Van még további képed a balesetről? És a képeidet fölrakhatnám a honlapomra? Mert én nem voltam ott a helyszínen. Természetesen kiírom, hogy te készítetted őket!
Beszerzéskor típuscserénél mindig a nagyobb számmal kell számolni, azaz vonali forgalmi számok+tartalék kocsik és így lesz a helyes szám. Soha nincs tervezetten alátervezve a kocsiszám. Más kérdés majd az esemény és hiba miatt leálló kocsik száma a későbbiekben, de a terv az terv, tehát teljessel kell számolni.Ezért kell 12 cinkotának a 73-hoz.
én is emlékszem valami 12-re, meg is lepődtem, hogy csak 10-et találtam.
lehet, hogy a 12 tartalékkal értendő. (ezért kell vigyázni az olyan kérdésekkel, hogy "hány kocsi kell a vonalra", mert kétféleképpen érthető: mennyi kell a menetrendhez (tehát maximálisan), illetve mennyi kocsija van a vonalnak.)
persze, csak én ezt az alaphelyzetet furcsállom kissé. szóval én abból indultam volna ki, hoyg volt egy terv dél-pestre (mindjárt írom), meg hogy cinkotán töltsük föl a 73-ast.
szerintem ebből kellett volna kiindulni, aztán megnézni, hogy mi merre hány méter. (persze mindenkinek maga felé hajlik, ugye......)
dél-pesten egyébként elvileg a 85-ös teljes lesz, ezen kívül (nem írtam én ezt még ide?)
23-as: 3 kocsi
54-es: 3 kocsi
38a-138: 1-1 (összesen 2) kocsi
51-151: 6 kocsi
ez (volt) a terv.
na ez (+85, +reptér) az, amit 29-cel nem lehet megcsinálni, tehát innen szerintem húztak valamit. (a 23-asra tippelek, mert arról hallottam, hogy "több helyen problémás", annek ellenére, hogy ment már rajta volvó utasokkal.)
a 85-ösnek elvileg mennie kell, mert az ottaniak már levizsgáztak volvóra.
Mondjuk sokkal több nem is maradna, ha feltöltjük a 73-ast, meg az óbudai 60-ast, meg a reptérbuszt még most tavasszal. Ez már kb 24 kocsi. Akkor még nem volt meg a M2 pótlás nyáron, ami tuti VOLVO kb 40 kocsi, de inkább több. Tehát ha az 50-et mínuszoljuk ezekkel.... akkor kijön a reális szám dél-pest felé. Szerintem a reptérbuszon kívül nem lesz más vonal cserélve teljesen, csak részlegesen. az is kettő, max három lehet. Nyilván lakótelepek és átkötő vonalak és nagy forgalmú vonalak jöhetnek szóba.
a pótlással kapcsolatban én mást hallottam, de az még nagyon távol van.
és ugyebár nemcsak metrópótlás lesz, hanem körút és hév is. (de szertinem egyik se volvóval.)
hát ezzel a 29-cel mindenesetre érdekesen lesz megcsinálva az, amit elterveztek. szerintem az lesz, amire gondoltam, hogy a 23-as ugrik, és még az is lehet, hogy nem csak az.
hozzáteszem, érdekes az egész hozzáállás, na mindegy!
29-nek is örülök. (csak ennél kevesebb már lehetőleg ne legyen............)
Ő neki lesz igaza a leosztást illetően, mivel a számításaim szerinti kocsielosztás miatt is több kell budára, mint én írtam. Gondoljak csak a 60-as teljes cseréje legalább 4 plusz kocsit vesz fel. Mondom legalább és akkor még nem néztük a kelenföldi vonalakat, amik változnak, bocs. Szerintem ami biztos, hogy 8 Dél-pest április-március 1. Reptérbusz. Aztán a többi meg vagy nakkor, vagy m2 pótló után összel, mert ugye arra is kell kocsi nyárra és ezt ne felejtsük el. Most persze a hétköznapról beszélek.
Tudja-e valaki, hogy a III. széria is a hagyományos bolygóajtókkal érkezik-e? A szegedieken lengő-tolóajtót láttam, és hihetetlenül tetszett! Jó lenne Bp-re is!
Én viszont nem a topicból informálódtam, amikor írtam az infot. Meglátjuk kinek van jó sejtése. Persze mondtam, hogy akkori legutolsó infó. tehát változhat.