A miniszterelnök éves értékelő beszédében fontos hangsúlyt helyezett a köztársaság gondolatára.
Többet beszéltünk e mozzanat felbukkanásának lehetséges politikai jelentőségéről, mint a tartalmáról.
Pedig épp itt az ideje, hogy a köztársaság állapotáról, intézményeiről, a közjogi alap változásainak tendenciáiról beszéljünk. Hogy állnak, és milyen irányba haladnak a magyar köztársaság intézményei és jogrendszere.
Az alábbi Bauer Tamás idézet csak gondolatébresztő - kérem a moderátorokat, ne vonják össze a beszélgetést médiatopikokkal. A magyar köztársaságról és a demokráciáról beszélgetünk. Az időpont a beszélgetésre kiváló, bár szomorú: tegnap gyilkolták meg déli szomszédunk miniszterelnökét.
Bauer Tamás: Magyar Hirlap
....Feltehető a kérdés: mit tehetett a kormánytöbbség, ha egyszer a Fidesz ragaszkodott ahhoz, hogy a párt három, az MDF pedig csak egy elnökségi tagot jelöljön, az MDF pedig a maga két jelöltjéhez ragaszkodott? Lett volna megoldás. Amikor az előző ciklusban a MIÉP ragaszkodott a maga két jelöltjéhez, az MSZP és az SZDSZ azt követelte Áder Jánostól, hogy terjessze az Országgyűlés elé a szocialisták, a szabad demokraták és a MIÉP összesen öt jelöltjét, és az Országgyűlés válasszon közülük. Most a kormánypártok megtehették volna, hogy nyilvánosan biztosítják a Fideszt: ha jelöl három személyt, meg fogják őket választani, és csak egyet választanak meg az MDF két jelöltje közül. És azután meg is teszik, amit ígértek. Csak azt tették volna ezzel, amit négy évvel korábban a Fidesztől elvártak. Érvényesülne a médiatörvény betűje is, és szelleme is. A szocialisták és a szabad demokraták megmutatták volna: a többség birtokában is azokat a normákat követik, amelyeket kisebbségben követendőnek tartottak, és amelyeket esetleg újra kisebbségbe kerülve majd joggal kérhetnek számon.
Nem ezt tették március 3-án, majd 10-én. A kormánypárti öninterpellációk, a csomagtörvények, a kistérségi megbízottak lecserélése, az állami szektorban végrehajtott személycserék után ismét a Fidesz politikai módszerét vette át egy ügyben a szocialista-szabaddemokrata többség. Olyan ügyben - a csonka kuratóriumok ügyében - tette ezt most, amelyet a háromhetenkénti ülésezés mellett négy éven át a demokratikus normák fideszes megsértésének másik emblematikus példájaként emlegettünk. E fontos ügyben válik most egymást követően mindkét többség által alkalmazott megoldássá, vagyis normává az, amit ellenzékiként még normaszegésként támadtunk. Szili Katalin vagy Újhelyi István úgy sajnálkozik azon, hogy az ellenzékiek nem tudtak megegyezni, és erről ők nem tehetnek, mint annak idején Áder János vagy Szalai Annamária. Ez lett a norma. Újjáépítés és megszilárdítás helyett ismét kivettek egy téglát a köztársaság épületéből.
