Keresés

Részletes keresés

pernahajder Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19622
Bocs, de igen!!!!!
Előzmény: méregkeverő (19618)
pernahajder Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19621

Macsek, ne kérd számon tőlem azt, amit nem mondtam. Természetesen én is azzal kezdtem, hogy a "finnugor" kategória egy nyelvészeti csoportosítási szisztéma kategóriája.

 

De te is tudod, hogy még maguk a nyelvészek is hajlamosak ezt genealógiai kategóriaként használni.

 

Olyan régészeti bizonyíték pedig van (ezt is tudod!), amely a kontinuitást legalábbis feltételezhetővé teszi, gondolj csak a padmalyos sírokra és amit meg már írtam: a részleges lovas-temetjezésekre. Vagy például a kusarenkói kerámia, a somogyfajszi (jól emlékszem?) rovásírásos üst. Érdy, akármilyen laikus is, elég jól összeszedte az egyezéseket úgy, hogy személyesen bejárta a helyszíneket és saját két szép szemével tekintette meg a leleteket. És Erdélyi, aki a jelenlegi magyar régészek közül tán az egyetlen volt, aki elég gyakran ásott Belső- és Közép-Ázsiában, sem véletlenül revideálta - amikor már poltikailag is szabad volt - sok tekintetben korábbi, kényszerből nyilvánosságra hozott álláspontját. Ahogy megtette egészen más okból az egykor kőkeményen finnugrász Décsy Gyula is.

 

A XIX század közepe, második fele pedig Magyarországon - és ez tény - az erősen legyengült, és az összeomlástól csak orosz segítséggel megmenekülő Habsburg birodalmi törekvések újraélesztéséről szólt. Ebbe a sorba illik már csak az egyidejűség okán is a közjogtörténetben Lustkandl tevékenysége és megítélésem szerint az amúgy szélsőségesen antiszemita akadémiai nyelvészeké: Budenzé és Hunfalvyé is. (V.ö.: Vámbéry levelezései.) Azt hiszem, nekik köszönhető, hogy Vámbéry és Stein sem kaphatott magyar akadémiai elismerést.

Előzmény: Törölt nick (19597)
Bonifác Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19620
Érthető voltál, csak nem értek vele egyet.

Ez a sok lila köd, káprázat és baromság, amikről itt beszélgetünk, nem tudomány. Még a paródiája sem.Abban igazad van, hogy politika. Meg pénz. Azt a néhány lelkes őrültet leszámítva, akik valóban komolyan elhiszik, hogy fejbecsapta őket az öregisteni sugallat, arról szól ez az egész turul-hunor-sumer-páloscsakra história, hogy névtelen, sikertelen senkikből hogyan legyünk egy adott körön belül ismert, népszerű, és ha egy mód van rá gazdag valakik.

Az MTA-t begyepesedett, avítt öregek otthonának tartani lehet, de nem túl bölcs gondolat. természetesen vannak öreg (és fiatal) hülyék az akadémikusok között, de messze nem csak a 350 akadémikus jelenti az Akadémiát. Megnéztem a tavaly novemberi adatokat:

• rendes tag 270 fő, levelező tag 77 fő, tiszteleti tag 222 fő, külső tag 176 fő
• nem akadémikus hazai köztestületi tag 12 168 fő - azaz a doktorok
• határon túli nem akadémikus köztestületi tag 1072 fő.

Ez majdnem 14 ezer ember. És ott van még vagy 40 akadémiai kutatóintézet a PHD-kkel meg egyéb szegénylegényekkel.
Hozzájuk csaphatsz még pár ezer kutatót az egyetemekről és az iparból, és kész, ennyi a magyar tudományos közélet.
Elég kicsi mocsárka, de azért van még benne hely, csak nem a Bibula Ida-, Timaru-Kast Sándor-, Hunnivári Zoltán-, Badinyi Jós-féle zöldségeknek.


Előzmény: pernahajder (19615)
tőr Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19619
Persze sok baj van az akadémiával, de ezt nem kellene összekeverni azzal, hogy félőrültek és egészen őrültek most a Jobbikon keresztül próbálják eladni a zagyvalékaikat (értsd állami pénzekhez jutni), vagyis rangos, kontrolszerkesztett nemzetközi tudományos folyóiratokban való publikálás helyett (mert az ugye nem menne) egy olyan párt támogatásával óhajtanának érvényesülni, amelynek a náci ideológiája komplettírozásához kapóra jön minden übermensch ősmítosz, amely azt bizonygatja, hogy a magyar mindenkinél előbbre való, a magyar nyelv felsőbbrendű, minden más nyelv abból származik, csak egy világméretű nemzetközi összeesküvés akadályozza ennek az érvényrejutását (értsd a magyar harmadik birodalom visszaállítását a Kárpát-medencében, aztán esetleg még tovább).

Mocskos politika ez, abból is a legundorítóbb fajta.

Előzmény: pernahajder (19615)
méregkeverő Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19618
Nem Faragó TAMÁS-ra gondolsz?
Ő volt a Vasas és a válogatott vizilabdása a 80-s években....
Előzmény: pernahajder (19617)
pernahajder Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19617

Hozzáteszem, amikor az eltérő, ne adj Isten ütköző tudományos nézetekről beszélek, természetesen nem Halász József dr. nagyívű értékrendi fejtegetéseire, vagy Grespik kilenc szíriuszi csavarjára gondolok. Ami nyilvánvaló ökörség, az nyilvánvaló ökörség.

 

Sőt, ha már csavar, akkor Faragó Iván egykori svédcsavarja sokkal inkább tudomány. De sőt, a javából!

Előzmény: pernahajder (19615)
pernahajder Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19615

De, gondolom. Persze nem tudományos következtetések levonását, mert ahhoz a politikának az ég egy adta világon semmi köze. (Noha, mint tudjuk, a politika mindig is igyekezett a tudományos következtetéseket saját érdekeinek megfelelően befolyásolni, különösen a történettudományban: v.ö.: a római hellén hódításokotól a középkori szentszéki hamisító műhelyeken át egészen a legújabb korig.)

 

Viszont csak politikai úton kényszeríthető ki, hogy az Akadémia eleget tegyen törvényszabta kötelességének: a tudomány szabadsága biztosításának, a tudományos nézetek egyenlő eséllyel történő ütköztetési lehetősége garantálásának, a kutatási lehetőségek támogatásában az eltérő nézetek esélyegyenlőségének. Nem én vagyok az egyetlen, aki az MTA-at egy begyepesedett, avítt öregek otthonának tartja, amely képtelen feladatait ellátni, csupán saját - annó politikailag is determinált - mocsarában tesped. Világhírű akadémikus matematikusunk is írt róla nemrég.

 

Érthető voltam?

Előzmény: Bonifác (19604)
Bonifác Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19614
Á, már rég megvan, csak a Drazsé dugdossa a választásokig.
Előzmény: tőr (19611)
Bonifác Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19613
Még nem tudom, hogy, illetve hová lehet Gyurikát beilleszteni a Tel-Aviv-New York-Párizs-Szent István park tengelybe, tengelyre. Nem is beszélve a pánsumer Ottókáról, aki már vagy 100 éve tiszta bukta, összehozott egy rendes kis Ajrópát, oszt mégse lett király. De még lehet - mint tudjuk, a demokrácia megbukott, diktatúra az elvből nem kell, nem sok államforma marad.
Előzmény: Törölt nick (19610)
tőr Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19612
ennek az...
Előzmény: tőr (19611)
tőr Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19611
Ráadásul máig titokban tartják, hogy hol temették el. Ezért van ilyen sanyarú sorsa ennek ősi hunmagor nemzetünknek, és ezért kell mindent feltúrnunk, ami miatt állandó dugó van Budapesten.
Előzmény: Bonifác (19609)
Bonifác Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19609
Azért az nagy hecc lenne, ha az öreg oroszlán nekiállna kifejteni, hogy a sumerek hogyan szivárogtak át a hunságba.

Már várom az első "szaktörténészi" tanulmányt arról, hogyan gyilkolászta le a Moszad, az NBHÁVH és Magyar Tudományos Akadémia Attilát.
Előzmény: Törölt nick (19606)
tőr Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19607
A régi görögök rózsaszín bőrtangában ábrázolták, nem tudtad?
Előzmény: Törölt nick (19603)
Bonifác Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19605
Talán utasítani kéne a Komoróczyt, hogy azonnal írja meg a sumer-magyar rokonság történetét. A tényeket, tárgyakat ismeri, a nyelveket bírja, írni-beszélni egész jól tud - pünkt jó alany lesz.
Bonifác Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19604
Ugye nem gondolod komolyan, hogy az Akadémiától, bármiféle tudományos intézménytől, mezei vagy lampaszos tudóstól politikailag kéne követelni bármit is?!

Előzmény: pernahajder (19587)
tőr Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19602
Azt észrevetted, hogy a "szumermagyar" csak egy lépésre van a "szupermagyar"-tól? A p meg az r egymás mellett vannak az ábécében, tehát simán helyet cserélhetnek.
Előzmény: Törölt nick (19600)
tőr Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19601
Most már azt is tudom, honnan ered és mire való az "elmeápoló" szavunk. :-]
Előzmény: tőr (19599)
tőr Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19599
Ez elképesztő! Trója is magyar volt! Nem tudtad? :-]

Péterfai János István: A magyar Trója

"... Trója tehát nagyon ősi város, történelme közel ötezer éves, és talán azt is megelőlegezhetjük, hogy történelmének nincs vége. Kr.e. 5000-től Krisztus születése idejéig terjed ez a történelem. És ki tudja, mit hoz a jövő?

Lakóinak nyelve teljesen bizonyosan magyar volt, de a lakosság gyakran vegyes nyelvű is lehetett...

...Apolló neve az Apoló és Ápoló magyar eszmeiségből táplálkozik, mert ezek a magyar nyelvű szavak tökéletesen kifejezik Apolló nevének és istenségének valódi jelentését és eredetét. Apolni magyarul azt jelenti, hogy Csókolni. Apolló a Csók, a Szerelem istene. Ápolni azt jelenti, hogy az elesett, beteg embert Ápolni kell, amihez Apolló, az Ápoló segítségét is kérnünk kell. Ezek a roppant finom nyelvi sajátosságok csakis a magyar, vagyis a szumer nyelv szerint érthetők meg. Apolni és Ápolni Apolló attributumai. Kell ennél több nyelvi bizonyíték? Az Apol női párja az Apolka, ami „csókocska”, etruszk variánsa Aplu. Apolló a Nap egyik megszemélyesítője, Apa-Lu, vagyis Apa-Ló formában Apa-Nap a jelentése. A Lu, Lau, Laó, Ló elsődlegesen Nap és Ragyogás, azután Ember, végül Ló, amely Nap-jelkép.

Poszeidon és Apolló, a két szumermagyar isten azt a részét építette Trójának, amelyet Pergamónnak neveztek. Ismert egy Pergamón nevű város is, amelyet bizonyára trójaiak alapítottak. A név a magyar Per és a Gamon elemekből áll. A Per a Par, Ber, Bar párja, eredeti értelme Magas, Felső, Külső, Vár, Magas-Ház, Ház. Ezrével nyüzsögnek a magyar nyelvben, de tömegesek az indoeurópai nyelvekben is, amelyek az ősi szumermagyar nyelvből származnak. A Gam jelen van Eszter-Gam nevében is, Kom alakban szintén elterjedt, értelme „Fallal körbe vett város”. A Gamó jelentős szócsoport tagja a magyar nyelvben, de a Gamma betű neve is is Gam és Ma nevekből állt össze, amelyben a Ma a Hely klasszikusan ősi neve..."



Tovább is van, de nem bírja a számítógépem, majd' lángra gyullad úgy izzik a lelkesedéstől....
Előzmény: Törölt nick (19597)
pernahajder Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19595

"A magyarság nemzetérzését és öntudatát a XIX. század végéig a szkíta-hun-avar hagyomány és folyamatosság életereje és jogalapja itatta át"

 

Miért? Nem az hatotta át? Szerepel valahol az a kitétel, hogy alappal, avagy alaptalanul?

 

Ez lehet vitakérdés. A hunok nyilván nem egy, csak őket pusztító meteorit becsapódása nyomán tűntek el egyik pillanatról a másikra.  Te azt mondod, a kontinuitás kizárt, én azt mondom a részleges lovastemetkezésekben, egyes viseletekben meglévő hasonlóságok alapján, hogy lehetséges, sőt valószínű.

 

A hun szövetség persze etnikailag nem volt egységes ezért akár az is lehetséges, hogy eleink mindössze részesei voltak annak. Aztán ez a szövetsélg széthullottt.

 

Ugyanakkor te, mint szakember azt nem tagadhatod, hogy - függetlenül bármiféle összehasonlító nyelvészeti csoportképzéstől - finnugor-magyar kapcsolatnak semmiféle régészetileg alátámasztott nyoma nincs.

Előzmény: Törölt nick (19594)
pernahajder Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19592

Mint alább láthatod, nem akarnak átírni semmit. Hogy egy szélhámos újságíró "tudósításának" címe mást sugall, az egy más kérdés.

 

Ők csupán a finnugor hipotézis egyes tételeit cáfoló kutatási eredmények közkinccsé tételét kezdeményezik. Teljes joggal.

 

Mi csak azért nem írtuk alá, mert ez egy politikai párt kezdeményezése. (No meg persze ismét szerepel benne a "származás" kitétel.)

Előzmény: Törölt nick (19591)
pernahajder Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19588

úton

Előzmény: pernahajder (19587)
pernahajder Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19587

"...de meggyőződése, hogy igenis politikai kezdeményezésre van szükség ahhoz, hogy a finnugor származás elméletének ellentmondó tudományos nézetek, források és bizonyítékok is megfelelő szintű nyilvánossághoz – és így támogatáshoz - juthassanak."

 

Ezzel nincs is semmi baj. Amennyiben politikai uton az Akadémiától megkövetelik annak a feladatnak a maradéktalan végrehajtását, amelyre a törvény létrehozta. Talán csak annyi,, hogy én elmélet helyett hipotézist írtam volna, lévén, hogy az összehasonlító nyelvészet nem származást vizsgál még akkor sem, ha egy önkényes osztályozási ismérv-rendszerből sokan etnogenezist vélnek kikövetkeztetni.

Előzmény: Bonifác (19586)
Bonifác Creative Commons License 2009.09.01 0 0 19586
Na lehet fényesre törölgetni a karácsonyfa hegyibe való Szíriusz-csillagot


Jobbik: Sürgősen írják át a tankönyveket, a hunoktól származunk

2009-09-01 11:00:27

Az új tanév kezdetének alkalmából a Jobbik felszólítja a Magyar Tudományos Akadémia vezetőségét és érintett intézeti tagságát, az egyetemek, főiskolák, közép- és általános iskolák tanárait, valamint a magyar tudományos élet további szereplőit, így a kulturális tárca illetékeseit és a tankönyvek megrendelőit a magyar kollektív emlékezetben megőrzött, több ezer éves származástudat: a Hunor-Magor örökség visszahelyezésére az őt megillető helyre.




"Az éltető nemzettudat elpusztításának folyamata, több évtizedes előkészítő munka után, az 1848-49-es szabadságharc leverését követő évtizedekben gyorsult fel, akkor vált a finnugorságtól való származtatás elmélete hivatalossá, a kiegyezés után pedig szinte egy csapásra tabuvá merevedett mitológiává. Ez az irányvonal – a két világháború közötti két évtizedet leszámítva – máig sem változott, sőt, a rendszerváltás óta kiteljesedett" - áll a közleményben.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom - mint írják - nem kíván egy tudományos, szakmai vitát befolyásolni, legkevésbé eldönteni, de meggyőződése, hogy igenis politikai kezdeményezésre van szükség ahhoz, hogy a finnugor származás elméletének ellentmondó tudományos nézetek, források és bizonyítékok is megfelelő szintű nyilvánossághoz – és így támogatáshoz - juthassanak.
A most kezdődő tanév alkalmából pedig a Jobbik ismételten leszögezi, hogy a legkisebbeket oktató, általános iskolai tankönyveknek az átírása az egyik legsürgetőbb előttünk álló feladat.

VG Online
pernahajder Creative Commons License 2009.08.30 0 0 19583

Már megint olyasmibe dumálsz, amiről fingod sincs.

 

A kiutazása előtt, még idehaza, egy más témában tartott sajtótájékoztatón egy közbevetett újságírói kérdésre, hogy tudniillik mi a francért is utazik Dél-Amerikába, említette a mezőgazdasági árucsere lehetőségét és akkor hozta fel példaként a cseresznyét. A minisztérium szakemberei meg tépték a hajukat. Ezután terjedt el a "chilei cseresznye" sztori és nyomatták is a sajtóban ezerrel.

 

Ettől függetlenül az utazásra már felkészítették Torgyánt és a tárgyalásokon már szó sem esett a cseresznyéről. Torgyán még kint volt , amikor Fábry felhívott, hogy küldjem meg neki a tárgyalások programját. Mondtam, hogy rendben és kérdeztem, hogy miért? Erre dühösen lecsapta a kagylót, hogy semmi közöm hozzá. Elfaxoltam a programot, tíz perc múlva Fábry visszahívott, elnézést kért, belátta, hogy részemről ez csak egy néző kiváncsisága volt, és közölte, hogy nem lesz belőle semmi a műsorában mert nincs benne a programban a cseresznye.

 

Viszont az év Karácsonyára a Nagycsarnokban mégis lett chilei cseresznye.

Előzmény: drzyx (19581)
drzyx Creative Commons License 2009.08.29 0 0 19581
lehet, hogy a sajttájt te vezetted le, de még kinn Torgyán nyilatkozott és elmondta, hogy nagyon fontos tárgyalásokat folytatott, mert pl. amikor nálunk tél van, akkor Chilében nyár és lehet hozatni onnan cseresznyét
csak neked nagyon szelektív a memóriád
Előzmény: pernahajder (19580)
pernahajder Creative Commons License 2009.08.29 0 0 19580

Rosszul emlékszel. :-))))

 

Azért kevered, mert a sajtótájékoztató ideje alatt a Fiatal Baloldal, vagy hogy a fenébe nevezik őket, a repülőtér előtt egy kosár cseresznyével tüntetett és persze a híradásokba ez is bekerült.

 

(Mellesleg: azt a sajt.táj-t én vezettem le)

Előzmény: Tamás (19579)
Tamás Creative Commons License 2009.08.29 0 0 19579

Könnyen lehet, merthogy a chilei cseresznye is kitaláció volt.

 

Hát az nem annyira, mert emlékszem Torgyán sajtótájékoztatójára az utazás után, ahol ő maga mondta.

 

Hogy az ifjú baloldal mennyi risztet kapott a bevezető kampányért, azt nem tudom.

 

Azért meg ne buzeráljuk már az ellenfelet, ha a saját hülyeségeinket fordítja ellenünk... :-)))

Előzmény: pernahajder (19578)
pernahajder Creative Commons License 2009.08.29 0 0 19578

Könnyen lehet, merthogy a chilei cseresznye is kitaláció volt. A lényeg: a délamerikai körutazás. A hivatalos programban szó sem esdett a cseresznyéről.

 

Ehhez képest azév karácsonyának táján a nagycsarnokban az árus nem tudott az elosztóból annyi chilei cseresznyét beszerezni, amennyi kilónként 4000,- Ft-ért el ne fogyott volna naponta.

 

Hogy az ifjú baloldal mennyi risztet kapott a bevezető kampányért, azt nem tudom.

Előzmény: Tamás (19577)
Tamás Creative Commons License 2009.08.29 0 0 19577
Szerintem őkiválósága I. Levente nem pártolná, hogy agrártermékeket importáljunk, például cseresznyét Chiléből (és valszeg paraguayi paradicsomot, meg benini banánt sem, bár utóbbit lehet, hogy még megbocsátaná), úgyhogy az nem biztos hogy jó lenne nekem. :-)
Előzmény: pernahajder (19576)
pernahajder Creative Commons License 2009.08.28 0 0 19576

Ennyire szeretsz utazni?

 

Ahhoz jó az agrártárca is á la Józsi bá. :-)

Előzmény: Tamás (19575)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!