Egyre elterjedtebbé válnak a zárt égésterű kazánok körében a kondenzációs elven működő berendezések, ami számos kérdést vet fel egyrészről a 100% feletti hatásfokról, másrészről a hozzá tartozó legoptimálisabb rendszer tervezéséről, kiépítéséről, beállításáról…
Ezúton megkérek minden látogatót, hogy kerüljék a direkt vagy indirekt reklámozást – különös tekintettel gondolok itt forgalmazókra, kivitelezőkre.
Összegyűjtöttük a leghasznosabb információkat egy kondis oldalon. http://statisztikus.hu/kondis/
A nappalinkból nem lett virágszoba, csak az történt, hogy a 2 nem működő radiátor elé tettem a virágokat (máshová nem is érdemes, mert ott az ablak), de azért maradt még fűtés 😊. Biztos, hogy nem légtelenítési probléma van velük, hiszen azzal már próbáltuk megoldani a gondot és nem segített. A kazánszerelő úr (aki egy kedves régi páciense kérésére tegnap este 10-kor eljött hozzánk a világ végéről és működésre bírta a tágulási tartályunkat) azt állapította meg, hogy a szelepük romlott el és mivel ilyen szelepet már nem gyártanak, körül fog nézni és megkeresi a megoldást rá.
A tágulási tartályról: tegnapra egy barátunktól sikerült szereznünk egy kompresszoros, nyomásmérős pumpát (ijesztő hangja volt), amivel azonnal sikerült kideríteni (ami eddig is biztosnak tűnt), hogy nulla nyomás van a tágulási tartályban. A radiátorszelepet kinyitva a kompresszorral belefújtunk levegőt a tartályba, pillanatok alatt felment a nyomás 1 bárra, aztán lezártuk a szelepeket, feltöltöttük a kazánt, de csak annyit sikerült elérnünk, hogy nem negyedóra alatt ment fel 3 bárra a kazannyomás, hanem fél óra alatt.
Nyilván valamit nem jól csináltunk, vagy nem volt jó a nyomásmérő, de belefáradtunk, ezért átmenetileg feladtam a kísérletezést, inkább elmentem az indexfórumon közel 20 éve megismert barátnőimmel vacsorázni. Nagy röhögések közepette elmeséltem nekik a kazánnal való küzdelmeimet (ők ismernek, tudják, hogy reménytelen vagyok, persze, hogy röhögtek) és hipphopp kiderült, hogy az egyiküknek van egy kiváló szerelője. (Hogy mire nem jó az indexfórum…) Aki ráadásul egy tündér is, mert késő este kijött (nem, abszolút nem csilliókért, sőt). Percek alatt kiderült, hogy a tágulási tartály tele van vízzel, leszerelte, kiöntötte, felpumpálta egy jóval halkabb kompresszorral és ha már eljött, megcsinálta az éves karbantartást is. Kiderült, hogy a kazánunkban nincs belső tágulási tartály (ezek szerint azért tehették fel anno ezt a külsőt, mert a régi elromolhatott), amúgy a kazánt a tágulási tartály-problémát leszámítva (amit megoldott) teljesen rendben levőnek találta. Tehát a probléma megoldódott, köszönöm nektek is a segítséget. igyekeztem minden tanácsot* megfogadni, az ötleteket kipróbálni amiket kaptam, nem rajtatok múlt, hogy nem sikerült önkezűleg megoldani a gondot.
* Kivéve a szakszervizhez fordulást. A szakszervízekkel úgy vagyok, hogy az autómat is szívesebben viszem a szakszervíz helyett olyan szerelőhöz, akinek a diagnosztika nem merül ki annyiban, hogy fehér kesztyűben nezegeti a számítógépes hibaüzeneteket, hanem belenéz a motortérbe is. És aki nem csak kicseréli az első hibásnak tűnő alkatrészt, hanem azt is végignézi, hogy minden más rendben van-e. Hála Istennek vannak még ilyen szerelők.
Úgy adta a sors, hogy végül az immergas helyett is egy genus one lett/lesz...
2 dolognak köszönhető. Az egyik:
Ez volt a kisebb gond, a másik, hogy sehol nem tudtam megrendelni. Azoknál a boltoknál sem, ahol azt írták, hogy van raktáron. Jött a melléduma, hogy
a netes raktárkészlet csak tájékoztató jellegű, és nem is tudják mikor jön, a genus meg volt raktáron, és még 305K-ért sikerült megvenni. Ehhez a plusz 2 év garit tuti meg is veszem.
A vaillantról annyit, hogy kollégámnak is az ecotec Exclusive van, talán egy éves a cucc, neki is most cseréltek - egyelőre - gariban lambda-szondát, és nem ő az egyetlen.
Ez a szenzor átlag 2 évente cserés. Szép és jó de szerintem inkább felesleges, és drága, és talán kiforratlan. Lassan ezen is "Check Engine" lámpa lesz, vagy mi? :-D
Amúgy erről is "ódágat zengenek már". Nem is kell ezért sokat kutakodni, már az árukeresős hozzászólások is beszédesek. Mindenki a gáz-szenzor cserére panaszkodik.
Ez is 660K-tól indul, szóval hagyjuk. Számomra úgy tűnik, hogy túl nagy ára van a széles modulációs tartománynak.
Semmiképp nem akarok harmadik aristont sem. Tesómhoz is csak azért vettük meg, mert épp volt "jóárasítva", és azért, mert így egyikünk kazánja a másikhoz jó lesz donornak.
Amint az egyik elkezd hülyülni, gondolkodás nélkül dobom le, és megy fel valami más, akár egy viessmann, akár egy TT, de írhatnék bosch-t is. Nem vagyok rajongó, vagy márkafüggő.
Ez egy köcsög kazán. Működjön. Jól, stabilan. És ha lehet, ne egymillióért. Vennék én Wolfot is, vagy Unicalt, de az ára nagyon messze van az értékétől mindkettőnek.
Többek között ilyen megfontolásból ragaszkodtam ahhoz, hogy 80/125 Tricox legyen, ne pedig készülékkel együtt tanúsított rendszer, így adott esetben ott van a kéményseprő nyilatkozat,
legrosszabb esetben is csináltatok egy módosított gáztervet, és ennyi.
Így néz ki most a genus one árdiagrammja:
Aránytalanul megdrágult. Én 2019 márciusban vettem. Az volt mondjuk a reális ára, az a 280K huf. Most a 380-390 ezres átlagárral eszembe sem jutna ezt venni.
Vagy adjam is el, mert az én példányom még jól megy? :-D
Arra leszek,majd kiváncsi,hogy a 3 különféle kazántípus közül,melyik lesz majd a legtutibb...hosszútávon.
(Ariston,Immergas TT,Viessmann) -egy családon belül tesztelve :-)
Pont múltkor az jutott eszembe,hogy mi lenne ha felraknék magamnak (vagy a családban valakinek) egy Vaillantot--tesztelgetni.Mondjuk minden tekintetben pont a tök ellentéte az Unicalnak,még vezérlésben is...lássuk melyik a "nyerő".
Pont a napokban beszélgettem egy Vaillantos barátommal és mondja ,hogy a mostani széria nagyon tuti ,nagyon eltalálták. (Ionidetect plus/exclusive).Azt mondja,hogy még a Giannoni is elmegy átlagban 12 évet,ha megfelelően van karbantartva a kazán és jó a szűréstechnika.Mondom jó jó de ezt a k..a hőcserélőt miért nem tudják már elhagyni....Azt mondja ,hogy a Vaillant szerint ennek a konstrukciónak (párhuzamos tekercsek) a legjobb az aonnali hőátvitele,és hatásfoka....Egyébként most már tényleg kiváncsi lennék rá ,hogy mit tud az a "nyúl" :-) De lehet,hogy írok a Jézuskának,hogy hozzon egyet:-))) vagy a húsvéti nyúlnak,úgy még stillszerübb.
Na ez egy felettébb érdekes és megosztó történet.Ki ,hogy értelmezi a jogszabályt.
A történet csavarja (kiskapú) valóban a Sony által is írt folyamatos szóban rejlik.
Ezt még régebben én írtam Sonynak aki teljesen elképedt,hogy az Unical milyen leleményes egy társaság:-)
Az Unical K+A kazánja (20/33kw) pont emiatt a jogszabály "értelmezés miatt" átmegy a rostán,az egyszerűsített kazáncsere tekintetében.
Teljesen mindegy ,hogy kombi vagy fűtő kazán állítja elő a HMV-t ,és az a csapoknál köt ki egyenesen,vagy tartályban fűtődik,vagy kombi kazán van összekötve rétegtárolóval.
Magyarán a fűtési üzem hőterhelését kell nézzed ,ami a Te esetedben pipa.
A meglévő gázcső tekintetében : A vízszintes gázcsö szakaszoknak a megfelelő mérete jelenthet "problémát".Pl ha a régi kazánhoz vízszintesen majd függőlegesen odavezettek egy 1/2 colos gázcsövet,akkor az-az én gáztervezőm szerint--már nem jó.Tehát pl egy 14 kw-os kazánnak elég a 3/4 es vas gázcső (vízszintes szakaszokon) egy 24 kw-os kazánnak meg minimum az 1 colos.Vagy az ezzel egyenértékű rézcsövek. A vízszintes szakaszokról leágazó függőleges szakasz már lehet akár 1/2 colos is.
Tehát összességében azt mondanám,hogy nem feltétlen kell az a gázterv,de mint mindenben ebben az országban a különböző tájegységekben is teljes a káosz a jogszabályok értelmezésében.
Nyáron raktam is fel fotót pl Egerben teljesen máshogy értelmezik a kondenzációs kazánok oldalfali kivezetését a panelok oldalfalán.Amit ott látsz az Bp-en elképzelhetetlen.(tudom ennek semmi köze a hőterheléshez,de egy jogszabály ami 130 km távlatában teljesen máshogy értelmezendő)
Az alap hardver biztosan egyforma 11-től 25 kW-ig, megkockáztatom, talán még a 32 kW-os is.
Ennek majd ha kicsit ráérek, utánajárok, megtaláltam az összes kazán komplett robbantott szervizrajzát cikkszámostól, mindenestől.
Feltételezem, ahogy a többi gyártónál, itt is a venturi cső mérete és a premix előtti fúvóka adja meg a max teljesítményt a szoftveres limitekkel karöltve.
Mi van , ha olyan gázégő van benne mint a nagyobb testvérben és programilag tud HMV készítésnél ( gondolom indirekt tárolóban ) nagyobb teljesítményt leadni ? Elvégre ott nem 80/60 °C az igény , hanem mondjuk 8°C-os víz gyors felfűtése mondjuk 55°C-ra .
A hőcserélőjéről meg a matrix égőfejről kár is tovább beszélni :-D
A 200W tetszene nagyon, de ember nem ad annyi pénzt egy kazánra, bőven jó már az a 3.2 kW minimum is. Mondanám, hogy teszek fel egy aristont, de az is 380 000-nél kezdődik,
meg ahogy írtam korábban, annak ellenére nem venném meg újra én sem, hogy nálam hibátlanul megy.
Hiába jó a kazán hardveresen, és hiába sokkal jobb a kijelzője, az a panelhiba nagyon benne van a vérében. Remélem, nem futok bele. Kár, hogy ez a 100W akkor még nem létezett, mikor az aristont vettem.
Mondjuk pont emiatt ezzel sincs még 5+ év tapasztalat, de egy viessmann az legyen má' jó!
4. A gázfogyasztó készülékek egyszerűsített eljárásban történő cseréje
7. § (1) Meglévő gázfogyasztó készülékek cseréje egyszerűsített eljárással az alábbi feltételek, valamint a (2) és (3) bekezdésben az adott esetkörre vonatkozó feltételek egyidejű fennállása esetén végezhető:
a) az új gázfogyasztó készülék vagy gázfogyasztó készülékek felszerelése nem jár a gázmérőhelyen felszerelt névleges méréshatárú fogyasztásmérő cseréjével,
b) a készülékcsere nem jár a fogyasztói vezeték cseréjével vagy átalakításával, kivéve annak a cserélendő gázfogyasztó készülék kizárására szolgáló elzáró szerelvény és az új gázfogyasztó készülék csatlakozási pontja közötti legfeljebb 1,5 m hosszú szakaszát,
c) az új gázfogyasztó készülék nem gyűjtőrendszerű, és nem több helyiségből igénybe vett égéstermék-elvezetőhöz csatlakozik, és
d) az égéstermék-elvezetőhöz csatlakozó új gázfogyasztó készülék hőterhelése nem nagyobb a meglévő gázfogyasztó készülék hőterhelésénél.
(2) Ha az új gázfogyasztó készülék besorolása megegyezik a meglévő gázfogyasztó készülék tanúsított típusa szerinti besorolásával, akkor a gázfogyasztó készülék elhelyezésének változatlanul meg kell felelnie a létesítéskori vagy a hatályos műszaki biztonsági feltételeknek.
(3) Ha az új gázfogyasztó készülék besorolása eltér a meglévő gázfogyasztó készülék tanúsított típusa szerinti besorolásától, akkor a gázfogyasztó készülék elhelyezésének meg kell felelnie a hatályos műszaki biztonsági feltételeknek.
(4) A felhasználó a meglévő gázfogyasztó készülék egyszerűsített eljárással történő cseréjét az illetékes földgázelosztó, telephelyi szolgáltató, telephelyi engedélyes, PB-gáz-fogyasztó készülékek esetében a vezetékes PB-gáz-szolgáltató, PB-gáz-forgalmazó minőségirányítási rendszerében előírtak alapján feljogosított és műszaki-biztonsági felülvizsgáló szakképesítéssel rendelkező gázszerelővel végezteti el.
(5) Az elvégzett egyszerűsített készülékcserét a feljogosított gázszerelő a csere elvégzését követő 2 munkanapon belül a szerelési nyilatkozat és a bejelentőlap átadásával bejelenti az illetékes földgázelosztónak, a telephelyi engedélyesnek, a telephelyi szolgáltatónak, vezetékes PB-gáz-szolgáltatónak, PB-gáz-forgalmazónak.
"Na ez itt nekem a fő kérdés.
A meglévő kazán hőterhelése Qn =13.3 kW mind fűtés, mind HMV módban (Qnw)
A kiszemelt új kazán egy Vitodens 100W-B1HF, 11 kW, csak fűtő. Nem csinál melegvizet, csak fűt, DE.
A Viessmann esetében ez a két érték eltérő, fűtés üzemben Qn=10.3 kW, viszont HMV üzemben Qnw=17.8 kW"
A 3/2020 ITM rendelet szerint a Hőterhelés definíciója: Hőterhelés: az az energiaáram, amely a gázfogyasztó készülék folyamatos üzeme során a készülékbe áramlik (kW)
Véleményem szerint a HMV termelés nem folyamatos üzem hanem szakaszos, mert az csak akkor van amikor az ember megnyitja a melegvíz csapot.
Mindenesetre érdekes ez az eltérő hőterhelés, mert fűtő kazán esetében ez egy ugyanaz adat szokott lenni. Kombi kazánnál szokott ilyen eltérés lenni, mert átfolyósba nagyobb a teljesítmény.
Ha valóban ez az adat (én nem találtam hozzá gyári leírást) Akkor igen, gáztervet kell csináltatni. De ez csak egy formalitás. A tervezői készülékcsere minden másban ugyan az mint az egyszerűsített.
Be tudnátok linkelni nekem a jelenleg hatályos, egyszerűsített kazáncserére vonatkozó pontos előírásokat, vagy meg tudnátok erősíteni, hogy az alábbi még aktuális-e?
Kedvenc gáztervezőmet egy hónapja nem tudom elérni, hogy kifaggassam.
Ezt találtam:
A 11/2013. (III. 21.) NGM rendelet 6.§ -a szabályozza az egyszerűsített, azaz tervhez nem kötött készülékcserét, az alábbiak szerint:
§ (1) Meglévő gázfogyasztó készülék cseréje egyszerűsített eljárással az alábbi feltételek egyidejű fennállása esetén végezhető:
a) az új készülék legfeljebb 36 kW hőterhelésű,
b) az új készülék hőterhelése nem nagyobb a meglévő készülék hőterhelésénél,
c) a készülékcsere nem jár a fogyasztói gázvezeték cseréjével, átalakításával,
d) az új készülék besorolása:
da) megegyezik a meglévő készülék besorolásával, a készülék elhelyezése a létesítéskor érvényes műszaki biztonsági feltételeknek változatlanul megfelel, továbbá kéménybe kötött készülék esetében az új gázfogyasztó készülék csak olyan egyedi, önálló égéstermék elvezető berendezésbe csatlakozik, ami megfelel az új gázfogyasztó készülék gyártója által előírt követelményeknek; a kéményseprő-ipari közszolgáltató megfelelő minősítésű nyilatkozata rendelkezésre áll arról az égéstermék-elvezető rendszerről, amelyhez az új készülék csatlakozik, vagy
db) ha az új készüléket kizárólag a készülék részeként tanúsított égéstermék-elvezető és égési levegő hozzávezető rendszer elemeivel, a készülék gyártójának utasítása alapján szerelik, és a helyiséglevegőtől független üzemmódban helyezik üzembe.
(2) Az egyszerűsített gázkészülék cserét kizárólag az illetékes földgázelosztó, pébégáz fogyasztó készülékek esetében a pébégáz forgalmazó minőségirányítási rendszerében előírtak alapján feljogosított gázszerelő végezheti.
Tavasszal szüleimnél lehet, hogy készülékcsere lesz.
- Legfeljebb 36 kW teljesítmény - pipa
- Készülékkel együtt tanúsított füstgázelvezető rendszer, helyiség levegőtől független üzemmód - pipa
- Fogyasztói gázvezetéken nem történik semmilyen módosítás - pipa
- Új készülék hőterhelése nem nagyobb a meglévő készülék hőterhelésénél.
Na ez itt nekem a fő kérdés.
A meglévő kazán hőterhelése Qn =13.3 kW mind fűtés, mind HMV módban (Qnw)
A kiszemelt új kazán egy Vitodens 100W-B1HF, 11 kW, csak fűtő. Nem csinál melegvizet, csak fűt, DE.
A Viessmann esetében ez a két érték eltérő, fűtés üzemben Qn=10.3 kW, viszont HMV üzemben Qnw=17.8 kW
Ebben az esetben a fűtési hőterhelés a mérvadó, vagy mindig a magasabb érték, hiába nem is fog HMV-t csinálni? A kérdés innentől egyszerű: kell új gáztervet csináltatnom, vagy nem?
Legjobb tudomásom szerint ha nem férek bele emiatt az egyszerűsített készülékcserébe, akkor elég egy új gáztervet készíttetni, ami tartalmazza az új készülék pontos típusát,
hőterhelését, gázvezeték nyomvonalat, meg mindent, ami ilyenkor szokásos, csak nem kell engedélyeztetni a szolgáltatónál.
Röviden SAUNIER DUVAL F28EAS ECOSY kazán váltószelepén van ilyen.
Nyár végére letapadt a váltószelep.... majd szétszedés/megmozgatás után néha kiállt hibára a kazán...( lehet a motor sem volt már százas...)
Ezért ......
Vettem egy kazánt donornak ( ami a megbízható tulaj szerint teljesen fel lett újítva...egy másik kazán gyári új panelje lett belerakva, meg ki lett tisztítva a hőcserélője stb.. ) és kiszerettem volna próbálni, hogy jó-e...
ezért levéve a váltószelepről magát a motort bekapcsoltam a kazánt. ( mármint főkapcsoló ON...) AZ olyankor "megjáratja" a motort.... akkor a tengely kiment teljes hosszban, majd visszament teljesen.... És jelenleg úgy van...nem úgy mint a képen !
Újra bekapcsolva, csak kerreg a motor 1-2 másodpercig ( olyan mintha először visszafele szeretné húzni a tengelyet...ami logikus is, hisz a váltószelep alapból a HMV felé van nyitva, és onnan kell el/visszafelé mozgatnia....) és csak kb 1mm-t jön előre, majd vissza...és így ebben a helyzetben,már nem lehet rárakni a váltószelepre, mert nem éri el azt... :-(
Most pipa vagyok, mert lehet elbactam egy jó motort.......
Ezért kérdeztem, hogy valahogy ki lehet-e bűvészkedni a tengelyt...
Röviden ennyi a kerettörténet.... :-)
Vagyis hosszan....
a képet csak azért raktam be, hogy látszódjon, hogy azon hogy van a tengely..... és el lehessen képzelni, hogy az enyém milyen...
Sokat segítene egy típus ismerete, vagy hogy egyáltalán mibe kell, mert ez így nem infó. Ez eleve egy kiváltó alkatrész, és használtan tuti nem adnék érte annyit, amennyibe kb. újonnan sem kerül.
Ha esetleg valóban vaillant, akkor meg a kazán szerviz doksi lesz inkább a mérvadó. Ez lehet akár léptetőmotor is, akkor meg úgysem konstans feszültségre megy, hanem step/dir vezérlésre.
Tekercsfeszültségre egy 24V-ot megkockáztatnék, de mondom, nem innen kell elindulni. Komoly lehet az üzlet is, hogy még egy típust sem írnak oda.
Sziasztok...berakom ide is, hátha van aki a vízgátfűtést nem olvassa.... meg ott most valami ajtót HŐszigetelnek.... Így lehet topikidegen ott a dolog...
"milyen" lehet ? Mármint feszültségre,illetve a rajta lévő 4 csatlakozási pontnál, hova/melyikre kéne azt ráadni, hogy mondjuk kifele mozogjon a tengely ?