Keresés

Szia sunsetcocktail!!

Ha ez a vers a Te költeményed, akkor gratulálok, mert nagyon jó!:-))

Túl a homályon…

Tudom, hogy tűnt álmok repítenek
éjjel tengered felé,
hogy hamut szór körém
a fáradt dalt búgó szél,
hogy hervadó fények, alvó virágok
űzik kószáló vágyamat.
A nap halvány korongja
épp csak sejthető
a köd mögött, hihetetlen,
hogy néha izzik és lángol.
Felhők ereszkednek hozzám,
simogató párába burkolnak,
hiába nézem a jövőt, csak
tegnapomat látom…
Látlak, s magamat benned,
szempillád rám csukódott,
kezed eleresztett.
Tenyeremben megbúvó csókok
nyomán apró szikrák pattannak
szerteszét.
Ragyog a köd vöröslő pirkadással,
hárfadal, fuvolasóhaj lendít
túl a homályon.
gyv

Gratulálok hozzá! (Én már régen nem számolom...)

Ez volt az ÖTVENEDIK versem!!! : D

Legalábbis azok közül, amik be is vannak gépelve... : )

Talán Te...

Még ne ismersz engem,
Ahogyan én sem Téged
De talán egyszer értem leszel,
Ahogyan én leszek érted.

Talán egyszer majd csak rád gondolok,
Talán csak rólad szólnak majd a dalok,
Talán arcodra tekintvén megnyugodhatok,
S szemeidbe nézvén majd lángra lobbanok.

Egyszer...
Talán...
Talán Te...

De még nem.
Még csak az arcodat nézem
Még csak a mozdulatod babonáz
És ahogy odalépsz hozzám
A hangom is elcsuklik.

Köszönöm.:)

Hűűű, ez nagyon teccik! : )

:O)
én is köszönöm a sorokat.

Várok türelemmel
türelmetlenül,
remélek is mindig
reménytelenül,
élek, pedig tudom,
halandó vagyok,
izzó parazsak közt
mégis megfagyok.

Nosztalgia

Patak partján járok, kavicsokat nézek.
Mutatnám neked is, magamhoz idézlek.
Hangod hiányzik, de emléked itt van,
válaszolok neked gondolataimban.
Látom szemeddel a születő virágot,
s nem osztom meg veled a való világot.
Néma kérdésedre magamban felelek,
s érzem, eljut mégis hozzád a felelet.
Ugyanaz a felhő vonul el feletted,
ugyanaz a holdfény vigyáz rám helyetted.
Veled és nélküled ébredek naponta,
s patakunk vize már messzefolyt azóta.
Száraz ágaival integet már a szél.
Sajnálja, hogy tőlem örökre elmentél.

Versem talán csak szálló gondolat
A reménytelenül remélő utolsó fohásza,
Céltalan bolyongó szellem-alak,
Egy vak ember lázas látomása.

Sziklaszirtről mélybe kiáltott fohász,
Talán csak annak csengő visszhangja,
Születő oázis első vízcseppje,
Vagy talán csak magányos fa magányos árnya.

De ha Te megérted, és fontosnak érzed,
És épít köztünk láthatatlan hidakat,
Boldogságom hirtelen mérhetetlen lesz,
S csak köszönni tudom, Hópihe, a dícsérő szavakat!

: )

szinte érezni a hiányt ahogy elviszel mindent.
az ötleteken is elolvastam a verseid)))
nem tudok szakszerü elemzöen hozzászolni,csak igy egyszerüen :szépek
.ez a 287.hozzászolás engem nagyon megragadott.
mire a végére értem majdnem hullottak a könnyeim..

ez engem is elbüvölt....

Jajdeédesvagy!:-)

Emlékek...
(Csak egy lépés...)

Azt a lépést soha nem tetted meg,
azóta csak felhők mögött látlak…
S ködvilágom holnapjain újra
bizonytalan lépéseid várnak…

butaságom
újabb ráncot simít
fáradt mosolyom mögé,
de szemed
szelíd szerelemmel
még mindig rám ragyog

;-)

Ezt nézzétek meg, érdemes:

otletek.ini.hu

Gabe

Halál

Szemeidbe nézek mélyen,
Mint nyitott könyvet, úgy olvasom,
S hogy ereimből fogy a vérem,
Tekintetedre szomjazom.

Pusztuló testtel, pusztuló tudattal
Még a könnyeidet nézem
Míg kezemet szorító kezeddel
Húznád vissza eltűnő énem.

A szemeimre ülő homály
Arcodat is elveszi tőlem,
S már a hangok is távolodnak,
Ahogy az élet távozik belőlem,

De még egy utolsó erővel
A kapuból visszalépek,
Hogy elmondjam, sajnálom,
S hogy utoljára mondjam: szeretlek!

Gabe

Hajnal az Oxford Streeten

Régi dicsőség árnyán ébred a szélteli hajnal
Rádtör a napfény; szélvédőd üvegén falevél vár
Lenn az ülésen kávé hűl a papírpoharakban
Azt hiszem, ennél jobban semmi sem illene hozzád.

Ébred a város. Csendes szvingzene csandül a rádión,
Fák sora mentén, messzebb, már a rigó dala rebben.
Hajnal az Oxford Streeten... Túlvagy a tegnapi vágyon
Fegyveracél csillog kékesfeketén az övedben.

Hiány

Ahogy a csend megalvad
és minden elhallgat:
csak rólad beszélnek,
de keveset érnek
a romok nélküled.
Bús, konok szédület.

ÁÁÁÁÁ!!! Elrontotam!!!
Második versszak helyesen:

Álmomban egy hegyen álltam,
Körülöttem izzottak a sziklák,
Hallottam alant égő faluból
Ember, s állat sikoltását

Bocs mindenkinek!

Gabe

Íme még egy, ez ma reggel született, remélem nem túl szörnyű, mindenesetre vizuális típusoknak nagyon ajánlom...

Feltámadás

Lázas álmot láttam az éjjel
Hideg verítékben úsztam
Szörnyűségben zuhant az énem,
S félve magam összehúztam

Álmomban egy hegyen álltam,
Hallottam alant égő faluból
Körülöttem izzottak a sziklák,
Ember, s állat sikoltását

Égett bűz facsarta orrom,
Szenes dögökből a mezőn
A légtérből sivítva szökött a levegő,
A völgyben füst gomolygott mérgezőn.

Láttam a lángokban álló Holdat,
Mint tűzgolyóként zuhant a Földre,
S láttam, hogy a megrepedt kéregből
Láva ömlik egy erdőre.

A messzi város tornyai közt
A Nap kelt föl véresen
Halálos tüzétől ledőltek a falak,
S nyüszített bennem a félelem.

Lángtengerré vált a láthatár,
S egyetlen hullámmá hirtelen,
Majd messzi dübörgéssel megindult,
S én döbbenten, rettegve néztem.

Néztem, ahogy felcsap az égre,
A véres felhőket elemésztve,
S én, az utolsó élő,
Sírva borultam térdre.

Álmomból zokogva keltem
Vér fröccsent meghasadt szívemben,
Millió élet zokogott bennem,
S láztól izzott szenvedő testem.

Majd valahogy mellettem teremtél
Jöttél, szorosan átöleltél,
S karjaid közt már felébredtem,
Zsibbadó énnel magamra leltem.

S Te még mindig szorosan fogtál,
Szerelmes hanggal megnyugtattál,
Lázálmomtól megfosztottál,
S akkor új életet adtál.

Könnyeimet letörölted,
Lázamat csókkal mérted,
Gyógyír volt a közelséged,
S én újra éltem… érted.

Gabe

Íme újra itt vagyok, s rögtön tovább is rohanok. De mielőtt elmennék, még egy nyomot itthagyok...

HA ELMEGYEK INNEN

Ha elmegyek innen, elviszlek téged.
Elviszem azt a szép emléket,
A csillagok fényét, a Hold ragyogását,
Ott fenn, a hegyen, azt a gyönyörű képet.

Elviszem azt a mohaágyat,
Elviszem majd a hűs sziklákat,
Az őzike léptét, az ős hegyek bércét,
A ködben gomolygó bölcs öreg fákat.

Ha elmegyek innen, elviszem őt is,
A tücsköktől zengő völgyteknőt is,
A lepkék táncát, a denevér röptét,
A harmat illatú lágy szellőt is.

Elviszem majd az alvó méhet,
Az élettel teli madárfészket,
A Föld békéjét, az ég szabadságát,
S ha elmegyek innen, elviszlek téged.

Rég voltam köztetek, de nagyon jó újra itt lenni!

Gabe

Tüdőmet marja a dohány,
A szívem az irdatlan magány,
És csak Neked mondhatom el:
Nincsen élet, mit élni kell.

Kezed nekem a közönyt osztja,
Lelkemet az üresség fosztja,
És csak Neked mondhatom el,
Mit nekem Isten felel.

Szürke az Éden, halott a Város,
Az egész Teremtés kezdettől homályos,
És csak Neked mondhatom el,
Mi bensőmben ég, s mindig tüzel.

És hazug a legnagyobb Hatalom,
Mert nincsen, mit hírdet: az irgalom,
És csak Neked mondhatom el:
Fel csak a Halál emel.

El kéne ölni a zavaró vágyakat,
Messzire űzni a fakó árnyakat,
És csak Neked mondhatom el,
Hiába szeretlek szerelemmel.

S mégis áthat a csalfa remény,
Édes pengéje jeges és kemény,
És csak Neked mondhatom el:
Élnem csak Miattad KELL.

"Kételkedj, vajon a csillagok tüzesek-e ;
Kételkedj, vajon a Nap mozog-e;
Kételkedj, vajon az igazság hazudik-e, csak abban Ne kételkedj, hogy Szeretlek..."

William Shakespeare

, én kaptam még anno szerelmetes páromhölgytől valabeszépis...

H ófekete tél-varázsban
O lvadt elém arcod
R ajta hunyorgó fénye
V égtelen csillagoknak
Á tlépve dermedt némaságát
T avasz született megint
H irdetve csodáját
E ső-remegésnek s a
R ideg kövekben könnyező emlékek
I dézték látomásom
K örbe forogva, mértani
A lakzatokba fonódva...