Sokat töprengtem, mi lesz a válogatás repertoárja. Arra gondoltam, hogy az improvizációra fognak építeni, de ezzel összhangban, nagyon ötletesen, a lírai dalokat emelték ki, szolíd dobkíséret mellett s nagyon szépen szólt a térben. Hihetetlen, hogy Tamás milyen leheletnyi vékony..., láthatatlan üvegszál hangokat... tud megszólaltatni, életre kelteni a hegedű lelkéből, olyan improvizációs játéktechnikával, hogy „könnyben áztam...” a koncert legnagyobb részén. Minez olyan „templom mélyén” átélt szentségben..., ami a húsvéti megtisztulás fölemelő-lelki szépségét olyan magasztossá teszi, s amiről olyan nehéz írni, s amit csak itt lehetett átélni, ebben a gyönyörű, történelmi múltat őrző Nagytemplomban, ahol a múlt szellemisége gigantikus erőt ad a jelenben történő megújulásra, megtisztulásra, a jövőre...
Mellettem egy fiatal fiú készségesen fogta a kezem a Kézfogás közben, s a végén, mikor azt megköszönve elbúcsúztunk egymástól, azt mondta, „feledhetetlen élmény” volt a koncert! Olyan jólesett, mert gyakran elfogultnak, ”fan”-nak neveznek..., no, igen..., de akkor sokan vagyunk..., mert tegnap zsúfolásig megtelt a debreceni Református Nagytemplom a hosszú sorban áradó..., ünnepi koncertre várakozó sokasággal. Köszönöm Debrecen, köszönöm Ghymes!
Megpróbálom az elhangzott dalokat csokorba szedni, abban a reményben, hogy segítetek a hiányosságot pótolni... - Tüzet viszek - Még - Ne nézz hátra - Engem ittatok - Álmodva - Akkor is’56 - Tánc a hóban - Ej de igen nagy kár - Daráló - Kézfogás
„Idén, a nemzeti ünnep alkalmából a Ghymes együttes március 14-én Csíkszeredában, március 15-én pedig Székelyudvarhelyen koncertezik. Ezt követően március 16-án a Magyarbikali Református Egyházközösség meghívására egy rendhagyó zeneórát tart a kalotaszegi gyerekeknek Szarka Gyula és Szarka Tamás.Erdélyből hazatérve a zenekar két újabb koncertre várja a kedves közönséget: március 17-én Gyulára az Erkel Ferenc Művelődési Központba este 7 órára, március 18-án pedig a Debreceni Nagytemplomba, szintén este 7-re.”
Fotó: Lőrincz Csaba
Udvarhely – KÖZÉLETI HÍRPORTÁLJA:
„FÁKLYÁS FELVONULÁS ÉS GHYMES KÉZFOGÁS
A március 15-ei székelyudvarhelyi ünnepség-sorozat méltó és magasztos záróakkordjának bizonyult a fáklyás felvonulás, majd az azt követő Ghymes-koncert. Noha nem olyan rég épült be az udvarhelyi ünnepbe a fáklyás felvonulás, már olyan, mintha hagyományos pillanata lenne a város március 15-éjének. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint a résztvevők száma: idén is tömeg gyűlt össze a művelődési ház előtt, hogy kezében fáklyával vonuljon a Márton Áron térig. Kicsiket és nagyokat egyaránt elvarázsolt az esti fénytenger, az utcán hömpölygő, majd a teret kivilágító fényáradat.Idén különös záróakkordra is gondolt a polgármesteri hivatal: a felvidéki Ghymes zenekart hívták el, hogy mutassa be Kézfogás című ünnepi koncertjét, így koronázva meg az udvarhelyi március 15-ei ünnepségsorozatot. Az 1984-től napjainkig játszó, és töretlen népszerűségnek örvendő zenekar sajátos, népzenei elemekre épülő zenei stílusa mélyről jön és erőt ad, mintha pontosan tudnák, honnan jöttünk, és hová tartunk. Szarka Tamás zenéje és irodalmi értékű szövegvilága Szarka Gyula népzenei alapú muzsikájával kiegészülve szülte és élteti a Ghymest, mely autentikus és egyben modern is – talán ez a sikerük titka. A Kézfogás című előadásuk pedig, mint ünnepi műsor alcíme is jelzi, találó választás volt az udvarhelyi ünnepség szervezői részéről, hisz illett a március 15-ei hangulatba méltó záróakkordnak bizonyult.”
Sokat gondolkodtam... mit írjak? írjak-e, leírjam-e?
Nagyon szép, megható írás. Köszönjük mi is! Jól érzékeltet egy világot, amit nem ismerünk, vagy nem nagyon ismerünk, nem ismerhetünk, csak ha valamelyest megismerjük, ha meg akarjuk ismerni, empátiát tanúsíthatunk.
Sándor tolmácsolásában egy új megvilágítás, élmény ér el hozzánk, megnyílik előttünk ez a másik világ.
Örülök, hogy ennek a "véletlennek" vagy meglepetésnek köszönhetően Sándornak sikerült teljesebben, teljességében látnia-hallania az előadást! Érdekes,,, nekünk, ezt a videót látni, zavarba ejtő, hiszen a jelnyelvet mi nem értjük, olyan mintha idegen nyelven beszélnének hozzánk, vagy siketek lennénk. Valami hiányzik, ezáltal megtapasztalható a siketség.
Ami neki, nekik a teljesség, nekünk a töredékesség.
Nagyszerű, hogy ezt ezt a Teljességet sortársaival együtt átélhette!
Bár a Teljesség eléggé relatív,,, siketnél, nem siketnél tudjuk, előny a többszöri megnézés. ;) :)
Szeretetben, empátiában ajánlom olvasásra az alábbi sorokat, Egy művészetet, irodalmat, zenét, színházat... Szarka Tamás-Szarka Gyula alkotásait kedvelő és tisztelő, Ghymes együttest szerető siket író tollából:
A TELJESSÉG FÉNYÉBEN...
A Nemzeti Színház, Szarka Tamás-Bozsik Yvette - Éden földön(Hanyi Istók legendája)c. zenés fantasy előadását tegnap negyedszer nézhettem meg, amit számomra óriási öröm és meglepetésként, Bödök Ilona jelnyelvi tolmács közvetítésével adtak elő.Előre vetítem, tisztába vagyok vele, nem csak rám, minden nézőre, s minden egyes alkalommal más-más hatással van az alkotás. Különböző dimenzióból, változó szemszögből néztem a színjátékot. Először a mű felépítése izgatott, úgyis, mint a Tamás által megírt mű és ennek rendezői kivitelezése, szereplők játéka. Tisztelem a Kossuth-díjas költőt-zeneszerzőt, kedvelem az alkotásait, így érthető, miért izgatott ez a munkája, milyen történetszálakkal, zenével alkotta meg Hany Istók legendáját. Sok múlik a színpadra állításon, izgatott Bozsik Yvette dekorációs, rendezői elképzelése, kivitelezése.Második alkalommal, az ismételten megnézett előadáson tudatosan figyeltem a hangeffektusokra, – miközben a hangok valóságos hallása nélkül, a testek által közvetített, homályosan érzékelhető rezonancia segítségével érzékelem az adott ülőhelyem vezette rezgéseket, annak változó erejéből következtettem a zörejekre, hanghatásokra. Sokat segített a színészek testjátéka, mimikája. A két előadásból már tisztább kép alakult ki bennem, így a harmadik előadást összetettebb tudással, mondhatom úgy, felszabadultan néztem, hiszen már feldolgoztam magamban, amit összességében tapasztaltam . Tudtam, itt a határ, – a hangzás, zenei, szöveg és beszéd élmény tág világa bezárult előttem, ezen túl..., már csak a látvány esztétikájában gyönyörködhetek. A tegnapi előadásra várva feltűnt, hogy a nézőtéren több sorstársammal találkoztam, ez igazán ritkaság számba megy színjáték előadáson. Az igazi meglepetés ezt követően, a jelnyelvi tolmács megjelenésével közvetített előadás élménye volt, mely a teljesség varázslatos erejével hatott rám. Bár a színtéren történő események követéséhez jelentős figyelemmegosztásra van szükség, Nekünk, siketeknek ez erősségünk, s az előzmények ismeretében ez nem jelentett gondot. Hatalmas élmény volt a jelnyelvi tolmács pontos, művészi tolmácsolása! Nagyon tetszett a zenei futamok érzékeltetése, a testjáték, az arcmimika, a beszédszőveg szemmel követhetősége..., képzeletet mozgató, érzékletes, számomra új jelek, mely kreatívságban játékos, kifejező, érzelmeket keltő. A jelelésben, olyan fontos apróságokkal egészítette ki eddigi élménytudatom, amitől még a forgatókönyv olvasása is igen távol esik! Ez valódi tolmácsolás, művészi fokon, anyanyelvi szinten érinti az embert! Leírhatatlan teljesség-élmény!!
Csak 40 percet játszottak,mert a rendezők ezt kérték,kellett a hősugárzó a színpadra,mert azért hideg volt,nekem meg a végén nagyon jól esett megölelni egy kályhát! :)
Lilla! szuper,hogy ezt találtad!
Van a darabban az a dal,amit a templomban énekel Istók,a Repülés!
Ezt nem" mentette el" magának valaki?
Azt mondta Tamás,hogy ki fogja adni az egészet márciusban! ....de azt nem mondta,hogy melyik évben!?
ÉDEN FÖLDÖN – Nemzeti Színház – Zeneszerző: Szarka Tamás – Koreográfus, rendező: Bozsik Yvette
„Léon Werth-nek
Kérem a gyerekeket, ne haragudjanak, amiért ezt... egy fölnőttnek ajánlom. Komoly mentségem van rá: ez a fölnőtt széles e világon a legjobb barátom. De van egy másik mentségem is: ez a fölnőtt mindent meg tud érteni, még a gyerekeknek szóló...t is. Harmadik mentségem pedig a következő: ez a fölnőtt Franciaországban él, s ott éhezik és fázik. Nagy szüksége van vigasztalásra. Ha pedig ez a sok mentség nem elegendő, akkor annak a gyereknek ajánlom..., aki valaha ez a fölnőtt volt. Mert előbb minden fölnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.)
Ajánlásomat tehát kijavítom, ilyesformán:
Léon Werth-nek, amikor még kisfiú volt.”
Antoine de Saint-Exupéry
KONKLÚZIÓM:
„A jövő soha nem más, mint rendrakásra váró jelen. Nem előre kell látnod, hanem el kell szenvedned.”
KRITIKA - ÉDEN FÖLDÖN – Nemzeti Színház - 2016. február 09. - Piros Csilla
A Nemzeti Színház zenés fantasy-je olyan nevekhez fűződik, mint Szarka Tamás a Ghymes alapító tagja, és Bozsik Yvette, a Bozsik Yvette társulat koreográfusa, az előbbi a dalokért és a szövegért felelős, az utóbbi pedig rendezte és koreografálta a darabot. Mindkét név minőséget sugall, és előre megszavazott bizalommal ültem be az Éden földönre. A nyitány csodálatosan szép volt, egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ez az éden, még annak ellenére is, hogy picit steril volt, és a fehér szín dominált, de sokszor a mennyországot is ilyennek képzeljük. Az állatjelmezbe bújtatott emberek fantasztikusan voltak, csodálatosan és aprólékosan kidolgozottak. Tóth Auguszta kócsaga, Kó, kecses és légies, Trokán Anna sasmadara, Égia, állandóan figyelő és erőt sugárzó, Olt Tamás szőrmébe bújtatott farkasa, Burkus, bátor és védelmező, mindegyikük nagyon élethű volt. Berzsenyi Krisztina részletgazdag ruhái igényesek és ámulatba ejtőek voltak. A színpadkép összhangban volt a jelmezzel, közepén egy csodálatos fehér öreg fa, akár a tudás fájának is nevezhetjük, és a hófehér madárfészek, ami a ringó bölcsőt is jelképezheti, és mindezt körbevették, kiegészítették az organikus díszként is funkcionáló táncos lányok, mint hajladozó nádszálak. Cziegler Balázs kreativitása köszönt itt vissza. Szarka Tamást egy régi magyar legenda ihlette meg: Hany Istók egy lápos, mocsaras vidéken élő fiú, akit az állatok neveltek fel. Később elfogták és elvitték a közeli kastélyba, ahová soha nem tudott beilleszkedni, és számos szökési kísérlet után egy nap végleg eltűnt. Az elvadult fiú szerepében Berettyán Nándor egyetemi hallgatót láthattuk, aki mindvégig hozta a naiv és még mindig elveszett fiú szerepét, de igazán nagy tere nem volt a kibontakozásra, annak ellenére, hogy az övé volt a főszerep. A második rész díszlete gyökeres ellentéte az elsőnek, egy rideg cybervilágba kerültünk. Ebben a világban az volt ironikus, hogy bár itt emberek éltek, mégsem értettük a beszédüket, míg az állatokét tökéletesen. Nekem problémám volt ezzel a halandzsával, néha tudtam értelmezni szövegfoszlányokat, vagy a hangsúlyokból, vagy Istók válaszaiból következtettem, de mégis zavaró volt, hogy nem mindig értettem, viszont lehet, hogy a gyermeki agy kreatívabb (és ez főként őket célozta meg). Ez a világ egy görbe tükröt mutatott a mai felgyorsult, sokszor sekélyes társadalomnak, kifigurázva egy-egy emberi tulajdonságot. Az eltúlzott jelmezek is ezt erősítették, kidomborítva negatív tulajdonságaikat. De mivel ez mégiscsak egy gyerekeknek szánt előadás, így pár humorfaktort is csepegtettek bele. Pl. amikor Istókot iskolába viszik, akkor a nyúltagyú gyerekek egyszer csak teljes káoszba „rendeződnek”, és egy vicces dallal szórakoztatják a közönséget egy jópofa, szó szerint kockafejű professzorral (Vati Tamás) megspékelve. Természetesen a szerelem sem maradhatott ki, így Istók a vicces várkapitány (Schnell Ádám) szépséges lányába (Tompos Kátya) bódult bele, akit állandóan két „picike plázacikornya” kísért, és a legváratlanabb pillanatban lőttek el egy-egy látványos szelfit. A szerelem viszonzásra talált, ám mégsem teljesülhetett be, mert az apa másnak szánta egy szem kislányát. Megtartották a lakodalmat is, ahol Istóknak lehetősége lett volna megszöktetni a menyasszonyt, de ő mégis egyedül ment el, méghozzá vissza oda, ahová tartozott, és ahol felnőtt, a mocsaras lápba. Ők sem lehetnek együtt, ahogy a civilizáció és a természet is mindig viaskodik egymással, nem férnek meg egymás mellett. Az ember nem figyel eléggé nem csak a természetre, hanem a közvetlen közeli környezetére sem. Összességében nekem nem állt össze egy teljes végiggondolt történetté, így nekem a konklúzió is hiányzott, de maga a látvány, a tánc (Bozsik Yvette Társulat) és a csodálatos zene mindezt kárpótolták. Tompos Kátya csodálatos hangja most is egy másik világba röpített, ahogy a Szarka Tamás által komponált Ha szeret, ha nem szeret c. dal is, ami visszatérő motívumként vonult végig a darabon, és teljesen a szívembe lopta magát. Jó érzéssel jöttem el, és azt hiszem egy előadás lényege az, hogy valamit adjon, ne engedjen el érintetlenül. Ez megtörtént.
*
Bozsik Yvette Társulat: Fülöp Tímea, Gulyás Anna, Hasznos Dóra, Samantha Kettle, Krausz Alíz, Rózsahegyi Orsolya, Stohl Luca, Somorjai Judit, Farkas Dóra/Vetési Adrienn, Feledi János, Gombai Szabolcs, Hámor József, Kalmár Attila, Krizsán Dániel, Székely Szilveszter, Vida Gábor, Vislóczki Szabolcs, Zambrzyczki Ádám
Fotók: Nemzeti Színház (a szünetben ezeket a kártyákat kellett a gyerekeknek összegyűjteniük különböző helyekről, és csak halkan jegyzem meg, hogy egy pillanatra én is annak éreztem magam - ez nagyon ötletes volt)
Szarka Tamást, a Ghymes Együttes alapítóját, Kossuth-díjas zenészt a Szövetség a Közös Célokért Társulás nevében Pogány Erzsébet javasolta a Magyar Kultúra Lovagja címre.
A Galánta melletti Királyréven született költő-zeneszerző Szarka Tamás „a magyar folklór és a kortárs zenekultúra fejlesztéséért", a Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának, a lovagi testület döntésének köszönhetően huszadmagával együtt vehette át a kitüntetést január 22-én, a budapesti Stefánia Palotában, ahol interjúnk is készült.
- Akinek a magyar népzenét sikerült világzenévé emelnie, befutott művésznek számít, aki Kemény Zsigmond-díjat, Magyar Örökség-díjat és Kossuth Díjat is kapott már, annak mit jelenthet a Magyar Kultúra Lovagjává válni?
- A Kossuth-díjat és ezt a mostani díjat is úgy veszem, hogy nemcsak azért kaptam, amit eddig letettem az asztalra, hanem azért is, amit ezután fogok, mert ennek a díjnak is felelősséggel tartozom.
- Ami azért érdekes megközelítés, mert díjat a teljesítményért, vagyis azért kap valaki, amit már letett az asztalra. A Szarka Tamásé azért egy másfajta filozófiai megközelítés...
- Ezzel akarom kifejezni azt, hogy nem változtatok azon az úton, amin jártam és lelassulni sem fogok. Ugyanebben a tempóban haladok tovább.
- Mennyire volt ez a fajta a díjátadás más, mint az összes többi? Mint azok a díjak, amelyeket Szarka Tamás eddig kapott?
- Minden díjátadás egyedi és különleges. De nem minden díjátadón van ott a korona vagy annak a másolata! Nekem volt szerencsém olyan díjátadón is részt venni, ahol a korona eredetije volt ott és most az a szerencse ért, hogy a korona másolata volt itt, ami nagyon Kárpát-medencei és összmagyar! Nekem, aki „halmozottan vidéki vagyok", hiszen nemhogy budapesti nem vagyok, hanem még csak nem is Magyarországon lakom, ez egészen mást jelent, mint annak, aki Magyarországon született. Azt szoktam mondani, hogy egy északi vagy legészakibb magyarnak, különösen vonzó volt, hogy állandóan és folyamatosan az egész Kárpát-medencéről beszéltek és a mai per pillanat határokról nem volt szó!
- Művészetének milyen fázisában tart most a Ghymes Együttes? Mire számíthatunk?
- Háromezer koncerten vagyok túl – amiben benne vannak a Ghymes Együttessel tartott fellépéseink is. Továbbra is koncertezünk és lemezeket fogunk kiadni! A színházzal továbbra is játszom, és a színház is játszik velem. Nem biztos, hogy lesz annyi időm, hogy az összes tervemet mind megvalósítsam. Azt szeretném csinálni a Ghymes Együttessel is, amit eddig. Mert az a szerencsém, hogy azt csinálom, amit szeretek. Ráadásul a nap 24 órájában, mert az ember még elalvás után is foglalkozik bizony a versekkel és a zenével.
- Nagyon érdekes volt, amit Szarka Tamástól a magyar nyelvről olvashattunk. Mennyiben más a magyar nyelv fontossága a Felvidéken, Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján vagy a Délvidéken?
- Többféle szempontból vizsgálható ez a kérdés. Ha a többséget veszem, ami Szlovákiában a szlovákság, az ő szempontjukból hihetetlenül csodálatos kincs, hogy ebben az országban félmillióan még mindig ezen az extra különleges, ősrégi nyelven, vagyis magyarul beszélnek! Főként fent, nálunk vidéken, a Mátyusföldön és a Csallóközben, de Erdélyben vagy a csángók közt is biztos, hogy a mai napig laknak még idősebb emberek, akik azzal a kőkemény magyarsággal és hangsúllyal beszélnek, hogy még akár Árpád apánk is megértené! A szlovákság szempontjából azért is érték, hogy nem homogén az ország, merthogy tudjuk azt, hogy Amerikában az indiánok nem fizetnek adót. Méghozzá azért nem, mert az amerikaiak folyamatosan a lelkiismeretüket nyugtatják, hogy annyi tíz és százezer indián kiirtása után maradt a kirakatban pár ezer vagy tízezer, akit közülük mutogathatnak, akitől bocsánatot kérhetnek. Akikre most már büszkék, sőt, már szinte szeretik az indiánokat az amerikaiak. De csak azért, mert már jó kevesen vannak, mert már nem kell visszaadni az országot nekik, hiszen kevesen lettek. Én szeretnék jó sokáig és remélem az unokáim is sok adót fognak fizetni Szlovákiában.
- A magyar zenei nyelv ápolásával és továbbfejlesztésével a Ghymes Együttesnek nemcsak a magyar nemzet, hanem Szlovákia hírnevét is sikerült öregbítenie. Amikor a kultúra erejével járulnak hozzá egy-egy tágabb közösség befolyásának a növeléséhez, ezt az angolszász világban „soft power"nak, lágy hatalomnak nevezik. Azt hiszem Szarka Tamáséknak a Ghymes Együttessel hatásosan sikerült közreműködniük abban, hogy a magyar soft power erősebb legyen. Számíthatunk valamilyen meglepetésre hamarosan a tarsolyukból?
- Addig maradhat meglepetés, amíg nem mondom el. Annyit viszont elárulok, hogy a zenével a kapcsolatom soha, egy pillanatra sem volt tudatos, kivéve, a gyerekanyagot, mert az más. A gyerekeket ugyanis ha nem állítjuk két lábra, nem tanítjuk meg rá, nem fog járni soha. Ugyanígy a zenére is nevelni kell! De ezen kívül nálam minden ösztönös volt. Úgy hozta az élet, hogy Királyrévben, egy kis színmagyar faluban nőttem fel. Ott én ösztönszerűen kaptam a zenét, a népzenét például még funkciójában láttam sátoros ünnepeken, a temetéseken, sorba, így vált a véremmé! Vagyis ez soha nem volt tudatos és nem is szerettem volna, hogy azzá váljon. Az, hogy aztán megjelent a látóhatárunkon az erdélyi vonós zene, ami valami teljesen extra világunikum, engem, mint vonóst nagyon eltalált, ez sem volt tudatos – ösztönösen jött!
Ez csúcs, ez még engem is meglepett. ( No nem az, hogy 12 éven felülieknek való, de esküszöm nagykorú felügyeletével tekintettem meg...), hanem az, milyen régi felvétel! Soha nem láttam még. Köszi, nagy találat.
Amikor ez a felvétel készült pont 20 éves voltam, de még nem ismertem a Ghymest. Pedig sokszor néztem vasárnap délelőttönként a Juhász Előd vezette Zenebutik adásait.
Hátha nektek is oly nagy meglepetést okoz ez a felvétel, mint nekem. Egy kedves ismerősöm hívta fel rá a figyelmem, minthogy nálunk nincs M3.
Pedig a Zene-butik, a Ze-ne-butik micsoda szuper egy műsor volt a vasárnapi ebéd előtt! Juhász Előd rulez! :)
Harmadjára csak rájöttem, hogyan is kell pontosan 😄😄
Fotó:Molnár Péter
