Az is sokat dob rajta, hogy 2000 óta (vagy 1999 óta, nézőpont kérdése) újra szerepel Duran Duran albumon Warren Cuccurullo, ami olyan, hogy az itteni olvasók is értsék, mintha Alan szerepelt volna a legutóbbi DM albumon.
mindazonáltal, ha a 80-as évek saját magáról gondolt reményteliségétől kicsattanó zeneiséget keresed a jelenben, akkor önfeledten tudom ajánlani a Duran Duran legutóbbi kazettáját
persze, lök azért rajta, ha az ember alapvetően is kedveli ezt a zenekart
Kicsit hagyjatok, most PSB- t dekódolok.... És nagyon ajánlom, hogy a Pet Shop Boys legújabb albumáról legyen szó! Nekem amúgy adja.... Semmi erőlködés eddig, dúdolható meg minden... Semmiképp sem vonnám meg rá a vállam.
1, ez most tök komoly, hogy te ezeket MOST hallgatod meg először???
2, és ha majd még egyszer meghallgatod őket, akkor azzal máris előzöd majd Subit! :D
3, spirit: no more: UGYE?!?! nekem is a kedvenc(ke), van abban valami kis kellemes, olyan igazán depesmódos bizsergődés, ami olyan, mint ami már mintha örökre elveszett volna, olyan 82-83-84-ben volt még belőle talán utoljára, meg most ebben a dalban újra, tök kis gyöngyszem, végre valaki más is észrevette :D
Don’t say you love Me: végzetes, drámai, tudom, hogy ki fogjuk nyírni egymást, ez ismerős
My Favourite Stranger: túl monoton
Soul with Me: szenvedés, valamiért a Beatles ugrik be
Caroline’s Monkey: továbbra is gyenge a vokális rész, a szöveget csak úgy kiszenvedik, ez nem klasszikus popzene, nem is zene, versfelolvasás, frászt kapok!
Before we drown: klasszik mode, tetszetős
People are good: over and over again…
Always you: beolvad a háttérbe
Never let me go: nem megy, csak szótagoljuk ki a szöveget valahogy… olyan kár Dave hangjáért… tépős gitár bejövős, de hát ez nem klasszik dm elem, nem is tudom ezt az albumot mosmá
Speak to me: nem emlékezetes
Spirit
Going backwards: szokásos versfelolvasás, viszonylag sodró elektronikával
Where’s the revolution: alakuló hangulat, amit agyonüt a refrén
The Worst Crime: hol van a dög? hajnal három, füstös kocsma… józanodás határán keressük az okokat, mégis hogy jutottunk idáig?
Scum: megvan a stílus, de mégsem olyan… nem jó, de nem is rossz, talán ívelünk felfelé…
You move: nem izgi annyira, mint amennyire ezt annak szánták
Cover me: mondjuk
Eternal: biztos zene ez is, de nem az, amit keresek
Poison Heart: istentisztelet
So Much Love: érzek egy kis holtpontot, nem bírok tovább menni
Poorman: A Broken Frame 20 másodpercig, aztán elvész a remény
Annyi bizonyos, hogy kedvenc zenekarom 69 év után sem fog megfelelő kategóriát találni magának... (Ez mondjuk némi büszkeséggel tölt el az ízlésemet tekintve.)