Nem az a problémám hogy nem jó a kulcs. Egy kulcsom maradt mert egyet elhagytam. Ez a kulcs jó, de azt mondják nem lehet másolni, eddig két helyen próbáltam. A második helyen majdnem egy órát beszéltem a taggal, azt mondta ilyen kulcsokat nem vállalnak mert ezek nagyon problémás kulcsok. Állítólag nem tudják kiolvasni. Pedig az autóban gond nélkül működik.
Szia! Egy ismerösöm ezt a problémát úgy oldotta meg, hogy a kulcsban lévő jeladót fixen beragasztotta az immokarika mellé a gyújtáskapcsolóra. Egy idősebb autónál talán már nem áll fent a veszély, hogy elviszik. Esetleg még azt próbáld meg, hogy a még müködö kulcsodon a nyáklapon ujraforasztani a lábakat, mert az is lehet, hogy már nem az igazi ezért veszi gyengén a jelet.
Adott egy 2001-es 1.4 benzines (K7J700) Thalia. Sajnos elhánytam valahova az egyik kulcsot. Ez amúgy se volt jó, mert nyomni kellett a gombot rajta, hogy az immo felismerje, de engem ez nem zavart. Ezt a kulcsot használtam, hogy a jó kulcs meglegyen tartalékba. Szeretnék egy új kulcsot, de eddig két helyről is elküldtek azzal az indokkal, hogy ezt a kulcsot nem lehet másolni. Nem tudták kiolvasni. Nem akarom elhinni, ez valóban ennyire gáz? Szívem szerint kiiktatnám az immo-t de ahhoz kellene egy olyan program ami nem keresi a kulcsot és azt a tartalmat kéne beírni a motorvezérlőbe. Legalábbis ezt mondták. Tudtok erre valami okosságot, esetleg valaki járt -e már hasonló cipőben? Ha más nem marad rendelek Aliexpressről kulcsot kb. 4000 HuF-ért, a távirányítót fel tudnám tanítani, az immos kulcs meg ott lenne fixen a kocsiban. De mi van ha az is beszarik? Tudtok esetleg ajánlani valakit? Akár immo kiiktatásra is. Helyileg Szeged...
"Le lehet venni a kárpitot csukott ajtó esetén is. csak nehezebb"
Hogyan ?
Először alul kell lepattintani a müa. patentokról, aztán fölfelé 'leemelni'. De csukott ajtónál, nem lehet (befelé) lepattintani müa. patentokról... :-/
Köszi mindenkinek a tanácsot, kicseréltem, kapott új tömítést is, és úgy néz ki megoldódott a problémám. Minimális üzemanyag mellett is könnyen indul, és eltűntek a légbuborékok is a rendszerből.
Helló. Bocs hogy belevau, de a tank nagy anyájának a levételekor nagyon figyeljetek, mert hogyha túl sok üzemanyag van a műanyag tankban, /fél felett/,eldeformálódik, és utána szivárogni fog a gázolaj a menetnél. Én így jártam és tankcsere jelentett csak megoldást.
Elsőre megpróbálnám a kézi pumpával, ami a motortérben van, jól megnyomkodva előre szivattúzni az üzemanyagot, ha nem szívja fel csak akkor tekerném le a tankról a nagy anyát.
Szia! Igazad van, elnézést a pontattlan fogalmazásért. A fals levegő miatt viszont valószíűleg ez lesz a hiba. A rugó idővel elfárad és már nem látja el a funkcióját.
Szia, a DCi motoros Thaliámban nincs üzemanyag szivattyú a tankban, nálam a nagynyomású szivattyúban van beépítve a kisnyomàsú szivattyú, ez hozza előre a gázolajat a tankból, ha jól emlékszem. De a falslevegő-szívás megszüntetése eredményes lehet, mint ahogy írtad.
Szia! Valószínüleg neked is levegős a rendszer, ennek az oka a tankban lévő üzemanyagszivattyú. Keres rá a rajzára, ott meg lehet nézi, hogy két vékony kis cső van, ami az üzemanyagszint változásával együtt csúszik fel-le egy vékony kis szimering (gumi) gyürü van rajta amit egy szintén nagyon vékony rúgó tól felfelé. Na most ez idővel elfárad mellette falsot szív és feltehetőleg ez a baj.
Abban kérem a segítségeteket, h mi lehet a hiba, merre keresgéljem a hibát? 1/4 tank alatt nagyon nehezen indul. Teker, teker, de nem indul. Régebben is csinálta ezt, akkor megtakarítottam az fhp jeladó érzékelőjét, és 2 évig jó volt. Idén is meg volt takarítva, de most nem jó. Megvettem az újjat, még nem cseréltem ki, de nem hinném az üa. szint és az esetleges rossz fhp jeladó között mi az összefüggés. Ezen kívül más, amit meg tudnék nézni? 210e km. Porlasztók korrekciós értékei határértéken belüliek. Ha 1/4 felett van a szint pöcre indul mindig. Köszi
Szinte ugyanígy vagyok én is, 2003 júniusi 1,5 dci. Kopókon kívül minden eredeti. 308 ezer km, költségek szinte fillérre... Jó kis autó ez, egy vezérlőhiba szivatott két évig de azóta minden rendben. Igen, a motorvezérlőt cserélnem kellett, de 25-ből megvolt... Most már pihenget és én is. Rövid helyi utak, három hónap is egy tankkal. Fogynak a Tháliák az utakon... Mindenkinek jó utazást...
Két éve velem is ez történt. A 72329-es Hsz-emben láthatod a megoldást. Az eredeti lapos kábelt, az akku bal oldali lemez mellett ha lenézel, legalul láthatod.