Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

Bakancs4 Creative Commons License 2023.12.06 0 0 50571

Pár hete egy érdekes hibával hozta egyik ismerősöm a Microcarját . Elmondása szerint a jelenség : a jármű emelkedőn teljesen belassul , jószerivel megáll , ha fel is megy szinte csak lépésben . Olyan tüneteket produkál , mintha csúszna a szíj -- vagy valami a variátorban . Benézve a motortérbe úgy látszott minden rendben van , a variátorokat pár éve cserélték újakra .

      A próbaúton a kocsi rendesen viselkedett amíg sík területen mozogtunk ( én vezettem ) , úgy-ahogy gyorsult , a végsebessége is megfelelt , gázelvételre visszalassult , majd újra neki lehetett lódulni . Aztán kiléptünk a körforgalomból és nekiugrottunk a kissé markánsan emelkedő Flórián utcának , 100 métert megtéve jó ha a feléig felértünk -- a kocsi lassult , megállt , a motor bőgött . A tulaj magyarázta : ha teljesen leveszi a gázt és nagyon kicsit nyomja neki akkor csigatempóban fel tud evickélni . Hát én nem tudtam , akárhogy játszottam a pedállal csak bőgött a motor , de a kocsi nem indult meg . Mintha kis égett gumiszag is lett volna . Mivel az autók győztek kerülgetni minket Laci kiszállt és megtolta a verdát így feljutottam a Béla térre , ott Laci is beugrott és akkor már gond nélkül haza tudtunk robogni . 

      Szétszedtem a variátorokat . A szekunder az alábbiak szerint nézett ki -- teszem hozzá a köröm ép volt , bár kopott , nem az alumíniumok ették egymást , a szép profilt a köröm csiszolta a menesztő pályájába : 

 

 

Hasonló kopást hat éve egy Bellierben tapasztaltam , az is utángyártott variátor volt :

 

 

 

Fogalmam sincs mi hoz létre ilyen kopást , de a hegyfóbia magyarázata a következő lehet : amikor a kocsi elindult a variátor normál módon viselkedik , a köröm a fordulatszám növekedésével elkezd végigcsúszni a menesztőn , majd eléri a kopási gödröt és beleül . A járgány megy , a fordulattal együtt változik a sebesség . Ha levesszük a gázt akkor a motorfékhatás segít kiemelni a kopási gödrökből a körmöket , a variátor zárni tud és beáll alacsonyabb áttételre . Ha megállunk akkor visszakerül alaphelyzetbe , visszagyorsítunk akkor pedig újra nyit a variátor .

A gubanc akkor lesz , ha a folyamatos haladás (és nyomatékátvitel ) közepette szaladunk neki az emelkedőnek -- ekkor ugyanis nem tud kilépni a köröm a gödörből ( mert a szíj által átvitt nyomaték beleszorítja ) és az egész variátorrendszer magas áttételben marad . Olyan , mintha a normál váltós kocsival nem nem kapcsolnánk vissza ötödikből a meredek emelkedőn . Amikor tovább erőltetjük akkor olyan , mintha magas fokozatban , hosszas kuplungcsúsztatással próbálnánk elindulni . 

 

Bár a tulajdonos végigkajtatta a környék esztergályosait és marósait egyik se vállalta , hogy újramarja -- úgy tűnik a forgó-csavaró mozgás meghaladta a képességeiket . S merthogy körmös menesztőt külön nem árulnak Laci kénytelen volt venni egy új szekundert .

 

Bakancs4 Creative Commons License 2023.12.04 0 0 50570

Egy motoros oldalon bukkantam erre a hírre :

https://www.sportmotor.hu/magazin/franciaorszag-motorkerekpar-kotelezo-muszaki

 

És egy mondat idézve a cikkből :

 

Ezentúl tehát a francia motorosoknak is muszáj műszakiztatni a gépet, sőt az EU azt szeretné elérni, ha a jövőben az 50 köbcenti alatti robogók, segédmotorok is kétévente vizsgáznának az Unió tagállamaiban.

Bakancs4 Creative Commons License 2023.12.03 0 0 50569

ha már jó idők lesznek.

 

Remény mindig van :

 

https://www.youtube.com/watch?v=llutlnb31W4

 

Előzmény: oljeg12 (50568)
oljeg12 Creative Commons License 2023.12.02 0 0 50568

Ezen a héten ismét aláfeküdtem az Aixamnak, hogy a váltó problémát megoldja.

Kezdtem azzal amit Mnagy fórumtárs javasolt, hogy nézzem meg a bovdent. Szép ívesen jön a bovden és nincs rajta törés, vagy sérülés.

Következett a plusz rúgóval való rásegítés. Találtam egy rúgót, ami nem túl erős, de azért van benne húzóerő. Hátramenetbe kapcsolásnál, érezni lehetett egy kicsit a váltókarral, hogy nehezebb váltani. Csináltam egy kb. 5km-s próbakört. Hazaérve próbaváltás. Sajnos nem működött az előre menet. Úgy is próbáltam, hogy a segédrúgó mellé még rákötöttem egy kötöződrótot és erős húzással még rásegítettem. Még így se váltott. De ha lehűl, akkor veszi az előremenetet is. Nem maradt más, mint amit Bakancs is javasolt. Kiiktattam az indításgátlót. Vigyáznom kell, hogy ne tegyem üresbe ha leparkolok. Ezért tettem a váltókarra egy sísapkát, hogy figyelmeztessen, hogy "Ne bántsd"! De most nem ajánlatos az út szélével párhuzamosan parkolni. Mert sokat kell tologatni, mire kiállok, ha rám állnak.

És hogy mi lehet a hiba a váltóba, az majd csak akkor derül ki, ha szétszedem. De azt csak akkor akarnám csinálni, ha már jó idők lesznek.

 

T640218 Creative Commons License 2023.12.01 0 0 50567

Ha valakit érdekel 500000 ftért vihető Mikrokár Mc1 magyar okmányokkal van. Sajnos a tegnapi fagyban megfeszült a csomagtartó és kitört az üveg,váltót kellene beállítani sajnos senki nem ért hozzá,itt se kaptam rá választ. Szolnok mellett található a Marketplaccon is feltettem ott van képek is akit érdekel.

oljeg12 Creative Commons License 2023.11.27 0 0 50566

Először ellenőrzöm a bovdent ott ahol Mnagy javasolta. Utána esetleg megcsinálom azt amit Malaguszti javasolt. És ha nem jön össze, akkor kiiktatom az indítás gátlót, ahogy Bakancs4 javasolta. De akkor valamivel meg kell akadályozni, hogy mikor valahol leparkolok, nehogy reflexből üres állásba váltsak.

Gondoltam olyan valamire is, hogy valamit teszek alulra, amivel vagy megtudom húzni az irányváltón lévő kart, vagy megtudom tolni. De lehet, hogy a rugós megoldás lesz a nyerő.

Előzmény: oljeg12 (50565)
oljeg12 Creative Commons License 2023.11.27 0 0 50565

Egyik nap csináltam olyat, hogy segítséget kértem, aki bent ült az autóba és kezelte a váltót. Én pedig aláfeküdve figyeltem működés közben a bovdent. Egyszer volt olyan, hogy a bovden visszaengedett, de a váltó nem mozdult. Fent a váltókar is laza maradt. A következő hátra, majd előrement váltásnál megint működött.

Előzmény: Mnagy (50562)
Malaguszti Creative Commons License 2023.11.26 0 0 50564

Nekem a ligiernél volt hasonló, nem vette az előre sebességet,
kerestem egy erősebb rugót, azzal adtam neki egy kisebb előfeszitést az előre irányhoz, ahol a bowden csatlakozik az irányváltó működtető kilincsére, oda akasztottam be a rugót meg előrébb egy szerkezeti elembe.
 Gondoltam ideiglenesen jó, lesz. Azóta is úgy van már két éve.
 

Előzmény: oljeg12 (50560)
Bakancs4 Creative Commons License 2023.11.26 0 0 50563

Hát elég furcsa jelenség , de szerintem az olajhoz -- sem a mennyiségéhez , sem a viszkozitásához -- nincs köze . Nagyon valószínű : az irányváltó huzalja csinálja a fesztivált . 

A leggyorsabb megoldás , ha meghekkeld azt a kapcsolót ami az indításgátlásért felel , és akkor lemondva a hátramenetről tudod használni a kocsit . A régebbi mopedautók mind indíthatók voltak sebességben , annak volt annyi kockázata , hogy ha valaki indításkor kis gázt nyomott és beröffent a gép akkor egyből indult is .. neki az előtte-mögötte levőnek ...

Ma egész napra kölcsönkértem egy (normál ) autót mert át kellett mennem két megyével arrébb ( édesanyám 80-ik születésnapját ünnepeltük ) és viszonylag gyorsan vissza is akartam érni . Addig az Opeljét kölcsönadó barátom a JDM-et használta . Valahol Marcali környékén robogtam amikor hívott : nem indul a moped . Izzít , de nem forgat -- naná , sebességben hagyta ...

 

Előzmény: oljeg12 (50560)
Mnagy Creative Commons License 2023.11.26 0 0 50562

Nézd meg az irányváltó bowdent, a jobb első kerék felől kanyarodik vissza az irányváltóhoz. Sajnos ott képes megtörni a külső ház és ott bejut a kosz és víz is. Szerintem.

Előzmény: oljeg12 (50560)
brömbi Creative Commons License 2023.11.26 0 0 50561

Elég furcsa a jelenség, de ha hidegen még megy - bár kicsit luxus is -  én kipróbálnám 75 - 140 - essel.

Előzmény: oljeg12 (50560)
oljeg12 Creative Commons License 2023.11.26 0 0 50560

No ez az irányváltó, megint feladta a leckét.

Írtam korábban, hogy csak hideg állapotba veszi be az előremenetet. Pótoltam bele olajat, (5 W 10) és akkor úgy működött, ahogy kell. Vettem 75 W 90-s olajat és megcsináltam az olajcserét.

Tegnap megint Bajára mentem másodmagammal és megint csinálta a hülyeséget. Megint nem vette az előremenetet melegen. várni kellett vele, hogy visszább hűljön és akkor hajlandó volt működni. Utána azt csináltuk, hogy előremenetbe hagytam a váltót és járó motornál egyikünk mindig benne maradt az autóba. Mivel leállítani nem lehet, mert ha sebességbe van, akkor az indításgátló letiltja az indítást. Nem akartam ebbe a lehűlt időbe szétszedni, de muszáj lesz. Vagy addig amíg nem jönnek meg a jobb idők, akkor addig nem használom az autót.

 Az is eszembe jutott, hogy ha az 5 W 10-s olajat mikor belepótoltam, akkor működött. Mi lenne, ha engednék le  az olajból és tennék hozzá 5 W 10-t?

Előzmény: oljeg12 (50555)
T640218 Creative Commons License 2023.11.25 0 0 50559

Üdvözlök mindenkit egy 2006 Mikrokár MC1hez kérek segítséget. Sajnos csak akkor kapcsolja a rükvercet és üres fokozatot ha lejt az út,tehát az eleje lejjebb van mint a hátulja. A váltókar az mindig kapcsolható,tolatólámpa is világít,de fizikálisan mégse kapcsolja se az ürest,se a hátramenetet,csak lejtős úton. Olyankor általában hallattszik egy enyhe csattanás,ütés,mielőtt megindul hátra fele.

Malaguszti Creative Commons License 2023.11.23 0 0 50558

Tavaly ilyenkor, szorult meg a generátor az aixamomban, úgy látszik jó ötlet volt a WD40-el való javitás, befujkáltam a szíjtárcsa felőli oldalon a csapágyat,
Azóta se szorult meg. Ennél olcsóbb javítást el se tudok képzelni, le se kellett szerelni hozzá..

oljeg12 Creative Commons License 2023.11.22 0 0 50557

Majd alábújok és megnézem.

 

Előzmény: G é z a (50556)
G é z a Creative Commons License 2023.11.22 0 0 50556

Ha szerencséd van, akkor "csak" a kilométeróra spirál négyszöge kopott le a váltó felőli.

Előzmény: oljeg12 (50555)
oljeg12 Creative Commons License 2023.11.22 0 0 50555

Most olyasmit írok, amit ha valaki mondja nekem, akkor nagyon kétkedve tudnám csak elfogadni.

A napokban történt egy olyan dolog velem, hogy hol sikerült előremenetbe kapcsolnom az Aixam500.4 váltóját, hol nem. Addig még hideg volt a váltó, addig simán lehetett előre és hátramenetbe is kapcsolni.

Fölhívtam Bakancs4 fórumtársunkat, hátha tud valamit mondani róla, hogy mi okozhatja a problémát. De ő se találkozott még ilyen problémával. A rúgóra tippelt, ami alaphelyzetbe (előremenetbe) állítja a váltót.

Gondolkodtam, hogy mi lehet a baj. A rúgó szerintem nem lehet, mert akkor úgy se működne, hogy néha vált.

Másnap Bajára mentem. Na ott beütött a krakk. Nem volt hajlandó előremenetbe váltani. Már azt hittem, hogy hátramenetbe kell haza jönni. Hosszú perceken keresztül kínlódtam, mire egyszer sikerült. Itthon visszahűlt és megint működött.

Arra gondoltam, hogy talán kenési probléma lehet. Nem volt itthon, csak 5 W 10-s hajtómű olajam. Abból bele öntöttem 3,5 dl-t. Elmentem kerültem a faluba egy kb 5 km-s kört. Haza jöttem és az udvarba próbáltam melegen, előre, hátra. Perceken keresztül. Minden gondnélkül működött.

Ma ismét voltam Baján és vettem 75 W 90-s olajat, hogy le cseréljem a váltóból. Nem volt vele semmi baj. A gépkönyv szerint 7 dl kell bele. Én most bele öntöttem az egész litert.

Megmértem a leengedett olaj mennyiségét és most az utánatöltött 3,5 dl-l együtt 9,5 dl lett. Tehát a gépkönyv szerinti 7 dl helyett 6 dl volt a váltóba, amikor csinálta a problémát.

Ezt azért írtam le, hogy megosszam a tapasztalatomat. Ha esetleg valakinél jelentkezne ez a tünet, akkor kezdje az olajszint növeléssel.

 

De most megjelent egy másik probléma.  kilométeróra mutatója Vagy lent van a nulla közelébe, vagy pedig föl föl ugrik magasabb értékre. A számláló a kb 22-25 km-s út alatt ment előre 6 km-t.

Szerintetek, ezt a spirál, vagy a meghajtás csinálhatja?

gabor7607 Creative Commons License 2023.11.21 0 0 50554

A Honda innovam, már nagyon régóta megvan. Majdnem új volt mikor vettem, 2004 körül azthiszem. Azóta napi használatban van. Ma is, az esőbe azzal mentem dolgozni. Viszont, folytatom a teleregényt. Lassan készül az aixam, nincs sok időm foglalkozni vele. De, tegnap eljött az indítás ideje. Azt a motort, amit az orakernel vettem. Szóval lehtelenites után, pöcc rôff. Izzitani se kell neki, úgy indul. Szép hangja van a motornak. Menni nem tudtam vele, mert elsotetedtem tegnap és világítás még nincs rajt. Még töltés se. De a generatort, viszem majd csütörtökön egy öreg villamosság szerelő szakihoz. Szóval a lényeg, hogy úgy néz ki, jó a motor hála istennek. Karter gáz, szinte nulla. Ellenben azzal, amit megfurattam, ott hatalmas volt. 

brömbi Creative Commons License 2023.11.20 0 0 50553

Brömbinek az a véleménye, hogy fotelban nem is lehet motorozni.

Bakancs4 Creative Commons License 2023.11.20 0 0 50552

Ha most olcsón akarnék poénkodni akkor azt írnám : én meg irigyellek az Innova miatt . Az se a filléres műfaj , és az legalább egy használható jármű . Azzal lehet közlekedni , használni , járni vele ...  A Pan-nal aligha . Persze nagy élmény poroszkálni ezzel a 300 kilós monstrummal -- amíg nem vettem meg ( előtte egyáltalán nem vezettem ilyen nagy motort ) nem tudtam ezt . A garázsszomszédom régi motoros -- korábban Transalpja volt , most Varaderoval jár -- szokott csak úgy passzióból motorozni , de ezt én benzin-és időpocsékolásnak tartottam . Amióta nekem is van ilyen nagy kétkerekűm azóta én is keresem az alkalmat-ürügyet hogy menjek vele . Bár sejthető volt az élményvonal , 2003-ban cseréltem a 250-es ETZ-t egy öreg CB400-as Hondára , hát az is egy szárnyaló előrelépés volt . 

Szóval két éve vettem ezt a V4-es masinát , nagyon buli menni vele , de használni ... Hosszabb távon persze , oké , de itt a városban nagyon macerás . Parkolni , mozgatni , letámasztani , kievickélni a parkolóból tolatva ... Szóval közlekedési eszköznek -- pláne városban -- nem nyerő . Az Innova abban verhetetlen , ő is sarokköve a motorgyártásnak .

Egyébként van kis Hondám is , egy öreg CB50-es , én imádom , pedig nagyon vérszegény jószág , az enyém  a fojtott verzió . Különösebben nem izgat , nem akarom piszkálni -- ha olyan motorra vágyom amelyik élénken reagál a gázadásra akkor van a háznál afféle is . Azzal a kis 50-essel jobbára terepen ( értsd : földesúton ) szoktam mozogni (nagy ritkán ) de most vettem egy Yamaha Grizzly 350 4x4 kvadot , és az ilyen határjáró túrákat nagyrészt azzal teszem meg  . 

Előzmény: gabor7607 (50551)
gabor7607 Creative Commons License 2023.11.15 0 1 50551

Irigyellek a pan Európean miatt. Nekem is van egy honda motorom, míg nem jó az aixam, addig azt használom. Csak, az egy innova. A legkisebb testvér. Különben egy nagyon eltalált konstrukció. De az egy másik fórum témája.

Előzmény: Bakancs4 (50545)
Bakancs4 Creative Commons License 2023.11.13 -1 0 50550

Gondolom ez lenne az elfűtő ellenállás a robogókban . 

 

 

https://robogoalkatresz.hu/keeway-terhelo-ellenallas-1038

 

Egyébként a Lombardini motorokban alkalmazott feszszabályzókkal nagyon sok baj van , a hozzám kerülő öregebb jószágokban elvétve találkozom életképes töltéssel , szint mindegyikben elpusztult már a korlátozó . Lehet azoknak valóban jobban ártanak a különféle áramlökések , mint a normál gépkocsi generátoroknak . 

 

 

kiggyo Creative Commons License 2023.11.13 0 0 50549

robogóban én az elfűtős verziót láttam, csodálkoztam is hogy milyen hülye megoldás. Mondjuk ott kisebbek a töltőáramok, gondolom a lombinál ezért van egy fokkal kultúráltabb megoldás.

Előzmény: XANTIi (50548)
XANTIi Creative Commons License 2023.11.13 0 0 50548

Pontosítanék. A régi relés fesszabályzó is a gerjesztéssel játszik. Ahogy nő a fesz, előbb elbontja a gerjesztést. Ha tovább nő akkor egy ellenállással lezárja a föld felé a gerjesztést. Csak mindehhez is idő kell. Van (volt olyan szabályzó) amellik először egy ellenállást köt sorba a gerjesztéssel mielőtt megszakítja és a következő lépésben ezzel kisöntöli.

A Lombi motor se egyedi megoldású. Ott egy állandó mágnes sor a fix tekercsekben mindig termeli a vellanyt. Egy utána kötött soros fesszabályzó nem enged át többet mint a 14 V. Ez döntően egy kapcsolóüzemű inverter. Nem elmelegíti a felesleget.

Sok Rotax repgépmotor, hómobil is így csinálja. Így súlyt lehet nyerni, egy tekercselést megspórolni a generátoron. Nincs csúszógyűrű sem. A szabályzó 10-20 deka és egy fél öklömnyi. Bár jó drága.

Előzmény: kiggyo (50547)
kiggyo Creative Commons License 2023.11.13 0 1 50547

az ehhez hasonló témákban mindig azt szoktam példának felhozni:

 

Mindenki ismer olyan embert aki bekapcsolt öv nélkül szokott közlekedni, sőt maga is próbálta már és semmi baja sem lett. De abban közel teljes egyetértés szokott lenni hogy ez így veszélyesebb, ezért is előírás az öv bekötése.

 

Én is vettem már le menet közben akkusarut, de ha lehet kerülöm a kérdést, pláne modern járgányoknál. Van mopedautókban is bőven elektronika, DCI vezérlés az újabbakban, jobb nem kísérteni a sorsot...

 

Ami meg nem generátoros hanem töltőtekercses-fesszabályozós ott pláne veszélyes mutatvány mert a fesszabályozó ott nem gerjesztést állít hanem rásöntöl a töltőtekercs kimenetére hogy ne kússzon fel a feszkó. A lerántott akksival pedig több dolog hárul rá, szeret is elpukkanni. Bár szerencsére ezek már kezdenek kihalni, többnyire robogókban látni manapság.

Előzmény: Bakancs4 (50544)
ívfény Creative Commons License 2023.11.13 -1 0 50546

naggyon jo példát hoztál fel! mi ebből a tanulság? nem szabad levenni a sarut, még egy mérés erejéig sem, mert belehalhat a mopedes, akár álto helyiben is a járgánynak?, most verem a fejem a falba, hogy én miket csináltam, kb 40 évig, mindenféle probléma nélkűl! rohadtul nagy szerencsém lehetett, hogy nem pusztultam bele, de még egy dioda sem kezdett feleselni a gencsikben, hogy nem tetszik neki valami?  amen...

Bakancs4 Creative Commons License 2023.11.13 0 0 50545

Ha jól belegondolok valóban veszélyes megszaggatni a töltőáramkört és akksi nélkül pörgetni a váltakozóáramú generátort -- nekem egyszer majdnem az életembe került ...

Itt a közelben a szálkai elágazónál van egy haláljel . Fogalmam sincs miféle balesetnek állít szomorú emléket , de nem múló gyászról lehet szó , mert több évtized után is gondozott objektumról van szó , szerintem ha most kimennék oda ( kb. 8 km ) akkor égve találnék valami mécsest .

Valahányszor arra megyek azt jut eszembe : egyszer én is majdnem itt hagytam a fogamat , 1988-ban az ETZ-vel , akkor nekem is állhatna itt efféle mementó .

Akkoriban ETZ-vel jártam , aminek 12 V-os , váltakozóáramú generátora volt . Megbízható , teljesítőképes , már alapjárat környékén megindult a töltés a korábbi kommutátoros dinamókkal szemben . A generátorral nem is volt baj , de az akkori aksik ! Förtelmes minőségűek voltak , csak annyi dolguk lett volna , hogy az első szikráig eljusson a motor ( jól indult ) és utána már akkumulátornak semmi dolga . De nem , ezek a nyomorult telepek még ilyen kímélő életmód mellett sem bírtak ki 1-2 évnél többet . Én akkor katona voltam , ezért a nagyritkán elővett motorba nem akartam aksit venni , jó ha havonta 1-2 alkalommal haza tudtam jönni -- ha veszek is aksit az beledöglik az unalomba .

De a generátoros járgányt brutálisan nehéz betolni aksi nélkül ; bár a szakirodalmi vélekedéssel ellentétben nem lehetetlen , én többször megcsináltam . Értsd : a járműben fizikailag nem volt (jelen) semmiféle akkumulátor , de betolással be tudtam indítani .

Szóval a gyújtás akkumulátorról megy , az első szikrához áram kell . Vettem két laposelemet , sorba kötöttem őket ( jó-jó , tudom : elágazás nélküli kapcsolás , ne sorosozzunk itt kérem ) így kaptam 9 voltot . Ezt betettem az aksi helyére és beindítottam vele a motort . Amint elindult rögtön lerántottam a sarut , mert vélelmeztem , hogy a jó öreg Perionok nem szerették volna szembekapni a 12 (jó-jó 14,4 ) voltos és 15 amperes töltőáramot .

És így jártam vele hónapokig ... az elemek jól bírták , hiszen csak az indítás pillanatában voltak használva . Arra kellett ügyelni , hogy alacsony fordulaton , index-féklámpa-világítás együtt már annyira leejtette a feszültséget , hogy leállt a motor is . AZ egész áramtermelő egység az ilyen használat mellett is csak egyetlen hibát produkált nálam ( 20 évig voltam ETZ tulajdonos ) , miszerint az egyik diódának egyszer eltört a porrasztása . Visszapöttyintettem és passz . Jegyzem : mechanikus-érintkezős feszszabályzó volt a járgányban .

Tehát a szálkai elágazó ... A laposelemmel meghekkelt technikával olyan 90-es tempóban robogtam hazafelé , így késő ősszel , már sötétben .  A szálkai elágazó előtti enyhe kanyart bevettem , majd a következő pillanatban egy csattanás , utána TELJES sötétség és néma csöndben gurulok tovább -- a fene tudja , hogy merre .

Végre felocsúdtam és fékeztem . A bal padkán álltam meg . Szóval az történt : elszakadt a láncom és begyűrődött a kislánckeréknél a deklibe . A jármű szabadon gurulhatott tovább (90-nel ) , de a főtengely forgása rögtön megszűnt , ezzel együtt az áramtermelés és a világítás is . Ha van valamiféle aksi a verdában és az adott volna ha csak  4-5 másodpercig annyi fényt , hogy legalább a felezővonalat lássam. Amennyiben ezt a mókát a jó öreg NDK-s technika 1-200 méterrel korábban játssza el , akkor aligha maradok az úton a kanyar miatt -- becsattogok az árkon keresztül a kukoricásba . Miképp úsztam volna meg , arról fogalmam sincs .

Kellemes érzés volt , amikor  két éve először pöfögtem arra a Hondával . A kardántengelyes hajtásra nem jellemzők az efféle botlások , maga ez a 1100-as V4-es Pan European amúgy se egy romlékony konstrukció , és alig eszik többet mint a fele akkora súlyú és 1/5-nyi teljesítményű léghűtéses MZ .

Szóval veszélyes dolog lehet levenni-feltenni az aksisarut , legfeljebb nem a diódák pusztulnak el , hanem a motoros ...

Most látom csak , hogy a Hondát ábrázoló kép a háttérben pont az a rész látható ahol a baleset majdnem megesett , az utasülés fölött a domb lábánál .

Előzmény: Bakancs4 (50544)
Bakancs4 Creative Commons License 2023.11.12 0 0 50544

Ezzel az aksisaru levételi tilalommal én is találkoztam már , minden valamirevaló autóvillamossági könyvben szerepel . Az első olyan járművem amiben ilyen áramtermelő működött az 1986-ban vásárolt 250-es MZ ETZ . Az akkori szakirodalmak a diódákat féltették , hogy elfüstölhetnek az áramlökéstől . Az újabb leírások a járművek vezérlőelektronikájáért és fedélzeti számítógépeiért aggódnak .

 

A magam részéről nagyon sokszor vettem le és tettem föl akkumulátor sarut , illetve szakítottam meg vagy kapcsoltam össze töltőáramkört működés közben , de még soha nem fáztam rá . Mindez persze nem jelenti azt , hogy másnak ne pusztuljon el valamije , ha megteszi ezt a tiltott dolgot .

ívfény Creative Commons License 2023.11.11 -3 0 50543

hát látom, ha okoskodásrol van szo, te nem maradhatsz ki belöle kisfiam!!! föleg ha ellenem tud irányulni!?  biztos ettől lesz kemény a fütyid!, hajrá!!!

irkálj még valamit, hogy mégjobb legyen, neked!

 

"modern, elektronikával telerakott autóban nem kísérleteznék az tuti"

 

mer amúgy ezek a kis öreg szutykokban ürtechnika van mi?? biztos a legmodernebb? majdnem ugyanolyan gencsi van, mint az mtz-ékben, csak méretben kisebb joval. csakhogy ne halj meg bután! na! amiket irtam, varjatok rá gombot, azt jöhet a többi okosság!  :))

Előzmény: kiggyo (50542)
kiggyo Creative Commons License 2023.11.11 0 1 50542

Jól is teszed. Ha tényleg semmi terhelés sem marad a generátoron akkor a szabályozás tehetetlensége miatt egy pillanatra lesz egy szép nagy tüskéd. A remanens mágnesesség miatt akár gerjesztve is tud maradni gerjesztőfeszkó nélkül, a vasúti tengelygenerátoroknál ezt a jelenséget használják ki fegerjesztésre pl, nem az akkuból veszik hogy álló helyzetben ne fogyasszon.

 

Az MTZ-nél nyilván mindegy, de egy modern, elektronikával telerakott autóban nem kísérleteznék az tuti. 

Persze más kukijával könnyű verni a csalánt ismeretlenül....

Előzmény: XANTIi (50540)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!