Gyerek most mesélte az ipse olyan részeg volt hogy nem tudott kiszállni a kocsibol, a zsernyákok mégis kiszedték,de nem tudott megállni a lábán,majd kicsit észhez tért és ellenszegült a rendöröknek annyira hogy le kellett nyomni a földre és megbilincselni,menyem mondja hogy a zsaruk mindvégig kulturáltan probáltak kommunikálni vele. Elöször akart adni egy százast a fiamnak kár rendezésre,mikor megtudta hogy csak az egyik kocsi 12 milla és még ott van a másik is,na akkor kezdett fehéredni már amennyire felfogta. Nagyon sokba fog ez neki kerülni
Ugye az ember ösztönösen is a féket tapossa... Azt mondják az ülést úgy kell beállítani, hogy ne nyújtott lábbal tudd teljesen kinyomni a féket, akkor a térded behajlik talán. Vagy nem... Én az övet is mindig úgy állítom, hogy amikor becsatolom, a medence részt magamra húzom szorosan, csak ami a mellkasomon megy át az tud engedni.
Azt mondta az orvosszakértő, ha nem állok bele a fékbe, és csak simán belemegyek, megúszom könnyű sérülésekkel, de én nyomtam mint az állat az utolsó utáni pillanatig, és az adott a csípőmnek. A bordatörés az temészetes az övtől, a könyököm, karom meg nekicsapódott az ajtónak, az órám /Apple watch/ is szétment.
Azta! Mekkora volt a tempó, hogy ilyen komoly lett a sérülésed? Sok autóból simán kiszállnak, amikor az ember azt gondolná lehetetlen azt túlélni. Ez van, ha valaki őrangyala odafigyel a munkájára?
Én mentem az Árpád híd felé, és az idióta úgy gondolta, hogy orral parkolásból kikanyarodik a Margit híd felé, mit neki záróvonal. Pont a felső rakpartról jöttem le, besoroláskor néztem a tükröt, mikor felnézten egy szürke fal volt előttem.
A barom nem akarta elvinni a balhét, de az ügy előadója elmondta neki, hogy örül, ha ilyen konok tagadásban van, jegyzőkönyvezi, de azt garantálja, hogy dupla annyit fog kapni, mert annyira egyértelmű a helyszín.
A vőm kocsijáról is azt mondták a cégnél, akitől bérelték, hogy már sok pénzt rá kellett volna költani, vagy el kellett volna adni, de így megoldódott, megvette a biztosító. Egy full extrás Mazda 3 volt.
2018 halottak napján volt a balesetem. / Majdnem engem is lehetett ünnepelni. :-) /
A vőm céges kocsijával mentem, féltem is, hogy gondja lesz belőle, de korrekt volt a cég, jobbulást kívántak, és kapott egy új kocsit segge alá.
Szóval öt évig szinte szóba se állt velem a biztosító, végül is e-hét szerdán írtam alá a megegyezéses papírt, addig röhejes ajánlatokat adtak, míg az ügyvédem be nem adta a bíróságra a kárigényt, utánna azonnal kérték, hogy vonjuk vissza, szeretnének megegyezni, szóval nem egyszerű.
Szerdán az ügyvéd után befizettem a Nissan hátralevő részét, meg három és fél milliós részt lizingelek.
Meg volna arra is a pénz, de jobb üzlet 0% THM-ell lizingelni, és hagy inflálódjon az Ő pénzük, míg az enyém egy befektetési alapban meg önkéntes nyugdíjpénztárban kamatozik. :-)
A gyerekek a házuk elött parkolnak a járdán két kocsival, a kocsik nem lognak ki az utra, este hétkor érkezett egy skoda és eltrafálta a sangyongot azt megtolva belelökte a mögötte lévö citroenbe. Gyerek kirohant és látta a soför tök részeg,benyult a skodába és kirántotta a kulcsot nehogy elmeneküljön. Jöttek a zsaruk, 1,6 ot mértek a szondával szoval nem volt szomjas. Ugy tünik az uj sangyong megy a kukába,kaszni csavarodás és automata válto meghibásodással mert ugye meglökte 2 métert ami nem tett jot a váltonak. Van mit ünnepelni,az ürgének nem lesz olcso a dolog, a citroen csak kisebb mértékben sérült meg a lökhárito kicsit behorpadt, a skoda is lehet hogy kuka
Nyáron 25-27 fok felett üzemi hőmérsékleten gyakran előfordult, hogy hiába tekert az önindító, a motor nem indult be csak 5.-6. próbálkozásra. Vége lett a melegnek és eltűnt a probléma. Lassan közeledik a tavasz és a tavaly történtek miatt ismét várható az esemény. Jó lenne megelőzni, én az indító trafóra gyanakszom...
Esetleg van valakinek hasonló tapasztalata vagy tudja mi lehet a probléma?