Ez a rovat az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének a szélesebb nyilvánosság felé történő megnyitása kíván lenni. Be akarunk számolni az itt végzett munkáról, meg akarunk vitatni nyitott kérdéseket az előrelépés érdekében.
A székely rovásírás eredetét kutatva ugyanis sok új felismerésre jutottunk a kutatótársakkal, amelyeket érdemes megbeszélni. Azt is tapasztaltuk, hogy nagyon sok segítséget kaphatunk a nyilvánosságtól.
Így jutottunk például egy hun tárgyhoz, amelyiken székely betűs, magyar nyelvű rovásfelirat van. Így kaptuk a most bemutatandó honfoglaláskori keresztet is, amelyiken szintén van egy magyar nyelvű rovásfelirat. Az akadémikus "tudomány" mindezekről még - tudtunkkal - semmit sem tud, vagy nem foglalkozik vele.
Így találtunk egymásra és újabb segítőtársakra is, akik fordításokkal, nyomdai előkészítéssel és millió más módon segítettek nekünk, meg a tudományos kutatásnak. Illik valamit közreadni ezekből az eredményekből és érdemes a nyilvánosságnak ezt a formáját is kihasználni a továbblépés érdekében.
A rovat címében megfogalmazott állítást is megvitathatjuk (a google-ba beütött "Az Éden írása" keresőszövegre megjelenik a tanulmány), de van ezer más írástörténeti tárgyú megbeszélnivalónk is.
A rovatot rovó nyitja, de ezen a fedőnéven több munkatársunk is közreadhatja a véleményét.
A Nap az életadó (női princípium), a Hold, Föld az anyagi világ, férfi princípium. Ennek nyugodtan utána is járhatsz, az egyiptomi Isteneknél bőven találsz rá példát, de mehetsz Keletre is, a Hindu vallásban ugyan ez a helyzet.
Persze, mondhatod, hogy Ré férfi Isten, mégis Hator szimbóluma az életadó Nap, A váltás mindenütt megtörtént, hol így, hol úgy...
A szimbólum az szimbólum, nem követi a Te logikádat, (meg senkiét sem) van neki sajátja...
Mint mondottam, egy idő után szerepcsere történt, de az nem az eredeti jelentéstartalmat hordozza.
Amikor egy szimbólum jelentését vizsgáljuk feltétlenül az adott kort is figyelembe kell venni.
"és az aspektus a jin meg jang,"
A keleti filozófiában igen, s ugyan az, mint a női-férfi...
"az Anahite h dagad hullámhalom
mint a hold (telik-fogy) azaz nő."
Nem tudom, mi az a hullámhalom, s mitől dagadna Anahita, de mindegy is...
Ugye, a héberek Holdistent imádtak, erre utal a Hold-naptáruk. Ha a Hold női szimbólum lenne, akkor Napimádók lettek volna, de nem voltak azok! Ők kifejezetten az Anyaisten ellen voltak, nem tűrték meg maguk körül... Ezért azokat sem, akik Napimádók voltak.
"Az előzményben jó dolgot állítottál, de abból ez hogy következik?"
Egyrészt úgy, hogy csak ez lehet a férfi aspektus megtestesítője, ha a többi mind női.
És erre találtam is V.G. könyvében igazolást, amikor az NT jelet szarvval rendelkező, tehát hím állatra vezeti vissza a nagyon hasonló alakú kínai jelek jelentéstartalma alapján. Lásd a '803-ban.
"A Ten világfa jel,"
Azt gondolom, hogy nem. Legalábbis eredetileg nem. A világfa női szimbólum, a Ten viszont férfi. A kettő nem keveredhet. A Ten (NT) jel csak egy jobbra, balra hajló ágat tartalmaz, míg az életfa többet. Ez a jel inkább egy szarv képe, amire a kínai írásjelek is utalnak.
Nem zárom ki, hogy idővel pont a szerepcserék miatt az "egyágú" NT jel életfa értelmezést kapott....
No, akkor gondolkodjunk logikusan:
Ha az énlakai ábrán nem találunk férfi szimbólumot, akkor bukik az egész olvasat, hiszen akkor nem beszélhetünk egy(ség)-ről. Csak egy lehetőség kínálkozik, az NT jel a férfi aspektus hordozója. Ha ez így van, akkor nem lehet életfa, mert az női szimbólum. S itt bezárult a kör.
Viszont van belőle egy nagy tanulság, a magyar jelkészlet az ősi formát hordozza, amikor még a jelek eredeti tartalmát olvasták. Igazolva ezzel a jelkészlet és a nyelv ősiségét.
Szerintem ott a Nap és a Hold szerepel, a két isteni aspektus. A Nap a női, a Hold a férfi aspektus. Ez az eredeti felállás. Később a Nap lett a férfi és a Hold a női szimbólum.
Hogy itt melyik verziót látjuk, az a csillag alapján dönthető el, mert az megegyezik az Istennő (Inanna) nyolcágú csillagával és a népi motívumok szintén azonos alakú csillagával. Ez persze még kevés, de a csíksomlyói Napba öltözött asszony is ebbe az irányba mutat.
A háziasításhoz nem kötném a dolgot, szerintem semmi köze sincs hozzá.
Az állatöv keleti változatának állatai, de a mediterrán állatöv állatai is jórészt nem háziasított állatok.
A szakrális vonatkozásuk mégis vitathatatlan. Az állatok tulajdonságokat jelenítenek meg, amihez nem kellett előbb őket háziasítani.
Itt van a szarvas példának, ami aztán igazán szakrális állat, mégsem háziasított.
Egyébként az "L" olyan mint ha az égbolt sátor jele és az egy jelének ligatúrája lenne.
Azért merészelem ezt is megkockáztatni, mert V. Géza is megpendíti pl. az Egy jelnél, hogy azt a szár és az egy
álló párhuzamos változatának összeépítéseként is fel lehet fogni.
Valójában a "G" jel is a világfa -szár- és szintén az égbolt jelének összeépítése.
Akkor az "L" miért ne lehetne szintén ligatúra és nem valamiféle település, tell hettita jele.
Ezt a ligatúra lehetőséget V. Géza is felveti, de igazából nem tartja valószínűnek.
Élőt ettől még simán jelenthet, ha az tényleg az Isten jelzője, mert mondjuk az égbolt és Egy jelének ligatúrája.
Hogy most talán későbbi folyomány a ló értelmezés ez sokat nem ront a helyzeten.
Az őskori 25.000 éves barlangrajzokon is ott van a ló, mint szakrális állat. Miért ne lehetne a ló a megelevenített
élő Isten egyik formája, ha a szarvas is az?
A bölény is ott van a barlangok falán, az is szakrális állat mert a rák jegyérvénytartamot jelenti, ami később
a keleti állatövben pl. a bivaly és az ökör lett.
A ló és a szarvas már az őskorban kitüntetett állat, ami azt sugallja, hogy az ősvallás tételei akár százezer vagy még több évvel ezelőtt kiforrott formában leledzett.
V. Csaba épp lovak testén talált néhány írásjelet, amik tökéletes párhuzamai a székely írásnak.
Számokat is talált szarvasmarha rajzoknál. Netalán ezek a szarvasmarhák épp a rák tulajdonságot jelentenék?
"A szótár a szó eredetét bizonytalannak tartja, de felveti, hogy az is- elem az ős szóval lenne azonos, a -t- és az -n pedig képző – párhuzamként a nőstényt hozza, melyben ugyanaz a képzőpár található. (Arról, hogy a szóvégi n ny-nyé válhatott, mártöbbszörírtunk.) megállapítása szerint az isten eredeti jelentése ’atyácska’ lehetett (a magyar ős eredeti jelentése ’apa’), és párhuzamként említi, hogy több más nyelvben is az ’apa’ szóval függ össze az ’isten’ jelentés – példaképpen azonban csak olyanokat hoz, amikor az isten megszólítása ’atya’, illetve egy-egy konkrét isten neve függ össze ilyen jelentésű szóval. A szótár két olyan hangtani nehézséget említ, amelyik e magyarázat ellen szól. Az egyik az, hogy üsten, östen alakban sehol nem fordul elő a szó, holott ez várható lenne, ha az őssel függene össze. A másik, hogy már a Halotti Beszédben is isten alakban szerepel, holott az ős szón ekkor még megvan a tővéghangzó (isemucut [isemüküt] ’ősünket’)." https://m.nyest.hu/hirek/honnan-jott-az-isten
"megállapítása szerint az isten eredeti jelentése ’atyácska’ lehetett"
Hát nem!
Ebben a verzióban Isten férfi aspektusa jelenik meg, s a magyar olvasatát is atyának, apának tartja, ami szerintem helytelen. Főleg más nyelvekkel való összevetésben válik hamissá az állítás, hiszen az Isten férfi aspektusának dominanciája kései "termék". A magyar nyelv és írás az Isten anya aspektusát őrizte meg nagyon helyesen.
Ami egyben a magyar nyelv- és írásbeliség ősiségét is viszont-igazolja, bizonyítja:
Nézzük a énlakai "Egy az Isten" ligatúrát első kép:
A kettős kereszt szára kettéágazik pontosan úgy, ahogyan a sumér anyaisten jelen (második kép első jel)
a fölső "ős" jel szintén női szimbólum, (régen előszeretettel rajzolták falra kerítésre a vásott gyerekek, nem éppen hagyományőrzés céljából...)
Persze, lehet mag-ként is értelmezni, de az "ős" inkább a női nemhez kötődik, (ő az életadó) mint egy maghoz.
A ligatúrában nem látok fallikus jelleget, viszont két női is van benne. (Egy, a kettős kereszt egészen biztosan)
Bár az NT jel lehet férfi-szimbólum:
V.G. Bronzkori magyar írásbeliség c. könyve 92. oldalán e jelet a kínai párhuzamokra hivatkozva (Antilop, dámvad, juh jelentésű jelek) szarvas, tehát hím állat-ábrázolásra vezeti vissza.
Ha ez igaz, - nincs okunk kétségbe vonni - akkor a ligatúra a férfi és a női Isten egységét hivatott szimbolizálni, és az olvasata szó szerint "A teremtő anya-atya" vagy átvitt értelemben "teremtő egy Isten" (A teremtő a felső mag ill. női szimbólum)
Megjegyzem, ez az olvasat nem betű-, hanem képírás-olvasat.
Ezt az ősi olvasatot támasztja alá az ősi szövegekben rendszeresen előforduló Isten férfi és női aspektusa, mely feltétele a teremtésnek. A férfi az anyagi-, a nő a nem anyagi világ megszemélyesítői:
Brahma az univerzum teremtője, felesége Szaraszvati a bölcsesség, a tudás, a művészetek, a zene, az irodalom, a beszéd, a tanítás istennője.
"A szótár két olyan hangtani nehézséget említ, amelyik e magyarázat [eredeti jelentése ’atyácska’]ellen szól. Az egyik az, hogy üsten, östen alakban sehol nem fordul elő a szó, holott ez várható lenne, ha az őssel függene össze."
Persze, hogy ellene szól, hiszen az Isten női minőségként szerepelt az ősi időkben.
Viszont a nőstény-nyel való párhuzam figyelemre méltó, s nem is véletlen a fentiek ismeretében.
"hogy valaha talán az ember neve volt a ló/lou amiből a leó lett."
Nem tudom, hol olvastad, de ezek szerint igaz, mert előbbi hozzászólásomban éppen erre az eredményre jutottam. Igaz még csak kérdésfeltevésként, de a gondolat már bennem is megfogalmazódott.
Amúgy lehet, hogy Badinynál olvastad, most mintha nekem is rémlene...
Érdekes, amit írsz, sokat törtem a fejem rajta, s arra jutottam, kérdés, hogy az "L" betű kapcsolata egyáltalán lehetséges-e a LÓ-val? Ti. ha a lovat később háziasítottál, akkor ez a kapcsolat hibás feltételezés. A probléma: Melyik volt előbb, az "L" betű, vagy a ló?
A sumérban "Lugalzaggisi" = egy király neve "lu-gal" = ember/férfi-nagy azaz nagy ember.
A "lu" jelentése: férfi/ember/emberiség
A "lil" pedig lélegzet, szél, lélek jelentésű. Ami viszont női attribútum.
Úgy tűnik, hogy az "L" betű az emberrel (férfi, nő) kapcsolatos.
Lehetséges, hogy a "ló" a férfi (lu) származéka? Nem zárható ki, hiszen "férfias" állat... Férfiak állata, szinte összenőttek vele...
Ezért lehet a ló és későbbi korokban az oroszlán neve is. (Félve írom le, mert nem emlékszem, hogy hol olvastam azt, hogy valaha talán az ember neve volt a ló/lou amiből a leó lett.)
A fehér ló lényegében az Istennel azonos, ő a Nap megtestesítője az életerő hordozója az égen.
Ezt a szerepét a nyilas időszakában kell kifejtenie, amikor a tényleges Nap elvesztette az erejét.
Tudjuk, hogy az oroszlán is a Nap megtestesítője földi körülmények között.
Ezért lehet az uralkodók szimbóluma, akik az égi rendet a Földön érvényesítik.
V. Géza a székely "L" betűvel kapcsolatban azt írja, (Magyar Hieroglif Írás) hogy pl. a hettita "la" szótag jelével lenne kapcsolatban.
Ezt bizonyos megfontolások után az élő szavunkkal hozza össze.
Megjegyzi még, hogy a leó és a ló szavak késői képzettársítások lehetnek, ezért a kínai kuwen írás "ló" jele nem
lehet a székely "L" előzménye.
Nekem a hettita magyarázat nem tűnik kielégítőnek. A "város" és a "la" jelhez való rokonítás és magyarázat
sehogy sem jön össze az élő szavunkkal. Nagyon nyakatekert logika kell hozzá.
Viszont igenis szoros rokonság van az élő szó és a leó valamint a ló szavak között.
Czuczor-fogarasi:
"Különös, hogy az l kezdetű gyökszók között alig van olyan, mely valami tömör, szilárd, kemény testet jelentene, hanem holmi lengeteget, könnyűt, lágyat, léhát, illetőleg hasonló mozgást, cselekvést, állapotot,..."
Tehát mindent ami él és mozog.
Ebbe egy város, mint fogalom, mint élőhelyek koronkénti egymásra rétegezettsége nagyon nehezen gyömöszölhető bele.
Sokkal "élőbb" elfogadni, hogy valóban lóról van szó! (Szekeres István)
Különös tekintettel az állatövi "ló" szerepkörre, amit a magyar népmese hagyomány kifejezetten képvisel.
A ló (nyilas) az életenergiák megtestesítője, tűz elemű. Nem véletlenül eszik a táltos parazsat.
Nagyon erősen meggondolnám, hogy egy magyar eredetű jelről lévén szó, nagyon is kötődhet az "L" a lósághoz,
ráadásul égi vonatkozása van. Mégis van talán az írásjeleinknek állatövi kapcsolata!
Nem biztos, hogy a lótisztelet csak a nomád korban alakult ki. Sokkal előbbre is tehető.
Szerintem nem nagyon, mert az Istennő legrégibb szimbóluma a Nap. Erre utal a csíksomlyói Madonna-ábrázolás, és előzménye a bibliai "Napba öltözött asszony".
Jel 12,1 "És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, a ki a napba vala felöltözve,..."
Szerintem ez az aranyozott bronz-csillag akkor is az Istennőt ábrázolja, ha egyébként a Napot jeleníti meg, mert a Nap nem mint csillag, hanem istennőként volt a tisztelet tárgya. Valószínűleg ezért is hasonlít az Inanna szimbólumra, noha lehetne sokféleképp ábrázolni, de mindig nyolcágú csillagként látjuk viszont.
(kalotaszegi keresztszemes)
