A 2008-as Pekingi Olimpiai Játékok kerékpáros (országúti, mtb és pálya) versenyeinek szeretnék emléket állítani. Ide várom az előkészületekkel, a versenyekkel, a győztesekkel, vesztesekkel, élményekkel, benyomásokkal kapcsolatos bejegyzéseket.
"A pekingi pályakerékpáros-versenyeken mutatott brit egyeduralom - a tíz megszerezhető aranyból hetet elvittek - sem csak a szerencsén múlott. Az évi 5 millió fontos támogatás megfelelő felhasználásának segítségével, az új tehetségek felkutatásával, a világ egyik legmodernebb kerékpár-stadionjának felépítésével vitathatatlanul sokat tettek a sikerekért."
Ennnyi. Mint mindig, a pénz beszél... a politikusok meg csak ugatnak.
(90' környékén csináltam/tunk valamit. Az apeh kettös könyveléssel boldogított, s véleménye szerint a tömegsport csak szórakozás, úgyhogy csak fizessünk, adózzunk utánna... ja, hogy talán akadt pár tehetséges gyerek is... istenkém, nem kell mindenkinek olimpiára menni, meg világversenyekre... jut oda elég külföldi.)
Le a kalappal! Andris megfelezte Zerge 4 évvel ezelőtti helyezését, ez emberfeletti! Vagy jobb eredményt ért el minden helyezésben, százalékos hátrányban, mint a sztárolt férfi öttusázóink. Pedig össze sem hasonlítható, hogy mennyien versenyeznek világszerte, CC MTB-ben és öttusában. Megérdemelne legalább fele akkora sajtót, mint Baloghék!
Negatívum csak annyi részemről, hogy ahány kerékpáros szakágban voltunk ott Pekingben (országút, MTB, BMX), annyiféle mezben álltunk rajthoz. Ez kissé szedett-vedett benyomást kelt.
"Mondom én mindezt, aki soha nem nagyon szerettem a montisokat... :)"
Kébékíthetetlen ellentét van köztük. :-)Egy országútis szerint egy tartalékbelső, és egy aprócska gumijavító készlet a mez hátsó részében, két banán és egy kulacs víz tökéletes menetfelszerelés. Az aggodalmasabbak újabban egy levágott fejű kulacsban visznek egy széldzsekit is, de ezeket az igazi outisok megvetik.
A montisok szerint Isten útjai kifürkészhetetlenek, ezért sehova, még népsportért se mennek a hátizsákjuk nélkül. Egy igazi montis hátizsákban tapasztalataim szerint egy újabb kerékpár van apró darabokra szedve. (Legalábbis a fiam mindig vitt magával pórnyerget, nyeregcsövet, váltódarabokat, külsőt, belsőt, égig érő vascsicsergőt.)
Parti András fantasztikus versenyzéssel, a 23. helyen végzett a Pekingi Olimpia férfi hegyikerékpáros versenyén. A futamról szóló beszámoló és a verseny után vele készített riport után, most a velo.hu olvasóinak szóló exkluzv napkóját olvashatjátok az első Olimpiájának eseményeiről, személyes hangvételben.
Sziasztok! Most csak a versenyről írok, az „előzmények” a honlapomon megtaláljátok. Még mindig nehezen hiszem el a tegnapi napot, életemben nem voltam még ilyen fáradt a verseny után. Nagyon boldog vagyok, hogy a legjobbkor sikerült kihoznom magamból a legjobbat…
De kezdem az elején! Szóval a verseny délután 3 órakor rajtolt, én kb. 1 órára mentem ki, Dínó (Molnár Dénes) pedig már előbb ott volt, hogy előkészítse a terepet nekem. A klimatizált szobánkban kezdtem el görgőzni, hogy a nagy hőség miatt ne hevüljek túlságosan fel már a bemelegítés alatt. Majd, úgy 40 perccel a rajt előtt mentem ki folytatni a melegítést. A start előtt próbáltam nyugtatgatni magam: Ez is csak egy verseny, ez is csak egy verseny….
De a francba, ez nem csak egy verseny, mert ez az álmom volt! És ezt a versenyt csak 4 évente rendezik! De láttam magam körül a többi versenyzőt is, azért ahol én álltam, sokan be voltak pániklova. Mondjuk én inkább csak jobban izgultam, mint mondjuk egy „sima” VB. rajtjánál.
A negyedik sorból rajtolva, sikerült egész jól kilőnöm, bár többször satu féket kellett húznom, mivel volt néhány kisebb-nagyobb összeakadás. Mindenki sokkal agresszívebb volt, mint általában, na mondjuk engem se kellett félteni. Az első kört a 26. helyen fejeztem be, ami már elég hihetetlen volt, majd még ezen is tudtam javítani, már a 23. helyen jöttem. De még sikerült előre lépnem, feljöttem a 20. helyre, majd repesztettem egy 14. köridőt! Ezzel már a 19. helyen voltam, nem is akartam elhinni, amikor a célterületnél felnéztem a kivetítőre. De sajnos ez után sikerült esnem egy óriásit. Az egyik letörés előtt, megdobta valami a hátsó kerekemet és átestem a kormányon. Ekkorát még életemben nem perceltem. Még volt időm a levegőben azon gondolkodni, hogy na ezt megszívtam… De csodák csodájára, meg a nézők legnagyobb megdöbbenésére, felpattantam és mentem tovább, mindössze néhány horzsolást gyűjtöttem be. Ekkor kicsit visszacsúsztam a 21. majd a 23. helyre. Nagyjából ezt tartottam is a verseny végéig, bár az utolsó két körre olyan fáradt voltam, hogy azt el nem tudom mondani.
A célba érve, óriási kő esett le a szívemről. Sikerült megvalósítani minden elképzelésemet, sőt igencsak túlszárnyalni! De úgy ki voltam merülve a hőségtől is, hogy alig bírtam megállni a lábamon és még vagy 15 percig kapkodtam a levegőért és zsibbadt mindenem. Két szóval, végem volt!
De nagyon örültem, örültünk Dínóval. Ennyire jól még soha életemben nem mentem, a győztes Julien Absalontól csak 10 percet kaptam (kb. 8% hátrány!!), ami egy Olimpián igen jó. Még ami nagy hajtóerő volt az a tömeg, annyi ember volt a pálya szélén, hogy még hasonlót sem láttam, még tv-be sem. Nem sok helyen lehetett kilátni a pályáról…
Még nagy, nagy köszönet, Dínónak, aki mindenbe segített, ez az eredmény neki is köszönhető, és persze mind támogatómnak (Trek, Sram, Isostar, Continental, Polar, Stratis, Adidas, Sixsixone, Smith), mindazoknak, akik szurkoltak nekem, a tv vagy az Internet előtt. Ez nagyon sokat jelentett nekem!
Azt a rengeteg gratulációt is köszönöm, amit kaptam a verseny után! Ez megért minden lemondást, és küzdelmet! Most van még itt Pekingbe két teljes napom, majd 26.-án az „aranygéppel” megyünk haza. Ami azt jelenti, hogy egyből a Syma csarnokba fognak minket vinni a reptérről egy ünnepélyes fogadásra. Ide még 26.-án reggel 7 óra és fél 8 között fogunk érni elvileg, ahol minden érdeklődőt szívesen látunk.
Ja és ma még vár ránk a záró ünnepség, plusz a vízilabdásoknak is megyünk szurkolni.
Engem nem az zavar, hogy mit esznek, hanem az, hogy katonák, és rendőrök ezrei tartották távol a mezőnyversenyen a nézőket a bringásoktól. Meg az, hogy az önkéntesek úgy viselkedtek minden versenyen, mint a sokat vert, láncon tartott kutyák.
Azzal együtt az index mérhetetlen színvonalát jelzi, hogy a képmellékletben az egyik képen Victoria Pendeleton van, aki szerintem sokkal nagyobb kerékpáros, és sokkal szebb hölgy is mint Rebecca Moreno.
Kína valóban megkerülhetetlen szuperhatalommá nőtte ki magát. Nekem azonban ennek ellenére nagyon rosszul esett, hogy eladták az olimpiai eszméhez semmiképp sem méltó, zsarnoki hatalomnak az olimpiát. De az én szavam nem számít.
A képen Rebecca Moreno látható, egy energia ital reklámfotóján.
"Az áttörő brit kerékpárossikerek jelképe lett Pekingben az üldözéses versenyben győztes Rebecca Romero. Athénban még a négypárevezősök között volt ezüstérmes, aztán egy sérülés és a fásultság miatt abbahagyta, majd szinte véletlenül a pályakerékpárosok között találta magát. hirdetés
„Amikor a váltás mellett döntöttem, végiggondoltam minden forgatókönyvet, és azt mondtam, semmi esetre sem bánnám meg. Azt akarom, hogy nyerjenek, szerintem képesek rá” – mondta néhány nappal ezelőtt a brit Rebecca Romero országa női négypárevezősének olimpiai esélyeiről. A brit pályakerékpáros Athénban még az ezüstöt nyert hajóban ült a nyereg helyett, majd váltott.
Amikor korábbi társai esélyeit latolgatta, egyaránt a döntők előtt voltak: az evezősök futamgyőztesként kerültek oda, ő viszont esélyesként a rosszabb idővel jutott a szintén brit Wendy Houvenagel elleni párharcba a három kilométeres üldözéses versenyben. Megvolt az esélye, hogy a 28 éves kerekesnek megint ezüst jut, és elszalaszt egy aranyat.
Rebecca Romero vetkőzött is, meg nem is
* Csepregi J. Botond - csepregi@mail.index.hu
2008. augusztus 23., szombat 21:46 | Frissítve: 10 órája Az áttörő brit kerékpárossikerek jelképe lett Pekingben az üldözéses versenyben győztes Rebecca Romero. Athénban még a négypárevezősök között volt ezüstérmes, aztán egy sérülés és a fásultság miatt abbahagyta, majd szinte véletlenül a pályakerékpárosok között találta magát. hirdetés
„Amikor a váltás mellett döntöttem, végiggondoltam minden forgatókönyvet, és azt mondtam, semmi esetre sem bánnám meg. Azt akarom, hogy nyerjenek, szerintem képesek rá” – mondta néhány nappal ezelőtt a brit Rebecca Romero országa női négypárevezősének olimpiai esélyeiről. A brit pályakerékpáros Athénban még az ezüstöt nyert hajóban ült a nyereg helyett, majd váltott.
Amikor korábbi társai esélyeit latolgatta, egyaránt a döntők előtt voltak: az evezősök futamgyőztesként kerültek oda, ő viszont esélyesként a rosszabb idővel jutott a szintén brit Wendy Houvenagel elleni párharcba a három kilométeres üldözéses versenyben. Megvolt az esélye, hogy a 28 éves kerekesnek megint ezüst jut, és elszalaszt egy aranyat. 02 Rebecca Romero
A vasárnapi döntőben – fél órával azután, hogy a brit evezősök másodikak lettek a kínaiak mögött – Romero agyonverte csapattársát, akivel márciusban együtt lett világbajnok. Két másodperc volt az előnye, ami ezen a szinten jelentősnek számít. A párharc különlegessége az volt, hogy az ellenfél sem a kerékpáron nőtt fel: Houvenagel csak 27 évesen kezdte a sportágat, hogy segítse férje országúti edzéseit. A pályakerekesek között két éve, 32 évesen kezdett el nemzetközi szinten versenyezni.
Rebecca Romero váltása is egyedülálló, ráadásul már az evezésbe is valószerűtlenül csöppent bele. A gyerekként sportolónak egyáltalán nem kiemelkedő Romero családja 17 éves korában a Temze mellé költözött, és ő kitalálta, szeretne valami vízi sportot művelni. Úgy gondolta, előbb az evezést próbálja ki. Annyira bejött a választás, hogy két évvel később már korosztályos világversenyen indult. 2004-ben az olimpián az ezüst jött össze, egy évvel később világbajnok lett a négypárevezőssel. Annak a szezonnak a végén úgy gondolta, hagy időt hátsérülése gyógyulására, de eközben elege lett: befejezte az evezést.
A pályakerékpárosok teljesen véletlenül, Romero egy barátjától értesültek arról, hogy a biciklizéshez is jó adottságokkal rendelkező sportoló felhagyott az evezéssel. Megkeresték, és igent mondott egy tesztelésre. A korábban kiegészítésként országúton kerekező Rebecca meglátta a pályát, és el kezdett félni, mert nem értette, hogyan maradnak fent a biciklik a teknő oldalán.
Aztán úrrá lett a félelmen és a kerékpáron, majd a terheléses vizsgálaton is kitűnően teljesített. Az eredményei tekintélyt parancsolóak voltak, de körülbelül erre számítottak egy magasra jutott sportolótól, a hozzáállása azonban még jobban megfogta az edzőket. Romero ugyanis egészen kegyetlen módon tudja magát a végletekig kínozni.
Az őt figyelők szerint ez egyszerre aggasztó és bámulatra méltó. Rebecca azonban úgy gondolja, nem teljesít eleget az edzéseken, állandóan elégedetlen önmagával. „Mindig azt gondolom, nem vagyok elég kemény, nem vagyok elég erős és fegyelmezett. Alapjában véve lusta ember vagyok” – vallja magáról.
Ráadásul az is kiderült, hogy sokkal jobban fekszik neki ez az egyéni sportág. Az evezés frusztrálta azzal, hogy korlátokat szabott egyéni ambícióinak. „Ha valaki nem nyújt száz százalékot egy hajóban, a többiek eredményét is lerontja. Ugyanakkor ha győztök, csak negyedrészben vagy győztes. A kudarcnál meg eloszlik a felelősség, könnyebb elbújni” – mutatott rá, mit nem kedvelt egykori sportágában.
A váltás annyira bejött, hogy hónapokkal első edzése után brit bajnok lett. Az első nemzetközi versenye 2006 novemberében a moszkvai világkupa volt, annak a döntőjében még kikapott Houvenageltól, de így is ezüsttel nyitott. Alig egy évvel azután, hogy kezdett, világbajnoki ezüstérmes lett. Mindezt a három kilométeres üldözéses versenyben, ami a hozzáértők szerint nem is a legegyszerűbb szám, mert nem elég hozzá a puszta erőkifejtés.
Az idei manchesteri vébén eljött számára a hihetetlen áttörés: az egyéni döntőjében hét másodpercet vert az amerikai Sarah Hammerre, és a csapat üldözéses versenyben is aranyérmes lett. Innentől kezdve egyértelműen az olimpia egyik fő esélyese lett.
Edzői amiatt is nagyra tartják Romerót, mert úgy vélik, az a típusú versenyző, aki nem akarja a győzelmet, hanem egyszerűen szüksége van rá. Ő ezt őszinteségnek nevezi.
„Ha van valami kialakult képem magamról, az az, hogy vagyok, ami vagyok: teljesen őszinte. Sok brit sportoló azt hajtogatja, mennyire örül, hogy élete legjobbját nyújtotta. Én azonban azt ismételgetem, hogy aranyat akarok, és nem leszek boldog, ha nem sikerül. Nekem ez az őszinteség.”
A pekingi döntő előtt is egyértelmű volt az elszántsága, a győzni akarás kiült az arcára, amivel már a rajt előtt túlszárnyalta ellenfelét. Az olimpiai bajnok számára mégsem a görcsös győzni akarást jelenti a versenyzés, hanem az őt belülről szétfeszítő nyughatatlanság kiélését. „Úgy érzed, hogy már vennéd is a melegítődet, és futnál. Nekipattansz a falnak, fel-le ugrálsz. Fogalmam sincs, hogy bírt ki a szobatársam Manchesterben. Azt hiszem, ez olyan, mint megpróbálni visszatartani egy versenylovat. Aztán mintha elvesztetted volna felette az ellenőrzésed, valami az uralmába kerített.”
Győzött, és ezzel az úszásban és kézilabdában dobogós keletnémet Roswitha Krause, valamint az amerikai úszó-vízilabdázó Tim Shaw mellett a harmadik lett, aki két különböző sportágban nyert nyári olimpiai érmet.
Az emlegetett őszinteség azonban épp a játékok előtt szenvedett kisebb csorbát, amikor Rebbecca fotói feltűntek Anglia-szerte. A kerekes a Coca-Cola energiaital-márkájának kampányában meztelenül feszített kerékpárján. Úgy fotózták, hogy csak sejtessen, ne legyen igazán erotikus. Ízléses kép lett, amiről most elárulta az édesanyja, hogy valójában photoshoppal készült. Ugyanis volt rajta fehérnemű."
Bár emlékszem, 2002-ben elhatároztam, hogy márpedig én ott leszek a 2006-os foci VB-n, ha már Európában lesz és nem is olyan messze. Aztán jött a bringa és 2006-ban már eszembe sem jutott a foci VB, hiszen épp a Tour-on szurkoltunk az út mellett. :)
remélem 4 év múlva veletek ugyanitt! :))
aranyos a csaj! :))