Szerintem két külön dologról beszélünk. Az egoista - ha depressziós akkor nem biztos, hogy egoista marad, lehet, hogy védtelenné válik és befogadó lesz. Nem biztos, nem vagyok orvos. Én arról beszéltem, hogy akiben él a szeretnivágyás - csak egyedül van és bezárkózik a lelkébe - annak segitség lehet egy kutya vagy egyéb szeretni való állat, mely oldja a magányosságát és kinyitja az érzéseit.
Magam is voltam depressziós kb. 20 évvel ezelőtt és akkor sem zárkóztam be magamba, mert én elég közvetlen és nyitott vagyok igy is + úgy is az maradtam:-)))
Akkor is volt kutyánk, de az a lányom kutyája volt, és az egészen más dolog, mintha saját kutyája - azaz saját maga választotta - állata, kutyája van. Nekem Berry az első, saját magam választotta kutyám:-))) Ezért a szerelem és a különös kötődés. Bár világ életemben volt kutyánk, mig gyermek voltam, az apukám választott kutyát, olyat, amilyet ő szeretett - én pedig elfogadtam. Aztán gyermekem lett és az ő választását fogadtam el 3x is, mert a 30 év alatt 3 kutyája is volt. Most 54 évesen talátunk Berryvel egymásra 3 évvel ezelőtt, s ez az érzés egy teljesen más érzés, mint a többi volt, s bár minden állatot szeretek, Ő az egyedüli a számomra, aki társam és egy csodálatos fúzióban élünk együtt a
"szerelem első látásra" állapot után:-)))
Ez tükröződik a képeken és olyan szinten egy hullámhosszon vagyunk, hogy keveseknek adatik ez meg.
S lehet, hogy nekem is csak egyszer fog az életben megadatni - most!!
Olyan létezik, hogy valaki nem tudja, hogy van benne szeretet. Az olyannak sokszor elég egy állat pillantása, egy váratlan szitu - és kinyílik a lelke. Ezért is lehet, hogy vannak helyek, ahol börtönökben, veszélyes és problémás bűnözőkkel tartatnak/képeznek kutyákat.
De akiben nincs meg a képesség, annak önmagában az állat jelenléte nem fogja létrehozni.
Aki önző és nem okoz örömet számára, hogy másról gondoskodhat, annak nem jelent társat a kutya (vagy más állat) és nem fogja oldani az esetleges depijét.
Szerintem kell egy olyan alapállás, hogy szeressen valaki másnak jót tenni, hogy öröme legyen számára másnak az öröme. Akiben ez nincs, azon az állat jelenléte sem segít.
Az nem fogja megérteni, hogy hogy lehet szeretni és áldozni rá anyagiakat, időt, energiát, érzelmet, miközben gyakorlati hasznot nem hoz. Az csak a velejáró nehézségeket látja, mint kutyaszőr, meg szag, meg takarítás, stb.
Aki tud szeretni, az tudja igazán értékelni az állat szeretetét és ragaszkodását.
Egyet értek, én is ezt mondom mindig! Szuper hogy te is így gondolod. De ha nem a kutyapárti akkor lehet más állata is csak legyen kit szeretni és viszont, meg gondoskodni róla.
Tudod sokat vagyok egyedül amióta a gyereke elköltöztek, apa meg sokat van az anyósomnál, meg dolgozik máshol is, igy csak ketten maradtunk Berryvel. Sokat vagyunk együtt, ha nem lenne, már meghülyültem volna a magánytól.....
Sok depressziós embernek ajánlanám a kutyát - terápiának. Biztosan kigyógyulnának a depiből, ha lenne egy ilyen társuk.....
Köszönöm,imádom a kis nyelvnyújtogatóst,a többit is,de ő a legokosabb mind közül a két másik tacsit tulképpen ő nevelte fel,pótmami volt,még azt is hagyta,hogy szopizzák a nem létező tejcsit...elsőre elfogadta mindkettőt:-)A tacsik a gyengéim...:-)
remélem nem gond, hogy beugrok egy kicsit, rendszeresen olvasom a topicot amúgy és secperc Berryje nagy kedvencem és most is megnéztem a képválogatását de már régebbről is emlékeztem Berry kicsaravarodott alvóspózára. nos a legkisebb családtagunk előszeretettel alszik szintén fura pózban, sosem fogom megérteni, hogy miért is kényelmes neki, de ő így alszik elég sokszor, jóízűen beledől, tehát neki nyílván tökéletes:-))
Tüneményes képek!!! Gyönyörű szinei vannak Berrynek és szépek a zászlói. Az is látszik rajta, hogy nagyon szeret titeket. Csupa öröm a pofija. Jó ilyen képeket látni.:-))
Hát a harmadik kép az valami csúcs,tényleg érdekesen feküdt:-))Iszonyú szép kutyus, csodaszép színű a szőre,rá nem lehet azt mondani,hogy nagy maci,inkább olyan oroszlános...:-))))
Áááá,szerintem én meg se érem,hogy nyugdíjas legyek...:-(39 éves leszek,és elkövettem az a "főbenjáró bűnt",hogy szültem 10 éve egy imádnivaló fiúkát ,azóta nem tudtam visszamenni dolgozni,mindenütt van valami kifogás,mostmár az,hogy túl sokat hagytam ki...
Na de vissza a kutyikhoz,Ribizli is tündérke,és a neve...?!:-)))Mindegyik egy külön egyéniség,a mieink olyan egygazdis tacsik,haramiák nagyon,rajtunk kívül senkit se fogadnak el,egyedül a szomszédasszonyt,aki eteti őket,ha el kell mennünk valamerre,de persze ő se simogathat....:-)))
Pont az előbb írtam, hogy Alexa nem szeret a lakásban lenni. Most rámcáfolt...
A múltkori nagy melegben végül mégiscsak sikerült becsalni őt is a hűvösebb szobába. Letettem a földre a kedvenc takaróját, erre amikor bejött, egy elegáns mozdulattal fellépett Spagi kempingágyára, elhelyezkedett rajta és széles vigyorra fakadt. Spagi előbb döbbenten nézte, majd megpróbált valamennyit visszaszerezni az ágyából, de becsületére legyen mondva, nem lökte le Alexát.
Én nem is mertem volna utasítani őt, hogy menjen fel az ágyra, hisz az ajtó előtti két lépcsőt is sokszor nehezen mássza meg. Ha nem tudnám, hogy a 17. évét tapossa, azt hinném csak szimulál:-))))
Mi van a kiskutyával? Azt írtad beszámolsz róla, mit mondott a másik orvos.
Nálunk nagyon nehezen viselik a lányok a meleget. Hiába van kint nekik a medence, nem mennek bele, csak ha én betessékelem őket. Egyébként csak inni járnak oda, abból a melegtől kissé poshadó vízből, amikor bent folyton cserélem nekik a friss vizet. Az nem jó. Vajon miért?
Tegnap meg Alexa délben kifeküdt a napra. A kaukázusi bundájában. Még jó, hogy észrevettem, mielőtt hőgutát kapott. Úgy látszik, náluk is valami ilyesfajta szenilitással jár az öregség. Úgy kell figyelni rájuk, mint egy kisgyerekre:-))
Spagival nincs gond. Elfekszik a szobában a kempingágyon, enni bármely hőgutában tud, nem zavarja a meleg sem. Alexát nem is kínálom éjfél előtt kajával, mert úgyse eszik a melegben. Ja és hiába készítettem Alexának is ágyat a hűvösebb szobában, ragaszkodik a kazánházhoz, pedig ott azért melegebb van, mint a lakásban. Igaz, soha nem is szeretett lakásban lenni, nem is szoktam ezt erőltetni, csak szilveszter tájékán.
Kekszi
-régen 
most tavasszal
ritka alkalmak egyike,lehetetlen fotózni,alig van róla
-róla se egyszerű,most már kis dagika:-)
-kedvenc képem
és a legújabb családtag,ő most egyéves:-)
