Holnap az eurosport.com szerint este 7-kor adják a Mali-Algéria meccset, remélem inkább a Nigéria-Libériát adják élőben. Gondolom este 23.15-kor a másik meccs összefoglalója következik. Mondjuk ez a 7 órás kezdés nem tudom helytálló e, mert mindkét meccs 8-kor kezdődik...
"A második forduló is lezárult a csoportmérkőzések során az Afrikai Nemzetek-kupáján, és a rendkívül kiegyensúlyozott küzdelmet jól jellemzi, hogy még csak két együttes érezheti magát a legjobb nyolc között. Az egy nappal korábban továbbjutó Kamerun mellett most Szenegál kvalifikálta magát a negyeddöntőbe, a többi hat hely azonban még kiadó, így az utolsó csoportmeccsekre is marad elég izgalom. Remélhetőleg a gólok sem fognak elmaradni.
Végre megszületett az első gól a B csoportban a Burkina Faso-Marokkó meccsen, amelyet mindjárt még kettő követett, és mivel a három találatból az észak-afrikaiak kettőt szereztek, így a három pont az övék lett, és rögtön a kvartett élére ugrottak. A marokkóiak a győzelmet a skót Aberdeenben futballozó támadónak, Hicham Zeroualinak köszönhették, aki csapata mindkét találatát szerezte. Először az első félidőben volt eredményes, amikor is a Burkina Faso-i védelem képtelen volt felszabadítani egy szabadrúgást követően, és a tizenhatoson belüli kavarodás közben végül a csatár eszmélt a leggyorsabban. A futballista a második játékrészben egy alkalommal a kapufát találta telibe, és úgy tűnt, hogy a kihagyott helyzet megbosszulja magát, mivel a Csődörök kiegyenlítettek. Egy szabadrúgás a sorfalon megpattanva éppen Moumouni Dagano elé került, aki nem is hibázott. Végül azonban mégis a marokkóiak örülhettek, mivel Zerouali ismét megrázta magát. A gól persze megint nem tudatos akcióból született: egy szögletet követően a burkinai védelem addig szerencsétlenkedett, amíg a labda a marokkói támadó elé nem került, aki ismét könyörtelen volt.
A C csoportban viszont a csapatok visszatértek a torna első napjainak hagyományához, hiszen a Kongói Demokratikus Köztársaság-Togo mérkőzés gól nélküli döntetlent hozott. A találkozón a kongói csapat támadott többet, és helyzetekig is eljutott, ám azokat nem tudta értékesíteni. Ennek egyik fő oka a csapat csatárának, Lomana Tresor Lua Luának gyatra helyzetkihasználása volt, a másik összetevő pedig a togói kapus, Kossi Agassa remeklése, aki azon kevés hálóőrök közé tartozik az Afrikai Nemzetek-kupáján, aki megbízható teljesítményt nyújt. Az utolsó fordulóban tehát még mindkét együttes kiharcolhatja a továbbjutást, és a kongóiak reményeit növelheti, hogy korábban hazaküldött csatáruk, Shabani Nonda az utolsó találkozóra visszatérhet Franciaországból. A csatárt korábban hivatalosan azért küldték haza, mert lázas beteg volt, de a jól értesültek szerint arról volt szó, hogy összeveszett a trénerrel. Két eset lehetséges: vagy felgyógyult, vagy pedig kibékült a szakvezetővel.
A D csoportban viszont megszületett a második továbbjutó, mivel Szenegál gárdája az utolsó percekben szerzett találattal legyőzte Zambia válogatottját. A zambiaiak számára nem csak a remek ellenfél miatt volt rendkívül nehéz a találkozó, hanem azért is, mivel a játékoskeretből két focista kivételével mindenki betegséggel bajlódott. Ehhez képest remekül helytálltak a világbajnoki résztvevő ellen, és az összecsapás az afrikai futball legszebb erényeit, és egyben hátulütőit is felvonultatta. A játékosok egyetlen percre sem álltak le, hatalmas volt az iram, és káprázatos technikai megoldásokat láthatott a közönség (előfordult, hogy a védő saját tizenhatosán belül csinált meg egy igencsak veszélyes cselt) - ugyanakkor hatalmas bakikat és durva szabálytalanságokat is. A meccs mindenesetre igen szórakoztató volt, a helyzetekben sem volt hiány, de egészen az utolsó percig nem került a labda a hálóba. Ekkor két szenegáli csereember játszott össze, és Makhtar N'Diaye beadását a rosszul kimozduló kapust megelőzve Souleymane Camara fejelte a kapuba. A győzelemmel Szenegál már a legjobb nyolc között érezheti magát, míg Zambiának az utolsó fordulóban Egyiptomot kell legyőznie a továbbjutáshoz."
"Az Afrikai Nemzetek Kupája eddig nem bővelkedett a gólokban, de pénteken végre megtört a jég, hiszen rögtön a nap első meccsén született egy találat, amely három pontot jelentett az egyiptomi válogatottnak. A gól a Zamalek középpályásának, Hazem Emamnak a nevéhez fűződött, aki egyébként arról nevezetes, hogy az egyik üdítőital ügyességi versenyén idén olyan szupersztárokat előzött meg, mint Rivaldo, David Beckham és Juan Sebastian Verón.
Hazem nem akármilyen családból származik, hiszen nagypapája, Yehie Emam a maga idejében válogatott kapus volt, édesapja, Hamada pedig a Zamalek csatáraként szerzett hírnevet magának, később pedig a klub elnöke lett.
Nem csoda, hogy az 1975. május 10-én született fiúcska is elkezdett futballozni, és miután az ifik között remek teljesítményt nyújtott, az 1992-93-a szezonban a tréner, Mahmoud el Gohary (aki jelenleg az egyiptomi válogatott szövetségi kapitánya) felhívta a felnőttek közé. Emam innentől kezdve kiszoríthatatlan volt a csapatból, és különösen az 1995-96-os idényben ment neki remekül a játék, amikor bajnokságot nyert a gárdával.
Ennek hatására bekerült a válogatottba is, és az 1996-os kontinensviadalon kiválóan futballozott, a posztján a torna legjobb játékosának választották. Erre Európában is felfigyeltek, és Emam az olasz Udinesébe szerződött. Az olaszországi kiruccanás azonban rosszul sült el a számára, két szezon alatt mindössze tíz meccsen szerepelt, és karrierje mélypontja volt, amikor edzője egy alkalommal becserélése után öt perccel lehozta a pályáról, amikor egy csapattársát kiállították.
Hiába nyert 1998-ban Afrika-kupát az egyiptomi válogatottal, az 1998-99-es idény második felét kölcsönben a holland De Graafschaapnál töltötte, ahol jobban ment neki a játék, és így hamarosan visszatért a Zamalekbe. A legutóbbi szezonban őt választották meg a legjobb egyiptomi focistának, a klubbal bajnokságot és kupát is nyert.
Részt vett az egyik üdítőitalt gyártó cég ügyességi versenyén is, ahol az első helyen végzett olyan focistákat megelőzve, mint Beckham, Verón, Rivaldo vagy Dwight Yorke. A feladatokat Alex Ferguson állította össze..."
Jenő! A Dél-Afrika-Mali meccs nem lehetett ritka gyenge, mert nem egy csoportban vannak. Legfeljebb a Dél Afrika-Burkina Faso vagy a Mali-Nigéria meccset hozhatod példaként.