Im Anschluss an die feierliche Krönung erließ Heinrich ein Ketzergesetz.[83] Dies entsprach der normalen zeitgenössischen Erwartungshaltung, der zufolge der Kaiser weltlicher Schutzherr der Christenheit war. Anschließend erließ er eine Krönungsenzyklika und ließ diese mehreren weltlichen und geistlichen Fürsten Europas zukommen. Es ist ein regelrechtes, von Heinrichs gelehrten Beratern anspruchsvoll verfasstes Plädoyer für die kaiserliche Universalgewalt, in der himmlische und irdische Ordnung als wesensähnlich gedeutet werden. In der Arenga wird erklärt, dass so wie Gott über alles im Himmel gebietet, alle Menschen auf Erden dem Kaiser zu gehorchen haben; es sei dessen Aufgabe, die Zersplitterung der weltlichen Herrschaften zu überwinden.[84]Diese Erklärungen, die in dieser Form ganz einmalig sind, wurden in der Forschung teilweise als realitätsferner Versuch gedeutet, die „kaiserliche Weltherrschaft“[85] zu formulieren,"
És mi van ilyenkor a wormsi konkordátummal? Egy késői mondjuk Bracciolini hamisítás übereli?
Ki beszélt itt két kóbor kardinálisról? Emlékeim szerint egyedül csak te. Így te magad keltesz - mesterségesen! - ellentmondásokat.
Arról is esett már szó, hogy az eseményekre nem az általad gúnyoson emlegetett német történész, Gregorovius, - azaz nem Gregorivius! - az elsődleges forrás.
Seine Zugehörigkeit zur toskanischen Adelsfamilie der Alberti wurde bereits von Dino Compagni und Albertino Mussato in Frage gestellt. Politisch stand er den Ghibellinen nahe. Alberti war zunächst Generalminister der Dominikaner. 1299 wurde er von Bonifaz VIII. an Stelle des vom Kapitel postulierten Kandidaten zum Bischof von Spoleto ernannt. Papst Benedikt XI., der ebenfalls Dominikaner gewesen war, ernannte ihn am 18. Dezember 1303 zum Kardinalbischof von Ostia. Nikolaus war ein enger Vertrauter sowohl Benedikts als auch von dessen Nachfolger Clemens V.
Nikolaus gehörte zu den Kardinälen, die im Namen des Papstes Clemens V. am 29. Juni 1312 Heinrich VII. in der Lateransbasilika zum Kaiser krönten. Nikolaus galt als pro-kaiserlich, was in jener Zeit in kurialen Kreisen eher selten war, und trat für einen Ausgleich zwischen Papst und Kaiser ein."
Szóval, mivel nálatok 60 évig szünetel a császárság intézménye, hogy is lehetett Niccoló Alberti császárpárti?
Vagy ő már sok évvel korábban megsejtette, hogy a francia király és az avignoni pápa német császárra vágyakozik?
Malte Heidemann: Heinrich VII. (1308–1313). Kaiseridee im Spannungsfeld von staufischer Universalherrschaft und frühneuzeitlicher Partikularautonomie (= Studien zu den Luxemburgern und ihrer Zeit. Band 11). Fahlbusch, Warendorf 2008, ISBN 978-3-925522-24-6 (zugleich Dissertation, München 2006/07).
Miből gondolod, hogy őt nem avatták szentté? Mindenesetre II. Anasztáz az én listámon szentként van megjelölve, a listát pedig nem én találtam ki. Egyébként pedig lényegtelen, szent-e vagy sem.
Ki tudhat még a pápán kívül császárrá koronázni egy német királyt?
Mert szerinted csak és kizárólag a pápa? Olvasgass még egy kicsit és találsz majd példákat arra, hogy nem csupán pápa koronázott német-római császárt. VII. Henrik esete nem volt egyedülálló.
VII. Henrikről jut eszembe. Hol is vannak azok a források (vagy tankönyvek, szakkönyvek - a Te műveiden kívül!), amelyek azt állítják, hogy VII. Henriket a pápa koronázta császárrá?
Tudjuk-e, hogy a legelső pápa, akit nem avattak szentté, az II. Bonifác volt, és véletlenül az ő pápasága alatt lépett hatályba a keresztény időszámítás 532 évvel Krisztus (vélt) születése után?
Nem dolgozok semmi ilyesmin. Neked viszont sikerült már előásni olyan történeti forrásokat, amelyek szerint VII. Henriket személyesen a pápa koronázta meg?
Ezen nem kell izgulnotok, hiszen V. Henriket már császárrá koronázta II. Paszkál 1301-ben (Kr.u. 1111.)
Miután 1118/1308-ban ejtették a főurak (még birtokaiból is vettek el) jelentéktelenül hal meg Utrechtben. A történészek pedig 1308-ban megválasztott VII. Henrikkel tévesztették össze...
Egyébként a képen középen én ülök és a lakhelyem az Álmodovár a Tisza partján, hogy ne kelljen sokat keresgélnetek,
