Nekem volt egy barátnőm, akire ha rájött a dühroham, vagy ha alkoholt ivott, akkor többször nekem rontott és elkezdett velem verekedni. Nem csak hirtelen pofonról, hanem rendes verekedésről van szó.
Ezzel kapcsolatban föl lehet itt tenni kérdéseket, vagy ez más topikra tartozik?
A két szélén is vannak bőven elegen, akikkel körül tudja magát vanni az ember. Nekem szerencsés tapasztalataim vannak, sok hasonló tapasztalatokkal bíró embert találtam itt is, máshol is. Valahogy aztért az egymáshoz hasonlók rátalálnak egymásra.
Egy kicsit elkanyarodva ettol.....neha azt veszem eszre, nagyon a ket szelen lenni ennek a gorbenek nem tul jo, mert keves a hasonlo ember akivel az ember egy hullamhosszon van, mivel a tobbseg kozepen van, ott a legnagyobb a suruseg, a szelen kevesen tanyaznak. Na mindegy, ezt nem tudom miert irtam le......:)))
A személyiségvonásokra az emberek elég furcsán tekintenek, megfigyelésem szerint. Van két doboz, az egyikre az van írva, hogy extravertált, a másikra, hogy introvertált és ezek közül az egyikbe bele lehet tenni mindenkit. Azaz vannak az extravertáltak és az introvertáltak. Vagy introvertált, vagy extravertált. Vagy fekete, vagy fehér.
A pszichológiai kutatások egészen más képet mutatnak. Tegyük fel, hogy van egy pszichológiai teszt, amely az extraverziót méri 0 és 100 közötti pontszámmal. A 0 jelenti az extrém introvertáltat, a 100 az extrém extravertáltat. Tegyük fel, hogy sok emberen elvégezzük ezt a tesztet. Lesz egy csomó ember alacsony pontszámmal, ezek az introvertáltak. Lesz egy csomó ember magas pontszámmal, ezek az extravertáltak. És mi van középen? Nos, a legtöbb ember valahol középen van. Az egész görbe egy haranghoz hasonlít, a görbe maximuma középen van. Tehát az emberek nagy többsége se nem különösebben extravertált, se nem különösebben introvertált. "Ambivertált," mondják néha.
Ami pedig a színességet illeti. Ennek a kérdésnek semmi köze a pszichológiához, jórészt kulturális kérdés, hogy milyen viselkedést tekintenek az emberek színesnek. Az tény, hogy a mi tömegkultúránk, és általában a nyugati tömegkultúra, az extrovertált viselkedést jobban díjazza. A celeblisták élén extrém extravertált emberek vannak. Győzike, Anettka és társaik. (Engem untatnak, bevallom.) Ha viszont azt tekinted színesnek, aki "az emberiség szürke tömegéből rendkívüli teljesítményével kiemelkedik", akkor szerény megérzésem szerint az így definiált színes emberek (művészek, tudósok, sportolók, stb.) inkább introvertáltak, mint extravertáltak. Egyszerűen mert az elmélyültség, koncentráció jobban passzol az introvertált személyiségnek, mint az extravertáltnak.
Én csak az első dologhoz kapcsolódnék...hogy ne lehetne valaki színes személyiség, meg kreatív introvertáltan. Az into-extravertáltságnak ehhez semmi köze. Speckó egy csomó művész tök zárkozott, vagy introvertált volt. Pl. pl. pl. most egy sem jut eszembe, de ez tényleg így van. A kreativitás egy dolog az intro-extra meg egy másik. Tök független a két dolog.
Egy eleg altalanos kerdesem es egy eleg konkret kerdesem lenne elsosorban kepzett pszichologusokhoz (vagy hallgatokhoz mindegy), szoval szakemberhez.
Az egyik, hogy valamelyik nap beszelgettem valakivel es embertipusokrol volt szo, introvertalt, extravertalt ilyesmi. A lenyeg, hogy akivel beszeltgettem agalt amellett, hogy a zarkozott szemelyiseg kizarja azt, hogy az illeto szines egyeniseg legyen. Ez nyilvan azert erintett kicsit meg, mert magam is zarkozott vagyok, de megsem elem meg szintelennek vagy unalmasnak az eletemet, zenelek, kreativ munkat vegzek, olvasok, tancolni tanulok, barkacsolok, kirandulok stb.stb.. Teny, hogy tarsas helyzetekben nagyon nehez nekem, de ettol meg csomo dologra nyitott vagyok es probalom az eletet pozitivan szemlelni es mindent jol megelni, legfeljebb nem allok ki mindezt kozzetenni az utcan. A kerdes tehat, a zarkozottsag kizarja-e azt, hogy valaki szines egyeniseg legyen?
Masik: van egy lanyismerosom, akinel azt latom, hogy mintha nem tudna kotodni a partnereihez, mindenkit ott hagy. Amig szerelmes addig ok, de mikor elmulik a dolog kilep minden kapcsolatbol. Mondta is nekem egyszer, hogy ha van szerelme akkor is ugy erzi mintha egyedul lenne, nem lehetne szamitani senkire stb.. Van ilyen, hogy valakinel nem tudott kialkulni egy ilyen funkcio? Lehet ezen valtoztatni, segiteni?
Igazán nincs mit. Írj még, ha van valami fejlemény!
Remélem felélénkül ez a topic.
Nincs pszichológusi diplomám (még), de nagyon érdekel ez a tudomány és sokat olvastam már a szakirodalomból, valamint saját tapasztalataim is vannak bőven.
Úgy hogy írjon bárki akinek valamilyen lelki problémája van. Akár depresszió, pánikbetegség, párkapcsolati probléma...stb.
(Igazából mi is tudjuk, hogy mi volna megoldás és hogy mit kellene tenni, de igazán nem fogalmazódik meg bennünk és ekkor kell a segítség aki rávilágít...)
Igen, talán azért nem beszél neked erről, mert még friss a kapcsolat és ugye az ember nem nyílik meg egykönnyen, de ha Te kitartasz mellette akkor biztosan egy idő után kinyílik neked.
Szerintem egy szakember mindenféleképpen tudna segíteni.
Az embernek be kell látnia, és el kell fogadnia, ha gyenge és nem tud minden szituációban erős lenni, nem tudja úgy irányítani a dolgokat, ahogyan azt ő szeretné. Ezt el kell fogadnunk. Hisz többek között azért vannak a barátok is, vagy akár a szülők, hogy segítsenek nehéz helyzetekben.
Nem tudom, hogy itt párkapcsolatról van e szó, vagy csak szimpla barátságról.
A szakember azért tud talán jobban segíteni, mert ő egy kivűlálló személy, neki mindig könyebb kitárulkoznunk, hisz előtte nincs szégyelni való, ő nem ismer minket.
A közeli ismerősöknek már nem ilyen könnyű, hisz ugye mindig szeretjük a jobbik, erősebbik énünket mutatni a másik felé, főleg a kapcsolat elején.
Ahhoz, hogy az ember szakemberhez forduljon, viszont fel kell ismerni, hogy baj van és be kell látnunk, hogy segítségre van szükségünk. Nagyon sokan szégyellik és úgy vannak vele, hogy nem vagyok én dilis, minek menjek pszichológushoz, pszichiáterhez, majd megoldom én, de akkor miért nem alszik 4 éve????!!!!
Igen, valószínű így van. Iszonyú rejtett feszültség lehet benne, hogy ezek az alap dolgok így összekuszálódtak. Valószínű az is van, hogy nagy h ős akar lenni, aki mindennel megbírkódik és fél meg nem szeret/akar gyengének mutatkozni, talán ez is rátett.
Az alvásról mindig panaszkodik, de még sose tett ellene semmit. Pedig már 4 éve tart, hogy nem bír aludni...4-5 órákat csak, néha semmit. A többit infót csak így elhintette. De még nem nagyon akarom faggatni, majd ő elmondja szép lassan, ha akarja. Nem akarok nagyon erőszakos lenni ebben.
Beszél magáról, de egyenlőre nem olyan lényegre törő dolgokat. Vagyis nagyon sokmindent, de szerintem a fájdalmas témákat inkább kerüli, meg rövidre zárja. gyébként nagyon nyitott. Nem olyan rég ismerem, de alakulnak a dolgok szerintem. Talán majd egyre többet elmond. Jó lenne, ha ezek kiszabadulnának.
Akkor lehet, hogy ezt nem tudta "kidumálni" magából még úgy igazán senkinek. Lehet, hogy annyira nehéz róla beszélnie, hogy inkább a homokba dugja a fejét és "jókedvű". De ki tudja, hogy mi lapul a felszín alatt.
A helyzet az, hogy pont én vagyok egy barátja egy ilyen embernek :-DDD.
Ergo én lennék az a barát, aki segít :-D.
Igen tudom, hogy a depr. tünete is lehetne, csak az a helyzet, hogy ez az ember tele van energiával és nagyon vidám. Szóval nehezen lehet elképzelni, hogy depressziós, mert végig ökörködi a napjának a 80%-át.
De persze attól még benne van valahogy ez a dolog. Gyász. Mióta meghaltak a szülei azóta van ez nála.
Szerintem mindenféleképpen szakemberhez kellene fordulnod. Nem feltétlenül pszichiáterhez, lehet hogy elég egy pszichológus is, vagy akár egy jó barát.
Ennek biztos, hogy valamilyen lelki háttere van. Olvastam, hogy a depressziónak is lehet ez egy tünete.
Lehet, hogy csak ki kellene beszélned magadból a dolgokat.
Ez valami olyasmi lehet, mint amikor az ember gyászol és nem képes sírni egészen a temetésig. Elnézést a példáért.
Tudtok valamit mondani a sírásképtelenségről valami tragikus esemény után?
Értem, hogy az érzelmek elfojtása, kimutatásának képtelensége áll mögötte, vagy valami hasonló. De mit lehet ezzel kezdeni? Hogy lehet valakit "feloldani"? Segíteni, hogy megint tudjon sírni?
Van itt valaki? Épp most volt egy jó kis pánikrohamom. Pulzusom 120 szerintetek nem kapok infarktust? Mondjuk a vérnyomásom csak 100/55. Bekaptam, egy rivotrilt.
Pontosan hol van a barátnőd? Ebből sok mindenre lehet következtetni. Bírói határozat nélkül nem lehet senkit benntartani a hozzájárulása nélkül, de ezt szeretik nem közölni az emberrel/ferdíteni. Magabiztosnek kell lenni, hivatkozni a törvényre, és ha kirúg az orvos elcsattogni az osztályvezetőhöz, ha ő is, akkor meg a főigazgatóhoz.
Hát én ilyet soha nem mondanék a barátnőmnek, akármekkora bajban van. Ahogy a szavaidból kivettem, az a barátnőd aki meglátogatott, magától tűnt el. Mondjuk azt tapasztaltam, hogy az emberek nem szeretik az állandóan lehangolt, depresszióra hajlamos embereket. Nekem is volt egy időszakom, amikor padlóra kerültem, és hát sokan elpártoltak mellőlem, mert folyton panaszkodtam (mint bármelyik más depressziós) 1 csaj maradt csak. Sajnos az emberek nagyon önzők, mindenki el van foglalva a saját életével, és leszarja a másik problémáját, és annyira nem segít egyik a másiknak, holott ő is bármikor kerülhet rossz helyzetbe. Nem tudom mégis milyen jogon hívta fel a főnöködet a kórház vezetője! Habár mivel Magyarországon élünk, nem csodálom. Itt mindenki megtehet bármit! Akinek van pénze, az megússza a büntetést, a kisember meg börtönbe kerül (néha ártatlanul is). Remélem azóta sikerült új munkát találnod. Tavaly nekem is volt egy összeomlásom, nem mehettem dolgozni másfél hónapig, itthon voltam. Szerencsére az én munkahelyem elég toleráns, persze nem örültek neki, de nem néztek őrültnek. Sok köcsög főnök azt hiszi, hogy mindent megengedhet magának. Pszichológusom azt mondta, hogy ha nagyon magam alatt vagyok, mozogjak rengeteget, ha nem tudom máshogy levezetni a feszültséget. És az tényleg jót tesz. Barátnőm egyszer írt egy sms-t, amikor be lett zárva. Visszaírtam, hogy mi történt vele, erre meg már nem válaszolt. Ez volt 1 hónapja kb. Aztán ma írtam neki emailt, remélem válaszol.
Hát nem tudom, hogy depressziós voltam-e de a kórházban sokkot kaptam és nem múlt el. Eladtam a lakást, albérletet vettem ki és ezután három évig néztem a falat. Cigin és kávén éltem, míg annyira összeszedtem magam, hogy megírtam az egészet egy újságíró barátomnak. A kórház vezetője felhívta a főnökömet (pedig nem adtam engedélyt rá). Azonnal kirúgtak. A barátok? Hát egy darabig próbáltunk egymással mit kezdeni, aztán az egyikük jó szokása szerint őszinte volt és azt mondta, hogy normális ember az én helyemben öngyilkos lesz. Az a barátnőm még bejött a kórházba meglátogatni, aztán ő is elmaradt, most már nem is beszélünk.
Borzalmas lehetett, hát remélem én nem kerülök ilyen helyre, megpróbálok erős maradni. Te szedsz most valamilyen antidepresszáns gyógyszert? Mondtad, hogy mielőtt bekerültél Neked is volt egy ugyanilyen jó barátod. Szabad megkérdeznem, hogy utána miért szakadt meg a kapcsolat? Ő nem keresett Téged vagy fordítva?
