Köszönöm a választ! Somogy megyében élnek az ilyen nevű rokonok. Ebből leszűrhető, hogy most akkor ők németek vagy szlávok? Szőke a hajuk, kék a szem, de ez asszem a szlávokra jellemző
Prefek: Vélhetően a Prefekt családnév ejtéskönnyített változata. Ez a név a hangalakjából következően német vagy szláv eredetű lehet, és párhuzamos magyar és/vagy szlovák formája a Prefektus ~ Prefektuš. A Prefek nevet a RadixIndex.com Délnyugat-Magyarországról, a horvát határ környékéről adatolja, ezért úgy gondolom, a lehetőségek halmazán belül horvát eredetű lehet.
A németen keresztül a latinból eredő szláv prefekt, magyar prefektus (és régi szlovák prefektuš) szó jelentése ’elöljáró, felügyelő’. A történelmi Magyarországon a prefektus egyrészt különböző egyházi és világi tanulóintézetekben a növendékek fegyelmi és tanulmányi elöljárója volt, másrészt egyes főúri birtokok adminisztratív és gazdasági irányítójának volt a tisztsége.
A név ennek megfelelően arra utalhat, hogy az elsőnek elnevezett ilyen tisztséget viselt (ez jellemzően tanulmányi elöljárót jelent), vagy ilyen nemesi jogállású tisztviselőnek (jellemzően főúri uradalom felügyelőjének) a szolgája, cseléde vagy neki szolgálattal tartozó jobbágya volt.
Bősz: Magyar családnév. Nem függ össze a bősz ’vad, indulatos, haragos, dühös’ melléknévvel, mivel az kései nyelvújítási alkotás. Ehelyett egy régi világi személynévvel azonos, amelyet a leszármazottak kaptak meg megkülönböztető ragadványnévként (azaz ún. képzőtlen apanév). A régi személynév eredetét a török bäš ’5’ számnév sz-ező török nyelvjárási változatában keresik: ilyenformán eredetileg az ötödiknek született gyermeknek adhatták. Magyar környezetben már divatnévként jelenik meg. Magyar -e kicsinyítő képzővel bővült, egyben az alapformánál gyakoribb változata a Bősze.
Csizmár: A szlovák Čižmár családnév magyarosodott változata. Ez foglalkozásnév, vö. szlovák čižmár ’csizmadia’. A ž (zs) > z hangváltozás a magyar csizma szó hasonlító hatására történt. (A csizma szó végső eredete az oszmán-török c̦izme szó, ezt a szerb-horvát közvetítette a magyar, amely továbbadta a szlováknak, ahol a čižma alakot vette föl. Ez utóbbihoz járult a szlovák -ár foglalkozásnév-képző.)
Gyapjas: Magyar családnév, amely ’gyapjút feldolgozó mesterember’ vagy ’gyapjúárus’ értelmű foglalkozásnév. A névadó felmenő foglalkozását kapták meg megkülönböztető ragadványnévként a leszármazottak.
Ruff: Német családnév, amely a német Ruf vezetéknév írásváltozata. Képzőtlen apanév, amelynek alapja a német Rudolf (< ófelnémet hruod ’dicsőség, hírnév’ + wolf ’farkas’) személynév egyberántódott változata.
Reindl: Német családnév, amely német Reindel vezetéknév bajor-osztrák írásváltozata. Ez a Rein- kezdetű német személynevek (pl. Reinhard, Reinold) rövidülésének továbbképzése a német -el kicsinyítő képzővel. A -d szervetlen toldalékhang. A rövidült név végső soron az ógermán *raginą ’rendelet, ítélet; rendelkező, ítélkező erő, testület; az istenek’ szónak nevekben továbbélő folytatója.
Utánanézve az etimológiáknak a Makra és Makár családnevek végső eredete azonos.
Makár: Makár formában magyarországi elterjedtségű, Makar alakban a környező, elsősorban szláv országokban adatolható családnév, míg a Macar írásmód a román forma (vigyázat! a török Macar név ejtése eltér, és a román Macar névhez képest ez egy teljesen másik). A magyar Makár forma lehet belső magyar fejlődés eredménye, de – családonként eltérően – a szláv (vagy román) változat átvétele is állhat mögötte. A korai kialakulású családnév esetén a magyar, későbbi kialakulás esetén a szláv (román) eredet a valószínűbb. A családnév képzőtlen apanév, azaz egy ugyanilyen személynevű felmenő leszármazottak kapták elsőként mint megkülönböztető ragadványnevet, majd mint örökölt vezetéknevet.
Az alapul szolgáló név a görög Μακάριος (Makariosz) egyházi személynév adott nyelvben meghonosult Makar formája. A görög név a görög μάκαρ (makar) ’szerencsés, boldog’ melléknév származéka. Bár az újabb korban a név elsősorban a keleti keresztyén egyházhoz kötődik, de alexandriai és egyiptomi Szent Makarioszt a nyugati egyházfél is máig tiszteli. Magyar környezetben elsősorban az Árpád-korban volt a név kedvelt. Eredetileg a magyarban is rövid volt a második szótagi magánhangzó, azonban a rákövetkező r hang hatására megnyúlt.
Makra: Egyértelműen magyar családnév, amely a Makár névhez hasonlóan a görög Μακάριος (Makariosz) egyházi személynévből alakult képzőtlen apanév. Ennek a kialakulási útja a következő: a fentiek szerinti magyarosodott Makar személynév bővült a régi magyar -a kicsinyítő képzővel a Makara alakot adva, amely szintén adatolható a jelenkorban is vezetéknévként. A Makara alakot a magyar nyelvben igen gyakran fellépő ún. két nyílt szótagos tendencia (régebbi nevén: Horger-törvény) rövidítette a Makra formára (vö. azután > aztán). A Makara alak a magyarral párhuzamosan a szláv nyelvekben is kialakulhatott, de a Makra már egy magyarra specifikus (más környező nyelvben csak esetlegesen fellépő) hangtani folyamat eredménye.
Szokolov: Keleti szláv és bulgár vezetéknév (vö. Соколов), amely egy Сокол (Szokol) személynevű felmenő leszármazottait jelöli (azaz szláv -ов ~ -ov birtokos képzős apanév). A Сокол (Szokol) személynév eredete közszói, vö. a minden szláv nyelvben előforduló sokol ~ сокол (szokol) stb. ’sólyom’ madárnevet.
Buncsák, Bundzsák: Vö. a szlovák Bunčiak ~ Bunčák ~ Bunčak, valamint az ukrán Bunčak (Buncsak) családneveket. Ezek jelentéséhez l. a szlovák nyelvjárási bunčiak ’krumplifajta; durvára reszelt krumpliból készült galuska; nagytestű kövér ember’ szót, amely a bunč(a) ’dudor, daganat, csomó; csomónyi mennyiség valamiből; ökölcsapás’ szó származéka. Elsősorban tehát az elsőneke elnevezett külalakjára utaló ragadványnév lehetett, de kisebb valószínűséggel utalhatott a termesztett növényre vagy a kedvenc ételre is. A cs > dzs változás az n zöngésítő hatására már a magyar környezetben történhetett meg.
Forczek: Fogós név. Mindenesetre ilyen alakban szlovák eredetűnek tűnik. Dabas melletti Sári szlovák újratelepítésű falu volt, és vélhetően így jutott le a Felföldről a név az Alföldre.
A név Forc- eleje szláv alapon etimológiai nehézségeket okoz. Ehhez jön jól, hogy a RadixIndex.com éppen Sáriból adatolja a XVIII. sz.- második feléből a Forcsek nevet. Ez alapján felvethető, hogy esetleg ez az eredeti forma, amelynek lengyeles Forczek vagy ékezetlenített csehes-szlovákos Forcžek alakja a magyar többségi területre kerülve téves magyar olvasattal lett a /cs/-ből /c/ ejtésű. Ebben az esetben a szláv Kristofor (< latin Christophorus < görög Χριστόφορος / Khrisztophorosz ’Krisztust [magában] hordozó’) > magyar Kristóf egyházi név csonkolásához (For-) járulhatott az összetett szlovák -ček (-csek) kicsinyítő képző. Ilyenformán a felmenő személynevére utaló apanévről van szó. A RadixIndex.com ismeri a képzőkben eltérő Forcsik és a Forcsok névvariánsokat is.
Ha a /c/ ejtés az eredeti, akkor esetleg az vélelmezhető, hogy a valach telepítéssel feljutott a román Forțu(l) személynév a Felföldre, és ehhez adódott a szlovák -ek kicsinyítő képző. Ez így szintén apanévi eredetű vezetéknév. A román Forțu(l) nevet Constantinescu a régi román fîrță ~ fârță ’eleven, élénk; csintalan, huncut; illetlen’ szó származékának tartja, tehát ez jellemre utaló ragadványnév volt. A szláv kicsinyítő képzőben eltérő variánsok a RadixIndex.com-ról: Forczak ~ Forczák, Forczig (< Forczik) és Forczug (< Forczuk). Különösen ez utóbbi eseten elképzelhető a /cs/-s olvasat is, valamint a Forczig és a Forcsik névformák egyaránt Érdről adatoltak.
A Forczek név eredetéről/jelentéséről szeretnék érdeklődni. Elég ritkának tűnik, Magyarországon jóformán csak Dabason és környezetében találtam meg. A 18. századi anyakönyvekben Fortzek, Fortzegh változatban is szerepelt, de cz-vel és h nélkül volt a gyakoribb. Az FS-ben lévő anyakönyvekben a Trencsén megyei Ilava járásban találtam rá pár találatot, de tudom, ez nem feltétlen pontos, máshol is előfordulhatott, ahol esetleg nincs indexelve, stb. Köszönöm!
Erre próbáltam célozni, de lehet, hogy túl lakonikus voltam. A XVIII. sz.-i felbukkanás a családnévre vonatkozik, ezt megelőzőleg a név személynévként lappanghatott. Az tudni való, hogy I. Istvánnak a „valódi” személyneve Vajk volt, ezt kapta a születésekor, az István nevet emellé pluszban kapta a keresztségben. Ez a kettősség (t. i. hogy mindenkinek volt egy világi és egy egyházi neve) sokáig eltartott, ez szóba került a 16202-es hozzászólásban is. A magyar köznép körében kb. a XVI. sz.-ra szorították ki a világi neveket teljesen az egyházi személynevek. A feudalizmusba és a keresztyénségbe később érkező kunoknál a világi nevek ennél tovább kitarthattak. Amíg a kunok aktívan tudtak kunul, addig sok (elsőszülött vagy későn foganó) gyermek kaphatta a Küsemiš (Küszemis) ’vágyott, óhajtott, kívánt’ nevet (kezdetben kizárólagosan, később a kereszteléskor kapott név előtt/mellett). Így kialakult egyfajta személynévkincs, és ez továbbélhetett azután is, miután már elkopott a nyelvtudás, és a név pusztán értelem nélküli, kedvelt hangsorozattá vált.
Tehát nem feltételezem, hogy köznévvé vált volna, mert nem találtam adatot arra, hogy ilyen kun nyelvjárási szót feljegyeztek volna. Ehelyett világi személynévként élhetett túl, amelyet a leszármazottak idővel megkülönböztető ragadványnévként megkaptak, és egy (vagy több) családnál ez az örökölt ragadványnév szilárdulhatott meg családnévvé (vagy szoríthatta ki a korábbi családnevet).
Az egyházi személynevek mellett élő világi személynevek és ragadványnevek nem nagyon jelentek meg írásban, mert az egyházi anyakönyvezésben nem jelentek meg (mivel az éppen az egyházi neveknek volt a terepe). Periratokban stb. bukkannak fel ezek, ahol az érdekelt felet egész pontosan meg kell nevezni, de ha az ilyen ügyek elkerülték az adott nevet viselőket, akkor a név sokáig lejegyezetlenül maradhatott.
Egy kérdés: ha a kun nyelv a XVI. sz.-ra kihalt, viszont a név csak a XVIII. sz. elején bukkant fel, milyen formában maradhatott fenn a köztes időszakban?
Küzmös: A magyar Küzmös családnév a ma már nem mutatkozó Köszömös vezetéknévvel együtt a már a régiségben is adatolható török Küsemiš (Küszemis) személynév magyarosodott formáiból lett képzőtlen apanevek.
A török Küsemiš név jelentésének az irodalom a ’vágyott, óhajtott, kívánt’ fordítást adja. Mivel ez a név a magyarban csak nagyon későn (a XVIII. sz. első felében) bukkan föl, ezért nem valószínű, hogy a honfoglalás koráig visszamenne. Ezért nagyon valószínű, hogy kun névadással keletkezett, és a körükben a keresztyén névadás mellett, azzal párhuzamosan továbbélő világi névadás lenyomata lehet. Az így az újkorig elélő kun Küsemiš személynév aztán ragadványnévként hagyományozódhatott egyes családokban a leszármazottakra, majd a további generációkra is hagyományozódva vezetéknévvé rögzült.
A kunok közt aktív nyelvtudás csak a XV–XVI. sz.-ig feltételezhető: a török hódoltságkori népmozgalmakkal és a református vallás felvételével nyelvileg magyarosodtak. Ebből következőleg már a családnév megjelenése előtt magyarosodhatott annak török Küsemiš hangalakja *Küszömös alakúvá (a második szótagi e-t az ajakkerekítéses ü és az m ajakhang együttes hatása labializálta, az utolsó szótagi magánhangzó pedig a már melléknévi végződésnek érzett -s előtti kötőhangként illeszkedett). Ebből a Küszömös alakból lett egyrészt illeszkedéssel a Köszömös forma, másrészt a két nyílt szótagos tendencia hatására *Küszmös, amiből pedig az m zöngésítő hatása alatt Küzmös (vö. azután > aztán /asztán/).
* Pl. Németh Gyula turkológus nőági felmenői közt fordult elő a Köszömös családnévi forma.
Gyenes: Magyar képzőtlen apanévi családnév, amely a ma Dénes alakban ismert egyházi személynév korábbi Dienes formájának ejtésváltozata. Ilyenformán a felmenő személyneve lett önmagában a leszármazottak megkülönböztető ragadvány-, majd vezetékneve. Az alapul szolgáló magyar személynév a görög Διονύσιος (Dionüsziosz) névből, illetve annak latin Dionysius változatából honosodott meg, amelynek jelentése ’Dionüszosz istenhez tartozó, neki ajánlott’. Egyházi személynévként az ilyen nevű szentek, pl. Párizsi Szent Dénes tisztelete nyomán terjedt el.
A félrenyelés esetén nálunk is elhangzott a kuc-kuc „biztatás”. Én ezt mindig a hátba veregetés alternatívájának gondoltam, így a kocogtat igetöve változatának vélem, azaz a hátba verés hangját utánozza.
A malacot hívó kuc-kuc hangsornak is van koc-koc változata, és ez utóbbiból lett a koca ’nőstény sertés’ szó.
A mi családunkban a köhögéskor, vagy félrenyelés miatti köhögőnek mondták, hogy: "kuc-kuc", vagy kuci-kuci. Érdekes lenne, ha kucog köhögőst jelentene.
Heves megyében, -ahonnan a nejem származik- a malacot hívták, ha valamivel kedveskedni akartak neki, hogy kuci-kuci.
A Régi magyar családnevek névvégmutató szótára a bevezetés 12. oldalán összesítve bemutatja, hogy a benne szereplő nevek a motiváció (lakóhelyre, felmenőre, foglalkozásra, tulajdonságra stb. történő utalás) szerint milyen megoszlásúak. Ez azonban négy évszázad levéltári anyagaiból lett összeállítva, ami eléggé megnehezítené az időbeli és a térbeli feldolgozását (pl. egy peres ügyben szereplő tanúk lehet, hogy nem a per helyén honosak, és nem az ottani névtani jellegzetességek vonatkoznak rájuk). De még ha erre kísérletet is tenne valaki, a mű több mint 10.000 címszót tartalmaz, és címszavanként 5–10 történeti adat van, tehát 50–100.000 forrást kellene újra átbogarászni a területi és időbeli bekategorizáláshoz. Nincs aki ezt a lélekölő munkát megfizesse, miközben az ezt végző mást nem is nagyon tudna csinálni, tehát szakmailag jelentős hátrányt szedne össze.
A másik mű a Családnevek enciklopédiája Hajdú Mihálytól. Ez a 2007. január 1-jei magyarországi lakcímnyilvántartás adatain alapult. Ez is be lett kategorizálva a motivációk szerint (ha az előzőtől némileg eltérően is). Az alapadatbázis kb. 195.000 nevet tartalmaz, amelyből a mű leggyakoribb 1230-at tartalmazza (ez a népesség kb. 2/3-át fedi le). Az egy kérdés, hogy ezt reprezentatívnak vehetjük-e, de az biztos, hogy a határon túli magyar névkincset nem tartalmazza, tehát az azokra való kitekintésre nem alkalmas. Sajnos, Hajdú meghalt, nem tudom, viszi-e valaki tovább az ő kutatási projektjeit* (pl. ezt), vagy pedig az egész feldolgozott adatbázis elkallódott.
Ugyanakkor az általad felvetett eredeti kérdésre ezek sem válaszolnának, mert szerepel bennük az a kategória, hogy „2a. Apára utaló családnevek”, illetve „Apanévi családnevek: Pogány kori nevek / Keresztény eredetű nevek”. De az nem, hogy milyen eszközökkel alakultak az apa személynevéből.
A kérdésre tehát kisebb, adott vidéket ilyen szempontok szerint feldolgozó művek alkalmasak, és ha több ilyet áttanulmányozol, akkor lesz rálátásod a kérdésre. De ehhez ezzel a területtel foglalkozó szakembernek kell lenned. Ilyen pedig egyre kevesebb van. Jellemző az alábbi bejegyzés a nyest.hu egyik névtanos cikke alatt: „Iszonyú gáz ez a névtanos bohóckodás, nem véletlen, hogy kultúrkörökben a névtant nem is tekintik nemhogy nyelvészetnek, de semminek.”
Én is csak a közérdeklődés miatt vagyok itt, mert amúgy ez már tényleg nagyon boomer szakterület.
* Hajdú, aki még a névtan szempontjából perspektivikusabb időszakban nevet szerzett kutató, tudta ezt a területet vinni, de szerintem a fiatalabbak erre már nem kapnak kutatási pénz, meg már nem is érdekli őket. Hajdú írt egy jó összefoglalást Általános és magyar névtan címmel. Ennek a családneves része tartalmaz területi megoszlási adatokat, de ezek csak a leggyakoribb nevekre vonatkoznak. Ha még tovább él, akkor lehet, hogy egy részletesebb családnévi monográfia is alakult volna (de lehet, hogy ehelyett írta mega Családnevek enciklopédiáját.)
Vicc volt. Csak örültem, hogy találtam olyan családnevet, ami – ha igének tekintem – egyértelműen ige, nem csak amolyan azonos alakú, mint Szív Ernő. Ami ráadásul írói álnév.
