Hogy szétfolynak a betűk olvasás közben - és ennek semmi köze nincs az út minőségéhez, mert az Árpád fejedelem útján is remeg - míg az Ikarusok, minde hibájukkal, nem remegnek, csak lengenek, ami lehetővé teszi az olvasást. Ez, figyelembe véve, hogy kb. 50 percet buszozom csak az egyetemre, másik ötvenet vissza egy nap, ne elhanyagolható dolog.
Sziasztok! Jól olvasom, hogy az új széria Dél-Pestre kerül nagy részben? Jó volna, mert a házunk alatt megy el az 51-es, 151-es., és hajnalban eléggé zavaró ennek a tanknak a hangja....
Eddig nyolc van pesten, de a szállítás folyamatos a gyártás ütemével.
A forgalomba állásuk , mint mindig várhatóan valamilyen nemzeti, vagy budapesti ünnephez köthető. de nem teljesen, mivel idén is pótolunk metrót oda pedig kell a kocsi. tehát sanszos egy reptérbusz csere tavasszal, majd augusztus vége szeptember elején a kijelölt vonalak cseréje jön. Az első kocsik szűk hónap után szoktak állományba kerülni. Óbudán tavaly márc 18-án hoztuk el az első darabokat, de csak április 1-vel indultunk meg a 86-ON. A 106 viszont csak az M2 pótló után kapott kocsit, a 60-al együtt. Kb ez várható most is.
Akkor a kép....Na az egyenlőre nem megy nekem most valamiért.
Viszont ma megérkeztek a III. sorozatú VOLVO 7700-as kocsik a Bkv részére. Sok változás azért nincs de ha érdekel titeket akkor írok ide kérdésre.
biztos, hogy vigyázni fognak rá. egyrészt mert ugye ismerik már a pályát (amúgy is 435-össel járták, na az se arról híres, hogy jól bírja az úthibákat), másrészt meg az ember talán csak megbecsüli, ha (bármilyen típusú) új gépet raknak alá... (arról már nem is beszélve, hogy új kocsit összetörni semmi jót nem jelent....)
a gyömrői valóban nem a legjobb, előbb-utóbb meg kell hogy csinálják....
szívem szerint egyébként a reptér-buszt a gyorsforgalmin küldeném ferihegy1-ig, onnantól a mostani megállókkal.
a kökitől az 1-es terminálig meg kitalálnék valami épelméjű buszjáratot.
Remélem azon a kis részen, ahol még nem jó az út ott meg a vezérek fognak az e-gázon csökkenteni. Meglátod, úgy bírni fogják a forgalmat. Mondjuk a reptér és a gyömrői nem alegjobb pálya, de kint 1 után már sirály
különösen, hogy tényleg oltári mennyiségű utat felújítottak/~újítanak mostanában.
egyébként, ha végignézzük:
a reptér-buszon vannak olyan szakaszok, ahol nem túl jó, de semmi esetre se "kibírhatatlan". a legnagyobb része pedig jó vagy mefelelő minőségű.
a 85-ösön szerintem végig jó az út.
23-54: majdnem végig megfelelő minőségű. ahol nem, az az 54-esen az illatos út, a 23-ason erzsébet-központ környéke, de igazából nem vészes. (amúgy se biztos, hogy kap a 23-as...)
51-151: a csepeli szakaszán pár száz méter híján csak felújított részen megy. a többi olyan-amilyen, de megfelelő.
Igen a harmadik sorozat már a lentiek szerint van-lesz szerelve. Azt meg hogy csepelt és dél-pestet hogy fogják bírni, az egy másik dolog...... azért szerencsére szar utak mindenhol vannak, tehát mindegy hova vinnék Öket. / nem akarnám a csepeli, dél-pestieket leszólni / a puding próbája az evés.....
Mondjuk márciusig van idő utat javítani.