A kritika címe: Gergiev és zenekarának muzsikusai sztoriztak a Cadogan Teremben
Csak a Kristóffal előadott hegedűversenyről írtakat fordítom le, a sztorizás a műsor elejére vonatkozik...
Ha a finoman indított vélemény elejét "magyarra" fordítanám, az derülne ki belőle, hogy Baráti Kristóf játéka lenyűgözte a kritikust, Alexander Hallt... Elég is lenne ennyi, máskor mi is így vagyunk vele. A teljes szöveg viszont ennél árnyaltabb, árnyasabb. Az előző beírásban idézett kritikus nem ugyanígy látta/érezte.
"Be kell vallanom, hogy sokkal jobban lenyűgözött Baráti Kristóf két ráadása (Ysaÿe második szólószonátájának negyedik tétele és Bach harmadik szólószonátájának Largója), mint a Sztravinszkij hegedűversenyben való játéka. Prokofjev megdöbbentő megjegyzése a műről (A himlős Bach) minden bizonnyal indokolatlan, hiszen megfelelő kezekben ez a komplex ritmikájú és vidám hangvételű darab csilloghat és ropoghat. De Baráti valamennyi érzékeny intonációja, elegáns vonókezelése és kifejezetten lenyűgöző játéka ellenére mégis azt éreztem, hogy nem teljesen birtokolja ezt a művet. Mintha a kottatartóhoz ragasztották volna, alig pillantott Gergiev felé és nem volt szemkontaktusa a többiekkel sem. Ez kifejezetten meglepett, hiszen ez a neoklasszikus darab a concerto grosso hagyományaira tér vissza. A versenymű harmadik tételében (Aria II) volt a szólista a legjobb, hatásosan megszólaltatva a szárnyaló líraiság elemeit."
Gergiev és a Mária Zenekar magára talált a sokkolóan rossz kezdés után
A Mária Zenekarnak a Cadogan Teremben megszólaló második koncertjére először húsz vonós vonult a pódiumra, miként a Stravinszkij által a Bázeli Kamarazenekar számára írt vonószenekari concerto első előadásán. Gergiev dirigálása megmutatta elképzelésének stílusát és tartalmát, ami csak pozitív kicsengésű lehet. A concerto egészen trükkös darab, és a zenészek folyamatosan keresgélték hangjaikat, az egész együttes hevenyészett, intonációja fájdalmasan pontatlan volt. Valójában egy sokkolóan rossz előadást hallottunk. Mivel az előző estén a vonóskar a legmagasabb színvonalon játszott, feltehetően az elégtelen próba okozta ezt a szerencsétlen előadást.
Megnyugtató volt, hogy a második darabban a vonósok és az egész zenekar ráérzett a Rimszkij-Korzakov-szvit (Mese Szaltán cárról) finomságaira. A hangzás megyőzően meleg volt, amellyel a zenei szövet tökéletesen tiszta, a szólók pedig briliánsak voltak, kellően ellensúlyozva a Cadogan Terem kedvezőtlenül tömör és kemény akusztikáját. Különösen a három részletből az utolsó (A három vándor) volt különösen életteli és csillogó.
A szünet után ismét Stravinszkij-mű következett a Magyarországon született Baráti Kristóf rendkívül finom megfogalmazásában. Baráti bizonyára a legszebb hangminőséget kapja az általa használt kölcsön-Stradivaritól, de maga is igen nagy és tiszta hangot produkál. Baráti technikája abszolút hibátlan, és mindez a négytételes Stravinszkij-versenymű élénk és ritmikailag bonyolult szélső tételeiben volt csodálatos, miközben Gergiev és zenekara megfelelően támogatta Baráti lendületes és határozott játékát, ami nagy hatással volt tiszta és figyelmes kiséretükre. Még figyelemre méltóbb volt Baráti költőisége a két belső tétel szólisztikus ária-részeiben, amikoris a legmagasabb színvonalon, és a megtévesztő egyszerűség ellenére rendkívüli érzékenységgel játszott. Ráadásként Baráti a 2. Ysaÿe-szólószonáta negyedik (A fúriák) tételét adta elő, hasonlóan nagy sikerrel, de a második ráadásként felhangzó Bach-tétel talán már túl sok volt, különösen néhány zenekari tagnak, akik testbeszéde már a távozást sürgette.
A záró Tűzmadár-szvitet és a zenekari ráadásként megszólaltatott Baba-Yaga (Ljadov) is nagyon dícsérte a kritikus.
A Fúriákat is hallottuk az október 6-i kamaraest keretében, amikor a teljes szonáta lenyűgözte, illetzve magával ragadta a hallgatóságot. A tegnap hivatkozott rádiófelvételen újból meg lehet hallgatni.
Hogy a kevésszer hallható parádés Stravinszkij-hegedűversenyről is legyen képünk, a kemény arcélű nagy előddel felvett előadást emelem be:
BK, vagyis Kristóf ma este a londoni Cadogan Teremben lép fel a közel 86 éves Stravinszkij-hegedűverseny (D-dúr) szólistájaként a Szentpétervári Mária Zenekarral, Valerij Gergijev vezényletével.
A művet legutóbb tavaly tavasszal hallottuk a Müpában, ahol még két (!) monumentélis versenyművet adott elő Kristóf a zuglóiakkal:
Ebből csak az érinti BK-t, hogy megemlítik tavalyi sikeres fellépését a zenekarral, amikor Prokofjev hegedűversenyeit játszották szeptember 26-án és 27-én az alábbi képen látható teremben:
Elfelejtettem a zenei illusztráció beemelése előtt, hogy mivel a Bartók Rádió élőben közvetítette Barátiék 2017. október 6-i, 19:35-kor kezdődött koncertjét, a felvétel vagy az október 18-ára tervezett, 12:36 kezdetű ismétlés meg is hallgatható az adások utáni 60. napig. Ezután már csak a www.nava.hu oldalain, ha nem korlátozott a felvétel a szakmai érdeklődők részére.
Mint vártuk, most is kiváló gárda remek játékát hallottuk Baráti Kristóf és barátai rég várt kamaraestjén, amelyre azért a jó helyek majdnem mind elkeltek: az Ysaye-szóló fenomenális, a ráaddásként számtalanszor hallott lidércnyomásos első tétel (Obsession) után végre az egészet hallhatta a közönség nagy része. A jól ismert Mendelssohn-trió lenyűgöző, de a még nem ismert Mozart-duó is nagyon hatásos volt a kitűnő brácsással. A Chausson-zongoranégyest (op. 30, 1897) csak a koncert előtt hallgattam meg többször, ismerkedem most is vele: néha varázslatos, néha hosszadalmas és túl békés darab a maga közel negyven perces játékidejével. A két mozgalmas szélső tétel között egy majdnem notturnót érzek, és a scherzo helyén lévő rövid harmadik tétel is nyugalmasan hömpölygött. Az élénk és leghosszabb zárótétel káprázatos.
A muzsikusok közül Baráti mind a négy számban játszott, a többiek kétszer-kétszer. Kristóf most is kifogástalan volt, szinte tökéletes! A vele már máskor is hallott zongorista (Enrico Pace) volt a zongorás darabok olaszosan vibráló motorja, hihetetlenül érzi, szinte dirigálja a műveket, játéka nagy élmény. A már említett fiatal ukrán brácsás (Maxim Rysanov) remek partnere volt Barátinak, és a kvartettben is jól játszott. A viszonylagosan legkevésbé hatásos a holland csellista(Pieter Wispelwey) volt, akit régebben szólistakánt már hallottunk a Müpában, de most a többiekhez képest kissé szürke, bár igen tanult és precíz előadónak mutatkozott.
Mivel a négyes zárta az estét, ráadásként is zongoranégyest idéztek meg, Fauré e-moll kvartetjének scherzóját, csodálatos búcsúként.
xxxxx
Az alábbi beszélgetésben pedig egy közel két hét múlva (október 20-án) hallható zenekari estet ajánl az M5, amelyen Baráti Kristóf fogja vezényelni a zuglóiakat a Budapesti Kongresszusi Központban, és egy londoni fellépés főpróbájaként Várdai István játssza majd az első Sosztakovics-gordonkaverseny szólóját. A műsor...
- A kiváló négyes remek műsora, Baráti Kristóffal valamennyi darabban.
- A pillanatnyi jegyeladások állása, ami hihetetlen is lehet elsőre, de az ok a következő:
Ilyen minőségű eseményre már hónapokkal előre kell tervezni, a jegyeket megvenni, hogy jó helyre szóljanak, és magam már augusztus elején próbálkoztam, hogy - szokásom szerint - kis társaságomnak egy szép programot szervezzek megint. Megdöbbenve olvastam, hogy a koncertre "A jegyek nem értékesíthetők", amit mások is értetlenül jeleztek felém.
Kutakodásomra kiderült, hogy ez a koncert az UNIKUM bérlet első előadása, amelynek szólójegyeit csak a bérleteladásokra szánt időszak után, szeptember végén kívánták felszabadítani. Június 10-ig még kedvezménnyel is hirdették a bérleteket. Nem hagytam annyiban, és a Kaposfest után több telefon után elértem, hogy kivételesen megvehetem a jegyeinket a Filharmónia Magyarország Páva utcai központjában, és akkor láttam az üléstérképen, hogy a szólójegyekre milyen kevés helyet szántak. Persze szóvá tettem a dolgot, de hiába...
Tegnap este viszont megdöbbenve láttam, hogy milyen sok a szabad hely a most pénteki hangversenyre, aminek nyilván az az oka, hogy azok jó része, akik szintén olvasták a jegyekre vonatkozó magyarázat nélküli korábbi megjegyzést, lemondtak erről a koncertről, és amikor felszabadították a helyeket, már nem keresték ezt a programot.
Vannak még jó jegyek, ne maradjon le senki, akit érdekelnek Baráti Kristóf és barátai!
A sorozat további eseményei:
Várdai István és barátai - 2018. 01.15.
Kelemen Barnabás és barátai - 2018. 03.17.
Boldoczki Gábor és barátai - 2018. 04.24.
Kipróbáltam: a következő előadásra szintén a Nem értékesíthető kitétel szerepel a Jegymester oldalán :-(((
Nem volna jó, ha az utóbbiakra megint az eddigi lenne a gyakorlatot, amikor egy-egy szépnek ígérkező koncertre szóló jegyek kiváló karácsonyi ajándékot jelentenek!
Szeptember 1-je Pécs Város Napja, az idei évtől A Magyar Felsőoktatás Napja is az éppen 650 éve alapított ottani egyetem tiszteletére. Hosszú évek óta ünnepi hangversennyel is tisztelegnek a város előtt a helyi filharmonikusok ezen a napon, és ahogy tavaly is, most pénteken is Brahms Akadémiai Ünnepi Nyitánya volt az első műsorszám. A végülis 1/2 9-kor kezdődött hangversenyen aztán a városhoz, illetve az egyetemhez szorosan kötődő két világklassis szólistánk, Baráti Kristóf és Várdai István játszott Brahms kettősversenyében a Kodály Központban, és a mindig óriási sikert arató ráadásszámmal (Halvorsen átiratában Handel 7. csembalószvitjének passacaglia tételével) is megmutatták nagyszerű tudásukat a Bogányi Tibor dirigálta kiváló zenekar körítésével. Kodály Galántai táncai zárták a műsort.
Az M5 leadta az együttes igazgatójával, Horváth Zsolttal lefolytatott beszélgetést is, mialatt éppen próbálták a kettősversenyt.
Közben Baráti Kristóf nem nyuxik, ha már a lélekzés helyett a lélegzést tartják helyesnek a hivatalosok.
Nyáron szerte (az északi féltekén) fesztiválok sorát rendezik, köztük az olcsóbb kamarazeneieket is, és ezek között június 28. és július 2. között - immár 26 év óta rendszeresen - a Dél-norvégiai Risør üdülőőhelyen, ahol Kristóf is fellépett. Egyik partnere Enrico Pace volt, akivel itthon már nagy sikerrel szerepelt, és mindezek hatására szervezik október 6-ra újabb közös koncertjüket a Zeneakadémián.
Egyelőre nincs további hangversenyezése Kristófnak a Kaposfestig.
A kinti műsorokról INNEN! Igazi kamarazenei hangulat lehetett, ahogy a szövegből kiderül... Pace állát meg kellett támasztani a kedves kis templomban...
Káprázatos sikert arattak Barátiék Moszkvában: az ottani értő és mindig igényes közönség óriási tapssal jutalmazta varázslatos játékukat, egyes nézőktől már a második mű után virágcsokrokat kaptak, de még a ráadás előtt is jutott az előbb egyikről lemaradt Kristófnak. A megérdemelt óváció és tapsok 2-3 percig is tartottak, végül a már említett ráadásról:
- ahogy Budapesten a változatlanul műsorra tűzött Debussy- és Franck-szonáták között az op. 100-as Brahms-szonátát (A-dúr) adták elő, majd ráadásként az op. 108-as (d-moll) utolsó két tételét idézték meg, Moszkvában cseréltek: a d-moll került a műsorba, és ráadásként az A-dúr szonáta zárótételét játszották el, allegretto, kvázi andante és igazán graciőzen.
A koncert második részében változás volt az 1. Sosztakovics-hegedűverseny előadásában, mivel a felkért Leonidas Kavakos családjában történt haláleset miatt a művész le kellett mondja valamennyi júniusi koncertjét, és emiatt a magyar Baráti Kristóf ugrott be a két zürichi hangversenyre. Benne egy olyan szerényen fellépő művészt ismertünk meg, aki sztoikus arckifejezéssel teljesen elmerülve a zenében, a műre összpontosítva játszott, és ebben körültekintően és figyelmesen működött közre a Lionel Bringuier dirigálta zenekar. Baráti mindeközben szinte csak a kottát nézte, mintha nem is törődött volna a közönséggel. Öröm volt hallgatni Stradivarijának puha, meleg és kitartott hangjait, feltűnés nélküli vibratóját, a legigényesebb intonációkban való biztonságát, vagyis egy igazi hangesztéta legmagasabb szintű megszólalását. A noktürnben végtelen dallamok bontakoztak ki, annyira nyugodt, lecsillapodó, gyakran tűnődően-éteri volt, hogy igazi éjszakai zenét hallottunk. Baráti a bonyolult ritmikájú, de motorikusan magával ragadó scherzóban is megtartotta sztoikus nyugalmát és összpontosítását: virtuóz, hibátlan, és az első tételhez képest még kezdeményezőbb volt. Az említett esztétikus hangzás abban is megmutatkozott, hogy néha elhagyta a Sosztakovics által előírt egymásutáni vaskosságokat, miáltal dallamosabb lett a hangzás. A passacaglia előjátékát, a basszusban megjelenő "elefánt motívummal", egy korálszerű gyászinduló kiséreteként sejttette majd hagyta el, gyakran duóban a fagottal, és szinte végig a mennyei öröm fejeződött ki a természetfelettien szép, lelkesítő dallamaiban, igen intenzív hangjaiban. Ezután egy több mint ötperces kadencia következett, amelyben Baráti vibráló agogikával játszott, erőteljes akcentusaiban mindig zengően, hangjai tiszták voltak, akár egy harangé: kifejező és nem hatásvadászó vagy extrovertált virtuózitással. A szólista a lenyűgöző burleszkben is szuverén maradt, most már kifejezetten előtérbe kerülően, magával ragadva a zenekart is. Varázslatos volt! A szinte frenetikus tapsot Baráti egy ráadással köszönte meg. Mielőtt belekezdett volna, egy ajtó halkan megcsikordult, és ez volt az első eset, amikor elmosolyodott, majd eljátszotta a
3. Bach-szólószonáta largóját, teljesen nyugodtan és tökéletes hangon, a Sosztakovics remekmű tökéletes lezárásaként.
.
Első illusztrációként egy néhány éves Kavakos-felvételt választottam.
Valamivel korábban volt ez a koncert Japánban Barátival:
Teljesen igazad van, Dragomán nem volt a zsűriben. és mivel még a kötet elolvasása nélkül próbáltam azonosítani a zenészeket, tévedtem: Seres Ildikót csak a sorba rendezettség és az arcbeli hasonlóság alapján próbáltam azonosítani, míg Takács-Nagy Gáborról biztosan tudtam, hogy nem lehet Baráti Kristóf előtt a névsorban. Hirtelen rá gondoltam, de pusztán a hasonlóság miatt.
Ki valójában a két illető, és vannak-e még zenészek a fel nem soroltak között?
Megjelent A Kultúra 50 arca című kiadvány, amelynek alábbi címoldalán zenészek is vannak, bár lehet, hogy nem mindegyiket ismerem a következőkön kívül:
Bacsó Kristóf, Baráti Kristóf, Both Miklós, Fischer Iván, Kokas Katalin, Kolonits Klára, Kovács János, Kurtág György, Lukács Miklós, Seres Ildikó (?), Snétberger Ferenc, Várdai István.
A BK előtti Ba... képéről először Takács Nagy Gábor, a Bajvívó, ugrott be..., de ő nem illik a névsorba.
.
A második sor jobb szélén pedig mintha Dragomán Györgyöt látnám, de ő zsűritag volt, ami persze nem kizáró ok.
Do 15.06.17 19.30 Uhr Fr 16.06.17 22.00 Uhr Leonidas Kavakos erlitt vor kurzem einen schmerzlichen Trauerfall im Familienkreis. Er bedauert, dass er alle Konzerte im Juni absagen muss, um genügend Zeit mit seiner Familie verbringen zu können. Dies betrifft auch die Zürcher Auftritte vom 15. und 16. Juni. Dankenswerterweise übernimmt der ungarische Violinist Kristóf Baráti die beiden Abende. Das Programm bleibt bestehen.
Entstanden an der Schwelle zu den Nuller-Jahren wurde «zeroPoints» eine Hommage an den Auftraggeber Pierre Boulez: Dessen Werk «Domaines» beginnt mit der Taktzählung nicht bei 1, sondern bei 0. Entsprechend machte es sich Eötvös zur Aufgabe, in seinem Stück den Bereich zwischen 0 und 0.9 auszuloten. Einen Nullpunkt ganz anderer Art hatte das kulturelle Leben in der Sowjetunion erreicht, als Schostakowitsch gerade sein Erstes Violinkonzert vollendet hatte: Anstatt der Uraufführung folgte 1948 die Enthebung aus seinen Lehrämtern. Erst das «Tauwetter» brachte neue Hoffnung und die bejubelte erste Aufführung 1955.
.
Ilyen váratlan felkérések is hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalabb és szabadabb előadók akár heti két koncerten is szerepeljenek egy évben. Kristóf bírja, de hol a régen várt pihe nő?
Most hallgattam és néztem meg az Echo-tv tubusba is zárt hosszú beszélgetését, ajánlom másoknak is. A több mint 11 éves ismeretségünk után sok újat nem tudtam meg, bár ilyen átfogó bemutatással még nem találkoztam Baráti Kristóffal kapcsolatban. A két Bach-részlet közöttiekből néha az kérdező felkészültsége, stílusa is foglalkoztatott, bár Kristóf nyugalmát semmi sem rendítette meg.
.
Kezdődött a bachtrack-statisztikával, amit Kristóf félmosollyal kezelt, mert ennyi idő után meg kellene már érteni annak a lényegét: csak számok az évvégi érdekességek között. Egyébként 2014-ben volt Kristóf a legfoglalkoztatobb hegedűs a világon, és jellemző, hogy Kristóf még az évre sem emlékezett, annyira érdektelen ez a statisztika.
.
Majd megint elhangzott a lényeg: ... a zeneműveket akarjuk megfejteni, és ez sok-sok dologból áll, közte a közönség reagálásából is, beleértve az általuk kialakított csendet is. Mindig valami egyéni megközelítésre kell törekedni, ami mély tartalmi elem, hiszen a kotta viszonylag kötött, a technikai tudás pedig manapság már mindenhol igen magas.
.
Kezdetek, szülők, gyerekkor, a latin életérzés hatása, az első hegedű, ami egy szegedi ládagyári feles hangszer volt, és erről az jutott eszembe, hogyan hatna, ha Kristóf egy rövid darabot tízféle hangszeren játszana el egymás után, mert ahogy a tubuson is meghallgatható egyik zeneakadémiai koncertjén (Wieniawski d-moll hegedűversenyét játszva 13 éves korában) már átsütött a pódiumra termettség, a játéktudás, a kifogástalan koncsertálás a zenekarral - egy akkori hegedűvel, bizonyára nagyon jelentős különbség nem adódna, főleg a mai tudásszinten.
.
Végre alaposan körüljárták a zeneakadémiai hosszú előkészítő hatását, a váltási kényszert, Eduard Wulfson felbukkanását, hatását, aminek lényege a tudatos játékmódra való törekvés volt, mindenfajta kényszer nélkül, amikor a leghatékonyabb felkészülés módszerét tanulta meg Párizsban, a művek alapos megismerését, hogy annak közvetítésével a leghatásosabb legyen a közönség felé. (Meg kell említsem, hogy a kérdező Szabó Anett is azon típusba tartozik, aki nem csupán kérdez, hanem válaszokat is felvázol, néha belevágva beszélgetőtársa gondolataiba, de persze Kristóf sose vesztette el latinos nyugalmát. A körülményekre érzékenyebb vagyok, így a későbbieknél is feltűnt hasonló.)
.
Impresszálás, Körner Tamás stb., közönségkapcsolat, rajongók? :-) Utóbbiak között rám is gondolt, aki azok egyike vagyok, aki igyekszik az összes elérhető fellépésén ott lenni, Budapesten, vidéken, sőt külföldön is, megyek gratulálni, érzem a saját játékához való mindig kritikus hozzáállását, veszem és hallgatom felvételeit, követem ezt a varázslatos és egyedülálló művészi pályát, a kiváló zenészpartnerekével együtt. Mindez mindig felemelő és óriási élmény, jelentős időszak zenei érdeklődésemben.
.
Mások kritikái: a néha negatív kritika okait elemezve, javulhat a játék. Ehhez most a hatvan éve elhunyt francia gondolkodó, Pierre Teilhard de Chardin, egyik kis kötete jutott eszembe, annak is egy idevonatkozó része, ami a link alatti tartalomjegyzékben a "látszólagos leveretésünk- és annak átalakítása" cím alatt van, túl a korábbiakban tárgyaltakon az emberi erőfeszítésről, "az emberi adottságok kiterjedése, mélysége és különböző formái" kapcsán stb.
.
Nagy nehezen szóba került egy olyan kritika is, ami mélyen bántotta Kristófot, mivel értetlen és érthetetlen volt, és persze nem hangzott el a kritikus neve. Emlékszem rá, magam is hozzászóltam, ahogy néhány későbbi esetben is, amikor a szakma tudói felkészületlenségüket bizonyították (legyen az adott koncert vagy lemezfelvétel értékelése).
.
Hobbik (sakk, repülés), végül a 2014. évi Kossuth-díj kapcsán is visszatért a lényeg: többet jelent a játék, valamiféle művészi igazság átadásának igyekezete, felelőssége, de persze más hatása is van egy ilyen elismerésnek.
Sok-sok ismert dolog mellett néhány újdonságot is hallottam a lenti beszélgetésben, amely a közel 20 perces időtartamban átfogta Kristóf teljes művészi pályáját.
Szép magyar nyelven és közérthetően beszélt Kristóf a kezdetekről, végül megtudhattuk, hogy hiába az idei nyárra tervezett hosszabb pihenés, beugrik svájci koncerteken is, mert nem maradhat el egy előadás a szólista betegsége miatt. Újdonság volt - még nekem is - a Marinszkij (Mária) Zenekarral való fellépése, de összességében igen tartalmas és érdekes volt a beszélgetés. Zárásként még egy gyors hegedülés, éppen egy gyors tétellel (presto) az első Bach-szólószonátából.
.
Az elmondottak lényege és a mindenkori hallgatása közben is érezhető hatás az volt, amikor az összes pozitív összetevő hatására az előadó, így persze ő is, és a hallgató is "más szférába" kerül, ami nekünk szinte felfoghatatlan, csupán élvezzük a médium földöntúli játékát.
.
A Valerij Gergievvel kapcsolatos új koncerthelyszínnek is utána kell nézzek, de itt megint megemlítem, hogy a Marinszkij Színház és Társulat stb. neve magyarul mindössze Mária, nem Jézus anyja, hanem a róla elnevezett cárné tiszteletére.
Maria Alexandrovna (született Marie Hesse német hercegnő (1824-1880) II. Sándor orosz cár felesége volt, akinek mellszobra van az aulában. (Apósa volt a'48-as magyar szabadságharc leverésében részt vevő I. Miklós.)
.
Az 1860-ban alakult társulat neve többször változott:
1920-ig Birodalmi Mária Színház
1924-ig Állami Akadémiai Színház Opera és Balett
1935-ig Leningrádi Állami Operaház és Balett Akadémiai Színház
1992-ig Kirov Állami Akadémiai Színház Opera és Balett
Majd máig is: Állami Akadémiai Mariinsky Színház
A zenekar neve is Máriáét viseli, én tehát mindig zárójelbe teszem a közéthetőség érdekében.
.
.
Kristóf kora nyári programjai:
Június 15. és 16. Sosztakovics I. (a-moll) hegedűversenye Zürichben a Tonhalléban, a majd Lionel Bringuier dirigálta helyi zenekarral: . Június 20-án és 21-én pedig Moszkvában a Fehér Éjszakák Fesztiválon a zongorista Nyikolaj Luganszkijjal. Az első nap a Konzervatórium Csajkovszkij termében, majd másnap játszanak a Mária Színházban.
Gergievnek a fenti beszélgetésben említett saját hangversenyterme Repinóban van, és az átalakítás 2,5 millió Eurós költségét ő vállalta. A kamaraterem 100-150 személyes.
Június 11-én Tízórai mesedélelőtt az asztal körül!
Baráti Kristóf Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművészt várjuk vasárnap az asztal köré, aki gyerekkoráról és a zene varázsáról mesél nekünk.
A 60 éves Muzsika, a magyar zenei élet legrangosabb folyóirata legfrissebb számában Bozó Péter értékelte az alábbi kamaraestet. A képet nem tudom átemelni, a másolás pedig csak ilyenre sikerült a trükkös tördelés miatt.
Debussy, Brahms, César Franck, szűnni nem akaró taps és két ráadás -röviden, címszavakban így vonható meg annak a szonátaestnek a mérlege, amelyet Baráti Kristóf és Nyikolaj Luganszkij adott 2017. május 6-án a Zeneakadémia Nagytermében. A hangversenyt számottevő érdeklődés kísérte: a zsúfolt helyszínen még a pódium hátsó részében ideiglenesen elhelyezett széksorok is megteltek. Mindehhez hozzátartozik, s mindezeknél fontosabb azonban, hogy Baráti ismét felüImúlta önmagát.
Nem mintha eddig ne győződhettünk volna meg már számos alkalommal arróI, hogy intonációja kristálytiszta, formaérzéke fölényesen magabiztos, vagy hogy széles gesztusai rendkívül hatásosak. Mégis úgy érzem, ez a mostani hangverseny újfent előrelépésről tanúskodik. ErrőI árulkodott számomra nem csupán az első rész nyitányaként megszólaltatott Debussy-szonáta gazdag színvilága, Brahms op. 100-as A-dúr hegedű-zongora-szonátájának szélesen áradó tolmácsolása, vagy éppen a műsor második részében előadott Franck-mű, a Brahms kompoziciójához hasonlóan 1886-ban született és A-dúr hangnemű szonáta remekbe szabott előadása. Az est legfontosabb tanulsága számomra mégis az volt, hogy Baráti úgy képes minden egyes hangot szépen megmintázni, hogy a szép hangzásért cserébe nem áldozza fel a ritmus plaszticitását.
A koncert sikeréhez persze jelentős mértékben hozzájárult, hogy Barátinak ezúttal Nyikolaj Luganszkij
személyében kvalitásához méltó, vele egyenrangú kamarapartnere akadt. A főként Rahmanyinov-zongoraművek avatott tolmácsolójaként ismert orosz művész rendkívül kulturáltan játszó, ugyanakkor hegedűs partneréhez
hasonlóan szélsőségektől és egyénieskedéstőI mentes, mégis egyéni hangú, ám szerényen a háttérbe húzódni is képes pianista. Tolmácsolásában különösen szépen szóltak a Debussy-szonáta nyitótételében a második téma tükörsima tó felszínén villódzó fényekre emlékeztető kvintmixturái, illetve a Franck-szonáta nyitótételét indító
nónakkord. Utóbbi egyébként nem teljesen előzmény nélküli zeneszerzői ötlet: Liszt már 1856-ban komponált egy olyan dalt August Heinrich Hofmann von Fallersleben Wie singt die Lerche schön (Mily szépen dalol a pacsirta) kezdetű költeményére, amely nónakkordtörésekkel indul. S persze a Franck-szonáta ciklikus formai megoldásának is számos előzménye akad az irodalomban. Ha mégis választanom kellene, hogy az est során megszólaltatott három darab közül melyik volt a legkiválóbb, azt hiszem, a másodikként előadott Brahms-szonátát választanám. Emlékszünk, ez az a darab a zeneszerző zongorára és hegedűre komponált három szonátája közül, amely a leglíraibb, leginkább melodikus fogantatású. Olyannyira hogy a két szélső tételben közel egy időben született dalok témái köszönnek vissza: a nyitótétel melléktémája a Wie Melodien zieht es mir (Hogyan hatnak rám a sallamok) kezdetű dallal mutat hasonlóságot (op. 105/1), míg a záró rondó egyes témái az Immer leiser wird mein Schlummer (Álmom mindig gyengédebb lesz)és az Auf dem Kirchhofe (A templomkertben) kezdetű dalok (op. 105/2 és 4) rokonai. Baráti és Luganszkij előadásában jól érvenyesült ez a líraian éneklő jelleg, és nagyon poétikus volt a zárótétel egyik fontos eseménye, a rondótéma szubdomináns visszatérése. Hasonlóképpen meggyőzően hatott a különleges formatervű, páros ütemű, dúr lassú, illetve hármas ütemű, moll scherzo-szakaszokat váltakoztató - középétel, amelynek ha van egyáltalán előzménye, akkor Mozart 1778-as mannheimi szonáta-opuszában, a K 303-as C-dúr mű első, illetve a K 306-os D-dúr darab zárótételében keresendő.
A két múvész ráadásnak is Brahms-zenét választott: a koncert végén annak az op. 108-as d-moll szonátának két tételét hallhattuk, amelynek ősbemutatójóra Budapesten került sor 1888 decemberébel a szerző és Hubay Jenő tolmácsolásában. A műnek előbb fisz-moll hangnemű scherzóját, majd D-dúr adagióját szólaltatták meg, véleményem szerint mindkettőt kitűnően és igen élvezetesen.
.
.
.
Saját kiegészítéseim:
- nagyon régóta mondom, hogy Baráti mindig a legjobbat nyújtja, és ez valóban azt jelenti, hogy egyre jobb lesz. Az ismert számítógépes világcég, a Digital, jelmondatát már többször idéztem: Törekedj a legjobbra, és azt mindig teljesítsd túl! És ez abszolút értelemben értendő. Hogy szlogenünk is legyen: szerintem Kristóf a hegedülés Barátija...
- Luganszkij azért többet érdemel: a társánál tíz évvel idősebb nagyszerű zongorista világszerte elismert szólista és kamarazenész, a Kristóf karrierjét is nagyra értékelő Vadim Repinnel is számtalanszor bizonyított remek kamarapartner, akiről a honlapja bőven tájékoztat.
Rosszul emlékeztem Kristóf egyik ráadására, mert a Bach-tétel az E-dúr szonáta (1006) gavotte és rondója volt, miként a március 11-i Anima Musicae koncert után is. Bocs.
És hogy legyen hangunk és képünk a többnyire csak a lenti átiratról ismert norvég zenszerzőről, Johan Halvorsenről, egy rövidebb darabja - hegedűvel, és éppen a norvég virtuózok fináléjából:
A rendkívül sok bérleti előadás szünetében, május 27-én rendezték meg a magyar virtuózokkal eredményesen hirdetett rendkívüli koncertet a Marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében, amelyen Baráti Kristóf és Várdai István elkápráztatták a nagyszámú, majdnem teltházas közönséget. A több mint 250 km-es autózás közben mindkét művet meghallgattuk, de persze más előadókkal, majd megjósoltam a ráadásokat (egy Bach-tétel és Ysaÿe-Obsessionja, illetve szintén egy Bach-tétel és a szokásos Halvorsen-átirat a végén mindkettőjükkel, és alig tévedtem).
Előtte megnéztük a felújított kultúrpalotát: a tágas előcsarnokban Beethoven és Enescu mellszobra, a lépcsőházban Liszttel, Erkellel, Jókaival és Munkácsyval szemeztünk, majd a Zeneakadémiánknál kevésbé díszes nagytermet csodáltuk meg. A terem arányai kiválóak, valamivel szélesebb és rövidebb, és a pódium is nagyobb. Az oldalsó karzatokon csak egy-egy sor van, így mindenki jól láthatott, hallhatott mindent.
A Dvorzsák-hegedűverseny elején még be kellett lőni a megtelt teremhez passzoló hangerőt, ami gyorsan sikerült, majd az ismert mű Kristófhoz méltó megszólaltatása után jött a szólista két ráadása (a második a d-moll partita gigue tétele volt), amelyek alatt lélekzetvisszafojtva és szájtátva figyelték a pazar szólózást.
A szünet utáni csellóversenyhez és a csodálatos hagszerrel már kellően összeforrt előadóhoz jobban illett a tágas és magas tér, és a műsorfüzetben ugyan még a Montagnana hangszert hirdették, de a Stradivari és a kivételes csellóverseny így még maradandóbb élményt nyújtott. A hatásosabb darab és az előadás fergeteges tapsokat váltott ki. Ezt megköszönni Kristóf már hegedűvel kísérte vissza partnerét, és persze jött a 7.Händel-csembalószvitpassacaglia tételének átirata, amire szinte felrobbant a terem.
Csak boldog arcokat lehetett látni, és maguk a mindig kritikus előadók is elégedettek voltak, beleértve a helyi zenekar tagjait.
Miközben a kis tehetségek újabb csoportja várta izgatottan múlt pénteken a Virtuózok döntőbeli fellépését, Baráti Kristóf és Oláh Kálmán egy - utóbbi által készített - Bach-átirattal szórakoztatta a Duna-tv nézőit:
Kristóf és Várdai István legközelebb május 31-én este Marosvásárhelyen lép fel együtt az ottani Állami Filharmónia Zenekarával, amelyet felváltva vezényelnek a műsoron lévő Dvorzsák hegedű- és csellóversenyben. Majd beszámolok a koncertről, amelynek helyszínére holnap indulunk Kézdivásárhelyről - nagy várakozással a rég látott város és a remeknek ígérkező
Május 6-án egy igazán sikerdarabokat tartalmazó műsorral lépett fel a Zeneakadémia Nagytermében a Baráti Kristóf-Nyikolaj Luganszkij kettős.
A Debussy-, Brahms-és Franck-szonátákat tartalmazó program a két egyedüli szonátával és a három Brahms-szonáta középső darabjával nagy sikert aratott.
A művészek jól választottak, a közismert "esszenciális szonáták" közül, mert a hallgatóknak, akárhányszor is hallgatják meg ezeket a műveket, mindig van felfedezni való, az ilyen kiválóságok pedig mindig nagyszerű élményt nyújtanak.
A műsorlap érdekes és érdektelen ismertetőjén túl mit is lehet mondani a koncertről?
Magát az élményt, annak egyediségét, mivel két érzékeny kamarazenész találkozása kivételes esemény mindig. Tegyem ehhez hozzá, hogy Baráti Kristóf bármely méltó partnerével különleges élményt nyújt.
.
Próbálom a sportteljesítményekhez hasonlítani játékát: ott is játékosnak nevezik a résztvevőket, és bár nem kottából kell egy kötött darabot előadniuk, a kiváló teljesítményt ott is művészinek nevezik. Kettősök esetén pedig, pl. a teniszben egyesjátékosként elől rangsorolt játékosok párosjátéka hasonlít a hangszeres kettősök játékához, hiszen mindig nehezebb így együttesen játszani, és persze ott vannak még az ellenfelek is. Jó kamarázás volt, értették, érezték egymást, bár eddigi együttes játékukról nem tudok.
Benyomásaimat a fociból vett példával próbálom kifejezni: ugyanazon a hétvégén volt a Barca-Villa Real meccs a spanyoloknál, és e hét elején, a "Harmadik félidő" nevű elemző tv-műsorban a 70-szeres magyar válogatott Nyilasi Tibor az alábbiakban foglalta össze a brazil Neymar pazar játékát, megoldásait, összjátékát a kiváló partnerekkel arra a kérdésre, hogy miként lehetséges ez?
"Nem tudnám részletezni, de gondolják csak el, ez a fiatal zseni mát három éves kora óta gyakorolja a labdakezelést, a trükköket, az összjátékot, és annyira érzi a futball lényegét, hogy szinte művészi fokon űzi. Bokája annyira laza és ösztönösen irányítható, hogy szinte utánozhatatlan, néha követhetetlen...
Nem kell tehát tudni a miértre a konkrét választ, hanem csodálni kell megoldásait, és örülni, hogy hétről-hétre részesei lehetünk varázslatos játékának." Ugyanezt mondta Messiről is...
Ennyit tudok én is mondani főleg a violin-player Baráti és a 10 évvel idősebb zongorista, Luganszkij szonátázásáról, és ha most azt emelném ki, hogy akár egyetlen hang megszólaltatása, akár valamelyik szonáta-tétel egy érzékeny párbeszédének néhány pillanata miként hatott rám, nem fedné a lényeget, mert az ilyen végig töretlen együttgondolkodást nem lehet szavakkal kifejezni, azt hallani kell!
.
Lényegük: az alapos tudás, a másik iránti alázat és közlési mód, amelyben a kamarázás csúcsait érik el, mint pl. a Brahms-szonáta bármelyik tételében vagy a Franck-szonáta második tételében, de ezek csak momentumok, példaértékű játék állt össze érett koncertélménnyé, köszönjök, csodáltuk, szívesen, máskor is! Hallottam már Kristófot sokkal fiatalabb és jóval idősebb zongoristával, és a közbenső korú rendszeres partnerekkel, mindegyikkel megtalálta a hangot, és nem véletlenül mondta a koncert után mostani kitűnő partnere, hogy egy ilyen szintű, a világ talán legjobb hegedűsével nem gond kamarázni. Luganszkij igazán régebb óta játszik kiváló hegedűsökkel, véleménye nem udvariaskodás volt, igaza van!
.
A ráadás a-moll Brahms-szonáta lassú, majd scherzo tétele volt, és hallgattuk volna tovább, de még hátra volt egy beszélgetés a közvetlen és már nem csak hangokra éhes civilekkel.
Szeretnivalók ők külön és együtt, ahogy más partnerekkel is hasonlóan élménydús koncertekkel ajándékozták meg eddig is hallgatóikat.
.
S csak a játék kedvéért: két átirat a sokféléből (az említtteken túl brácsa, alt- saxophon, tuba zongorával, orgona kórussal, hegedű és vonósok, hegedű és kamarazenekar, szólózongora):
Az említettekből az igen bensőséges, a szerző által is elismert változat, a talán inkább összeillő két hangszerrel, amire utalnak is a felvétel alatti szövegben:
