A király beszéde című produkció sikere miatt, változás történt a színház életében.
"A korábbi döntéssel ellentétben decemberben mégis lesznek előadások a Szigligeti Színházban, ezt közösségi oldalán jelentette be Szalay Ferenc polgármester, és Barabás Botond, a teátrum igazgatója.
Szolnok képviselő-testülete még szeptemberben hozta meg azt a döntést, hogy energiatakarékossági okokból ideiglenesen több, elsősorban kulturális és sportlétesítmény működését is függesztik.
A Szigligeti Színház a döntés értelmében decembertől márciusig maradt volna zárva."
Ritkán szoktam színházról írni, de kivételt kell tennem.
Nem is lesz ez sem kritika, sem ismertető: csupán gratulálni akarok a Szolnoki Szigligeti Színház művészeinek, a most futó Liliomfi rendezőjének, Keresztes Attilának és Barabás Botond igazgatónak.
A szakmabeliek azt tartják, hogy a Liliomfit nehéz jól megrendezni, olyan aktualitásokkal feltölteni, amelyek élvezhetővé teszik a kortárs színház közegében.
Ezt a feltevést cáfolja meg alaposan ez az előadás: mind a rendező, mind a színészek azon vannak, hogy egy friss, huszonegyedik századi vígjátékot hozzanak a néző elé, és ez nagyon jól sikerül is nekik.
A rendezői kihívások közé nyilván hozzátartozik az is, hogy az eredeti, 1849-es darab társadalmi kereteit-körülményeit majd kétszáz év múltán aktualizálni kell, egyúttal megidézve ezt a kort is, amelyben a darab megszületett.
A reformkort, a romantikát, a magyar színjátszás hőskorát.
Az előadás pedig attól lesz mai igazán, hogy ebben mindenki nagyot teljesít, a kitűnő színészi játék, a díszlet, a jelmezek, a zene szépen építik fel ezt a történeti hidat.
Hiába akarnék intrikus lenni, kitűnő színészek és kitűnő alakítások vannak az előadásban, egytől egyig.
Nos, aki eddig nem látta a Liliomfit, vagy olyan rendezésben látta, hogy nem szeretett bele, az gyorsan menjen Szolnokra, még Budapestről is bőven megéri az élmény azt a másfél órányi vonatozást, amelyért cserébe ennek szuper előadásnak a részese lehet.
Kiemelendő az is, hogy mindez a nemrégiben szépen felújított, kellemes hangulatú színház falai közt zajlik, tisztaság, kedves személyzet, büfé – minden, ami egy jó színházi élményhez hozzátartozik.
A Liliomfi ismét új alapokat rakott le a Szolnoki Szigligeti Színházban
Mivel mással, mint a Liliomfival nyitotta az új évadot a Szolnoki Szigligeti Színház. Az 1849-ben írt darabot rendszeresen akkor tűzi műsorra a teátrum, amikor jelezni kívánja, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett.
A színház hároméves aba-novákos „vendégszereplés” után végre megint a százéves léte alatt sokadjára átépített és felújított Táncsics utcai épületében fogadja közönségét.
A szolnoki kőszínházas színjátszás 1912-ben a Liliomfival rakta le az alapokat.
Az immáron ötödik alkalommal markánsan megújuló teátrumi épület falai között rendre Szigligeti komédiája az origó.
Ez érthető ugyan, ám minduntalan nagy merészség kell egy olyan darabhoz visszanyúlni és belőle valami újat alkotni, mely régies, és talán poros is, hiszen több mint százötven éve, a reformkorban született.
A szolnoki színház mindenkori vezetésének bátorságára vall, hogy minden egyes jelentős újrázásához a Liliomfit húzzák elő a kalapjukból.
Mert az évek telnek, Liliomfi és a mű is korosodik, így aztán minden időszakban mindig kihívás az új generációk számára (is) feltuningolt, mondanivalóban, látványban „mait” színpadra állítani úgy, hogy az alapmű tartalmi elemei és lényege is megmaradjon.
Az erdélyi Keresztes Attila rendezőnek és kollégáinak ez, s nem túlzás, tökéletesre sikeredett.
Keresztes az elmúlt húsz év alatt legalább három alkalommal rendezett Liliomfit. 2002-ben például Temesváron, ahol a címszerepet az a Barabás Botond játszotta, aki most a szolnoki Szigligetit igazgatja.
Azután 2011-ben, a Nagyváradi Szigligeti Színház megnyitásának száztizenegyedik évfordulóján, a teátrumi épület újjáépítésének ünnepére és most, Szolnokon. Mind más, de mind ugyanaz. Szolnokon sem a történethez, sem a szöveghez nem nyúl, csupán igényes paródiával öltözteti fel az eredeti komédiát. Nem lép át határt, tiszteletben tartja a százhetvenhárom éves limeszeket, és közönséges giccsek helyett színvonalas humorzsákkal örvendezteti és kacagtatja meg a közönséget.
Munkájának dicséretes sikeréhez nagyban hozzájárult a zenéket szerző Cári Tibor, a librettókat is gyártó dramaturg Szabó Réka, a kifinomultan minimalista díszleteket tervező, ezért a lényegtől figyelmet nem elvonó Fodor Viola és a karaktereket szándékosan túlzó jelmezekbe felöltöztető, s az erős sminkeket is talán jegyző Papp Janó.
A társulat sziklái és nem őskövületei, mint Mészáros „Pulher” István az öregecske kecske Szilvai Tódort alakítva és Molnár „Csínos” László a púpos Kányai fogadóst megformálva brillíroznak szerepükben.
Még arra is vetemednek, hogy egymást ugrasztva csibészkedjenek egymással, egyáltalán nem belerondítva Szigligeti játékos művébe, mint inkább kiegészítve az író gunyoros alakjainak eleve viccesre írt jeleneteit.
De parádéztak és lubickoltak saját figuráikban a Szellemfit játszó bohócfenomén Ónodi Gábor, a csillogó szemű és pillogó szempillájú Molnár Nikolett szerelmes Mariskaként, Zelei Gábor, mint az idétlen ifjú Schwartz – kiegészülve az apját játszó Horváth Györggyel – és Gombos Judit, a sokadik kapuzárási pánikjában férj után kutató Kamilla.
A „friss húsok”, mint a tavalyi Sirályban maradandót mutató Csákvári Krisztián (Liliomfi), Cseke Lilla Csenge (Erzsi) és Polgár Kristóf (Gyuri) mind-mind fiatalosan és frissen tartják kiváló és mozgalmas játékukkal a több mint másfél évszázados darabot. Cári kottajegyeit a színházi, illetve a Szolnoki Szimfonikus Zenekar hangszeresei játsszák le, Rimóczi Mónika zenei és karmesteri vezetésével.
A 2022-es Liliomfi új színházat ígér az alaposan felújított Szigligetiben.
1992-ben, Londonban nekem roppantul furcsa volt, hogy szinte mindenki olyan, mintha a divatlapból lépett volna ki a metrón, boltban, munkahelyen: öltöny, kosztüm, gyerekek is iskolai egyenruhában.
Amikor viszont elmentem egy színházba, oda meg jöttek farmerben, kinyúlt pulóverben/pólóban és a lábukat kilógatták a karzat szélén, úgy buliztak.
Legutóbb talán akkor volt rajtam színházban kényszerzubbony (nálam ez az öltöny neve), amikor Törőcsik Mari játszott a Cseresznyéskertben. Azóta sem színházba, sem más helyre nem vettem fel öltönyt. Amikor kijöttem az anyacéghez, az első kérdésem az volt, hogy van-e előírás a ruházatra? Megnyugtattak, hogy ez nem bank, és nem is a kifutó. Kényelmesen öltözzek, hogy ne zavarjon a ruházat a munkámban. Egy színházba, vagy koncertre is el lehet menni úgy, hogy az ember nem vesz nyakkendőt, zakót, de nem is melegítőben van. Csak valamiféle beszűkült, ósdi látásmód az, amikor az öltöny vagy a NER-zakó (bocskai vagy az atilla) az egyetlen szóba kerülő viselet, melynél párhuzamot vonnak az eleganciával. Itt a férfiak egy komolyzenei koncerten ingben, esetleg ingben és mellényben, vagy egyszínű pulcsiban ülnek. Van, aki zakót vesz, de akkor az nem sötét és nem vesz hozzá nyakkendőt. A tisztelet és az elismerés kimutatása a művészek felé a taps, nem egy viselet.
"Akkor még szinte kötelező volt az öltöny nyakkendő. Mostanában már a gumicsizma is elnézett dolog."
Ez már régebben is így volt. Tizenvalahány éve, az utolsó bérletes előadásom előtt még azon görcsöltem hogy az egyetlen vasalt ingemhez nem passzol semelyik nyakkendőm, de amikor odaértem, mackónadrágban ült mellettem egy csávó fehér csukában.
Tegyük gyorsan hozzá, hogy a budapesti színházakban is erősen visszaszorulóban van a nyakkendő a pulóverrel szemben. De már hangversenyre is egyre kevesebben járnak öltönyben (mondjuk ott azért még mackót nem láttam).
Szerintem valamilyen szinten a szinészek is féltékenyek lennének, az idegenere mert az "ő kenyerüket vennék el" ami igaz is lenne.
(92-93 körül kezdtem rendszeresen járni szinházba Szolnokra. Akkor még szinte kötelező volt az öltöny nyakkendő. Mostanában már a gumicsizma is elnézett dolog.)
Annak idején Darvas Iván vagy Törőcsik Mari kaliberű színészek jöttek el Szolnokra, hogy életük egyik legnagyobb alakítását produkálják. Most sem lenne megtiltva, hogy Reviczky Gábor, Kubik Anna vagy Eperjes Károly eljöjjön vendégszínészként és valami ütőset produkáljon, amire mindenki odafigyel.
A Szolnoki Szigligeti Színházzal az a baj, hogy amikor a fénykorát élte, akkor sztárok játszottak a színpadon és számos előadása országos figyelmet keltett. Manapság egy nagyon jó hangulatú és összeszokott, de egyébként közepes képességű színészekből álló baráti társaság adja elő minden évben ugyanazt a menüt és az egyébként tekintélyes létszámú, a színháztermet bármikor megtöltő törzsközönséget leszámítva erre senki nem figyel oda.
Tóbiásom, egyszer már ignoráltál ezzel a nickeddel, nem vagy következetes! De hogy lásd, kivel van dolgod, gyere át a szolnokiak szolnokról topikba, s láss csodát!
Most a primkó köcsög nem zavar minket beszélgethetünk a szinházról. :)
- Egy jóismerősöm dolgozott anno a szinházban és majdnem megvette Verebes Linda - Pidroh Csaba kocsiját is. :)
- Én laktam abban a lakásban is amiben Mucsi Zoltán is. :) (Kisz lakótelep.)- Van rokon gyerek - nem is olyan távoli - aki jelenleg szinész Budapesten.
Az a baj, hogy nálad az "egyéni" jelen esetben egy megyeszékhely lakossága volt. Ne kelljen már beidézni az ominózus mondatot, nem van te annyira dislexiás, mint amilyennek mutatot magad néha...
Néhány éve nincs szigligetis bérletem, két ok miatt.
Engem piszkosul zavart, amikor egy-egy dög unalmas darab végén is, negyedórás vastaps ünnepelte a produkciót, másrészt amikor tényleg jó volt a darab, a szomszéd padokban megrökönyödtek azon, hogy felállva, ujjongva tapsoltam.
Mióta nincs bérletem, csak bérleten kívül nézünk meg egy-két jó kritikát kapott szigligetis darabot, de nem maradtunk színház nélkül, Pestre járunk, hatalmas a választék. No meg nyáron a szarvasi víziszínházba, egri várszínházba.
Nos, nem túl régen jöttem el Szolnokról ahhoz, hogy ezzel ne értsek egyet. Számos korábbi évadban jártam bérletesként színházba, és egyet kell értsek az általad szapult olvtárssal úgy, hogy volt osztálytársam színész (nem Szolnokon, és ennek jó oka van), s így valós képet kaptam erről a világról, mivel gyakran találkozom vele, s mint színházat szerető, megvan a beszélgetésünkhöz a megfelelő fundamentum, lévén magyar tagozatos osztályból jöttünk.
Másfelől azt látom, hogy valamiféle vezérürünek hiszed magad, akinek legfőbb célja a sajátodtól eltérő véleményt formálók karaktergyilkossága, azaz inkább nickgyilkossága. Velem is, mással is csinálod. Bizonyára megéri, ha ennyire szorgalmasan végzed, ám számunkra éppoly fárasztó ezt sok értelmetlen szapulást végigszenvedni, mint amennyire az lehet neked az eltérő véleményekkel szembesülni. Nincs ezzel baj mindaddig, amíg a személyes frusztrációidat nem vetíted ki egynél több nickre, valós személyre, vagy ad absurdum egy egész városra, mint most. Hagyd meg mindenkinek az egyéni véleményforrás szabadságát, és ne legyél senkinek a fogadatlan prókátora. Képes vagy rá, ebben egészen biztos vagyok.
