> aki egyszer külföldre ment dolgozni (nem jókedvében)
Pontosan. Mi remekul elvoltunk a ferjemmel az egyetemen. Csak aztan amikor 33 evesen, ket gyerekkel meg mindig ott tartottunk, hogy ilyen osztondij egy evre, meg olyan osztondij egy evre, es letszamstop, akkor raebredtunk, hogy hamarosan elfogynak alolunk az osztondijak, es ott allunk minden nelkul, az imadott egyetemunknek esze agaban sincs minket visszatartani a menestol.
Lehet, hogy ez most kicsit szenya es onzo modon hangzik, de hat... hogy mondjam ezt finoman... ööö... izé... hát... nem. (Upsz... ez kicsuszott. Most mi lesz?)
A, velem van a legkevesebb problema. Nekem mar regen megvan a nemet allampolgarsagom. Most ketto van emiatt. Ebbol ha az egyikrol lemondok, meg mindig marad egy... A ferjem viszont maniakusan azt hiszi, hogy o megbukik a nyelvvizsgan, es tanfolyamra akar menni.
De ma mar nem akar, miutan beolvastam neki a hirt. Most mar csak a Tanacshazara akar menni. Lehetoleg jovo csutortokon. Lehetoleg MINEL HAMARABB.
Pedig sajnos tolem sem fog. En egy harcos amazon vagyok, aki ket dolgot utal a letezo legjobban:
1. Ha hulyenek neznek,
2. Ha a penztarcamban kotorasznak.
Inkabb lemondok az allampolgarsagomrol (nem viccelek), mint hogy EZEKNEK odatartsam a havai bruttom tiz (vagy akar 0,01) szazalekat... Agyrokkantak ezek. Vajon hany kulfoldon elo magyar fog nekik tejelni? Nekem ne apellaljanak a hazaszeretetemre meg a szivemre meg ilyesmikre, mert abban nemcsak a Borzsony van benne meg az esti dunaparti latkep, hanem a napiszar meg a politika is, meghozza vastagon, es ha ok ilyenek, akkor en marpedig nem szeretem oket, es ugy fogok adminisztrative is tavozni az orszagbol, hogy vissza se nezek rajuk.
Komolyan eldurrant az agyam. Es be is vagyok szarva egy kicsit. Mert hat ezeknek egy kis visszamenolegesseg nemigen szokott akadaly lenni.
Hideg volt, én vittem be plédet, de még a lepedő alá is, mert ezer éves műanyag, viaszosvászonszerűség van a lepedők alatt, amin kemény gyűrődések vannak, és aki nem tud mozdulni sem, annak ez rettenetes, kinyitották az ablakot, és mikor szólt az ismerősöm később a nővérnek, hogy csukja be, azt válaszolta vissza, hogy csukja be maga. Úgyhogy becsuktam én az ablakot mikor beértem.
Akkora a spórolás, hogy nagyon lecsökkentették a napi pelenka adagot, meg hát ugye nővér is alig van.
Régen milyen szigorúan betartották a látogatási időt, kint álltunk sorban, nem lehetett bemenni még a Madarász utcai gyerekkórházba sem, most meg már éjjel-nappal bemehet a hozzátartozó, hadd lássa el a betegét.
Nemrég voltam látogatni valakit az Árpád Kórház Idegosztályán, még vizitkor sem küldtek ki, de még éjjel 11-kor sem. Ha ott valaki nem tud enni, az nem eszik. Ha infúzióra van kötve a beteg, az sem eszik, mert behozzák a reggelit, ebédet, vacsorát az asztalra, és fél óra múlva kiviszik egy kérdés nélkül. Én láttam a saját szememmel. És hajnalban jön a takarítónő, mindenkit felébreszt, csapkodja a vödröt, a felmosófát odaveri az ágy lábához, nincs tévé, a vécé, fürdő a folyosó végén, a kacsákat nem ürítik, a betegek a szobában levő csapba öntik, már aki fel tud kelni a szobában..., jajj, ezeket láttam.
Azt hiszem igen, nem túl egészséges idősekkel volt tele, az biztos, bár, amikor jobb idő van, lejárnak a kertbe, vagy a látogatók tologatják le őket kerekesszékem. Még, most, ebben a zimankóban is voltak, akik sétáltak, de például a szobatársam a tíz nap alatt egyszer sem kelt ki az ágyból, se rokonnak, se barátnőnek, se orvosnak. De az ey többemberes csata lett volna, valszeg azért nem erőltették, mert nem is lett volna hová mennie.
Egy ismerősöm anyukája volt ott kb. 10 éve, igen, ilyen elfekvő szerűség, tejelni kell folyamatosan, hogy ott maradhasson valaki, és sajnos azt mesélte, hogy már a folyosón rettenetes bűz volt, kaki-pisiszag.
megkockáztatom, sok fizetős, milliós beugrót kérő nyugdíjasotthonban nincs ilyen normális ellátás. nagyanyám ilyenben lakik, 89 éves, és tök jól van. azelőtt meg kikészítette a családot a folytonos hisztijeivel, állandóan kizsarolta, hogy vele foglalkozzanak, naponta 3× hívta vagy a gyerekeit (főleg anyukámat, akiről tudta, hogy nem teszi meg, hogy nem kapja magát, és sokszor nála sokkal betegebben is rögtön buszozik hozzá) vagy a háziorvosát vagy az ügyeletet. legtöbbször csak beszélgetni akart... azóta viszont nyugta van a családnak, ő meg minden ellátást megkap, a gyógyszereit ellenőrzötten szedi és érdekes módon nem betegeskedik (na jó, megvannak a bajai).
igaz, havi 80-ba kerül, de mindenkinek így a legjobb. akkor is ezt gondolnám, ha nem lenne borzasztóan összeférhetetlen természetű.
és mivel se én, se a hugom nem fogjuk tudni anyukámat napi 24 órában ápolni, ha egyszer majd arra kerül a sor, neki is otthont fogok keresni, nagyon jót.
Akinek ilyen problémái vannak, juttassa be valami módon a szeretteit a Szeretetkórházba. Már régen nemcsak holokauszt-túlélők és zsidók a betegek, de ott még komolyan veszik, hogy miről szól az eskű meg a kötelesség. Ott is nyomor van, kevés a pénz mindenre, de ha kell háromszor áthúzzák egy nap az ágyat, és csak arra tartanak pasasokat, hogy naponta háromszor, az étkezések előtt felöltessék a betegeket, rendesen tudjanak enni. És mindenkit megetetnek, ha nem megy egyedül, és még azt a beteget se csapták le, aki mint egy sakál üvöltözött velük órák hosszat minden nap tetszőlegesen változtatva és cifrázva az okokat.
kórházba én se, de ez egy fizetős idősek otthona volt. és ahogy kivettem a történtekből, nem a hellyel volt a gond, hanem az intézmény háziorvosával meg a kórháziakkal.
A híres-neves Kardiológiai intézetben, a Haller utcában, már a 90-es éves közepén akkor volt csak komoly fájdalomcsillapító, ha hoztak a rokonok, vagy a belgyógyászfőorvos lement a patikába, és vett a saját pénzéből, mert az Algopyrint nem találta elég hatásosnak. 98 után aztán őt is kicsinálták, el is ment onnan.
Anyám ott halt meg 1992. legelején... elképesztő volt az a hely már akkor is. Én már rég megmondtam barátoknak, hogy valaki lesz szíves egy párnát az arcomra szorítani, ha egy ilyen helyre bekerülök és láthatóan csak szenvedni hagynának a helyi munkaerők.
Már elég régen olvastam, hogy sok mesterségesen táplált beteg kórházakban egyszerűen azért hal meg, mert nem figyelnek oda kellőképpen az adott étel összetételére, esetenként pedig keveset is kapnak... Hol vannak már a dietetikusok...
Amikor kiment a bokám a múltkorjában, nagyon jó volt a zöldborsós jégpakolás (amikor fölengedett - megfőztem, megettem :-), és jött következőként a császármorzsa, ha jól emlékszem.
Vigyázz magadra és küldök nanomanókat, hogy "működjenek közre" a gyógyulásban!!!
