Keletről jövő támadást tényleg nem említ Götz. Ám a magyarok 3 iránba tértek ki a támadás elől: délre, északra és nyugatra. Ebből én arra következtettem, hogy a támadás keletről jöhetett, mivel a menekülés általában nem az ellenséggel szembe rohanva, hanem előle kitérve szokott történni. Nem?
Á, fogyatkoznak szépen. Lassan már nem lesz mi elől félreugrani.
Nem is mondtad, milyen szépen tudok pötyögni. Javaslom az idézeteket szaporítani érvelés közben. A végén Götz felkerül az internetre társadalmi munkában.
Ja és Kristó tanítani fogja Szegeden. Meg kötelező olvasmány lesz a régészeknek.
Hát igen, ilyenekre vadulnak be az "ind"-rajongók és kezdik nemérteni árja uralkodórétegekkel, csatabárdos, nemes "ind" lovagokkal és harckocsizó egységekkel benépesített sztyeppei világukat.
Vigyázz, nehogy átrobogjon rajtad is egy csatabárdos, "ind" harckocsi egység... :))
Götz archívum (1063.o.)
“A Dnyeper-Donyec kultúra hosszúfejű paleoeuropid, szubneolitikus művelődési fokon álló népességének egy része - amint már előbb említettük - 2500 után a délről érkezett rövidfejű gyarmatosok elől északabbra vándorolt és az erdőövben rátelepedve a kundai és sigiri paleolitikus régészeti műveltségek halász-vadász népcsoportjaira, minden valószínűség szerint igen fontos szerepet játszott a későbbi uráli-finnugor népek etnogenezisében. Ezek lennének tehát László Gyula késő-szvidéri csoportjai, akik a Kr. e. 3. évezred közepén északra vonultak és ott elkeveredtek a kundai, valamint a sigiri műveltségek protolapp és proto-obi-ugor etnikai csoportjaival. Ezeknek az északi irányú vándorlásoknak régészeti jeleit láthatjuk a fésűs-gödrös kerámia megjelenésében a baltikumi, felső-volgai és kámai-uráli erdőövi területeken a 3. évezred közepétől kezdődően.
Az eddig megismert régészeti műveltségektől északra, nagyjából a kelet-európai erdőöv területén, 2500-at megelőzően az éppen előbb említett kundai és sigiri halász-vadász kultúrák helyezkedtek el: nyugatabbra a Baltikum és a Felső-Volga térségében a kundaiak, keleten. a Káma-Urál vidékén a sigiriek. Majd a 3. évezred második felében és a 2. évezred első felében az erdőöv egész területén, Skandináviától Nyugat-Szibériáig a fésűs-gödrös kerámia különféle kultúrcsoportjait találjuk. Európában legfontosabbnak a skandináviai, a baltikumi, a volga-okai és a kámai-uráli főcsoportok, amelyek számos alcsoportra oszlanak. A hatalmas térségben viszonylag egységes kerámia azonban nem valamiféle etnikai rokonság vagy netán azonosság jele, - amint ezt a finnugrisztika egészen a közelmúltig kategorikusan állította, és amely jelenséget az uráli-finnugor nép- és nyelvcsalád hipotézisének legfontosabb régészeti bizonyítékaként értékelte, - hanem egészen nyilvánvalóan a kérdéses kultúrkör általános jellegével függ össze: a fésűs-gödrös kerámia művelődési körének hordozói mindenütt messzemenően azonos kulturális szinten álló mezolitikus halász-vadász csoportok voltak, amelyek a kerámiát a délen szomszédos földművelő műveltségektől vették át. Az erdőövi fésűs-gödrös kerámia közvetlen forrásának Európában elsősorban a Dnyeper-Donyec műveltséget tekinthetjük, de megtalálható ez a díszítési mód a sztyeppe-övezet egyéb helyein is. A nyugat-ázsiai erdőövbe pedig a - amint már tudjuk - a kelteminári kultúrkörből került fel a fésűs-gödrös kerámia. Ugyanígy déli - kaukázusi vagy néha pontuszi - eredetűek az erdőövben itt-ott feltűnő réz, sőt néha bronzleletek is.
Az erdőövi halász-vadász őslakosság népsűrűsége - kezdetleges gazdálkodásmódjuk következtében - rendkívül alacsony volt. A szórványosan található, egymástól többnyire több tucat kilométernyi távolságra fekvő apró telephelyeken - pontosabban mondva: vadásztanyákon - csak egy-két család élt, de ezek is állandóan változtatták lakhelyüket. Összefüggő, kompakt népességről tehát ezeken a területeken a földművelés elterjedése előtti időkben, azaz kb. Kr. e. 2000-et megelőzően nem beszélhetünk. Ennek a régészetileg is és etnográfiailag is, azaz kétszeresen egyértelműen bizonyítható ténynek alapvető, elvi jelentősége viszont az, hogy ilyen körülmények között természetesen a közös finnugor, még inkább azonban az uráli alapnépesség és nyelvcsaládi alapnyelv 19. századi hipotézisei - megfelelő számottevő lakosság hiányában - a szó szoros értelmében a semmibe foszlanak szét.”
Kelet-Európa életének és korai történetének jelentős fordulóját takarja kezdeti korszakának vége. Ez a kb. Kr. e. 2000-rel záruló itteni őskor meglehetős elmaradottságot takar, mert ha körülnézünk a Régi Kelet vagy akár a Kárpát-medence tájain, azt kell megállapítanunk, hogy műveltségben, anyagi kultúrában évezredekkel megelőzik e peremvidékként tengődő hatalmas területet. Távol az akkori belakott világ áldásaitól, elszigetelten és megközelíthetetlenül nem sok jóra számíthattak lakói, sem hirtelen változásokra, sem fergetegként érkező felmentőkre nem várhattak. Pedig éppen ez történt, először a Kaukázus tájáról, majd délebbről is kiművelt áradat érte el az álmos és elhagyatott vidéket.
“Ezekre az elmaradott területekre hatoltak be a 3. évezred végén a kubán-majkopi műveltség érckutatói. Az uráli réz- és aranybányák felfedezését - amint már említettük - nekik tulajdonítja a kutatás. ekkor jelennek meg ugyanis a Dél-Urál vidékén az első fémeszközök - egyelőre még szórványleletekként - és ezek a fémtárgyak vitathatatlanul kubáni-kaukázusi típusúak.
Majd a 3/2. évezred fordulója után - feltehetőleg az Urál érceinek vonzó hatására is, legfőképpen azonban kétségkívül a délebbi földművelő kultúrák gyors népszaporodása következtében - az Urál folyó mindkét oldalán az Ob, Irtis, Ufa, Volga, Oka és más kisebb folyók mentén mind több déli telepes vonul a Dél-Urál, a Volga és az Ob vidékére. A bevándorlás több hullámban történt és a 2. évezred közepéig szakadatlanul tartott. A jövevények nagy lélekszámban érkeztek. A középső Volga, az alsó Káma és az Urál nyugati vidékein kialakították a balanovói, abasevói, fatjanavói, a gerendavázas és az andronovói műveltségeket.”
... már Kr. e. 2500 körül megindult a rövidfejű transzkaukáziai népesség északra vándorlása a Kubán-Majkop kultúra és az ezzel szorosan összefüggő késői gödörsíros műveltség területére. Azt is tudjuk már, hogy a transzkaukáziai térségben a 3/2. évezred fordulója táján és után nagy területek elnéptelenedtek. Ez a folyamat régészetileg jól nyomon követhető. Ez az adat kétségtelenné teszi, hogy a Transzkaukáziából északra irányuló vándorlások a 2. évezred elején is tovább tartottak. Nagyon fontosnak tűnik továbbá az a régészeti megfigyelés, hogy a kb. 2400-2300 között hirtelenül, előzmények nélkül keletkezett kubán-majkopi műveltség - amely, mint láttuk, közvetlen masszív mezopotámiai-sumér kisugárzásokra vezethető vissza - alig 300 éves virágzás után éppoly hirtelen, mint ahogy keletkezett, ismét lehanyatlik a szürke középszerűségbe. Ezt a jelenséget legkézenfekvőbben a kultúrát hozó és fenntartó népességi csoport továbbvándorlásával magyarázhatjuk. A kubán-majkopi műveltség érckutatói tárták fel először az Urál hegység bányáit, még a 3. évezred végén, azaz szoros kapcsolataik voltak az északabbi vidékekkel. Bennük kereshetjük tehát a Volga-Urál vidéki déli gyarmatosok első hullámát a 2. évezred legelején.”
Götz archívum. Részlet (1054-1059.o.) Az indogermánok keresése.
"“Ha a kelet-európai, Pontusz-Dnyeper-Don-Volga és Dél-Urál vidék területek újkőkori és korai fémkori régészeti műveltségeinek közelebbi és távolabbi összefüggéseit minden részletükben és a legkorábbi kezdetek óta fel akarjuk deríteni, akkor vissza kell mennünk a transzkaukáziai újkőkori és rézkori kultúrákig, mert a kelet-európai művelődési fejlődést - mindenben hasonlóan a nyugat-ázsiai kulturális helyzethez - szintén az elő-ázsiai primér földművelő-állattenyésztő műveltségekből kiindult kulturális hatások és gyarmatosítások határozták meg. Jelen esetben természetesen a Kelet-Európához legközelebb eső elő-ázsiai terület, azaz Transzkaukázia befolyásai érvényesültek a legerősebben.
Transzkaukáziában és az Urmia-tó környékén az újkőkorban és a kőrézkor elején kb. Kr. e. 6000 és 4500 között önálló műveltségeket találunk. 4500 után azonban az azidőtájt lendületesen terjeszkedni kezdő nagy délebbi kultúrkörök egyre erőteljesebben befolyásolják a helyi műveltségeket. Eleinte a szíriai - észak-mezopotámiai Tell Halaf kultúrkomplexum hatásai jelentkeznek, az 5/4. évezred fordulója táján azonban már a dél-mezopotámiai eredetű Eridu-Ubaid művelődési kör úgynevezett “északi Ubaid” szakaszának (Eridu-Ubaid 3-4. periódus (kb. 4500-3800 között) közvetlen terjeszkedése is elérte az Urmia-tó vidékét.
Ezzel párhuzamosan maguk az Urmia-tó körüli műveltségek is észak felé terjeszkednek. Így pl. az Urmia-tó környéki Dalma Tepe 5. évezredbeli kerámiájának igen közeli párhuzamai kerültek elő az észak-asszerbeidzsáni Ilanli Tepén a 4. évezred elejéről. Ugyancsak Ilanli Tepén és szintén a 4. évezred legelején jelenik meg, mai régészeti ismereteink szerint a legkorábban, az agyagedényeken a fésűs-benyomatos díszítési mód. Tehát ennek a - később Kelet-Európa és Nyugat-Ázsia nagyterületein (Dnyeper-Donec kultúra, Tripolje műveltség, kelteminári kultúra), valamint az eurázsiai erdőövben is széles körben tömegesen előforduló - díszítőmotívumnak szülőhazája Transzkaukázia volt. Fentebb már említettük, hogy a kelteminári műveltségbe is Transzkaukáziából jutott el a fésűs kerámia: Anau I. és Namazga Tepe I. periódusában már 3800-3700 táján feltűntek a Dalma Tepe áru közeli párhuzamai. Az Urmia-tó környéki és egyéb transzkaukáziai területekre az egész 4. évezred folyamán egyre erősebb kulturális hatások érkeztek déli irányból: eleinte az északi Ubaid művelődési körből, majd 3800 után az Uruk-Gaura kulturális komplexumból. Ezeket fentebb már ismertettük.
Ilyen előzmények után a 4. évezred utolsó negyedének legelején, kb. Kr. e. 3250 táján a Kaukázus, a Felső-Eufrátesz és az Urmia körzetében kialakult az egységes arculatú korai transzkaukáziai műveltség (a szovjet régészet Kura-Araxes kultúrája), amely Transzkaukáziát, Kelet-Anatóliát és Északnyugat-Iránt foglalta magába. A hatalmas területeken teljesen azonos leletkomplexumokkal jelentkező korai transzkaukáziai művelődési kör feltűnő egységessége nem magyarázható meg a korábbi, mozaikszerűen tagolt lokális kultúrgócok egyszerű továbbfejlődésével. Közös etnikai bázis feltételezése látszik az egyedül elfogadható megoldásnak. Minden jel arra vall, hogy a művelődési kör kezdetén, Kr. e. 3250 körül új népesség jelent meg és gyors ütemben birtokba vette az egész kérdéses területet.
Ennek az új népességnek kilétét vizsgálva csak két népet vehetünk komolyan számításba. Az egyik a 3. évezred első felének sumér írásos emlékeiben gyakran előforduló szubar, szubur vagy szubir nép, amelynek lakhelyeit az illető források szubar-ki, szubur-ki vagy szubir-ki (magyarul szubar-föld) néven nevezik és Észak-Mezopotámiában, valamint attól északra lokalizálják. A másik nép pedig a 3. évezred második felétől kezdődően a mezopotámiai írásos emlékekben egyre gyakrabban szereplő, ugyanezeken a területeken emlegetett hurri nevű nép. Utóbbiakban tisztelhettük előző kötetünkben az etruszk etnogenezis egyik jelentős alkotó népességét, ezért rájuk különleges figyelmet kell fordítsunk. Forrásadataink szerint ezek a hurrik az akkád korban, kb. Kr. e. 2450-2300 között már egyre nagyobb számban tűnnek fel Mezopotámia középső, főleg akkádok által lakott területein, a III. Ur-i dinasztia idején pedig kb. 2200-2100 táján már Dél-Mezopotámiában is mind több és több hurri személynév jelenik meg az írásos emlékekben. Ezek az adatok feltétlenül arra vallanak, hogy a 3. évezred második felében jelentős mértékű déli irányú hurri népmozgalommal kell számolnunk, amelyek kétségkívül a régebben szubar-földnek nevezett térségből indultak ki. Az is nagyon valószínűnek tűnik továbbá, hogy ezek a hurrik valamilyen módon szorosan kapcsolódtak a korábban szintén Mezopotámiától északra emlegetett szubar népekhez, bár a jelek szerint a két népcsoport azonosságáról nem beszélhetünk. Ugyanígy a régészeti leletek, nevezetesen a szabirok és a hurrik lakta területeken található korai transzkaukáziai kultúra feltűnően egységes leletkomplexumai is a szubarok és a hurrik szoros összetartozására vallanak, valamint még az is, hogy a kérdéses szubar-hurri terület már a 4. évezred közepe óta a mezopotámiai sumér műveltség tartozéka volt, éppúgy, mint ahogyan a 3-2. évezredbeli hurrik lakta területek is szerveses a sumér kultúrához tartoztak.
Kr. e. 2300 körül kezdődött a korai transzkaukáziai műveltség harmadik szakasza. Feltűnő ebben a periódusban egyrészt a korábbi kulturális egység fellazulása, másrészt a fémipar ugrásszerű fellendülése. A fegyverzet és az egyéb fémeszközök típusai teljesen megegyeznek az egykorú sumér készítményekkel. Ez a jelenség egy újabb, az eddigieknél is erőteljesebb közvetlen mezopotámiai hatás következménye volt, amely direkt impulzus ebben az időszakban a Kaukázustól északra, a Kubán vidéki majkopi és egyéb kurgános temetkezésekben is ugyanilyen erősen jelentkezik. A 2400-2300 közé tartozó majkopi fejedelmi temetkezésben pl. minden átmenet nélkül egészen hirtelenül lép fel a magas fejlettségű mezopotámiai sumér fémkultúra, párosulva az anatóliai Alaca Hüyük gazdag sírjaiban talált bronz- és nemesfém-leletek típusaival, amelyek viszont a maguk részéről végső fokon szintén mezopotámiai-sumér eredetűek. A kubáni-majkopi műveltség ebben a korban a messzemenően legfejlettebb művelődési góc a Kaukázustól északra. Magasan felülmúlja a környező területek kulturális fejlettségét. Ennek a kiemelkedő művelődési színvonalnak megfelelően hamarosan megkezdődik a Kubán-Majkop műveltség régészetileg is jól kitapintható terjeszkedése észak- északkelet felé, amelynek egyik következményeként magyarázza a kutatás az uráli ércbányászat megindulását már a Kr. e. 3. évezred végén.
Mielőtt azonban tovább mennénk, fel kell vázolnunk a kelet-európai kulturális fejlődés korábbi, 4. és 3. évezredbeli szakaszait is, hogy az összképet azután tisztábban felismerhessük. E vázlatból korábban két oldalnyit már idéztem a szkítákkal kapcsolatosan a kelta hitvilágról szóló fejezetben.
A Kr. e. 4. évezred elején a mai Ukrajna keleti felében és Dél-oroszország csatlakozó területén a felső-paleolitikus késő-gravetti régészeti műveltség keleti ágának paleolitikus-mezolitikus halász-vadász kultúrfokon élő utódait találjuk. Majd a 4. évezred közepén a Dnyeper-zúgók táján, az Igren félszigeten, valamint a Szurszkij és Sulajev szigeten, Melitopolnál és Zsitomir mellett kezdetleges, fésűs-gödrös díszítésű kerámia jelenik meg, jellegzetes csúcsos aljú edényekkel és kagylóporral soványított agyaggal.
Már tudjuk, hogy ez az edénykészítési mód legkorábban a 4. évezred elején az észak-asszerbeidzsáni Ilanli Tepén tűnt fel, az Urmia-tó körüli ősi helyi művelődési kör (Dalma Tepe, Yanik Tepe stb.) kerámiájának provinciális változataként. Nyilvánvaló tehát, hogy onnan terjedt át az észak-pontuszi területekre. Számunkra ez a fésűs-gödrös kerámia különösen is fontos és érdekes, mert a későbbi időkben lassanként az egész kelet-európai erdőöv egész területére felhatolt, ahol mind a fésűs-gödrös díszítési mód, mind pedig az agyag kagylóporral történő soványításának szokása még évezredekig megmaradt a kulturálisan kevésbé fejlett területeken.
Az előbb említett fésűs-gödrös díszítésű kerámiát használó Észak-Pontusz - vidéki telepek lakosai még nem ismerték a földművelést, csupán egyes helyeken (pl. Igren) lehet az éppen hogy megkezdődő állattenyésztés nyomait megtalálni. Ez a műveltség tehát még szubneolitikus fokon állt.
Ezekből a kezdetekből fejlődött ki Kr. e. 3000 táján a Dnyeper-Donyec műveltség, amelynek több szinonim megnevezése is használatos a szakirodalomban, ami gyakran igen lényeges félreértésekhez vezethet, ... elnevezéseit tehát félreértések elkerülése végett ... felsoroljuk: 2. észak-pontuszi kultúra, 3. Mariupul kultúra, 4. korai okkersíros kultúra, 5. korai gödörsíros kultúra, 6. kurgán I. kultúra (Gimbutas). Ez a műveltség képviseli a neolitikum legkorábbi kezdeteit a Dnyepertől keletre fekvő térségben, bár a népesség nagyobb része még halászatból és vadászatból élt. Földművelés és állattenyésztés nyomai csak a nyugatabbi, a Dnyeperhez - azaz a nyugat-ukrajnai Tripolje kultúrához - közelebb eső részeken mutatható ki. Ugyanígy a kerámia is még igen ritka, s ami van, az a korábbi fésűs-gödrös szubneolitikus típus későbbi fejleménye. Jellegzetesek a temetkezések: hosszú, árokszerű gödrökben, vastag okkerrétegre helyezve, szorosan egymás mellé és részben egymás fölé is fektetve gödrönként több tucatnyi csontváz található, okkerrel felülről is bőven meghintve. Ez a temetkezési szokás szolgált alapul az okkersíros és gödörsíros kultúra elnevezésekhez. A Dnyeper-Donyec kultúra népessége a hosszúfejű cro-magnoid paleoeuropid embertani típushoz tartozott.
Majd Kr. e. 2500 körül, szintén a keletebbi ukrajnai vidékeken, de kelet felé már a Volgáig is kiterjeszkedve, kialakult a késői gödörsíros kultúra (szinonim elnevezései: késői okkersíros kultúra, kurgán kultúra, illetőleg Gimbutas külön terminológiájában kurgán II. kultúra), amely azonban a földrajzi terület részbeni megegyezése ellenére sem tekinthető a Dnyeper-Donyec műveltség továbbfejlődésének. Az embertani adatok ugyanis azt bizonyítják, hogy a késői gödörsíros kultúra kialakulása 2500 táján dél felől érkezett új rövidfejű népesség megjelenésének következménye volt. A jövevények részben rövid idő alatt teljesen asszimilálták, részben pedig északabbra szorították az ott talált paleoeuropidokat. Ennek megfelelően gyökeresen megváltozott a temetkezési rítus is: a Dnyeper-Donyec kultúra tömegsírjaival szemben kizárólag egyedi temetkezések találhatók. Ugyanígy a kerámia is alapvetően eltér a korábbitól: a szomszédos földművelő kultúrák edénytípusai és díszítő motívumai jelennek meg.
Ha most közelebbről megtekintjük ezeket az éppen említett szomszédos földművelő kultúrákat, akkor a késői gödörsíros műveltség déli szomszédságában találjuk a korai transzkaukáziai kultúrát, amelynek északi, északkeleti irányú kiterjeszkedését a 3. évezred derekán Lugovoje, Velikent, Kajakent és Mamaikutan leletei jelzik a Káspi-tenger nyugati partvidékén, ami viszont azt jelenti, hogy a korai transzkaukáziai kultúra 2500 körül északon már nagyjából elérte a Terek folyó vonalát. A nyugati szomszéd pedig a balkáni és a Kárpát-medencei késő-újkőkori műveltségek közvetlen keleti és észak-keleti terjeszkedése útján a 4. évezred vége felé kialakult Cucuteni-Tripolje kultúra volt Moldvában és Nyugat-Ukrajnában.
Ennek a földrajzi helyzetnek megfelelően a késői gödörsíros műveltség kialakulásában és etnikai összetételében is legelsősorban a korai transzkaukáziai műveltség játszotta a főszerepet, bizonyos balkáni-tripoljei hatásokkal kiegészülve. - A tripoljei területektől keletre a késői gödörsíros műveltség volt az első érett neolitikus kultúra Kelet-Európában. Ezeknek az újabb megfigyeléseknek és a pontosabb időrendi besorolásnak megfelelően a modern kutatás a késői gödörsíros vagy kurgán kultúra gócát a Kubán-Majkop műveltségben látja. Bizonyítottnak vehetjük - szögezi le pl. Müller-Karpe, - hogy a Kubán műveltség a Káspi-tengertől és a Volgától Ukrajnáig terjedő térségben a 3. évezred második felében jelentkező földművelő, fémeket használó rézkori művelődési komplexum, azaz a késői gödörsíros vagy kurgán kultúra kialakításában és elterjesztésében meghatározó kulturális szerepet játszott. A műveltség területén található fémtárgyak, fegyverek, díszítő motívumok, ékszerek és edények mind Kubán-Majkop közvetítésével kerültek el Dél-Oroszországba. Ugyanez vonatkozik a csiszolt kőbaltákra is.
Müller-Karpe utolsó megjegyzése a csiszolt kőbaltákról egészen nyilvánvalóan oldalvágás az úgynevezett “csatabárdos” teória hívei felé. Az indogermanocentrikus szemléletű őstörténet kutatásban ugyanis már a múlt század vége óta mindig újra és újra előrángatják azt a közkedvelt hagyományos elképzelést, amely szerint a kelet-európai csiszolt kőbalták - a “csatabárdok” - lennének az ősi, még egységes indogermán népesség régészeti hagyatékai. Nevezik ezeket “csatabárdosok”-nak (Streitaxtleute), de gyakran “zsinórdíszes kerámiás csatabárdosok”-nak is (schnurrkeramische Streitaxtleute), mivel ezek a kőbalták sokszor zsinórdíszes kerámia társaságában fordulnak elő. Ezt a hipotézist az utóbbi években már csupán az úgynevezett “ahisztorikus” indogermanisztikai irányzat melengeti, a legtöbb neves kutató azonban kereken képtelenségnek minősíti, amint azt Müller-Karpe világosan meg is mondja: “ ...hogy a zsinórdíszes kerámiások indogermánok voltak-e, az azokhoz a kiagyalt értelmezésekhez tartozik, amelyek a tudományos megismerhetőség határain túl terülnek el...”
"A topiknyitóban lévő kérdésre van valakinek válasza? Götz mond ellent magának, vagy én nem értek valamit?"
Ne haragudj, de te tényleg félreértesz valamit. A kedvedért ismét elolvastam a vonatkozó részt, de Götz semmi keletről jövő kangár támadást nem említ.
Röviden összefoglalva azt írja Götz, hogy a Kr. utáni 4. évszázadban a Kaukázus-Kubán vidéki pusztai népek több hullámban nyomultak észak felé és meggyőződése, hogy a Volga jobb partján élő, akkor még magukat szabírnak nevező magyarokat, ezek a népmozgalmak szakítottá szét.
Itt történik utalás László Gyulára, aki szintén úgy vélte, hogy a Volga jobb partján élő magyarokat a kangár (besenyő) támadás a szállásterületeik közepe táján érhette, s míg a délebbre lakó törzsek a Kaukázus irányába tértek ki, addig az északabbra lakók helyben maradtak. Götz figyelemre méltónak tartja L.Gy. azon megállapítását is, hogy a kangár támadás következtében, amely elsősorban a központi törzseket érhette, ezek nyugatra vonulhattak, és ők lennének a hazánkban 670 táján megjelenő „griffes-indás” későavarok vagy koramagyarok.
Tehát ismétlem: keletről jövő támadásról e részben egyáltalán nem esik szó, a leírásban semmi ellentmondás nincs.
Kedves kavkaz!
Talán szerepzavar törhetett rád. Itt mindjárt elsirattatod magad építőipari hasonlatoddal, miközben a másik asztalnál játszod a véreskezű indogermánt.
A "kötelező olvasmány" (nem véletlenül idézőjelbe téve) azt jelenti, hogy a vita miatt olvastam el, hogy bizonyos, a hozzászólásokban szereplő, abszurd állításairól vitatkozni tudjak.
Önmagáért nem olvastam volna el, mert átlapozás és beleolvasgatás után valószínűleg letettem volna.
"A kitalált középkor cáfolására is felkértek?"
Nem kértek fel. Annak is az abszurditása ragadott meg.
Ez nekem furcsa. Emlékszem, hogy egyszer érdekelt Keynes és akkor a KSH könyvtárába mentem a mechvart térre. Kitöltöttem egy tagságit, (valami 400 forint is volt) és kikértem a könyveket. Kifénymásoltattam belôlle, ami érdekelt és mentem a dolgomra.
Most, hogy jobban belegondolok, ha ott tôlem munkahelyi igazolást kértek volna, nem mentem volna haza érte, hanem ott helyben nekik ajándékoztam volta a fehér lovunk teljes szerszámzatát:)
A Nemzeti Múzeumnak nincs egy leltárja, amiben minden tárgy le van írva (talán fotó is)? Ilyennek lennie kell. Szal, szerintem azok a dolgok nincsenek eldugva.
igy lehet kutatni Mo-on...
gondolom a Nemzeti Múzeum raktáraiba (ahol az érdekesebbnél-érdekesebb leletek vannak eldugva*..oda nem lehet bejutni sehogy)
*beszéltünk már Huszkáról könyvében százával-ezres nagyságrendben vannak felsorolva a hun-avar-magyar leletek (hálistennek képpel) de kérdem én
hol vannak ezek?hova vannak dugva?
miért nincsenek kiállítva?
"A munkahelyi fônökével meg gondolom van annyira jó viszonyban az ember, hogy aláírjon egy igazolást."
Persze. Mondjuk dolgozol egy építőipari cégnél és odamész a létesítményfelelőshöz, hogy adjon igazolást, hogy neked munkahelyi feladatod az ókori kínai irodalom tanulmányozása.
Tudod mit mondana.
Bizonyos mértékben igen. De ismerve olyanokat, akik a könyvekbe belefirkálnak végül is nem. Ez persze olyan ing, amit ne te vegyél magadra. A munkahelyi fônökével meg gondolom van annyira jó viszonyban az ember, hogy aláírjon egy igazolást.
Bár kétségkívül, egy telefon arról, hogy tagja vagy az Akadémiai könyvtárnak is meggyôzôvé tenné, hogy bárhol olvasgass. E miatt tényleg felháborít.
Götz műve műfajából következően nem alapkutatás jellegű, hanem mások eredményeire és forrásokról szóló megállapításaira hagyatkozik (pl. Deimel sumér szótárára, László Gyula és mások régészei eredményeire stb.), ezeket szintetizálja és mutat rá vagy a logikai inkonzisztenciára (mint a finnugor származás tana kapcsán számos esetben) vagy a különbözö értelmezési lehetőségek közötti különbségekre. Az ilyen fajta történetíráshoz gondolkodni kell tudni. Az eredeti forrásokhoz való hozzáférés hiánya nem hátrány, mert ideje sem lenne az embernek rájuk.
A műnek vannak vitatható megállapításai, de azok a gondolat fősodorvonalát nem érintik.
Nem vittem. Felháborított, hogy a munkahelyi főnökömtől teszik függővé, hogy én mit olvashatok el egy könyvtárban.
Csodálkozom, hogy téged nem háborít fel.
Te kevered a fogalmakat; nem mindegy párbajban vérezni, mint vérbajban pározni... (Hogy Götz pénzkereső foglalkozását is említsük.)
Egy magyargyűlölő tanszékvezetőnek adva van egy - ha fúj, ha esik - megélhetést biztosító védett munkakör ingyen könyvtárral, gépíróval titkárnővel, tanársegédek, törekvő egyetemisták seregével. A másik oldalon, a népét szerető szabad idejében kutató Götz, aki ha időt szeretne spórolni, saját zsebéből veszi meg a könyvet. Ha kutattál valaha, akkor tudhatnád mennyi könyv kellett volna akkoriban, ráadásul internet sem volt. A Sankt-Pölteni könyvtár elég jó, de nem hiszem, hogy sok korábbi magyar anyagot tartalmazna. (Folyóiratok, tanulmányok stb,.)
Egyszóval, szégyeld magad!
Nincs igazad.
A főállásban, erejük teljében, egész életükben egy területen kutatóknak több áll rendelkezésére, mint az amatőröknke és nyugdíjas műkedvelőknek.
Ott vannak pl. az intézeti könyvtárak, ahova amatőröket be sem engednek.
A magam pédájából tudom. Az Akadémiai Könyvtárnak tagja voltam, de a Keleti Gyűjteményhez nem férhettem hozzá. Azt mondták, hogy hozzak a munkahelyi főnökömtől igazolást, hogy ilyennel foglalkozom.
Én meg azt mondtam magamban, hogy lóf.sz nektek, az való, nem igazolás.
Sőt, az ő tévedésük súlyosabban esik a latba, mivel nekik a kutatáshoz szinte minden a rendelkezésükre áll...
Götznek is.
Neked is, nekem is. Mindent megtalálsz és mindenre rátalálsz, ha elég idôt szánsz a keresésre, ha tudod, hol keresd és hogyan és kellôképpen elszánt vagy, hogy temérdek tudást végigböngéssz azért, amit keresel.
"Az az érzése az olvasónak, hogy az egész nyugati tudomány célja az, hogy a magyarokat lenyomja."
Én is olvastam Götz könyvét és egyáltalán nem voltak ilyen érzéseim...
Ellentétben a te megállapításoddal, Götznek elsősorban az az érdeme, hogy egy olyan összefoglaló munkát adott ki a kezéből, amely rávilágít az IG-IE történelemírás még mindig burjánzó túlkapásaira és torzításaira.
Természetesen Götznek is - mint mindenkinek - vannak téves megállapításai, de ez ugyanúgy elmondható Fodorról, Bartháról, Kristóról és a többi akadémikusról is.
Sőt, az ő tévedésük súlyosabban esik a latba, mivel nekik a kutatáshoz szinte minden a rendelkezésükre áll...
Hibáival együtt is, Götz kétkötetes nagyszabású munkáját mindenkinek ajánlom, akit érdekel a magyarság őstörténete és úgy általában az őstörténet.
Te most panaszkodsz, vagy dicsekszel?
A kitalált középkor cáfolására is felkértek?
És milyen új projektek vannak a láthatáron?
Nyíssak még pár új topikot, kifejezetten munkahelyteremtési célzattal?
