Mivel a topik gazdája épp elbúcsúzott, ő nem tud most válaszolni neked. Szerintem, ha úgy érzed, hogy azt mondanád a kedvesnek, amit egy költő nagyon szépen kifejtett már, nyugodtan írd be ide, oszd meg velünk.
gyöngyvirág
Nem verset adok, csak szavakat,
nem komoly mondandót,
csak néhány pihe-puha lágy szót,
kedvest és bársonyost,
mely csapongó lepke szárnyán feléd repül.
Nem dalt hoztam, csak hangokat,
nem zengő melódiát,
csak néhány eldúdolt foszlányt sodor feléd
a hulló leveleket gördítő szél.
Nem szerelmet adok, csak lángokat,
vágyakat és álmokat,
melyek simogató szavaimmal,
lelket érintő eldúdolt dallamaimmal
feléd szállnak, rád találnak,
s óvó tenyeredbe bújnak.
Adnék verset, ha kérnél.
Adnék zenét, ha hallgatnád.
Adnék szerelmet, ha szeretnél.
Itt, ott és mindenütt
Simogatásod nap-nap után megváltoztatja életem
s ha hajad selymén végig siklik kezem,
nem kell más érzés nekem,
tudom összetartozunk
s azt kívánom
maradj mindíg velem
itt, ott és mindenütt.
Velem vagy mint titok
minden nap valami újra számíthatok
Arcodat mint fényképet
magammal hordozom
s ha karonfogva veled
a városon végig utazom
mosolyod halk csodát tesz,
ahogy végig fut a fáradt,
zord s magukba forduló arcokon.
Ilyenkor lassít aki siet,
megnyugszik a nyűgös gyermek
megszelídül a zajos kőrengeteg
és egy percre rád csodálkozik
itt, ott és mindenütt.
Gyerekek!
Én csak véletlenül bukkantam erre az oldalra. Kár, hogy nem tudok ilyen szép verseket írni, pedig az érzéseim igen hasonlóak, mint amiket itt versbe foglaltatok.Különben is "olyan" hangulatban vagyok, hogy még a könnyeim is kicsordultak.Érdemes lenne Dragon és gyöngyvirág verseit az utókornak megmenteni.
Én csak "lopott" gondolatokat tudok hozzáfűzni.
"Csak az tudja, hogy mi a szerelem, aki remény nélkül szeret." (Shiller)-Az enyém bizonyos fokig ilyen.
vagy :
"Mondd mi a szerelem?Két lélek, egy gondolat, két szív, egy dobbanás."
vagy , fiúk figyeljetek ez biztosan igaz és tartsátok szem előtt!
" A női szív egyetlen boldogsága: szeretni, és zeretve lenni."
Látod...
Lassan lekopik kezünkről a vér
Mi egymás tépésekor száradt a körmünk alá
S a ropogós, patyolat ágynemű is mosásra vár
Amit még akkor húztunk
Mikor a régit cafatokra szabdaltuk
S rikácsolva az ég felé dobáltuk
És csak hullott alá, mint a piszkos hó
Lassan elpöffentek utánad az utolsó petárdák is
Egy tűzijáték utolsó rakétái
Elcsomagoltam már minden emlékünk
A tetejére leltárt is ragasztottam
Majd odadobtam annak a magányos lénynek
Aki talán még mindig ott gubbaszt a sarokban
És nyalogatja égett sebeit
Látod...
Elfoszlottak gyomorfájó napjaink
Hajdan összekapaszkodott élményeink
Végleg elrugaszkodtak egymástól
És már csak arra kell vigyáznom
Hogy felismerjelek ha szembe jössz újra
Egy bizonytalan nyári napon
Már megint suttog a csend,
már megint üzen az éjszaka,
megszólalnak a percek,
s halkan hangzik az éj szava:
"Ne félj, hisz orzöm az álmod,
örökre vigyázok rád,
felhos vagy csillagos éjben
mosolyra nyíljon a szád."
Moccan szunnyadó vágyam,
itt van hát orangyalom.
Szempillám lecsukódik,
s most róla álmodom.
költői kellemek, küllemek
mondjak? érzünk ilyet?
ugyanolyat
pont mint mások, ők, de hiszen
mi nem ők vagyunk, vagy
ha mégis, mi mélység a tömegben
(vagy a kérdőjelben?)
költői
a világnak, a mindennapi különleges vágyak
kiötlői
itt pózolok, szándékból rajtakapott
és: mit hazudjak?
kinek jussak?
minek?
?
ezt egyszer helyettem ki fejti meg
Mellettem nem alszik senki,
átölel a holdsugár.
Párnám őrzi könnyeimet,
s reggelig az éj sivár.
Álom illan szempillámon,
álmaimban csak őt látom,
őt, aki már itthagyott,
s aki nélkül megfagyok.
Elbújok, hogy
megkereshess,
elmegyek, hogy
visszahívhass,
lánggal égnék,
hogy szerethess,
lezuhannék,
hogy elkaphass.
Elhallgatok,
hogy szólj hozzám,
s megszólalok:
találj reám.