3102;
örmény: +2496;
ó-kínai: +2397;
ógörög: +775;
római: +753;
babiloni: +747;
buddhista: +545;
Nagy Sándor-féle: +322;
szelekuida: +311;
pártus: +247;
szaka: +57;
diokléciánusz-i: -284;
örmény: -551;
iszlám: -662; stb…
Mindezt bonyolítva azzal, hogy a helyi vagy vallási időszámítások ettől néhány évvel eltérhettek.
A Kelet-Európa és Ázsia határán, valamint Ázsiában élő magyarok felfedezéséről először Tóth Tibor antropológus, majd Benkő Mihály keletkutató, történész publikációk sorában adott hírt.
Tóth Tibor magyar eredetkutatással és a keleti magyarokkal kapcsolatos főbb művei:
A kutatás folytatását két neves tudós is indokoltnak tartotta: Mándoky Kongur István (+1992), nyelvész, turkológus és Harmatta János (+2004) klasszika-filológus, nyelvész, az MTA rendes tagja. Meghatározták a kutatás folytatásának javasolt formáját és módszerét is.
A keleti magyarok kutatásának javasolt keretei
Mándoky Kongur Istvánt, a neves turkológust már a rendszerváltást megelőzően is foglalkoztatta a magyar-kazakok tudományos vizsgálata. Ez derül ki egy, az 1970-80-as években a Magyar Tudományos Akadémia számára készült úti jelentésének kéziratából. A kéziratra nemrégiben bukkantak rá Mándoky Kongur István fennmaradt jegyzeteinek tanulmányozása közben, a tudós özvegye, Mándoky Ongajsa, második férjével, a kun néprajzot és történelmet kutató Bajandur Vad Lasinnal. A szöveget a feltárói Benkő Mihály rendelkezésére bocsátották.
„Noha körülbelül ugyanolyan szívélyes vendégszeretet tapasztalható a törökség minden ágában, így a közép-ázsiai török köztársaságokban, mint Kirgizisztánban, Özbegisztánban, Türkmenisztánban, vagy a kaukázusi törökségnél, a Volga-vidéki tatároknál és a baskíroknál, továbbá Azerbajdzsánban és Törökországban is, a kazakoknál a magyarság iránti testvéri szeretetnek azonban egy egyáltalán nem lebecsülendő oka, illetőleg igen figyelemreméltó alapja is van. A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kisszámú, csaknem 100000 lelket számláló madzsar, vagy mazsar, illetőleg madjar nevű törzs. E törzs eredetével a kutatás eddig még egyáltalán nem, vagy csupán alig-alig foglalkozott, pedig a Kazak Tudományos Akadémia Irodalmi és Népköltészeti Intézetének adattárában jónéhány, e törzs körében gyűjtött eredetmonda szerint is a kazak-madzsarok, ill. madjarok egy valaha nyugatra költözött nagy nép maradványának tartják magukat. Ez a tény, illetőleg adat így magában talán még nem sokat mond a szakembernek, de a kutatás ilyen irányban való kiterjesztését feltétlenül indokolja.""
Majd Tóth Tibor antropológus (+1991) - 1965. évi - felfedezésére utalva hozzátette:
"Egyébként néhány éve egyik kutatónk már járt a kazak-magyarok között, azonban csupán antropológus lévén, nem éppen a legszerencsésebb és legkívánatosabb módon kezdett hozzá e jóval bonyolultabbnak ígérkező történeti és etnikai kérdés tanulmányozásához. A szovjet-magyar, illetve kazak-magyar tudományos kapcsolatok jövőbeni erősödésével talán e probléma megfelelően komoly és alapos kutatására is mód nyílik.”
Mándoky Kongur István idézett, kézirat formájában fennmaradt jelentése nagyon fontos dokumentum. A kéziratból megismerhetjük Mándoky elképzeléseit az általa szükségesnek vélt kutatás irányáról, módszereiről és várható eredményeiről is.
Mándoky, a kazak nyelvben közismert madjar (magyar) etnikai név etimológiai elemzésével egyáltalán nem foglalkozott a jelentésében. Már csak azért sem tette ezt, mert úgy vélte, hogy erre az adott esetben nincs szükség. Ugyanis Mándoky a „magyar (madjar) szóval kazahsztáni könyvtári és archívumi kutatásai során a „madzsar” és „mazsar” etnikai nevek szövegkörnyezetében találkozott. Köztudott, hogy a középkori arab, majd közép-ázsiai krónikák szerzői az ősmagyarokat, a honfoglaló magyarokat, majd a keleti magyarokat is, éppen a „madzsar”, „mazsar” elnevezések segítségével azonosították.
Harmatta János akadémikus (+2004) Mándokyéval hasonló véleményt képviselt. Benkő Mihály felfedezéséről az MTV2 "Tud-óra" című adásában 2000. január 27-én a következőket nyilatkozta:
"Benkő Mihály felfedezése azért jelentős, mert ez alkalommal valóban a magyarság egy olyan töredékét sikerült feltárnia, amely ugyan asszimilálódott az ott élő török népekhez – ez általános jelenség – de nevét és ha halványan is, identitástudatát is megőrizte."
Mindehhez hozzátette:
„Ezt a kutatási munkát feltétlenül tovább kell folytatni, mert az adott esetben a nyelvészeti, történeti, etnográfiai összefüggés a honfoglalás előtti magyarsággal igazolható. Egy ilyen kutatást államilag támogatott őstörténet kutató társaságnak, intézetnek kellene végeznie, vagy legalábbis állami támogatást igényelne. E nélkül az elért siker nem lehet más, mint nagy szerencse, kitartás és hősies erőfeszítés eredménye”
[Harmatta János: Folytatni kell a mazsarok kutatását Turán, (új) III. évfolyam, 2. szám, 2000 április-május, 101–103.]
Benkő Mihály 2001-ben megjelentett „Julianus nyomdokain Ázsiában” című, színes fényképekkel gazdagon illusztrált könyvének bemutatóján pedig ezt mondta:
„Ünnepnapja ez a magyar tudománynak.”
Az MTA és holdudvarának szervezett lejárató kampánya Benkő Mihály személye és kutatási eredményei ellen 2006-2010 között, a Gyurcsány-Bajnai kormány idején
Harmatta János halálával új időszak következett az MTA és az ELTE életében. Ezt az időszakot Vásáry István neve fémjelzi. A kazakok között élő magyarok felfedezésének hazai fogadtatásával, az MTA és holdudvarának ebben az időszakban kibontakozó reakciójával többször foglalkoztam. Itt csak az akció egyes lépéseit ismertetem:
Az akciót jelző első fecske a Tudósfórum (Kossuth Rádió) 2006. II. 27-i adásában egy betelefonáló kérdésére adott „tudományos” válasz volt.
A meghívott vendég, Fodor István régész többek között kifejtette, hogy szerinte Benkő Mihály „valamiféle magor” törzsnév, vagyis „a magyar népnévhez hasonlító törzs-, vagy nemzetségnevek” valamint egy általa elképzelt kipcsak–magyar nyelvrokonság alapján „véli felfedezni” a Kazak Köztársaságban a keleti magyar rokonokat.
A lejárató akció aknamunkaként is folytatódott. Veres Péter, majd Halasy-Nagy Endre személyeskedő megjegyzéseket tartalmazó „bizalmas” mószeroló elektronikus leveleket írtak többek között a Benkő Mihály tudományos cikkeit közlő folyóirat, az "Eleink" főszerkesztőjének. Halasy-Nagy Benkő Mihályt „Magát tudósnak képzelő” személynek minősíti. Veres Péter több, publikált előadásában is nyilatkozott a keleti magyarok kérdéséről [Pl.: A magyar nép etnogenezise, különös tekintettel a török népekkel való etnokulturális kapcsolatokra. in: Magyarország-Azerbajdzsán: a kultúrák közeledése, Az első magyar-azerbajdzsáni tudományos szimpózium előadásai Budapest. 2006 p. 84.]:
"... Benkő Közép-Ázsiában élő kazakoknál külföldi kutatók által megtalált mad-i-jár elnevezést mindenáron a magyar népelnevezéssel próbálja összekombinálni. Ez nem más, mint egyes orosz tudósok régebbi hipotézisének felelevenítése. Ezt a külföldi tudósok által javasolt feltételezést régebben én is elfogadtam.
Csakhogy ezzel kapcsolatban jelenleg már komoly új tudományos fejleményeknek vagyunk szemtanúi. Somfai Kara Dávid altaista kollégám MTA Néprajzi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, aki a török nyelvek ismert szakértőjeként nemrég felhívta a hazai kutatás figyelmét arra, hogy a szóban forgó mad-i-jar török-perzsa kettős szóösszetétel a kazah nyelvben sehogy sem utalhat a magyar népnevünkre…Mad- ~ Mat valójában Mohamed próféta nevének rövidített formája, a -jar szó rendkívül elterjedt iráni, pontosabban perzsa-tadzsik eredetű elterjedt kifejezés a török nyelvekben, jelentése: „segítő, barát, kedvelő". Magyarán tehát kazah nyelvben a madijar név etimológiájának szó szerinti jelentése: „mohamedán, muszlim", pontosabban 'Mohamed segítője', vagy 'Mohamed barátja', illetve 'Mohamed kedvelője'...."
Veres Péter munkatársának, Somfai Kara Dávidnak a sehol le nem írt ötletét komoly „új tudományos fejleményként” feltüntetni teljességgel indokolatlan volt.
2008-ban került sor Benkő Mihály Magyar-kipcsákok című új könyvének bemutatására. A könyvbemutatón megjelent Molnár Ádám turkológus közölte, hogy a Mahdi-yar etnikai névnek mindenhez lehet köze, csak a Kárpát-medencei magyarokhoz nem, és erről a kérdés szakértője, Baski Imre a Csodaszarvas könyvsorozatban fog tudományos cikket megjelentetni.
Időközben a „Magyar kipcsakokról” „szakértőinek” álcázott kritika jelent meg Gere Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem munkatársa tollából, melyet a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Revizor c. weblapján publikált. Ennek a „kritikának” nyilvánvaló célja az volt, hogy Benkő Mihály többé ne kapjon NKA támogatást.
Ezt követően egy "Csőrösi Koma" című blog jelent meg az interneten Baski Imre: Madjar vagyok, turista című nyitó cikkel. A cím Benkő Mihályra utal, akit a szerző "önjelölt kutató"-nak nevez, mely ugyan önmagában is sértőnek hangzik, de tekintettel a bevezetőben említett, a kutatást kezdeményező, illetőleg támogató neves tudósokra, még csak nem is igaz. A blog elnevezése és a cikk címe alapján megállapítható, hogy a blogot sajátjának valló "aáb" nicknevű, (=Apatóczky Ákos Bertalan) és a Csőrösi Koma tagként megjelölt szerző nem tartja tiszteletben a magyarok számára igen fontos tabukat, hanem szándékosan heccelődik velük, és aki ezt szóvá teszi, azt hipokritának nevezi. A blogra az internetes közösségi oldalakon (pl. IWIW), baráti kapcsolatrendszerükön belül kerestek hozzászólókat.
Az akció záróakkordjaként Bálint Csanád, az MTA Régészettudományi Inétzetének elnök-igazgatója írt cikket (Bálint Cs, Magyar néptöredék Kazakisztánban? Századok 143. (2009) 6, 1484–1490. o.) majd a kör az akciót megindító Fodor István régész újabb állásfoglalásával zárult (Fodor István, Meghökkentő „őstörténet„ és művelői. In: Honti L. (szerk.) A nyelvrokonságról. Budapest, 2010, 98, 10. jegyzet.). Az előbbi szerző Benkő Mihályt „ismeretlen képzettségű”-nek, az utóbbi „történetileg teljesen képzetlen”-nek minősíti. Ezeknek a megállapításoknak a célja nyilvánvalóan Benkő Mihály szakmai hitelességének megkérdőjelezése, hiszen mindketten személyesen ismerik őt és tudniuk kell, hogy a legmagasabb szintű történettudományi képzettséggel rendelkezik (az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakán szerzett diplomájának száma: 140/1970.).
Itt az érvelésre és az ellenérvekre nem térünk ki, mivel azok a vonatkozó (és hivatkozott) tudományos munkák alapos tanulmányozása alapján dönthetők el.
Alantas, és – enyhén szólva – messzemenően nem tudományos módszer az aknamunka, ami például a következőkből is állhat: A „vitapartnernek” a háta mögötti mószerolása, rágalmazása, szponzorai, támogatói számának ilyenformán történő csökkentése, az anyagi forrásai, publikálási lehetőségei megszüntetésére való törekvés, tudományos fórumokon a kérdéshez pozitív hozzászólást megkísérlők elhallgattatása, mikrofonjuk kikapcsolása, stb. Az adott esetben mindezeket tapasztalhattuk.
Amikor egy parlamenti képviselő javasolta az MTA-tól pénzek elvonását és egy független őstörténetkutató intézet megalapítását, az MTA 2013. évben lázas tevékenységbe kezdett. Kijelentette, hogy nincs szükség új intézetre, mert az MTA BTK MÖT (Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatócsoport Magyar Őstörténeti Témacsoport) megalakításával a szervezeti keretek már 2012. évben létrejöttek, fordulatot hirdetett, reprezentatív konferenciát tartott, kiadványok sorát adta ki. Bebizonyosodott azonban, hogy „kecskére bízták a káposztát”. Elfogulatlanságot nem lehet várni a rendszerváltás előtt pozicionált személyektől. Márpedig az MTA önkormányzatisága, eljárásrendje ilyen személyek bebetonozását biztosítja. 2015. február 28-án kibújt a szög a zsákból. Vásáry István akadémikus a Magyar Nemzet Magazinjában megjelent, Múltunk kacatjai című cikkében meghirdette, hogy az őstörténetkutatás a rendszerváltás előtt is helyes úton járt, a hun-magyar kapcsolat, a turanizmus gondolata továbbra is a „tudománytalan” kategóriába tartozik. Maga a cikk címe pedig utal arra, hogy mi a véleménye a múlt kutatásának a hasznosságáról.
Csupán megjegyezzük, hogy a lap ebben az időben Simicska Lajos tulajdonában volt, Vásáry István pedig az MTA BTK MÖT meghatározó személyisége.
Az MTA jelenlegi – hivatalosnak mondható - álláspontja az MTA BTK MÖT által kiadott Magyarok a honfoglalás korában c. könyv alapján a kazakok között élő magyarokról:
"Tóth Tibor antropológus fedezte fel a magyar közönség számára a kazakisztáni torgaji madjarokat (valójában "madijarok", amit a ciril betűs írás olvasási szabályai szerint "magyar"-nak kell kiejteni - B. I.) Ők a közelmúltban mint a magyarok rokonai híresültek el (sic., egy szó sincs Benkő Mihály fényképekkel dokumentált könyveiről, az általa adatolt mondákról, nemzetségtáblákról stb. - B. I.) hazánkban. A felvetés éppen lehetséges, keleten maradt, magyar nevet viselő néprészek léte a sztyeppei nép alakulások ismeretében teljesen logikus volna, és valóban tudunk is ilyenekről. Mindemellett a madjarok történetének feldolgozása eddig (2015 - B. I.) nem történt meg. A kapcsolatot jelenleg kizárólag a népnév biztosítja (nem igaz, lásd Tóth Tibor antropológus, Benkő Mihály történész, keletkutató és Bíró András Zsolt humánantropoógus publikációit - B. I.), amely azonban nem biztos, hogy a miénkkel egy tőről fakad." [Sudár Balázs (szerk.): Magyarok a honfoglalás korában, Helikon Kiadó, Budapest, 2015. 120. o.]
Ezután a szerző elképesztő - kazak szerző által régen megcáfolt fordulattal - beemeli Mohamed Alit (Madali) a magyar őstörténetbe: "... ilyen például a "Muhammad jár" szókapcsolat...(az elterjedt Muhammad Ali például rövidített formában Madaliként használják...". Ezzel kapcsolatban idézet a Wiikipédiából: "A vitában kazak részről többek között Aybolat Kushkumbayev, egyetemi tanár, a történettudományok doktora, az Arany Horda korának neves kazak kutatója, (származására nézve maga is kipcsak-magyar) is állást foglalt. A kazak tudós szerint kizárt a kazak-magyarok elnevezésének a Muhammadjar személynévből származtatása lehetősége. A török törzsi-nemzetségi nomenklatúrákban rövidített nevekből (becenevekből) kialakult törzsnevekre, nemzetségnevekre nincs adatolt példa. A hagyományőrző kazak-magyar öregek (akszakalok) a Muhammadjar nevet soha nem hallották. Önmagukra és nemzetségeikre kizárólag a „Magyar” nevet vonatkoztatják." [Eleink IX/2. (2010) 8-20, Eleink IX/4. (2010.) 103-107]
A Mándoky Kongur István és Harmatta János által is kívánatosnak tartott intézményes illetőleg államilag támogatott kutatás a mai napig nem indult meg. Joggal tehetjük fel a kérdést: Mi lehet ennek az oka? Alkalmas-e egyáltalán az MTA által irányított tudományos intézményrendszer egy ilyen kutatás elvégzésére.
Nézzük néhány tudós MTA tevékenységével kapcsolatos véleményét:Pálinkás József (az MTA korábbi elnöke):
„A kutatók nagy része már nem akar kutatni, vagy összeesküvésben vesz részt, vagy igazgatni akarja az intézményt, vagy pénzt akar osztani.”
Az előző bekezdés szerinti mondat Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési Hivatal leváltott elnökétől hangzott el, egy olyan konferencián, ahol közönség jórésze akadémikusokból állt. És senki sem háborodott fel, az előadás, ahogy lennie kell, békésen véget ért. Higgyünk Pálinkás Józsefnek, hiszen ő már csak tudja. Húsz éve úgy uralja a magyar kutatói szférát, hogy kutatási eredményei utoljára a 90-es években jelentek meg. Egyébként az ominózus mondatot meghallgathatja bárki itt:
"– Ebben a szakmában is történésziskolák léteznek, egyes professzorok körül fiatal kollégák dolgoznak. Napjainkban Magyarországon háromféle világlátás létezik: marxista, liberális és konzervatív. A baloldal két nagy irányzatához – liberalizmus, marxizmus – tartozó személyek ott vannak az állami egyetemeken, s mérgezik a leendő középiskolai történelemtanárokat, valamint csak belőlük lesz akadémikus. Ez a tudománypolitika diktatúrája, miközben az autonómiájuk égisze alatt hadat viselnek a magyarság ellen. Ez csak részben szól a pénzről, hiszen nem közismert, de az akadémikusok havi nettó félmilliós tiszteletdíjban részesülnek. Ideológiai monopóliumról is szó van."
"...Bizonyos változások zajlanak, és elindultak pozitív folyamatok. Azonban a magyar tudományosság szervezeti struktúrája egyelőre pártapparátus-szerű, amelyben a régi kapcsolatok és érdekszövetségek jobban számítanak, mint a tudományos teljesítmények (bár ez utóbbi sem kizáró ok).
Ez a szerkezet részben még a „kádári rendszer” öröksége, ezért nem csoda, hogy a múlt „megmondóemberei” a modern kor kihívásai helyett inkább annak a kornak a néhány ember számára biztosított „vitán felül álló” státuszát sírják vissza. Mint ahogy teszi ezt érezhető nosztalgiával Vásáry István is. Az akadémikus a fent említett írásában az akadémiai tudományosságról a következőket állította: „az 1948-1990 közötti pártállami korszak meg tudta őrizni tudományos autonómiáját, és kevés kivételtől eltekintve nem vált az éppen akkor hivatalos ideológia szolgálólányává”. Jól illeszkedik ebbe a fura „restaurációs” logikába, hogy Vásáry István nyelvész őstörténettel való „kóklerkedéssel” vádolja meg a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepét, a kurultajt és ezáltal az azt előkészítő szakembereket (régészeket, antropológusokat, történészeket, genetikusokat és néprajzosokat). Épp azt a rendezvényt, amely a nagyszabású hagyományőrző események körül szinte egyedülállóan, nemzetközi szinten is elismert szakmai színvonalon, tudományos intézetek bevonásával készíti elő kiállításait, tudományos ismeretterjesztő programjait, rekonstrukcióit. Vásáry ezen kijelentései nyomán egyébként nyílt tiltakozó levelet fogalmazott meg a Magyar Természettudományos Múzeum embertani tárának antropológus igazgatónője is.
Egyre inkább az a tendencia, hogy a nyelvészet bizonyos képviselői állnak – az uráli teória kitartó, dogmaszerű képviseletében – az egyik oldalon, míg velük szemben egyre több tudományág eredményei sorakoznak (összehasonlító zenekutatás, etnográfia, antropológia, genetika). Ezért a korszerű tudományosságot támogató nemzetközi szervezetek és az állami költségvetés forrásait inkább olyan kutatások irányába érdemes csoportosítani, amelyekben fejlődés mutatkozik, és módszertanilag egyáltalán bennük van a megoldás lehetősége, vagy legalább olyan szakemberek vezetik, akik a jövő felé tekintenek, nem pedig a letűnt múltat sírják vissza. Én hiszek a fejlődésben, a tudomány pedig halad a maga útján, és egyre több használható adatot fog szolgáltatni egy talán kevesebb ellentmondást tartalmazó, reálisabb őstörténeti modell megalkotásához."
„…elképesztő [Vásáry István akadémikusnak] az a kijelentése, hogy a „pártállami korszakban” a magyar őstörténettel fogalkozó egyetemi és akadémiai tudományosság „meg tudta őrizni tudományos autonómiáját, s kevés kivételtől eltekintve, nem vált az éppen akkor hivatalos ideológia szolgálólányává.” Ha valamikor a magyarországi történettudomány átpolitizált volt, akkor ez az időszak éppen a Rákosi és Kádár-korszak volt, amikor a marxizmus és a dialektikus történelmi materializmus minden más irányzatot letarolt és elhallgattatott. Vezető történészeink (beleértve a szerzőt is) mindannyian marxistának vallották magukat. Legtöbbjük ma is őrzi a pozicióját. Vásáry István néhány évtizeddel ezelőtt 1945-öt „a magyar történelem óriási mérföldkövének” nevezte (Magyar Tudomány 87 /1980/ 371.), amikor „valami visszavonhatatlanul lezárult s valami új kezdődött el.”
„…Még egy fontos tényre szeretném felhívni a szobatudósok figyelmét. Egyrészt, a kutatás mindenki szabadsága, legalább is a demokratikus értékrendek szerint minden tudományos fokozatot szerző fiatalnak és idősnek egyaránt joga van a tudományos kutatáshoz. Úgy gondolom, hogy az MTA közpénzből fenntartott intézmény, ezért a magyar közvélemény részéről joggal elvárható lenne, hogy az intézmény támogassa a fiatal kutatók munkáját, és a külföldön is sikert aratott tudományos eredményeknek teret adjon berkein belül, nem pedig az adófizetői forintokból fizetett kutatók, mint Baski Imre is, állandóan azon mesterkedjenek, hogyan lehetne eltitkolni, majd nevetségessé tenni a magyarság eredetére vonatkozó új elméleteket"
Zárszóként: Az elektronikus és nyomtatott sajtóban ezévben hírek jelentek meg az MTA intézményrendszerének és finanszírozási feltételeinek felülvizsgáltáról. Reményeim szerint 53 évvel Tóth Tibor és 18 évvel Benkő Mihály felfedezései után mód nyilik arra, hogy a magyar tudományos intézményrendszer megkezdje a keleti magyarok témájának Mándoky Kongur István és Harmatta János által javasolt keretek közötti, szervezett formában, állami támogatással történő kutatását.
akárpát-medencei „késő-avar” – székely folytonosság tényerégészetileg is igazolható. Legyen elég, ha itt most csak Dormánd-Hanyipuszta (Hevesm.), Ibrány-Esbóhalom (Szabolcs-Szatmár -Bereg m.), Püspökladány-Eperjesvölgy(Ha jdú-Bihar m.), Sárrétudvari-Hízóföld (Hajdú-Bihar m.), Tiszafüred- Nagykenderföldek (Jász-Nagykun-Szolnok m.), vagyéppen Vörs-Papkert B (Zala m.) több száz sírostemetőire utalok.43Feltűnő ugyanis, hogy ezek a temetők pontosan a 10. század utánmegjelenő székely nyelvterületeken találhatók meg – okleveles és helynévi adatok alapján feltételezhető(de nem bizonyított),hogyekkor költözött át egy nagyobb csoporta nyugati részekről Bihar területére. Másrészt erre utalnak a Dunántúl és az ország többirésze között határozottan megfigyelhető fejlődésbeli különbségek is, melyekre a kutatás mindmáig nem tudott magyarázattal szolgálni.44Ezek szerinta „késő-avar” népesség nemcsak hogy megérte amagyarok bejövetelét,de az államalapítás folyamatának is aktívrésztvevőjevolt.Vékony Gábor is határozottan állította, hogy a „székely” név a Kárpát-medencében már 800 előtt ismert kellett legyen, mivela környező szláv és német nyelvbe került névváltozatok (délszláv szakul, német Zokel)arra mutatnak, hogy e népcsoportotaszlávság még az úgynevezettősszláv korban (legkésőbb 800 körülig) megismerte.45Közvetve a dunántúli avarok nyelvemlékeinek hiánya is azt bizonyítja, hogy magyarul beszéltek, hiszen a 11-13. századból fennmaradt dunántúli helynevekből két nyelv itteni létezése állapítható meg: a magyar és a szláv.46Ezek közül pedig csakis a magyar nyelv lehet a „késő-avarok”, vagyis a székelyek nyelve, hiszen maga Konstantin császár is egyértelműen megkülönböztette őket a szlávoktól! Nem lehet véletlen, hogy Bíborbanszületett Konstantin kortársa, I. Ottó király (962-től I. Nagy Ottó németcsászár), Magyarországot még egyértelműen Avaria, az avar ország folytatásának és jogutódjának tekintette, mint ahogy az sem, hogy az avar -magyar kontinuitás gondolata a német királyi udvarban egészen a 12. századig kimutatható.47Ez a folytonosságszemlélet jellemző a bizánci szerzőkre,48sőt a mi korai történetíróinkra is, akik mind azt vallották,hogyAtilla örököseiként jöttünk vissza a Kárpát-medencébe
43A temetők ismertetése:HONFOGLALÓ1996; lásd még: NEPPER Ibolya, Módiné 2002 I, 128-389 és KÖLTŐ László 1996, 187-189.44Részletesen kielemezte: MESTERHÁZY Károly 2002.45VÉKONY Gábor 2005, 169-170
46BÓNA István 1984, 353-354.47GYÖRFFY György 1984, 699.48Mint például Maurikios, Bölcs Leó, Bíborbanszületett Konstantin, Ioannes Zonaras, Anna Komnene, stb.Lásd: MORAVCSIK Gyula 1984, 15-16, 38, 100-105.49Például: ANONYMUS c. 5, 14. vagyKézai Simon (SRH I, 283, cap. 25). Ezt részletesen kif ejti: BOTOSLászló 1997, 57-132 (http://www.magtudin.org/Hazateres.htm).Vö: HARMATTA János 1998, 150-151
1) a székelyek már Attila idejében a KM-ben éltek.
2) Benkő Elek: "az embertani anyag közvetlen kapcsolatait nem Erdély és a szomszédos területek, hanem az avar kor és a Karoling-Dunántúl antropológiai leletei között találták meg".
3) Lezsák Gabriella:"a székelyek ... azonosak lehetnek a Kárpát-medence avar kori, hun identitású lakosságával".
4) a Konstantin legenda elmondja, hogy az avarok és a magyarok a szertartásaikon saját írással írt könyveket használtak, azaz eleinknek a Karoling-korszakban már nem volt szükségük sem újabb bibliafordításra, sem újabb írásra. Ennek története a következő. Konstantin (Cirill) 860-ban a kazároknál járt a sztyeppén. Ezen útja közben találkozott magyarokkal (korábbi nevünkön szabírokkal) is, akiknek ekkor ismerhette meg az írását és az istentiszteleteken használt, ezzel a saját írással írt szent könyveit. Rasztiszláv morva fejedelem kérésére 862-ben Cirill és Method szláv nyelvű bibliafordításba kezd. 863-ban kezdik el Moráviában a szláv írás tanítását, amit azonban a frank papság - a triglosszia elvre hivatkozva - erőteljesen ellenzett. Ezért a két testvér 867-ben Rómába utazott, hogy ott a szláv nyelvű biblia és a szláv írás engedélyezése érdekében érveljen. Ekkor hivatkoztak arra, hogy ha a magyarok és az avarok használhatnak a szertartásokon saját nyelvükön és saját írásukkal írt könyveket, akkor mi szlávok miért vagyunk ugyanettől eltiltva?
5) ezt erősíti meg Pázmány Péter hogy a "magyarok" már 896 előtt görögből fordított "magyar" bibliát használtak.
6) ha pedig, az avarok-székelyek magyar bibliát használtak, akkor már Árpád bejövetele előtt, jelen volt nyelvünk a KM-ben. Tehát nyelvünket NEM Árpádék hozták.. hanem jelen volt, jóval Árpád bejövetele előtt. A Kulcs szerény véleményem szerint, a székelységben rejlik, kik már a hunok bejövetele előtt, jelen voltak a KM-ben.
Orosz levéltári bizonyítékok a Szibériába elhurcoltakról:
A négyoldalas orosz levéltári iratot a Burjátországban élő Petőfi-kutató, Alekszej Tyivanyenko professzor találta meg egy szibériai levéltárban. Az iratot, amelyet alább mi is közzéteszünk Fuksz Sándor bemutatta, és átadta a sajtó képviselőinek. Ezen egy hadifogoly-összeírás található, mely az 1867-1868 évi állapotot tükrözi. Szibéria hat különböző fogolytáborában összesen 309 foglyot számláltak, és közülük 218-an osztrák alattvalók. Ahhoz nem fér kétség, hogy az Ausztriát két évtizeddel korábban egy hatalmas katonai intervencióval megsegítő cári Oroszország semmiiképpen nem hurcolhatott el lojális osztrák alattvalókat, hanem csakis a magyar szabadságharcosokat. Mint tudjuk, 1849-1867 között a magyar államiság megszűnt létezni.
Ezzel az új bizonyítékkal immár levéltári adatokkal is alátámasztottan megdőlt az a magyar „tudományosság” azon téveszméje, pontosabban ordas hazugsága, amely tagadta, hogy az 1848-49 szabadságharcot vérbefojtó orosz cári csapatok nem hurcoltak volna magukkal magyar szabadságharcosokat.
...
Ismerve a kegyetlen szibériai viszonyokat, ha két évtizeddel elhurcoltatásuk után még több mint kétszáz foglyot életben találnak, akkor megalapozott az az állítás, hogy eredetileg több ezer honvédet és civilt hurcoltak el az orosz cári csapatok.
...
Ha a most bemutatott bizonyítékhoz hozzátesszük azt a tényt, hogy az Orosz Föderáció Igazságügyi Minisztériumának honlapján két éve változatlanul olvasható, hogy igenis hurcoltak el 1849-ben magyar hadifoglyokat Szibériába, és közöttük volt Petőfi Sándor is, akkor a magyar tudomány egyet tehet, haladéktalanul utána jár az orosz fél által feltárt igazságnak.
AZ OROSZ FÖDERÁCIÓ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUMA KÖZIGAZGATÁSA A TRANS-BAIKÁL TERÜLETEN:
OK, Safi, Te legalább teszel valamit azért, hogy megtaláld az igazságot, de sajnos nagyon sokan, csak szajkózzák a hülyeségeket, amit bedumált nekik azakadémia. :-)
---------------
Azt azért tartsd észben, hogy nagyon jó barátságban vagyok sok régésszel, történésszel, (Makkay prof, Szentpéteri úr stb.), sőt jó kapcsolatom van a Régészeti Intézettel, Fodor Pállal stb.
Sok mindent megtudok beszélni és természetesen Bakay Kornélt is tisztelem, tanított.
És irigylem a tudásukat és ezért másképpen szemlélek mindent.
OK, Safi, Te legalább teszel valamit azért, hogy megtaláld az igazságot, de sajnos nagyon sokan, csak szajkózzák a hülyeségeket, amit bedumált nekik azakadémia. :-)
Nekem írások vannak erről Bencze Lóránt az írója."
Természetesen, szintúgy Bence Lóránt munkáját követve. :-)
Tudom, hogy nincs 100%-osan igazolva, de ezt ilyen távlatból nehéz is lenne.
Ami viszont igazolva van, az Bobula Ida munkái. Sajnos a nevében MTA, nem fordított elég figyelmet munkáira, mert mindig idegen érdekeket követett, mint azt a mai napig teszi.
sajnos az MTA is szerepet vállal ’jószomszédink’ történelemhamisító tevékenységének támogatásában, amennyiben az igaz magyar történelem tényeinek, összefüggéseinek megállapítását, az új tudományos módszerek és eszközök révén megszerezhető új adatokat és feldolgozásukat megakadályozza a tudományiskola elavultságainak érvényesítésével, mialatt szomszédaink ezen eszközök felhasználását túlhajtva olyat is levezetnek, amivel vitatkoznunk kell, és amit egyébként könnyen tudunk cáfolni, és ami kötelességünk, lásd: Janták írástörténeti ámokfutása. már a csapból is szláv folyik!
