Hát annyira megmondtad a frankót!!!! nem is hinnéd:) Nekem az volt a legnehezebb, hogy elfogadjam, hogy az anyám attól még lehet egész jó nagyi, hogy milyen anya volt... Nem is nagyon akartam rábízni a gyerekem, mert az én gyerekkoromban voltak dolgai, amiket nem szeretnék, ha az én gyerekemmel történnének, de az is igaz, hogy azt is rosszul esett látni, hogy ha hozzám nem tudott pozitívabban viszonyulni, akkor a kisfiamhoz most miért tud? Még mindig az a gyerek volt féltékeny bennem:( De azt is láttam, hogy érzi, hogy nem bízom benne, és fél hogy mindig hibázik... Inkább arra gondoltam, hogy ő az ÉN gyerekem, nem függ az anyámtól, és az égvilágon semmi baja nem lesz még attól se, ha hall néhány hülyeséget, mert érzelmileg biztonságban van velem. Azóta kénytelen vagyok belátni, hogy egész jó nagyi:) Mondjuk a múlt hétvégén arról sztorizott a 3 éves unokájának, hogy én annak idején hogy firkáltam a falra, akkor azért kértem, hogy gondolkozzon el, mennyire jó példamesét talált ki:) (eddig még a gyereknek nem jutott eszébe a falfelület...) Azt, ami nem olyan fontos, igyekszem ráhagyni, hogy ne érezze, hogy minden szavába belekötök - mert egy csomó dolog tényleg tök mindegy. De a fontos dolgok mellett kitartottam- ilyen a küszöb ügy is!!, mindig leállítottam a "le fogsz esni arról a lépcsőről" típusú jóindulatú hozzászólásokat, és bíztatóan a gyerekre mosolyogva mondtam neki, hogy menjen nyugodtan, nagyon ügyesen meg tudja oldani.
Szóval teljesen egyet értek Egy lánnyal. Jobb esetben valóban az egészséges lelkű gyerekek inkább elfordulnak attól az embertől, aki gátolja őket a fejlődésben, akivel nem érzik elég jól magukat. Főleg, ha van más választuk. Mivel Mandulának TE vagy az anyukája, az anyukád a Te mamád, Neki "csak" a nagymamája, ezért neki igen is van választása. Neked nem igazán volt! (Hacsa nem volt egy jó fej nagyszülőd, vagy az apkádban nem találtál szövetségesre).
Nekem nagyon tetszik, ahogy Egy lány megvédte a gyermeit. Ugyan biztos neki sem volt könnyű a választás. De szerintem feltétlenül helyesen cselekedett!
Azt abszolút megértem, hogy fájó dolog szembesülnöd azzal, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, mint ahogyan azt szeretnéd, de ez sajnos nem változtat azon, hogy az ember a szüleit (sőt, rossz hír, de még a gyermekeit sem!) nem maga választja meg. Ha szerencsés kellemes, segítőkész, szimpatikus rokonok jutnak neki. De ez sem változtat azon, hogy azokat sem ő választotta. Ha jó fejek, az sem az ő érdeme! Amikor az ember még gyerek nem tehet mást, el kell fogadja, a lehetőségeihez képest lázadva vagy beletörődve, kisebb vagy nagyobb konfliktusokkal azt a helyzetet amibe beleszületett. Amikor viszont már felnőtt (ez nem feltétlenül az évei számától, mint inkább a döntéseitől és a választásaitól függ), akkor tehet a kapcsolatai alakulásáról-ért. Viszont, mivel az ember gyereke sem választotta őt, ezért azt gondolom, hogy a szülőnek a felelősége őt megvédeni azoktól a kiküszöbölhető káros hatásoktól, amik érheik őt. Még így is marad elég neki, hogy megtanulja, hogy az élet nem fenékig tejfel!
Szerintem legelőször Neked kéne tisztáznod a kapcsolatodat az anyukáddal, és aztán jobban el is tudnád dönteni, hogy mennyit tölthet Mandulával. Fontos, hogy próbáld meg nem terhelni a lányod és az anyukád viszonyát a Ti feldolgozatlan problémáitokkal. Az ember sokszor a saját lányában és az ő kapcsolataiban, hajlamos saját magát és saját kapcsolatait látni, és újra átélni azokat. Ez nem feltétlenül káros, csak tisztában kell lenni a hátárokkal, és azzal, hogy ez van, ez működik.
Ki kellene Neked is alakítanod egy műkődőképes stratégiát arra, hogy a lányodnak a lehető legtöbbet profitálhasson a nagymamájával való viszonyából. Még az is lehet, hogy jobb fej nagyit tudsz nevelni az anyukádból, mint amilyen anyukád Ő volt Neked, amikor még kicsi voltál! Én is hiszek abban, hogy az emberek képesek a változásra. De az, hogy ez a változás a másik ember számára, mennyire lesz kedvező, azt sajnos nem tudhatjuk előre. Szerintem a változást az embernek először saját magánál kell kezdenie, aztán lehet, hogy akit szeretne megváltoztatni az veszi a jelzéseket és Magától csatlakozik a változáshoz. Jelen esetben az anyuád. Ezt viszont nem tudhatod, csak remélheted!
Köszi, Egy lány, remélem az én babám is olyan ügyes lesz majd, mint a tieid :)
Viszont lehet, hogy én maximalista vagyok, de annyira szeretném, hogy az anyukámnak is jó legyen a nagymamaság! Eddig annyira szerette őt Mandula, neki integetett először, rohant elé, amikor megérkezett. A nagypapám, aki nagyon-nagyon kedves és bölcs ember volt, mindig azt mondta, anyu már ilyen, már nem fog változni, és ezt nekünk, fiataloknak kell elfogadni. Azt nem tudom, mit tegyek, ha azt látom, hogy anyu tönkreteszi az unokájával a kapcsolatát, akit pedig ő is nagyon szeret! Sony
Az önmagát beteljesítő jóslatokat sajnos ismerem. Sajnos nem az anyósom, az anyukám véleménye volt ez. Neki egy hetes kemény odafigyeléssel sikerült elérnie azt, hogy Mandula átessen a küszöbön, holott itthon még soha nem esett át, sőt, pici korától kezdve profin átlépett rajta, négykézláb, totyogva, futva. Itthon szerencsére most sem esik el :) De tudom, hogy léteznek az önmagát beteljesítő jóslatok, próbálom is magyarázni anyunak, ha úgy kezeli a babát, mint egy kis bűnözőt, akkor az is lesz, ráadásul pedig nem fogja szeretni. Ő mindig azzal válaszol, hogy bezzeg én soha nem voltam ilyen, és hogy rossz szülei vannak ennek a gyereknek, hogy nem párnázák ki a kicsi életét szabáyokkal. Mindegy, mindenki úgy csinálja, ahogy meggyőződése, hogy jó. Én pedig próbálom nem hagyni magam, hogy belémbeszélje: rossz szülő vagyok.
A zenével kapcsolatban én is remélem, hogy ez az érzékenység csökkenni fog :) Lehet, hogy a férjed fuvolázott a Varázserdőben? Nagyon szép volt, eltekintve attól, hogyha a közelben voltunk, az elejétől a végéig bőgtünk :) Te mit csináltál? Hátha emlékszem rád is! :)
Egyébként jövő héten biztosan nem megyünk, mert Balatonozni fogunk, de utána újra elnézünk, és azt csináljuk egészen pontosan, amit a baba akar :)
Azt gondolom, hogy azok a felelőségteljes apukák akik, ahogy írod maguk is teljes mellszélességben felvállalják a gyereküket, a családjukat, maguktól is kiveszik a részüket a gyerekkörüli teendőkben. Tapasztalataim azt mutatják, hogy ugyanúgy, mint a gyerekeknél, ha az anya elvárásokat mutat irányukban, vagy megszabja nekik, hogy mit kell csinálniuk, feladat lesz az együttműködésből, és még a leglelkesebb apák is kedvüket vesztik. Ez pedíg káros hatással lesz a gyerek számára és a párkapcsolatra is. Szerintem az együttműködés alapjának itt is a bizalomnak és nem az elvárásnak kell lennie. Aztán az, hogy kinek mi fér ebbe bele az már teljesen egyénre szabott. A Ti eseteteket nem ismerem közelről, így csak abból tudok kiindulni amit írtál. Abból pedíg nekem úgy tűnik, hogy nem azzal van baj, hogy a párod nem akar résztvenni az altatásban, hanem azzal, hogy nem értetek egyet abban, hogy Nikol sokáig fenn marad este, amikor sokáig alszik délután. Te hagynád délután aludni akkor is, ha este nem tévézhettek, és ez konfliktus forrás. Szerintem, ha a férjed is résztvesz a gyerekkörüli teendőkben, akkor neki is beleszólása van abba, hogy mikor menjen Nikol ágyba, hogyan alakuljon a napja. Viszont, ha Te ezt másképp gondolod (szerintem speciel helyesen), akkor célszerű aznap átvállalni az esti altatást, és akkor elkerülhető a konfliktus! üdv:J.
Jaj az első kérdésedre elfelejtettem válaszoni. Szóval, érdekes én is pont így vagyok ezzel. A terhességem alatt, egyszerűen fizikailag rosszul voltam az erős hangoktól (képzelheted ez milyen kellemetlen lehet, ha az ember férje fuvolaművész). Mostanra ez egy picit mérséklődött. Én azt gondolom, hogy a testi, lelki megterhelés, fáradtság okozhatja, hogy az ember vágyik a nyugira, a lágyságra. Én is csak remélni tudom, hogy ez így van és, ha végre át fogom majd újra aludni az éjszakákat, újra jöhet az üstdob szinfónia. Addíg én is maradok inkább Bach műveinél, pl. ajánlom az Air-t, vagy Albinioni Adago-ját! J.
Örülök, hogy Mandula ilyen szépen fejlődik. Ha jól emlékszem akkoriban született, amikor elkezdtem a fórumozást. Általánosságban azt tudom ajánlani, hogy nyugodtan vidd őt gyerekprogramokra, de semmiképpen ne eröltess semmit! Úgy csináld, mint eddíg, de kevesebb elvárással. Nincs két egyforma gyerek. Mandula egy kis egyéniség, és ez így van jól. Próbálj meg ne elvárással, hanem kiváncsisággal tekinteni a dolgaira. Ugyanúgy, mint amikor arra voltál kiváncsi, vajon tud-e kört rajzolni. Lehet, hogy megérezte a pilanátodból, a kiváncsiságodat, és mivel nem érezte az elvárást megcsinálta. Az is lehet, hogy csak véletlenül rajzolt pont akkor kört, de ez teljesen mindegy! Vekerdy Tamás, a neves gyerekpszichológus írja az egyik könyvében, hogy a gyereket sokkal inkább hagyni kell játszani, mint nevelni kell őt. Az önfelett játékban nő az inteligenciája, fejlődik a gondolkodása, érik, alakul a személyisége. Az, hogy ezt tornán teszi, a Varázserdő programon, vagy otthon az teljesen mindegy. Kb. 2 és 3 éves kor közé tehető az az időszak, amikor a gyerekekek kezdenek nyílni más gyerekek társasága irányába (persze azért ez is egyéni különbségeket mutat), addíg alapvetően, ha társaságban vannak is főként egyedül játszanak. Maximum utánozzák egymást, elvesznek egymástól valamit, de a konstruktív öszjáték még nem jellemző ebben a korban. Ennek ellenére nem árt őt elvinni olyan helyre ahol vannak szabályok, mert ezzel is megadod neki a lehetőséget, hogy bekapcsolódjon a játékba, de elvárni tőle semmit sem szabad. A legtöbb amit tehetsz, hogy Te magad is aktívan bekapcsolódsz a foglalkozásba, és akkor a TE példádat követve, ha nem érzékel elvárást, ő is szépen a saját ütemében be fog kapcsolódni. A Varázserdő játékot különben pont ebben a szellemben hoztuk létre, hogy a szülők a gyerekekkel együtt éljék át a történetet, és a szülőn keresztül kapcsolódjanak be a gyerekek idővel a mese, a zene, a fantázia a művészet világába. Szóval nem kell semmit siettetni. Ugyanúgy, mint az alvásnál,meg kell adni a lehetőséget, aztán kiváncsian kell figyelni, hogy mit kezd a kisasszony a helyzetben. Az, amit az anyósod mond, az semmiképpen nem túl szerencsés megközelítés. Ugyanis, ha sokat mondogatják még igaz is lehet. Ezt úgy hívják, hogy önmagát beteljesítő jóslat. Szerintem Mandula tök jó fej lehet. Remélem a következő Varázserdőn közelebbről is megismerhetem! üdv:J.
mi is voltunk a varázserdőben, ha lesz még ehez hasonló kérlek feltétlenül jelezd!!!! köszi.
Nem értek egyet azzal, hogy Nikol apukáját hagynom kellene tévézni, miközben én a szobában játszom és altatni próbálom Nikol, neki éppen ugyanúgy ki kell vennie a szerepét a gyerek nevelésből és szórakoztatásból, hiszen nem egyedül vállaltam a gyermeket. A másik pedig igazából az, hogy én vagyok vele egész nap, nekem ugyanúgy ez munkát jelent mint neki a saját munkahelye, persze ez nem jelenti azt, hogy minden este neki kell felvállalnia a mesemondó dédelgetős szerepet, de neki is hozzá kell járulnia valamelyest az esti altatáshoz. Egy gyereket nem azzal szeretünk, hogy megpuszilgatjuk>.... szerintem. Mellesleg rólam is le kell vennie néha ilyen terhet. Ezt azért mondom, hogy teher, mert amikor az ember az egész napos nyüzsi után hullafáradtan esik neki a gyermek altatásának az már tényleg teher, és inkább rossz mint jó a babának.
Nem, nem riadt fel éjszaka azóta az eset óta amikor írtam, így összesen 2x történt meg.
Sony levelét olvasva, nekem is vannak hasonló kérdéseim, pl.: ő is csak később kezd bele a játékokba, amikor már mindenki befejezt... stb. Tornázni engem sem hagy, így már feladtam a tornát. Izgatottan várom Sony kérdéseire VÁLASZOD, engem is érdekel.
Elmentünk ma a Varázserdőbe, ha ott voltál, biztos láttál is, mi fakadtunk sírva mindig, amikor fuvolaszó szólt :)
Ezzel kapcsolatban lenne az első kérdésem. A terhesség alatt lettem hihetelenül érzékeny a kihangosított zenére, ami azért nagyon érdekes, mert előtte sok koncerten voltam, rendszerint az első sorokban... El fog ez múlni?!
A másik kérdés kicsit hosszabb, a babáról. Tehát az úgy volt, hogy kb. 6 hónapos korától jártunk tornázni. Imádta, egy percig sem zavarta a dolog, játszott a többiekkel, jól el volt. Utána a téli időszakban csak ritkán tudtunk elmenni, és már előtte (kb. 14-15 hónapos korában) is elkezdett saját utakat keresni, főként lépcsőzött, liftezni akart, és a benti zenés torna helyett (én tornáztam) kint akart lenni. A kihagyás után (17-18 hónapos korában) pedig egyszerűen nem hagyott tornázni, folyton a nyakamban lógott, és kirángatott a teremből. Ez eddig nagyjából érthető számomra, mert ha jól tudom, ez az újraközeledés korszaka.
Most következik a kérdéses dolog. Mivel én nem tudtam tornázni, ugyanott egy 1-2 éves gyerekeknek szóló tornára kezdtünk járni. Arra gondoltam, biztos élvezni fogja, hiszen olyan, mint egy kis csík, mindenre felmászik, fut, szalad, pörög-forog, szeret játszani, önálló. Ezzel szemben ott nem. Addig, amíg azt csinálja, amit akar, addig minden rendben van. A többiek középen táncolnak, vagy élvezettel figyelik a tornavezető bohóckodását, addig Mandula megmássza a párnahegyet vagy végigegyensúlyoz a hídon. De ha ez a feladat, akkor ő biztosan a tükörben nézegeti magát, vagy ceruzáért ácsingózik. Rajzolni nagyon szeret itthon, ezért azt gondoltam, arra biztosan hajlandó lesz a tornavezető játékos felhívására. De nem, mert ő inkább kivárta, míg vége van a feladatnak, és utána ment oda rajzolni, amikor mások már nem voltak ott.
A kérdés eldöntött lenne, ha látnám, hogy a torna, illetve az 'irányított gyerekközösség' egyértelműen rossz neki. De nem az, mert élvezi, amit éppen csinál, csak nem éppen azt, amit a tornavezető mutat. Sőt, élvezi más gyerekek társaságát is, ha nem kell azt csinálnia, amit más akar ráerőltetni, bármilyen játékos formában.
Én most több lehetőséget látok, nem tudom eldönteni, melyik az igaz.
1, Vinni kell társaságba, hogy lássa, a többiek azt csinálják, amit mondanak nekik, és közben nagyon jól érzik magukat.
2, Nem szabad vinni egy ideig ilyen jellegű társaságba, nehogy egész életére megutálja az ilyen dolgokat.
3, Vinni kell, mintegy mellékesen, valami más foglalatosság mellett, esetleg épp csak benézés, továbbállás szinten, hogy ő vágyjon rá.
4, Valami olyan egészen trükkös dolgot kéne tenni, amiről nekem fogalmam sincs :)
Egyébként játszótéren szívesen játszik más gyerekekkel, szándékosan keresi a társaságukat (szeretik is :), csúzdánál kivárja a sorát, homokozóban odaszalad a többiekhez, lapátot cserélgetni és homoktortázni. Ha hozzánk jönnek látogatóba, közvetlen, kedves, ha mi megyünk látogatóba, felfedezi a helyet, jót játszik a játékokkal, nem kíván el semmit. Magától ilyen, én próbáltam úgy nevelni, hogy nem kényszerítettem semmire, csak bátorítom (engem ugyanis pont fordítva neveltek, és tudom, hogy nem jó). Ha valamire azt mondom neki: meg tudod csinálni, akkor biztosan megpróbálja - kivéve, kivéve, kivéve a tornán. A kérdés, hogy most ez a nevelési elv van rá ilyen hatással, vagy egyszerűen van ilyen időszaka a gyerekeknek és ez el fog múlni. Vagy nem múlik el, de hosszútávon nem gond, mert később már úgyis megérti, hogy amikor egy felnőtt profi módon akarja szórakoztni, az izgalmas dolog (ez a kivárásos verzió), vagy éppen most készül totálisan nevelhetetlenné és antiszociálissá válni (egyébként ez az anyukám verziója...) Hozzá tartozik még az teljes képhez, hogy persze vannak tilos dolgok, de azok ilyenek: lelépni a járdáról (visszateszem a babakocsiba - ezt két nap alatt megtanulta), konnektorozni (ezt agyon unatkoztuk ;), forró sütőhöz érni (ezt megmagyaráztuk, azóta a forró gyanus dolgokat óvatosan közelíti meg, és ha érzi, hogy sugározza a meleget, nem nyúl hozzá), alvó embereket felzavarni (ezzel még küzdünk, általában ejnye-bejnyével, mert agyon unni nem lehet), más gyerekeket bántani (ennél szigorúan rászólunk, és elvesszük a kezét - ez kb. 1 hónapos móka volt). A kötelező dolgokkal így belegondolva hadilábon állunk, mert mi a kötelező? Az étkezés, de mivel nem akarjuk, hogy elmúljon az az ösztönös képessége, hogy tudja, mit ehet meg és mit nem, ezért megenni semmit sem kötelező (például a banánnál volt ez fontos, mert 100 gyerekből 1 érzékeny a banánra, na ő pont az, nem is ette meg a banánt, míg 'bele nem nőtt', anyukám tömött bele egyszer, és tiszta piros is lett tőle a pofija). Az alvás pedig úgy néz ki, hogyha mi akarjuk altatni, és ő nem álmos, akkor az altatás lehetelen feladat. Ennek ellenére magától beállt egy bizonyos rendszerességbe az esti alvása. 9-körül alszik, 8-1/2 9 körül ébred. Néha alszik délután, néha nem, én mindig adok rá lehetőséget.
A kivárás felé én azért hajlanék, mert többször láttam már olyat tőle, hogy technikailag meg tudna csinálni valamit, de nem teszi, mert még nem látja értelmét. Később aztán amikor tényleg megérik rá a helyzet, akkor csinálja sokszor, ahogy kell. Például egy ilyen példa volt mostanában, hogy a játszótéren egy anyuka dícsérte a gyerekét, hogy kétévesen gyönyörű köröket tud rajzolni. Én arra gondoltam (csak gondoltam!) vajon Mandula mikor fog köröket rajzolni. Hazamentünk. A babó nagy gonddal rajzolt 1 szép, majdnem teljesen szabályos kört, vigyorgott egyet, és azóta nem rajzolt többet. Most épp az egyenes vonalakkal próbálkozik, nagyon büszke, ezt egyedül találta ki, hogy ilyet is lehet. :)
Na elég ebből a bő lére eresztetett locsogásból! :) Csak azért írtam, hogy lásd, milyen a baba most 21 hónaposan.
A második kérdés tehát: szerinted rángassam továbbra is gyerekrendezvényekre, vagy hagyjunk ki néhány hónapot?
Nehéz ezt így megállapítani, hogy kinek van igaza. Szerintem egy gyereknek a ritmusa idővel alkalmazkodik a szüleiéhez. Ahogy írod Te sem vagy az a nyugis tipus. Miért lenne Nikol az. Szerintem sem baj, ha 4 órát alszik délután, ha arra van szüksége. Vizont a férjed szükségleteire is oda kéne figyelned. Ha őt zavarja, hogy nem nézhet TV-t, téged pedig nem, akkor talán szerencsésebb lenne, hagyni a férjedet kikapcsolódni, és Nikollal a szobájában játszani, mesélni neki, ott elaltatni őt. Így a férjed is pihenhetne, ahogy neki jó és Nikolt sem kellene felébeszteni a délutáni alvásából! Hogy álltok az esti felriadással? Előfordult azóta? üdv.J.
általában Nikol napközben két órát 12 -től 14-ig. Amikor két órát alszik, akkor általában az esti lefekvés 8-9 óra közé tehető. Néha viszont alszik 4 órát is, ám ilyenkor este nem nagyon lehet vele bírni és akár éjfélig is fenn van. A párom azt mondja ne hagyjam aludni olyan sokat, mert akkor este nem lehet lefektetni és hiperaktív állapotba kerül. Szerintem egyálatalán nem gond, h. 4 órát is alszik, ez az ő szükséglete, és valóban este nem hulla fáradt, így csak akkor alszik el ha mi is mellete fekszünk tévé stb.. kikapcsolva. Persze ez nem nagyon tetszik a páromnak, én viszont nem vagyok hajlandó napközben az alvását megszakítani. Nekem van igazam. Igaz?
Engedjétek meg, hogy figyelmetekbe ajánljak egy jó kis hétvégi programot kisgyerekes családok részére! Szombaton, 18.-án, 11 órátor a Millenáris parkban, Varázserdő címmel, zenés (komolyzenei kisétrettel -fuvola, hárfa-), verses, dalos, drámajáték lesz 1-6 éves gyerekeknek és szüleiknek. Ez a program nagyban fejlszti a gyermekek érzelmi inteligenciáját és nem utolsó sorban a szülőknek is igényes kikapcsolódást kínál. Gyertek el! üdv: Judit
Kérdésed egyáltalán nem idióta,de szerintem még egy kicsit korai Nikiolt bilire szoktatnod. Az nem baj, hogy játszásiból vettél neki bilit, de semmiképpen nem szabad eröltetni, hogy rendeltetésszerűen használja. Épp elég, hogy ott van, és néha játszik vele. A szobatisztaság szépen magától alakul ki. Neked nincs más dolgod, mint figyelni Nikol jelzéseit. Abból, hogy elbújik amikor kakil tisztán látszik, hogy szépen halad a szobatisztaság felé, kb. 2-3 éves korára biztos nem fog neki problémát jelenteni, hogy bilibe végezze a dolgát. Kivéve, ha eröltetetd, vagy ha valaki a családból erölteti, mert akkor kialakulhat benne egy bilifóbia, és az gátolhatja a természetes fejlődésben. A kedves rokonokat pedíg mosolyogva meg kell hallgatni, aztán egyik füleden be a másokon ki. Egyrészt az idő minden megszépít, úgyhogy lehet, hogy az ő gyerekük sem lett 11 hónaposan szobatiszta, másrészt, ha lett is, ez nem egy verseny, hogy ki ér hamarabb célba. Régebben, amikor még nem volt eldobható papírpelenka érthetőbb volt, hogy a szülők minél hamarabb azt akarták, hogy szobatiszta legyen a gyerekük, mert elég utálatos lehetett, sok esetben mosógép nélkül mosni a kakis pelenkákat. De ma, az eldobható pelenkák korszakában, ez már talán nem olyan sürgető. Persze az igaz, hogy lényegesen kevesebbe kerül a WC papír, mint a pelus, ennek ellenére úgy gondolom,mégis jobb hagyni a gyerekeket a saját ütemükben szobatisztává érni. Arról nem beszélve, hogy azok a gyerekek akiknek "nem paráznak rá" a szüleik a szobatisztaságra hamarabb is lesznek szobatiszták. Most jön a nyár a szabadban nyugodtan mászkálhat Nikol pelenka nélkül, ha épp látod, hogy el akarja végezni a dolgát és úgy látod, hogy kedve van a bilire ülni, nyugodtan megpróbálkozhatsz vele. DE semmiképpen ne eröltesd! A szobatisztaság összefügg a dolgok helyére rakásának képességével, ezért, többet használsz, ha kirakos játékokat, párkeresőst, hol a helye játékokat játszol Nikollal! A szobatisztaság magától be fog következni. Julcsa lányom pl. egy nap alatt lett szobatiszta. Egyik nap megkérdezte, hogy pisilhet-e a WC.-be, és onnantól kezdve, gyakolatilag soha nem ment félre a dolog, kikvéve persze az éjszakákat. Akkorra még pár hónapig pelust kapott, de hamarosan már rendszeresen szárazon vettük le róla reggelre. üdv: J.
valószívűleg most egy idoóta kérdést fogok feltenni, de igazából én egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy mit tegyek , mindenki mást mond, szóval vázolom a dolgot:
Mint korábban irram lányom Nikol miholnap másfél éves. Kb. 4 hónapja vettem neki egy bilit. Bizonytalan voltam benne (meg most is az vagyok), hogy eljött e az idő számára vagy sem, mindenesetre úgy gondoltam, hogy sosem árt még ha kicsit korai is megvenni a bilit. Azt gondolom, hogy a bilit most még játékszernek hiszi, hiszen ráül ugyan ruhástól és pont olyan hangokat ad ki mint amikor valaki kakil és éppen szorulása van, sőt mondja is kaki, kaki, persze ha pelus nélkül akarom rátenni a bilire az nem nagyon tetszik neki, de a lakást már rendesen összepisilte. Úgy gondlom ez még csak játék számára és valójában nem jött el az ideje, akármennyire hangozataja anyukám és a közeli családtagok hogy mi már 11 hónaposan szobatiszták voltunk, nekem nehéz elhinnem. Ami fura Nikolnál ,hogy amikor kakil (általában délelőtt) akkor elbújik a lakás egy rejtett zugába és teljesen csendben mindenkitől elzárkózva legugolva végzi dolgát, - tehát tisztában van vele hogy kakil mert elbújik, és csak akkor bújik el ha kakil. Nem jelzi utána hogy kakilt, de nem is értem, hogy most mi van tényleg tudná jelezni, vagy nem, nem tudom - én nem figyelek rá eléggé, nekem kellene a bilihez szoktatnom valami jó modszerrel??? mit tegyek???
Azt gondolom, hogy, mégha értené is, hogy mit csináltok, akkor sem az erotikával lenne baja, hanem azzal, hogy nem ő van a középpontban. A mami az övé és, a papa is jobban tenné, ha őt simogatná. Gondolhatja. Később, amikor un. ödipális korszakba fog lépni, akkor a papa lesz a központ, ő lesz a herceg, ő lesz az ideális férj jelölt stb. De ennek semmi köze az eritikához!
valahogy én is így gondoltam, és próbálok hasonlóan eljárni mint ahogy azt te is tanácsoltad, csak tudod azt nem értem, hogy egyszer párom simogatott a takaró alatt mire a leánykám elkezdte figyelni mi történik és mintha megértette volna - a takarón kívülről lefogta a párom kezét, hiába próbálozott a párom a lányunk vadul lefogta és mivel nem beszél még hangosan tudtunkra adta hogy ezt most ne! Tényleg tudhatja mi folyt a takaró alatt vagy mi értelmeztük rosszul őt????
Az elcsattanó hitvesi csók, szerintem inkább jót tesz a kislányod lelki fejlődésének, mint rosszat. Kevés olyan hasznos és megnyugtató dolgot tudok elképzelni egy kisgyereknek (főleg, ha lány!), ha bár tudva nem tudja, de érzi, hogy a szülei szeretik egymást, vonzódnak egymáshoz. Jót tesz a kislány nő és férfiképének, ha azt érzi, hogy az anyu nem csak mami, de nő is, mégpedíg vonzó, az apunak is tetszik. Én nem gondolom, hogy egy gyereknek aszexuális légkörben kéne felnőniük. Sőt! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy kifejezetten orgiákat kell tartani a gyerek előtt, de egy kis erotika biztosan nem árt! Persze, itt is, mint minden másban jó, ha megtartjátok a határokat, hogy mi az, ami már csak rátok tartozik. Ez ugyanúgy vonatkozik pl. a vitákra, veszekedésekre, amik elkerülhetetlenül néha a gyerekek előtt folyanak. Ez sem feltétlenül káros, főleg, ha aztán a kibékülést is láthatják, érezhetik. Ugyanakkor a durva, ijesztő csatározásokat, vagy komoly, akár a családban bekövetkező változásokat érintő beszélgetéseket, mint válás, szétköltözés, új gyerek vállalása stb. (mégha az csöndesen is zajlik) ha egy mód van rá,mégsem tanácsos a gyerekekek előtt folytatni. Kérdésedre azt tanácsolom, hogy az erotika nyugodtan lehet a hétköznap része (puszi, csók, simi, pajzán nézés stb.), de a konkrét petting vagy aktus lehetőleg ne a gyerek előtt folyon. De, ha véletlenül mégis észreveszi, benyit stb. próbáljatok meg természetesen viselkedni, semmiképpen ne csináljatok úgy, mintha valami rosszat, titkos dolgot csinálnátok. Puszilgassátok meg őt is, de ne folytassátok előtte. Én nagyon fontosnak tartom egyébként azt, hogy ne legyen tiltott, tabu kérdés az intimitás a nemiség. A gyerekek a nemi kérdéseket épp olyan egyszerűen kezelik, mint bármi mást. Inkább tanulnunk kellene tőlük, a saját testünkhöz való viszonyunkról. Ők még nem prűdek, nem aszexuálisak, vigyáznunk kell rájuk, hogy ne rontsuk el őket. SEgíteni kell nekik a saját testük megismerésében, a kezdezektől, éppen úgy, mint bármi másban. De ez már egy másik kérdés. üdv:J.
nem tudom, hogy igazából ez a terület hozzád tartozik e amiről most kérdezni fogok, de az az igazság, hogy olvastam a tanácsaidat és te bizonyultál a legszimpibbnek a sok tanácsadó közül... szóval kényes témáról van szó ezért nehezen fogalmazom meg. Kislányom 18 hónapos, néha a férjemmel elcsattan egy közös csók, aminél ő is szemtanú, sőt néha egy kicsit több is bár én próbálok arra az időszakra összpontosítani amikor lányom már alszik. Egyáltalán nem helyeslem férjem viselkedését, de ép ésszel hiába magyarázom neki, hogy ez nem hiszem hogy jót tesz a lányunk lelkének, férjem ezt nem hajlandó tudomásul venni - azzal érvelve, hogy úgysem érti, - pedig nekem az az érzésem, hogy sokkal többet ért mint ahogy azt mi felnőttek gonolnánk. Nem szeretném ha valami frusztráció v. hasonló kialakulna benne ezért kérdezem a véleményed.
köszönöm gyors válaszod, nehéz feladat elé állítottál, mikor azt írtad, hogy gondoljam át Nikol napját. Sajnos annyira kaotikus világban és életet élek, hogy nem nagyon van időm ill. nem is gondoltam rá hogy komolyabban figyeljem a napját, inkább a pillanatnak éltem.... de most hogy átgondoltam tanácsaidat teljes mértékben igazat adok neked, jobban kell rá koncentálnom és esetleg este átgonolnom az Ő napját. Most megyek és elkezdem az esti terápiát (csak vicc), de tényleg félre teszek mostantól este mindent és vele foglalkozom. Köszönöm a tanácsot.
Az éjszakát sosem lehet a nappal nélkül értelmezni. Ahogy leírod Nicole viselkedését, nekem egyértelműen úgy tűnik, hogy valami felzalkatta, túlpörgette őt. Valami ami történt vele az elmúlt napokban, hetekben. Túl sok élmény érte, amit nem tudott feldolgozni. Talán egy utazás, baleset, betegség vagy véletlenek összejtszása, amit az ő kis agya, pszichéje rosszúl kapcsolt össze és rémületet váltott ki belőle.Ezen esetleg érdemes lenne elgondolkoznod, hogy Te tudd, hogy mi lehet az ok. Ez legalább téged megnyugtat, és így Te is jobban meg tudod nyugtatni N.-t. Én sem gondolom, hogy rémületet rémisztéssel lehetne orvosolni. Az minden esetre megnyugtató, hogy nincs neurológiai háttere Nicole "rohamának". Én mindenesetre azt javasolnám, hogy estére már próbáljatok meg csak Nicollal fogalkozni. Csöndesedjetek el és olvassatok meséket, dúdolókat, énekeljetek halk dalokat. Ne kezdjetek nagy játszásba sem, inkább próbáljatok meg ingerszegényen, unalmasan viselkedni. Ha újra előfordul ez az éjjszakai felriadás, szerintem is jó, ha teljesen felébreszted őt. Felkapcsolod a villanyokat, beteszel valami zenét. Mivel még kicsi ahhoz, hogy megértse az ok okozati összefüggéseket, ösztönösen jól csináltad, hogy a tested melegével nyugattad őt. Csak, ha teljesen meggyőzödtél arról, hogy felébredt, (fontos, hogy enni és inni semmiképpen ne adj neki addíg) akkor probálkozz meg az újboli elaltatással. Ugyanúgy, mint este. Nyugisan, unalmasan, lágyan, szeretettel. J.
Nikol orvosa kizárja, hogy neurológiás eredetű lenne a problémám, avval magyarázza a rángatózást, hogy ez egy rossz álomból lévő reakció, amikor is nem szabad a babát visszaaltatni, mert akkor ugyanabba az álomba kerül vissza, hanem teljesen fel kell ébreszteni és utána lehet újra lefektetni. Én elmondtam neki, hogy a szeme nyitva volt ezt úgy értelmeztem, hogy éberen van, erre ő azt mondta, hogy a nagyagy ilyenkor még nincs fent, teljesen tudati állapotba kell hozni a babát, a fürdőszobás hidegvízes arcmosást javasolta... hát nem is tudom nekem ez túl brutálisnak tűnik, ill. én is próbáltam és nem vettem észre h. segítene. Neked mi a véleményed?
Elmex gyermek fogkrémet használunk és a kisfiam imádja. Ahogy kimondjuk, hogy megyünk fogat mosni, már megy is a fürdőszobába. Örülök a válaszodnak, mert másképpen nem nagyon tudnám rávenni a fogmosásra.
Mivel ilyen komplikációk léptek fel a szülés után, ezért a kislányod fejlődését fokozott figyelemmel kell kisérni. Ezért, azt javaslom, hogy feltétlenül mutasd őt meg neurológusnak, hogy ki lehessen zárni bármiféle betegség meglétét. Ma már mindenféle fájdalom mentes vizsgálatok állnak rendelkzésre pl. az epilepszia kiszűrésére. Ezzel nem megijeszteni akarlak, csak mielőtt bármiféle nevelési tanácsba, pszichés háttér boncolgatásba kezdenék, feltétlenül fontos az organikus (meghatározóan szervi eredetű) okok kizárása. üdv.J.
Semmi baja nem lesz egy kis lenyelt fogkrémtől, de mindenképpen neki valót válasszatok, aminek a fluorid-tartalma tejfogakhoz való. Jobb is fogkrémmel mosni, mint anélkül, csak ne a tiéteket használjátok. A dobozra rá van írva, hogy ne nyelje le, de a kicsik eleinte mindig lenyelik a fogkrémet, mert tudatosan köpni még nem tudnak (ahogy orrot fújni sem), majd megtanulja, semmi gond. Különben is bármilyen trükk jó, amitől szeretnek a kicsik fogat mosni, lehetőleg minden étkezés után! Mi pl. egyszerre vagy váltogatva 2 különböző színű fogkefével mossuk a kicsi fogát, mert úgy jobban tetszik neki a móka... és persze a fogkrémet lenyeli:)
Kedves Judit,
Lányom Nikol másfél éves lesz nemsokára. A minap éjszaka avval ébresztett minket, hogy iszonyatosan elkezdett sírni. Azt gondoltam, biztosan rosszat álmodott és ha felveszem, sétálok vele három lépést, elalszik a vállamon (mint általában) és visszateszem az ágyba. Ám ez alkalommal a sírása igazából egy epilepsziás rohamhoz hasonlított (bár ő nem epilepsziás) remegett a teste, iszonyatosan dobálta magát miközben éreztem, hogy szüksége van az ölelésemre, de a teste ellenáll. Végelkeseredésemben meztelenre vetkőztettem és én is levetkőztem mert úgy gondoltam hogy ha a bőrünk összeér azzal is meg tudom nyugtatni, nem voltam benne biztos hogy a jól bevált nyugtatódalomnak a hangja elér e az agyáig. Mindenesetre én is megrémültem és próbáltam öleléssel és finom hangon énekelve nyugtatgatni. Nem tudom mitől nyugodott meg mindenesetre bennem megmaradt a nyoma. Hozzá kell tennem, azt tudni kell róla, hogy a szülésem nagyon nagyon komplikált volt, 36 órán át vajúdtam ezek után császárral … őt pedig kétszer élesztették újra és 3 szor mosták ki a gyomrát. Nem tudom nem függ ez össze a fenti esettel, illetve lehet e még ilyenre számítanom és ha igen akkor mit tegyek.
Köszi.
Juli
Kedves Fogtündérke! Egy szakmádba vágó kérdésem lenne. Már egy ideje rendszeresen mossuk a kisfiam fogát. Csupaszon nem fogadja el a fogkefét, ezért mindig rakunk rá egy icipici fogkrémet. Mivel kiköpni még nem tudja, ezért lenyeli. Nem lesz baja tőle?
Én ráadásul fogorvos vagyok, gondolhatjátok, hogy a gyerek nem látott édességet, kezdettől nagyon figyeltünk, biogyümölcs, biozöldség, kis fehér hús, minden nagyon egészséges... Nem erőltetjük, mindig felkínáljuk, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Ehhez képest csak gyümölcsöket eszik. Néha egy kis kenyér vagy vmilyen tészta, de egyszerre mindig szigorúan egyfélét, a világért nem enne egyszerre krumplit is meg répát is, a látható zöldfűszerekről nem is beszélve... Néha gondolkozom, mit is evett az utóbbi napokban, és nem jut eszembe semmi... De hát jól van, és egész formás kis fickó...
Biztos sok gyereknel igazad van, de nehanynal biztos nem. :) Az en lanyom az eddigi masfel eveben nem latott csokoladet, igy nem tudhatja mi az (tv sincs), egyszeruen van nehany etel, ami tetszik neki, a tobbi meg nem... aztan idonkent ez valtozik. Sokszor nem is attol fugg, mi az az etel, csak hogyan van elkeszitve. Pl karfiolt, brokkolit fozve nem eszi meg, de rantva igen... Aztan gondolom rengeteg gyereknel van az a periodikus eves is, mint amit Judit irt, hogy egy darabig csak ezt, vagy csak azt eszi es az sem a letiltott kajatol fugg....
Szerintem sokszor a szülők tehetnek arról, hogy egy gyerek válogatós lesz. Mondjuk pont úgy, hogy tiltják például a csokitól, vagy tukmálják valamilyen kajára. És akkor, csak a csokoira bír gondolni, pedíg lehet, hogy magától mást is megenne, de csakazért is pl. csokit akar. Nem tudom, hogy ez így van-e, de én sokszor tapasztalok ilyesmit. Mondjuk az én gyerekem még kicsi, főleg szopik, de él hal a banánért, almaárt, most kezdtük a főzeléket, pedgíg én úgy terveztem, hogy fél éves koréig csak szoptatni fogom, ennek ellenére 5 hónaposan kinézte a számból a banánt, hát adtam neki. Azóta imádja. Nem tudom lehet, hogy ez később megváltozik. Mondjuk az anyóspajtást én élből kitiltottam a konyhából. Eleinte ment a sértődést, de ma már azt is megkérdezi, hogy hozhat-e egy kiló almát a piacról.
Kedves Niki! Nem egyforma a gyerekek táplákék igénye. Ezért nagyon nehéz pontosan megmondani, hogyan kellene helyesen táplálkozni. Nyilván vannak józan ésszel belátható határok, hogy pl., ha napokig semmit sem eszik a gyerek, ott biztos valami nincs rendben. Akkor egyértelműen orvoshoz kell fordulni. Ezen kívül a gyerekek étkezési szokásai széles palettán mozognak. Pl. ismerek olyan gyereket is (talán erről már irtam is ebben a topicban?), aki hónapokig kakaón élt, aztán leszokott róla. Az én lányom van, hogy egész nap gyümölcsöt kíván, másnap viszont betöm két szelet rántott husit. Én minden esetre felkínálom neki minden nap a legjobb tudomásom szerinti egészseges, vitamin és tápanyagdús ételt, hogy legyen miből választani. Ha egy mód van rá, nem tartok otthon túrórudit, vagy csokit, de, ha mégis előkerül egy-egy, és ő megkívánja, megeszi. Amikor közösségbe kerük, ott úgyis azt kell ennie, amit felkínálnak neki, ha nem fogja megenni, éhen marad. Ezt azért közlöm vele. Minél kevesebb hangsúlyt fektetsz az evés körüli problematikára, annál hamarabb megoldódik! Szóval, úgy gondolom semmiképpen nem kell félned attól, hogy alultáplálnád, vagy rosszúl táplálnád a gyermeked. Az anyósodról és a Te táplálkozási szokásaidról azért kérdeztelek, mert úgy éreztem, hogy talán túl nagy teret engedsz neki. Akár az is az lehet, hogy hagyod magad felbosszantani. DE nem akarok okoskodni. üdv.J.
