A Családfakutatás topikon és másutt felmerült, hogy mit takarhatnak a (halotti) anyakönyvek olyan haláloki meghatárotásai mint 'ínláz', 'eskór', 'Szent Antal tüze' stb. Ezt a topikot azért nyitom, hogy itt gyűjtsük össze közös erővel, később felhasználható referenciaként is a "megoldásokat".
Vigyázat! Miként arra LvT számos alkalommal figyelmeztetett, a régi betegségnevek nem feleltethetők meg a maiaknak, ugyanis ma inkább oki alapú, míg régen inkább tüneti alapú elnevezések voltak forgalomban. (De pl. a mai rák mint betegségnév is tüneti alapú, így csak tendenciáról lehet beszélni.)
Mindenesetre némi leírás, ez hozzáértőnek tán mond is valamit: „Pokolvar. A pokolvar kicsi vörös foltocskával kezdődik, mely első tekintetre bolha-csipéshez hasonlít, de fényes, fájdalmas, ég mintha parázs lenne rajta s kemény csomócskává alakul, közepén egy fekete pontocskával, melytől néhány hüvelyknyire bársonyszinü vörösség terül szét. Erre a fekete pontocska is terjedelmet nyer, érzékenység benne nincs, s alatta a lágy részek egész a csontokig kifekélyesednek. Néha a bársonyszinű fájdalmas foltocska közepén mindjárt eleinte kisded hólyagocska képlődik, melyben eves, néha vérrel vegyült folyadék van, s körülte a részek fokonkint fenébe mennek át. Ezen kütegnek nincs mindig egy természete. Néha csak helybeli betegséget képez s többnyire a ruhák által nem takart részeket bántja, mely esetben a bőrfelülete meggyuladván s fenébe menvén át genyedés által a többi bőrtől elválik, s a seb begyógyul. De van a pokólvarnak oly faja is, melynél a helybeli jelenségekhez erős forró láz járul, mely különösen a senyves egyéneket, szülőket, vagy terheseket, nagy veszélybe ejtheti. A pokolvarnak különféle okai lehetnek. Néha számos és összefolyó kelés következménye, néha hólyaghúzó tapasznak a lapóczkák közé alkalmazása, – elhízott embereknél meleg ásvány-fürdők használata után lehet tapasztalni, néha miként pestis alkalmával szokott történni, romlott levegő, epegyülem, vagy rothasztó láz idézik elő; de leggyakrabban marhavész idején fejlődik ki, ha az ember beteges állatok husával él, sőt az ily állatok húsának, bőrének, vérének vagy testök felületének illetése is elég ezen veszedelmes betegség előidézésére, s ezért állat-orvosok, pásztorok, mészárosok és timárok könnyen s gyakran megkapják e betegséget. Falun, hol a marhatenyésztés nagyobb mint városon, gyakoribb, s ily helyeken csipésök által a beteges marhák vérével táplálkozott rovarok is elragaszthatják. A pokolvar kimenetele a betegségnek, indokoknak s a benne szenvedő egyének testalkatának különféleségétől függ. Gyógyítását illetőleg, ha a betegség szelídebb természetü, a helybeli gyógymód is elég. E czélból gennyedés előidézésére érlelő pépekkel való borogatásokat kell tenni, a 116. sz. alatti vény szerint, s ha ezek nem használnak, sült vöröshagymával, sárga diák flastrommal, vagy ennek bürök-flastrommal való vegyületével kell a gennyedést előmozdítni. Magyarhon több helységében paprikával meghintett szilva-lekvárral szokták a pokolvart borogatni. Rosz természetü pokolvarnál, hol a betegség nem csak helybeli, hanem már rothasztó láz is fejlődött ki, a pokolvarban levő ragályt a fenés rész kivágása, vagy pokolkővel s tüzes vassal való égetése által mielőbb meg kell semmisítni; de ha ezeket alkalmazni nem lehet, bemetszéseket kell a pokolvarba tenni, s reá a ragályt terjesztő nedvesség kiszívatása végett köppölyt borogatni. A bemetszett s kiszívatott pokolvar kötözésére a 117. sz. alatti olvadékot a 118. sz. alatti kenöcsöt, vagy illatos burjánok fözetésével való borogatásokat lehet használni.” (Lengyel Dániel: Orvosi tanácsadó városon és falun. Heckenast Gusztáv, Pest, 1861, 211–3.)
A CzF. szerint: „POKOLVAR, (pokol-var) ösz. fn. Veszélyes nemü mérges, tüzes kelés, kemény daganat az emberi testen, máskép: ölőfene, pokolszökés. (Carbunculus.)”
A Pallas pl. a következőket írja a Lépfene szócikkében: „Emberen a betegség legtöbbször a bőr felületes sérülésein keresztül történt fertőzés következtében, az u. n. pokolvar (carbunculus) képében szokott fellépni.” Ergo a lépfenével való azonosítás semmiképp sem jogos, még ha a Pokolvar szócikk annyit mond is, hogy l. Lépfene. Ez itt nem azonosítást jelent, hanem a kifejtés helyét jelöli.
2001.10.05-i Magyar Hírlap így ír: „A lépfene lappangási ideje 12 órától akár 5 nap is lehet. Ahol a bőr fertőződött, ott annak szélein növekvő vöröses-barna kiemelkedés látható. A duzzanat hamarosan hólyaggá változik, majd megkeményedik, azután középen megreped, s onnan tiszta folyadékot ereszt. A folyamat végén fekete seb, úgynevezett pokolvar jön létre.”
Az ÉKsz.2 szerint: „pokolvar fn rég Emberen: lépfenés fertőzésből eredő, hólyagokkal, daganatokkal járó fájdalmas betegség. | nép Tüzes kelés v. kemény daganat.”
Én a fentiek alapján leginkább a karbunkulussal merném azonosítani, ami valóban nem betegség, hanem tünet.
Szeg(e)zésről a CzF. ezt mondja: „Éles fájdalom, vagyis olynemű kinos érzés, mintha a testet valami szurkálná; öklelés, nyilalás; különösen az oldalakat gyötrő ilyetén szenvedés. (Pleuritis).” – A pleuritis a 2002-es Bakos szerint mellhártyagyulladás, de a Finály-féle latin szótár oldalnyilallásnak adja; gyanítom CzF. erre gondolt. Efféle jelentésről az ÉKsz.2 is tud: „szegezés […] 2. táj Nyilalló, szúró fájás (a derék táján).”
Tehát a pokolvar és a szegzés között semmiféle kapcsolat nincs. (Bár lehet, hogy van olyan betegség, amelynek mindkettő tünete, ehhez egyáltalán nem értek.)
Ha jól tudom, a pokolvar az a lépfene, mindenesetre ez megerősítést kér a hozzáértőktől. Vagy leírásra gondoltál? Össze tudok szedni olyat is, csak ahhoz kell egy kis idő.
Köszönöm LvT a részletes ismertetőt, én is szláv eredetre tippeltem, kíváncsi voltam meg fogod-e erősíteni ezt! És ezúton köszönöm a bőrfarkasról illetve az ótvarról leírtakat, már régóta érdekelt ez is.
A szopornyicara írt hozzászólásom végét elfelejtettem átkopizni:
Többé kevésbé magyar megfelelője (de jelenleg elsősorban lovakra értve): a takonykór. Az etimológiája is innen jő, csak szláv alapon. Eredetije egy szláv sopoľnica forma, melynek alapjához vö. szlovák sopeľ , szb.-hv. sopolj ’takony’.
A mai értelemben vett szopornyicát egy morbillivírus-fajta okozza, tehát „rokon” az emberi kanyaróval. Főként a kutyafélék ragályos betegsége (de más fajokat, pl. a macskákat és a lovakat is érintheti), amely az első szakaszban lázzal, étvágytalansággal, hányással, hasmenéssel jár, később légút- és nyálkahártyahurut, -váladékozás, nyelési nehézség és rendszerint köhögés lép fel, esetleg tüdőgyulladás. A végső szakban idegrendszeri károsodás jellemzi. Kb. 30%-ban letális. A kutyatartók egyébként ismerik, mert évenként megújítandó védőoltás van ellene.
Régebben más állatfajták fertőző, felsőlégúti váladékozással járó betegségeit is így nevezték. Az 1879-es Ballagi-féle szótárban ’lótaknyosság’ áll a magyarázataként. A Czuczor-Fogarasiban is ez van, vmit ott a székely nyelvjárásterületre utalnak. A Pallas Nagylexikona a mai értelemben hozza. A régi orvosi latinban a malleus kifejezés volt a megfelelője. Angol distemper.
A TESZ közleményét alapul véve valahogy ilyesmi lehet a fene értelme-eredete:
Az ős a fen ige
A farkas vagy a róka meg más hasonló fenevad az, aki feni a fogát az áldozatára. Ez valamiképp áttételeződött magára a fenevadra.
Tehát az első jelentés ilyen lehet: vadállat, fenevad.
A szó leginkább az egye meg a fene mondatban él, ami az előzőből érthető.
Ugyanakkor Karinthy egy paródiájában az ördög szóval hozza párba (Molnár Ferenc Az Ördög című vígjátékárül van szó). Ez valószínűleg nem K. talámánya: a menj a fenébe szólás inkább az utóbbi jelentést valószínűsíti.
Tehát, úgy tűnik, a fene jelentése: vadállat vagy ördög.
Az ótvar hétköznap (dr. néni -szülő) viszonyban teljesen bevett. Kedves anyuka, nem a gyerek nem allergiás, csak ótvart szedett össze a gyereke a homokozóban. életszerű mondat hangozhat el.
A bőrfarkas ma is kitűnő név. A mai értelmében vett szakmai nevei: lupus, (szisztémás) lupus erythematosus, ill. ez utóbbi rövidítve betűszóként (S)LE. Ez utóbbiak azonban nem vertek gyökeret a köznyelvben, így ott a bőrfarkas "rivális" nélkül áll, bár a lupus tény, hogy "előkelőbb", "jobban értesült" hatást tesz. A betegségről vö. <http://www.hazipatika.com/articles?aid=20031015103842;p=0> (A "régi" bőrfarkas, avagy lupus vulgaris, a bőrt megtámadó tbc neve volt; ma ez más igen ritka.)
A cikkekből látszik, hogy a két betegség teljesen más: az ótvar fertőző, gennyes bőrgyulladás. A bőrfarkast, viszont vagy saját immunrendszerünk bőrt roncsoló öntámadása okozza, vagy a tbc okozta gyulladás (ez utóbbi esetén ez is fertőző lehet).
Ajánlott (orvosi latin-magyar-angol) orvosi szótár a neten: <http://www.pirula.net/mszotar/a.htm>. (Ebből megállapítható, hogy egy betegségnév ma használatos-e, ill. azonos jelentésű-e egy másikkal.)
> Gondolom az ótvar és a var, varasodik stb. között van valamilyen összefüggés.
Van, az ótvar eredetije oltvar, még korábban aludt var. Az alvadás itt az ótvaros hólyag kifakadása után létrejövő vastag sárga rétegként jelentkező varra utal (némileg hasonlít az aludttej fölére).
Érdekelne, hogy az ótvar és a bőrfarkas elnevezések régiesek vagy ma is használatos terminusok? Gondolom az ótvar és a var, varasodik stb. között van valamilyen összefüggés. Illetve azzal sem vagyok tisztában, hogy az ótvar és a bőrfarkas ugyanaz a betegség vagy teljesen másról van szó! Köszi
A madárinfluenza az teljességgel kizárható, jelentős fizikai kontaktus kell. Az égből lepotyogó beteg madarakat pedig a az ismert világ felének ura nem saját kezűleg piszkálja, hanem a szolgái révén. (A végső fátisban lévő madár egyébkén tnem repül, így nem is tud lepotyogni.) Ugyanez a helyzet, ha a fenti forgatókönyv hihető változatát képzeljük el: Sándor vadászott és már fertőzőképes madarakat lőtt le. Azokhoz sem nyúlt, mert az elejtett vadat az erre kirendelt szolgák (a középkori magyarban ezeket darócoknak hívták) szedték össze és dolgozták fel. Étkezéskor sem kaphatta, mert nem valószínű, hogy nyers madárhúst evett volna, az influenza pedig már alacsony hőmérsékleten elpusztul.
hát ilyenekre tippeltem én is, azért kérdeztem itt mert gondoltam hogy a szakmabeliek több forrásból tudnak/szeretnek meriteni mint a sokféle müsor-fabrikáló... ;-)
az ilyen TV viták nem a téma, hanem a műsor szempontjából fontosak (ahogy a készült, készülő filmek is) - cui prodest?
1. nem egyértelműek a tüneti leírások (nincs is elegendő fenmaradt kortárs feljegyzés), a jelenlevők elfogulatlansága kérdéses, azaz forrásként való kezelhetőségének magas a kockázata,
2. nincs meg a holttest, amiből a modern eljárásokkal lehetne valamit kiolvasni,
3. még ha meglenne sem biztos, hogy megtennék, kegyeleti, stb. (gloire) okok miatt - lásd Napóleon halálának tovagyűrűző és írók, kutatók újabb generációit éltető tovagyűrűzését - ahelyett, hogy exhumálnák és egyértelműen megmondanák, hogy akkor méreg-e vagy sem.
4. mindig felbukkannak 'aktuális' szálak, mint most az elmondottaid szerint a madárinfluenza
5. stb. :)
Ami biztos meghalt, s halálának okairól ugyanúgy vitáznak, mint történelmi szerepéről
Ujabb kérdés: szerintetek miben halt meg Nagy Sándor? Multkoriban láttam erröl egy tv-vitát, több tézis van erre: 1. malária, 2. mérgezés, valami olyan szerrel amit a részegek kijózanitására használtak akkoriban, de tuladagolva halálos lehet 3. valaki bedobta a madár-influenzát, mert a monda szerint valami jóslásnál az égen húzó vándormadarakat figyelték, és kettö lepottyant, szemmel látható ok nélkül. Ez persze rossz ómennek értelmezödött, és Nagy Sándor meg is halt nemsokkal utána. Ezért, a mai ismeretek alapján valaki a szárnyas-influenzára tippelt.
Bár májcirrhozis is lehetett, mert N.S. mértéktelenül evett-ivott...
Legyünk benignusak: orvosokról van szó, nem történészekről. A megoldás talán az lehet, hogy az 1556. évi járvány volt az első, nagy területet érintő járvány (epidémia), azt megelőzőleg csak hadseregeket érintő "belső" járványok (endémia) voltak. Schulteisz egy cikkében* legalábbis ilyen distinkció van: a morbus hunracust elsőnek 1529-ben említi, mint a Bécset ostromló törököket sújtó betegséget, viszont 1566-ra jelez egy egész Dunántúlt érintő, német hadseregből kiinduló megbetegedést. (N.B. Ez az 1566. lehet hogy ugyanaz lenne, mini Riskó 1556.-a??)
Ami a 30.000 illeti az ott és akkor meglehet, hogy túl sok, de elképzelhető, hogy ez voltaképpen a polgári lakossággal együtt értendő, vagy több hadjárat összevont adata. Ettől eltekintve nagyságrendileg elképzelhető lenne, mivel Schultheisz 1686-ban Buda ostromakor 20.000 vérhas okozta halálesetet ismertet.
Némi időponti pontatlanságot érzek Fekete Lajosnál (melyet Kovács István is Riskó után idéz). Ti. először említ egy 1556-os járványt, majd a Joachim (brandenburgi) őrgróf - amúgy a máltai lovagrend akkori vezetője, az amúgy protestáns előljáró személyéhez köthető a johanniták leválása, de ez más téma - vezette Buda felszabadítását célzó birodalmi vállalkozását, ill. az annak soraiban bekövetkezett járványt.
Ez utóbbi ugyanis időben megelőzte az előbbit, 1542 júl-okt időszakában tettek vezetésével kísérletet Budavár 1541-ben történt török általi elfoglalását (ez az az ismert besétálós elfoglalás) követő visszafoglalására, amely kudarcba fulladt.(1542. szept.27-okt.8)
A http://gyorkos.freeweb.hu/ az 1541. évi hadjárat után áttér 1542-es események kronológiai tárgyalására.
Mindazonáltal a 30.000 járványban elhullott katona nekem soknak tűnik - e topik szempontjából nem is lényeges.
„Az nímet had köziben deghalál esik, számtalanon meghalának – írta Verancsics Antal –, nem is felette sokan hazamehetnének Nímetországba, hanem hideg miatt, dög miatt inkább mind meghalának. Mondják, hogy ahol egy bokrot találtak, hogy huszonötöt is halva bennek láttak köröle, mert egy kis hó esett vala, az hideg öli vala őket.” A derék olaszoknak csak a fele tértehett haza Itália kék ege alá.
A morbus hungaricus összetétel azóta többször értelmet változtatott, annak megfelelően, hogy mi volt az aktuális vezető magyar fertőzőbetegség, a Pallas nagylexikona (1893–1897) pl. még a maláriát tartja morbus hungaricusnak. A tbc értelem a XX. sz. elejének megfelelő átértelmezés. Korányi Frigyes 1900-ban kezd neki az első tüdőszanatórium építésének, és a tbc-s megbetegedések nagy száma miatt épült ki és működik máig a tüdőszanatóriumok (tüdőgondozók és -kórházak) országos rendszere.
Ez utóbbi átértelmezéseket tehát a magyar orvosok követték el: mi neveztük el "magunknak" a legsúlyosabb fertőzőbetegségeinket a korabeli orvostanban tanított XVI. sz.-i német elnevezést fel-felújítva.
Ezzel foglalkozott az Orvosi Hetilap egyik cikke, de mivel ez a szám nincs fent a weben, így egy ezt idéző Kortárs-cikkből tájékozódhatunk: <http://www.kortarsonline.hu/0106/kovacs.htm>. Ezért itt beidézem az utóbbiból lényeget:
Az a tudat, hogy a morbus hungaricus a tbc szinonimája, 1997-ben változott meg bennem, miután az Orvosi Hetilap 48. számában elolvastam dr. Riskó Tibor Valóban morbus hungaricus a tuberculosis? című cikkét. Ebben a szerző leszögezi: „A gümőkór okozóját Koch Róbert 1882-ben fedezte fel. A »morbus hungaricus« kifejezést azonban már több száz évvel korábban, 1547-ben egy marburgi orvos, Eychmann (Dryander) J. használta értekezésében.” A szerző azon tételének bizonyításához, hogy a morbus hungaricusnak annyi köze van a magyarokhoz, mint az angolkórnak az angolokhoz vagy a mongolidiótáknak a mongolokhoz, hosszabban idéz Fekete Lajos 1874-ben megjelent, A magyarországi ragályos és járványos kórokok rövid történelme című könyvéből: „…1556-ban hazánk földjén egy új, sajátszerű, az orvosok által addig nálunk nem ismert járvány ütötte föl a fejét, az ott táborozó császári német hadsereg közt szörnyű pusztítást okozott, s ez okon az orvosok azon járványos kórt »Febris castrensis« vagy »Morbus hungaricus«-nak, magyarul »hagymáznak« nevezték… […] A német birodalmi seregben, mely Joachim őrgróf vezénylete alatt, a törökök ellen indult, előbb a Buda előtti táborban, de leginkább a visszavonuláskor, járványos betegség ütött ki a hadseregben, mely 30 000 katona halálát okozta…” Riskó doktor e kór és a járvány történetének ismertetése nyomán összegzésül hozzáfűzi: „…a korabeli tanúk megfigyelései, írásai egyértelműen bizonyítják, hogy az úgynevezett »morbus hungaricus« alatt nem a tbc-s betegséget, hanem a fertőzött ivóvízzel és egyéb fertőző anyagokkal terjedő, járványszerű, gyors lefolyású tífuszos betegséget kell érteni! A »hungaricus« jelzőt azért ragasztották hozzá, mert a Magyarországon táborozó császári katonák között jelentkezett és pusztított. […] Azt is tudjuk, hogy Magyarországon, a közelben táborozó török katonák között nem pusztított a járvány, feltételezhetően a vallási szabályokkal összefüggő táplálkozási és a tábori egészségügyi rendszabályok következtében.” A magyarokra vonatkozóan egy elfogulatlan tanú, Kober (Coberus) Tobias 1685-ben az alábbiakat írta e járvány kapcsán: „…a magyarok minden vonatkozásban tisztábban élnek, és egészségükre jobban vigyáznak, mint az idegenek. Körültekintőbbek az ivóvíz kiválasztásában, és posványos vizet csak nagy szükség esetén isznak. A szomjúságtól gyötört német katonák azonban gyakran használták a mocsaras vizet ivóvízként… ezek voltak az eredendő tényezők, amelyek oda vezettek, hogy az ország a »németek temetője lett«.”
Örülök hogy betévedtem erre a topikra, nem vagyok orvos, mégis érdekes, mikor családfák, régi irások kerülnek a kezünkbe, megérteni hogy miröl is van/volt szó, azonositható-e valamivel ami ma is elöfordul a családban stb. Remélem érdekes orvosi-nyelvészeti adatbázis lesz belöle.
A kutakodásodnál talán segit tudni hogy nem csak a helyesirás nem volt egységes, de a neveket is hallásból irták még a XIX sz. ban is. Pl. nagyanyám vezetékneve az egyik anyakönyvben Günther a másikban Ginder, ami az osztrákos kiejtést követi. Tehát sok függött a dokumentumot kitöltö személy készségeitöl.
Az érdekesség kedvéért:
A Szent Antal tüze pontos forditása a herpes zoster Olaszországban ma is használatos népies nevének: "fuoco di Sant'Antonio" Németországban is használatos ma is még az Antonsfeuer elnevezés.
