Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Sziasztok
Sajna felsültem, mivel csak hét oldalt olvastam el, az el négy oldalt( a legfrisebbeket már nem, de be fogom pótolni).
Azért hagytam abba az olvasást, mivel a szemeim már kezdtek égni, na meg mivel kezdtem elfelejteni a gondolataimat is.
Nem hiszem, hogy teljesen vége lenne a seregnek.Valahogy "benne van a vérünkben" a katonáskodás.Nem bírnánk ki nélküle,bármennyire is igyekezzenek odafent.
Teljesen igaz, hogy békében mindig nagy az utálat a honvédség ellen, de ez mindig is így volt, és lessz is.-bár elég egy kis árvíz, és máris mindenki őket követeli-
Mégis mit vártok, mikor nem egyszer, a saját fülem hallatára mondtak tisztek olyanokat, hogy ők bizony két év után minden szerződésest kivágnának, mivel ő már nem jó katona.Nem jó, mivel tisztában van a helyzettel, tudja a kiábrándító igazságot, és lázítja az ujjoncot.
Egy katona sohasem mondhatja ki hangosan a véleményét, ez lázadás.Számtalanszor fordult elő velem, hogy szinte a sírásig hajszolt a tehetetlenség kínzó tudata.A tudat, hogy akár meg is dögölhetek, az sem változtatna a helyzeten.-Most csak fikázom, de írigylem is az aktív szolgálokat.-
Miért van az, hogy ha valaki leszerelt, már nem lehet többé katona?És, ha csak nemet változtatna, avagy szolgálati helyet?Áthelyezési kérelem, tudom, de az csak hiú ábránd, hiszékenyeknek.Szóval tényleg nem az lenne a lényeg, hogy tapasztalt katona legyen az ember?
Egyszer valaki azt írta, hogy elmenne egy sajtótájékoztatóra.Miért nem dolgoz ki valaki-vagy többen- egy saját haderőreformot?Teljes kidolgozottság, összehasonlítva az államéval, és azt nyomni a sajtó felé, minden formában.
Leépitésnél, miért nem vesznek gigyelembe olyan szakikat, akik csupán hallás után megmondják, hogy mi a baja a gépnek?Ha már menniük kell,legálább nem képezhetnék ki a jövőt?A múlt nélkül jövő sincs, ez az igazság!!!
A beszerzések pedig mindig is zsebre mentek, és arra is fognak menni.Amíg megéri, addig biztosan.
Azt hiszem most több nem jut az eszembe,bár lehet, hogy meg kell változtatnom a véleményemet, amit az elején írtam.Lehet, hogy mégis vége, de nem vesszük észre.Nem AKARJUK észre venni, hogy már vége.Már csak agonizál, de nincs sok hátra neki.
Nem tudom, de én még reménykedem.Reménykedem, mert büszke voltam, hogy tag lehettem.
--Szolgáni fogok, de már nem itthon, védeni fogok, de már nem a szomszédom.Meg fogok hallni, de már nem a magyar zászló lesz a sírom felett.--
Bocsi, hosszú lett?
Szia Tiger! A kivétel erősíti a szabályt! Nem sokakkal találkoztam, akiket még érdekelt volan. De nem is az a lényeg, hogy az ember kint mit tanult, hanem az, hogy az itthon miként lehetne hasznosítani, ha egyáltalán lehetne.
Más:
Amikor a politikusokat szidjuk, magunkba is kell néznünk. Valóban megnézzük-e, hogy milyen politikusokat választunk be a parlamentbe? Elmegyünk-e szavazni? Nekem tök mindegy, hogy melyik párt van hatalmon, ha olyan politikát folytat, amit elvárok tőle. Az pedig a legnagyobb baromság, hogy a legutóbbi választás során barátságok és még családok is tönkrementek a politikai nézetkülönbség miatt. A politikát nem érzelmi alapon kell komolyan venni! Egymást martuk ahelyett, hogy a vitafórumokon feltettünk volna néhány kényes kérdést a jelöltünknek arra vonatkozóan, hogy miként is kívánja az érdekeinket képviselni a saját pártján belül és mit is gondol egyes témákról. És mivel nem figyelünk rá oda képviselőinkre, ezért nem is nagyon történnek "visszahívások". Elnézzük nekik, hogy az érdekeink képviselete helyet egyéni gyarapodásukat tartsák szem előtt. Csoda, ha nem érezzük azt, hogy bárki is komolyan venné a honvédelem kérdését. Számonkérte már bármelyikünk is a képviselőjétől, hogy miként vélekedik a honvédelemről?
Tegnap hallottam egy érdekes dolgot: A NATO statégiai tervezése során minden évben újrafogalmazzák a középtávú célokat. A tavalyi évben a "vezető hatalmak" javaslatára kikerült közülük az "önvédelmi képességek fenntartása" elnevezésű cél. Egyes országokat ez nem befolyásolt abban, hogy a nemzeti biztonságpolitikájukban továbbra is bent tartsák ezt a célt még akkor is, ha ezáltal a NATO-közös erőfeszítéseik csorbát szenvedtek. Egyszerűen a nemzeti érdekeikre hivatkoztak. (Lehet találgatni, hogy mely országok voltak ezek és melyek nem! Kölői kérdés!)
Olvasta valaki az ajánlott cikket? Lesz a kérdésből szakítópróba a NATO-ban, vagy az EU is szolgalelkű módon behódol?
Kérdés:
Szerintetek akkor most jön majd a nagy, ezeregyszáz éve várt "nemzethalál", vagy csak egy újabb, ideiglenes apátiába sűllyedt az ország?
A történelem állandó, vagy egy kitüntetett irány felé halad?
Mohács, Világos, Trianon, stb, csak hullámvölgyek voltak a végtelen időtengeren, vagy állomásai egy nemzet fokozatos eltünésének?
Végülis, a kollektív mentalitásunkat befolyásolhatták az eddigi megélt, vagy megismert események, ugyanakkor valoban van a nemzetnek egy többségi inaktív rétege, amelyik ugy látszik az időfolyamtól független.
Két emberi alapállás ütközött itt. Gyôztes nincs, mind a nônek, mind a férfinak igaza volt. Nézd meg a történelmünket, mikor felkeltünk, annak is volt eredménye, bár legjobbjaink elestek a harcban (ôk a férfiak, férfinak lenni, azt hiszem valamiféle szuicid hôsiességet - vagy tragikumot is magában foglal), míg a megmaradtak igyekeztek a legrosszabb körülmények közt is életben maradni (a nôi igazság, behódolni, alkalmazkodni, de a hátsó udvarban intrikálni). Az "apokalipszis" után felnôtt generáció megint férfiként viselkedett lásd: a kiegyezés utáni magyar "imperializmust", vagy ötvenhatot. Neadjisten a harmadik köztársaság korrupt mocsarába egyenlôre belefulladt rendszelváltás utáni huszonéves generáció elsô szárnypróbálgatásait a polgárikörözéssel és a posztkommunizmus mozdulatlanságának utálatával, bár ennek az utolsó példának még nincs vége.
De van egy harmadik embertípus is, a nagy tömeg, akik a történelmen kívül élnek, mert eddig kissebbségrôl beszéltünk. Kissebbség voltak a negyvennyolcasok, az ötvenhatosok és mi akik itt gondolkodunk is kissebbség vagyunk. A nagy többség talán örök idôk óta úgy él, hogy nehezen lehet elkülöníteni a tájtól amit belak. Olyanok mint a buszmegálló táblája a járdaszegélyen, mint egy fa az erdôben, mozdulatlanul állnak és a történelmet a fennti kissebbség intézi helyettük.
Válasz egyébként nincs. Egyeseknek a habitusuk szerint el kell pusztulniuk, míg másoknak túlélniük, hogy újabb "halálba indulókat" nemzenek az életnek.
Van aki meghal, de a többiek is. Ez ilyen abszurd.
1/
Egy baj van csak ezzel a gondolkodással:
- a munkavállalót meg is kell fizetni.
????
2/
Amúgy engem pl. mindig is érdekelt, hogy mit tanultál odakinnt. Bár nem vagyok felettesed, az is igaz. Nem is lennék. S erre csak egyik ok az 1/. pont.
Filozófus urak!
Nem viccből vetettem fel a kérdést, mert
1/
Kavkaz-ra válaszolva egyik ismerősömnél válnak el s, az apa ott mondta: én meg is halnék a gyerekeimért, úgy szeretem őket. Erre az anya azt válaszolta, hogy: inkább élnél értük.
Szóval mikor teszek jobbat a két lányomnak:
ha támadás esetén kimenekítem őket az országból és számkivettettként felnevel őket, vagy ha meghalok értük s hősi halott apjuk teteme mellett erőszakolja meg őket az inváziós horda?
Persze ez mikro szint, makro szinten kell az ellenállás.
Mondjuk valszeg én is fegyvert fognék, ha adnának. De logikus válasz nincs megmagyarázni, miért. Dugovics Tituszra sem volt. Akit pl. jó hazafinak tartok, bár talán nem is volt magyar.
Hoyg mitől lesz valaki magyar, arról egy másik fórumon vagy privátban beszélhetnénk hosszan, de érdemes-e?
Mindenesetre Hunterkiller "Nagy-szerbia" baromságára azért reagálnék, mert kis különbség azért van:
A/ Nagy Magyarország VOLT korábban
B/ Olyasmit is elvettek, ami nem volt soha az övék (mint nagyapám Doxá-ját az oroszok 1944-ben), színmagyar lakta területeket is,
C/ aztán ők jobban elnyomták a többi nemzetiséget, mint a magyarok korábban....
De a kérdés jogos, miért nincs mai MHSZ.
Én szívesen eljárnék lőni oda, még VENNÉK is lőfegyvert mondjuk 300,000 Ft értékig, saját zsebből (gondolom állam így esetleg támogatná), s tartanám elzárva (scvájci minta). Álom persze.
Mert így nem sokat ér az egész, mire riasztanak, s mennél be a jó öreg AMD-ért, már idegen zászló leng a laktanya romjai fölött.
Amúgy az AMD vaktöltény ködös emlékeim szerint abban különbözött az élestől, hogy jóval nagyobb mocskot hagyott s szarabb volt tisztítani utána a fegyvert...
Az egész zászlólobogtatás, meg a hazafias szellem igen jól működik az USA-ban, szóval nem ott lehet a gond. Inkább ott, hogy még nem kristályosodott ki teljesen a rendszer, még mindent tanulni kell. A múltat lehet és kell is tisztelni, de ésszel. OK, hogy Kossuth meg Széchenyi nagy dolgokat műveltek, de csináltak baromságokat is. Másrészt itt mindig is megvolt a hűbéresi viszony, még a múlt században is benne volt az emberekben, hogy az uraság a "top level", őt tisztelni kell, és kész. Az USA-ban ez nem alakult ki, így mindenki "szabadon" tudott cselekedni, nagyobb volt az önállóság, nem volt egységes nemzet, de a tartozás valahova ösztöne az mindig benne van az emberben. Erre hatottak a zászlólengetések, meg hogy minden közintézményben, irodában ki van függesztve a zászló. Ez nem feltétlenül rossz, de kell hozzá egy olyan kissé agymosott társadalom, mint a USA. A magyarok most lázadoznak, most akarnak önállóak lenni, most jöttek rá, hogy ellent is mondhatnak a másiknak, és átestek a ló másik oldalára. Majd lehiggadnak, mind politikailag, mint lelkileg. (Egy adalék: Adott két negyedéves egyetemista. Az egyik a fideszre szavazott, a másik az MSZP-re. Erre egy fél évig egymáshol sem szóltak ezért, pedig előtte és utána is nagy barátok voltak. Ez a gáz, hogy a politikát ennyire komolyan veszik nálunk)
"...Én, amikor beléptem a seregbe, komolyan gondoltam, hogy az életemet ennek szellemében fogom élni. Erre most közlik velem (és még sok ezer kollégámmal!), hogy egyszerű munkavállaló vagyok és felejtsem el, hogy egész életemben feltétlenül ezt fogom csinálni, mert ennyi tisztre nincs szükség..."
Apám hivatásos katona volt, 1960-tól katonáskodott 1996-ig.
Gyakran mesél arról milyen volt Kalocsán, ahol harckocsizó volt. 78-ban jött fel az akadémiára, 80-ban követtük mi is. Azóta vagyunk pestiek.
Volt kollégája akkor is, aki elégedetlenkedett azzal, hogy alig látja a családját, hajnalban kezd, éjjel végez, stb.
Erre akkor ott az volt a szlogen, hogy:
" Vegye tudomásul, magának nem munkahelye van, hanem hivatása!"
Ezzel el volt intézve.
Vicces, hogy ma ez pont forditva van, és vele együtt megfordult a megitélése is a katonának.
Döbbenetes, hogy ma egy katona, ha hazaszeretetből komolyan veszi az esküjét, amit persze komolyan is kell vennie, akkor hivatalból nézik őt hülyének!
Ez már tényleg filozófiai magasság! Úgy gondolom, hogy nem tartozom a nagy magyarok közé. Gimis koromban még hordtam kokárdát március 15-én. Mióta hivatásos katonának szegődtem, már nem. Elvégre "minden nap" viselek valamiféle "felségjelzést" és még mindig elkötelezettnek érzem magamat a szülőországom iránt, amit hazámnak nevezek és érzek még akkor is, ha nem érzem magamat minden tekintetben jól itt.
Megadatott, hogy évekig külföldön legyek szolgálati érdekből. A civil kollégáim kérdezték, hogy miért nem maradtam kint, vagy miért nem megyek ki immár civilként. Szép volt, jó volt odakint, de mindig is vágytam haza. Hiányzott ez a környezet, a család, a barátok, a hangulat és hogy bizonyíthassam, hogy nem éremtelenül fektettek belém pénzt, amikor kiküldtek. Hazajöttem és azt kellett látnom, hogy nem sokakat érdekel, hogy mit is csináltam vagy tanultam odakint. Néha ez letör, de nem vagyok hajlandó feladni. Mint ahogy az sem tudott még eltántorítani a hivatásomtól (mert én még mindig annak tekintem), hogy a politikusok megszégyenítik a tartalmát.
Nem tartom magamat rossz katonának, de ugyanakkor szeretném a magam ismeretei alapján felhívni minél többek figyelmét arra, hogy ami jelenleg folyik az országban, az a jövő szempontjából több, mint könnyelmúség! Nincsenek tartalékaink és még a legalapvetőbb honvédelmi kötelezettségeink megoldását is külföldről várjuk.
"Ha jól tudom Churchill mondott valami olyasmit, hogy ne azt kérdezzük, mit adhat nekünk a haza, hanem hogy mit adhatunk a hazának. "
kennedy volt.
"Ugyanis, a haza a 'hozzáadott' dolgoktól lesz létező."
sajnos itt csak kivesznek a kalapbol.
" Ha mindenki csak elvenne belőle, akkor megszűnne létezni. "
már nincs is. és senki sem tesz bele, mert
a többi hülyének nézi és azt is lenyulják.
"Ettől létezik számomra, és olyan, amilyennek azt az álmaimban elképzelem. "
én nem egy álomvilágban szeretnék élni.
szerintem egy ország azért létezik hogy
a benne élő ÖSSZES embernek egyformán jó legyen.
ha mindenki csak szenved , akkor ennek a
"kapcsolatnak" semmi értelme.
corporal
"az az ország, ahol születtem, nem viselkedik hazámként, nem tudja magát elfogadtatni velem? Mert nem az enyém, nem ad nekem semmit..."
Ha jól tudom Churchill mondott valami olyasmit, hogy ne azt kérdezzük, mit adhat nekünk a haza, hanem hogy mit adhatunk a hazának.
Ugyanis, a haza a 'hozzáadott' dolgoktól lesz létező. Ha mindenki csak elvenne belőle, akkor megszűnne létezni.
Kötelességek nélkül nincs jog, befektetés nélkül nincs haszon.
Ha belegondolok nekem sem adott szinte semmit a 'haza', de kész vagyok érte feláldozni mindenemet, ha kell. Ettől létezik számomra, és olyan, amilyennek azt az álmaimban elképzelem.
A megvalósítása pusztán kitartás kérdése. :)
Én meg már körbelaktam szinte Magyarországot, most speciel Baranyában, de mind Magyarország. A magyarságot most nagy divat hangsúlyozni, főleg a jobboldalon van sok divatmagyar. Mindig röhöghetnékem támad, ha valaki megjelenik mentében egy rendezvényen, esetleg díszmagyarban. Kívülről nagyon magyarnak tűnhet, de belülről... Másik dolog, hogy egyesek a magyarságot valláshoz kötik. Ezeket is kiröhögöm. A vallás az egyén dolga, mindenkinek szabad gyakorolnia, és azt a vallást, amelyiket akarja. Jó dolognak tartom, ha valaki tud hinni valamiben, mert számomra ez valamilyen ok miatt pozitívnak tünteti fel az illetőt a szemembe annal ellenére, hogy meg sem vagyok keresztelve. A mai emberek jelentős része szintén divatnak tekinti ezt is, kevesen vannak, akik tényleg hisznek is benne. Ellenben ha valamelyik meg akarna téríteni, akkor igen durván tudok rá reagálni.
A magyarságnak valahol van köze ahhoz, hogy ragaszkodj az országhoz, de nem csak olyan szinten teheted ezt, hogy ha kell, elmész és meghalsz. Esetleg élve többet segíthetsz. Lehet, hogy bár polgári tevékenységet folytatsz, de ezzel rengeted embernek az életén segítesz, megkönnyíted a mindennapjaikat, a lakóhelyeden fejtesz ki a helyiek számára pozitív tevékenységet, esetleg külföldi állampolgárként, de magyar lélekkel ügyködsz az ország jó hírének keltéséért.
Szóval sokféleképpen éretelmezhető a hazaszeretet, a magyarság, nem állítható fel rangsor, nincs jobb és rosszabb magyarság, hazaszeretet. Ha az ember minden támogatást megkap az államtól, akkor ott jól érzi magát, és vigyáz rá. Ha kitaszítják, megfosztják jogaitól, akkor nem érdekli, hogy éppen ki is van hatalmon.
Lehet séróból hazai nemzetiségű is. Láttam nagy szerbia térképet, szép vörös paca, nem sok maradt belôlle:) Mostanra megvalósult a minden szerbet egy országba jelszó. Elsôsorban azért, mert a nacionalizmusnak, meg a többi izmusnak az égadta világon semmi értelme sincs. Hogyan is lehetne értelme valaminek, ami úgy kezdôk: mi mindnyájan....... (a kipontozott rész téveszme szerint kitöltendô)
Nem biztos, hogy azt bizonyítottam be, amit te most régóta érzel:)
Elsôsorban nem azért, mert az SS harca nem párhuzam az állításommal, hiszen az SS, amikor itt harcolt nem ennek a területnek a birtokáért és jövôéért harcolt, hanem valami egészen másért, hanem azért értem kevésbé, mert egyre inkább kételkedem abban, hogy van e értelme magyar nemzetrôl beszélni és nem lenne e helyesebb a történelmet író magyarokról és az azt elszenvedô teljesen mindegy, hogy milyen népességrôl beszélni.
Egyébként tényleg nem szempont hol születik valaki, (az se ha itt), a szempont az, hogy akarja e birtokba venni e tájat és e lakosság jövôjét!
Végül is megköszönöm neked ,hogy bebizonyítottad amit már régóta érzek!
"A többi hulladék."-ezzel sajna megint nem értek egyet, mert aki séróbol más nemzetiségű az mitől lenne hulladék.Mért lenne az, ha önhibáján kívül ideszületett!
Láttál te már mondjuk nagy-szerbia térképet? :-)))
Ez tetszik :-)
Allesmor Obranna kollégának jó a meglátása. A háború olyan, mintha egy 2x3 sávos autópályán kellene átrohannod bekötött szemmel és bedugaszolt fülekkel. Van esélyed, hogy nyersz. A kiképzett katona pedig szerintem olyan, akinek a füléből már kiszedték a dugót... :-)
Ühüm. Tehát a magyarságnak nem feltétele a magyar földön születés, nem feltétele a magyar beszéd, nem kell magát magyarnak vallania, csak félteni kell a sajátjait, és pusztulni kell értük.
Értem.
Akkor ezennel követelem Ülő Bika sziú vezér díszmagyarrá nyilvánítását, mert életét adta az indiánokért a sápadtarcúakkal szemben. Követelem Hitler magyarrá nyilvánítását ugyanezen okokból.
Név nélkül, de párszázezer SS poszthumusz magyarrá nyilvánítása sem kerülhető el, hiszen bizonyítottak.
Na jó, akad azért pár magyarul beszélő, magyar földön született magyar is az elmúlt évszázadok alapján de most ez nem szempont.
Remélem, érted, mi a bajom az elveddel. Ha nem, az sem baj.
Gondolkodtam már ezen. Valószínűnek tartom, hogy bajban, olyan undorítónak tartanám az emberek ostoba menekülését, egymáson törtetését a vélt biztonság felé, hogy már csak dafke is maradnék. Olyan lehet ez, mint elfordulni a nôkön és gyerekeken átgázoló férfiaktól és a koktélbárban bevárni a a hajó süllyedését....
Mindenki maga dönti el, hogy undorítóan viselkedik vagy ôrülten:)
Mert a háború nem értelmes cselekedet, de mint egy vihar idônként ránktör...
Aztán, mikor baj van, kiderül, hogy már évek óta ugatták, hogy gond van. És az olyanok, akik évekig nem törôdtek semmiféle veszéllyel (ki írhatta, hogy indokolatlan a félelem a szomszédoktól...), lehet, hogy elsôk lesznek a pucolásban innét:)
Az a véleményem, hogy corpolarnak igaza volt. Maroknyi miépes porladna el a hadsereg maradékaival együtt végleg ha ma megtámadnának.
A földet melyben nyugodnak meg az értéktelen maradékokból toborzott helytartók nyálával mosnák fel az új urak.
A magyar nem állampolgárság, nem születés, és nem nyelv kérdése. Attól, hogy valaki magyarországra születt, magyar az anyanyelve és neadjisten magyarnak vallja magát még nem magyar. Akkor magyar, ha félti a sajátjait és ha baj van elsônek pusztul az övéiért. Csak ô a magyar. A többi hulladék. A többi bárkikkel, bárhonnan pótolható. A két kategória természetesen nem egy netes fórumon fog kettéválni, szal jobb hanyagolni a témát.
Én ezzel nem igazán értek egyet az amelyik kutya ugat az nem harap elv alapján.Nem is tudom ki volt az a tisztelt úriember aki a magyarság védelmében boldogan vállalkozott itt a dezertőrök mészárlására!
Micsoda magyar ember!Az ilyet aranyba kellene foglalni!nemigaz?
Továbbra is tartom, hogy lennie kéne honvédelmi nevelésnek, ami nem feltétlenül csak a katonai jellegű kiképzést jelenti. Miközben a nemzeti tantervből egyre inkább száműzik a történelmet, úgy gondolom, hogy a jelenlegi tendenciák éppen az ellenkező irányba mutatnak. Nem akarok vitát nyitni a globalizáció kérdéséről, de a magam részéről az ilyen „mellékhatásokból” nem kérek.
A lenti elképzelések megvalósításának egyik legfőbb akadályát én is a motiváció hiányában látom. Azt azért nem mondanám, hogy a történelmünk alapján ne lennének háborús tapasztalataink és szerintem még az 1944 augusztusa utáni harcok is a honvédelem kategóriába tartoztak még akkor is, ha azt megelőző tetteinket az agresszió kategóriájába sorolnám.
A katona motivációjának sok összetevője van. Ezek közül korábban sokat emlegették a hazaszeretetet, ami meglehetősen megfoghatatlan fogalom, főleg manapság. A miniszterünk egyébként kerek-perec kijelentette, hogy a klasszikus értelemben vett honvédelmet el lehet felejteni. A hivatásos (?) katonák, ha kell parancsra kell külföldre mennie harcolni, függetlenül attól, hogy motivált-e valamilyen módon, vagy sem. Irak esetében én bennem például az a tény, hogy még csak most született meg az ENSZ-határozat, eddig egy komoly demotivációs tényezőt jelentett, mert senki kedvéért sem szeretek „megszálló” szerepkörben tetszelegni, akármilyen nagy szakmai kihívás egy ilyen feladat és akármennyit is fizetnek érte.
A hivatásos után azért tettem kérdőjelet, mert ma már ennek a fogalomnak is megváltozott a tartalma. Én, amikor beléptem a seregbe, komolyan gondoltam, hogy az életemet ennek szellemében fogom élni. Erre most közlik velem (és még sok ezer kollégámmal!), hogy egyszerű munkavállaló vagyok és felejtsem el, hogy egész életemben feltétlenül ezt fogom csinálni, mert ennyi tisztre nincs szükség. A gondoskodás egyelőre még mindig ott tart, hogy szükség esetén átképeznek biztonsági őrnek, vagy számítógép-operátornak. Ezek után „túlteng” bennünk a hivatástudat és talán senki sem lepődik meg azon, hogy egyre többen kacsingatnak közülünk a civil élet felé. Természetesen azok, akik meg is tudják ott állni a helyüket, mert vannak annyira kreatívak. Ezek után a hivatásos hadseregről beszélni badarság. Ismérvei alapján inkább zsoldosokról beszélnék, hiszen az erkölcsi ösztönző erők igencsak megcsappantak. Ezzel az erővel az idegenlégióba is beállhatnék. Én még nem érzem magamat annyira európa-polgárnak, hogy ez lelkesítsen, ha meg kell halnom.
Múltkoriban kisebb felháborodást váltott ki, hogy a MH Alaki- és Szolgálati Szabályzataiban el akarják törölni a „honvéd” megszólítást. Pedig, ha a lényeget és a rendeltetését nézzük, akkor ez már nem is honvédség, hanem sokkal inkább Magyar Könnyű Expedíciós Erők néven kéne futnia.
A szolgalelkűségről pedig csak annyit, hogy amíg vezetőink elvárják tőlünk, hogy a bő lére eresztett parancsaikat szó szerint hajtsuk végre és nem képesek áttérni a küldetés- vagy más néven feladatorientált vezetésre (csak a célt határozzák meg, nem az odavezető utat!), addig ne is várjunk mást a katonáktól sem. A vezetésszemlélet egy nagyon-nagyon fontos tényezője a motivációnak. Csak így lehet olyan parancsokat adni (nevezzük inkább feladatnak, vagy küldetésnek), ahol azt is figyelembe veszik, hogy a végén életben maradjon a végrehajtó. A fejekben történő ilyen jellegű váltás nélkül bármiféle haderőreform felesleges próbálkozás, mert a parancsorientált felfogás mellett a legmodernebb technika sem ér semmit. A két felfogás között alapvető különbség az „emberközpontúság”. Talán nem kell vesézgetnem, hogy melyik az „emberközpontúbb”. A küldetésorientált vezetés a kisebb erőkkel rendelkező, nagy mobilitású hadseregek „találmánya” azokkal szemben, akiknek van bőven ember- és hadianyaga, ahol nem számít, hogy „hullik” az ember és az anyag.
Aztán lehetne itt beszélni a többi tényezőről is: szolgálati- és életkörülmények (szállás, étkezés, felszerelés, fegyverzet, stb.), társadalmi megbecsülés, kitüntetések, pénz, objektív értékelésen alapuló előremeneteli lehetőség, stb.
Juhász úr cikkéről csak annyit, hogy amennyire bízott benne az állomány az elején, annyit esett mára a népszerűsége. Gondolom, hogy egyértelmű, hogy ennek mi az oka.
Továbbra is tartom, hogy lennie kéne honvédelmi nevelésnek, ami nem feltétlenül csak a katonai jellegű kiképzést jelenti. Miközben a nemzeti tantervből egyre inkább száműzik a történelmet, úgy gondolom, hogy a jelenlegi tendenciák éppen az ellenkező irányba mutatnak. Nem akarok vitát nyitni a globalizáció kérdéséről, de a magam részéről az ilyen „mellékhatásokból” nem kérek.
A lenti elképzelések megvalósításának egyik legfőbb akadályát én is a motiváció hiányában látom. Azt azért nem mondanám, hogy a történelmünk alapján ne lennének háborús tapasztalataink és szerintem még az 1944 augusztusa utáni harcok is a honvédelem kategóriába tartoztak még akkor is, ha azt megelőző tetteinket az agresszió kategóriájába sorolnám.
A katona motivációjának sok összetevője van. Ezek közül korábban sokat emlegették a hazaszeretetet, ami meglehetősen megfoghatatlan fogalom, főleg manapság. A miniszterünk egyébként kerek-perec kijelentette, hogy a klasszikus értelemben vett honvédelmet el lehet felejteni. A hivatásos (?) katonák, ha kell parancsra kell külföldre mennie harcolni, függetlenül attól, hogy motivált-e valamilyen módon, vagy sem. Irak esetében én bennem például az a tény, hogy még csak most született meg az ENSZ-határozat, eddig egy komoly demotivációs tényezőt jelentett, mert senki kedvéért sem szeretek „megszálló” szerepkörben tetszelegni, akármilyen nagy szakmai kihívás egy ilyen feladat és akármennyit is fizetnek érte.
A hivatásos után azért tettem kérdőjelet, mert ma már ennek a fogalomnak is megváltozott a tartalma. Én, amikor beléptem a seregbe, komolyan gondoltam, hogy az életemet ennek szellemében fogom élni. Erre most közlik velem (és még sok ezer kollégámmal!), hogy egyszerű munkavállaló vagyok és felejtsem el, hogy egész életemben feltétlenül ezt fogom csinálni, mert ennyi tisztre nincs szükség. A gondoskodás egyelőre még mindig ott tart, hogy szükség esetén átképeznek biztonsági őrnek, vagy számítógép-operátornak. Ezek után „túlteng” bennünk a hivatástudat és talán senki sem lepődik meg azon, hogy egyre többen kacsingatnak közülünk a civil élet felé. Természetesen azok, akik meg is tudják ott állni a helyüket, mert vannak annyira kreatívak. Ezek után a hivatásos hadseregről beszélni badarság. Ismérvei alapján inkább zsoldosokról beszélnék, hiszen az erkölcsi ösztönző erők igencsak megcsappantak. Ezzel az erővel az idegenlégióba is beállhatnék. Én még nem érzem magamat annyira európa-polgárnak, hogy ez lelkesítsen, ha meg kell halnom.
Múltkoriban kisebb felháborodást váltott ki, hogy a MH Alaki- és Szolgálati Szabályzataiban el akarják törölni a „honvéd” megszólítást. Pedig, ha a lényeget és a rendeltetését nézzük, akkor ez már nem is honvédség, hanem sokkal inkább Magyar Könnyű Expedíciós Erők néven kéne futnia.
A szolgalelkűségről pedig csak annyit, hogy amíg vezetőink elvárják tőlünk, hogy a bő lére eresztett parancsaikat szó szerint hajtsuk végre és nem képesek áttérni a küldetés- vagy más néven feladatorientált vezetésre (csak a célt határozzák meg, nem az odavezető utat!), addig ne is várjunk mást a katonáktól sem. A vezetésszemlélet egy nagyon-nagyon fontos tényezője a motivációnak. Csak így lehet olyan parancsokat adni (nevezzük inkább feladatnak, vagy küldetésnek), ahol azt is figyelembe veszik, hogy a végén életben maradjon a végrehajtó. A fejekben történő ilyen jellegű váltás nélkül bármiféle haderőreform felesleges próbálkozás, mert a parancsorientált felfogás mellett a legmodernebb technika sem ér semmit. A két felfogás között alapvető különbség az „emberközpontúság”. Talán nem kell vesézgetnem, hogy melyik az „emberközpontúbb”. A küldetésorientált vezetés a kisebb erőkkel rendelkező, nagy mobilitású hadseregek „találmánya” azokkal szemben, akiknek van bőven ember- és hadianyaga, ahol nem számít, hogy „hullik” az ember és az anyag.
Aztán lehetne itt beszélni a többi tényezőről is: szolgálati- és életkörülmények (szállás, étkezés, felszerelés, fegyverzet, stb.), társadalmi megbecsülés, kitüntetések, pénz, objektív értékelésen alapuló előremeneteli lehetőség, stb.
Juhász úr cikkéhez csak annyit, hogy amilyen jól indított, annyit zuhant mára a népszerűsége.
Sziasztok!
Véletlenül kezembe került egy régi újságcikk, amelyben Juhász úr ad interjút, néhány hónappal a 2002-es választási győz. után. Mindenkit megnyugtat, hogy a magyar hadseregben nem lesz több leépítés, gyakorlatilag marad a 45 ezres létszám...
