RobUr írja A szkíta-hun-magyar írás kialakulása c. (egyébként semmiről sem szóló zagyva) topikban:
"a hunok nem irtak. Ha irtak volna, lenne nyoma. De nincs nyom."
Korábban többször foglalkoztunk már a Mongólia területén előkerült hiung-nu rovásemlékekkel Isjamcs és Harmatta nyomán, amely minden valószínűség szerint a türk rovásírás egyik forrása volt (a türkök a hun igát lerázva önállósultak, azelőtt a hunok egyik "törzse" voltak).
Vásáry István: "... Vilhelm Thomsen dán tudós 1893-ban megfejthette a teljesen elfeledett türk írást. A türk ábécé, mint oly sok más alfabétum, elő-ázsiai eredetű. Végső soron az arameus ábécére megy vissza, szogd közvetítéssel. Többször láthattuk azt a jelentős szerepet, amelyet a szogdok játszottak a türkök politikai, kereskedelmi és kulturális életében, így teljesen érthető, hogy a türk írás egyik fő forrása a szogd írás volt. De ami lényeges: a türk írást kifejezetten a türk nyelv lejegyzésére hozták létre, így igen sok, a szogd írást alapjában megváltoztató elvet vezettek be. Jelenleg ismert formájában a türk írás egy nagy önállósággal készült, elsősorban a szogd írás egy helyi változatára felépített betűírás. Emlékei mindazokról a területekről előkerültek, ahol a türkök uralma vagy legalábbis kulturális hatása kimutatható, így van egy csoport a mai Mongóliában, a türkök központi területén, melyet orhoni feliratoknak nevezünk. Tuvában maradtak fenn az ún. jenyiszeji feliratok. Ismerünk még altaji feliratokat, talaszi feliratokat (az egykori nyugati türk területen), valamint Kelet-Turkesztán területéről és Tunhuangból előkerült, papírra írt emlékeket."
E topik 180. hozzászólásában pedig bemutattuk a champagne-i rovásírásos hun sisakot, mellyel ugyancsak Harmatta foglalkozik bővebben az egyik tanulmányában (hozzátéve, miszerint világhírű kutatónk "több más feliratos hun emléket is közöl az említett tanulmányában").
Móra Ferenc jött rá (sajnos már elég régen olvastam a kis fejezetet erről, így a pontos részletekre nem emlékszem), hogy a magyar népköltészetből kerülhetett át Ipolyihoz ez a motívum, amiben talán igaza lehet, ha figyelembe vesszük, hogy az egyik mongol népmesében előfordul a hármas fémkoporsó... Ez utóbbiról Móra még nem írt.
Ami a folyamelterelést illeti, Jordanes szerint 410-ben Alarik "vizigót" királyt temették el így, a dél-itáliai Busentus folyót elterelve.
Bóna szerint valószínűbb, hogy fakoporsóról volt szó, ami a Noin Ula-i fejedelmi temetkezéseknél pl. megfigyelhető. Szerinte a Jordanesnél előforduló copercula szó nem magára a sírládára, hanem annak hármas fémborítására, vereteire utal. Ez a híradás viszont szerinte is hiteles, Priszkosz eredeti hun siratóénekekben hallhatott róla, az ő művének mára elveszett szövegrészletét viszont már csak Jordanestől ismerjük.
Újabban mintha Németh György is foglalkozott volna Karthágó és a só c. kötetében a témával. (Remélem, jól emlékszem.)
"Qui, ut Priscus istoricus refert, exitus sui tempore puellam Ildico nomine decoram valde sibi in matrimonio post innumerabiles uxores, ut mos erat gentis illius, socians eiusque in nuptiis hilaritate nimia resolutus, vino somnoque gravatus resupinus iaceret, redundans sanguis, qui ei solite de naribus effluebat, dum consuetis meatibus impeditu, itinere ferali faucibus illapsus extinxit. ita glorioso per bella regi temulentia pudendos exitos dedit. sequenti vero luce cum magna pars diei fuisset exempta, ministri regii triste aliquid suspicantes post clamores maximos fores effringunt inveniuntque Attilae sine ullo vulnere necem sanguinis effusione peractam puellamque demisso vultu sub velamine lacrimantem. tunc, ut gentis illius mos est, crinium parte truncata informes facies cavis turpavere vulneribus, ut proeliator eximius non femineis lamentationibus et lacrimis, sed sanguine lugeretur virile. de quo id accessit mirabile, ut Marciano principi Orientis de tam feroci hoste sollicito in somnis divinitas adsistens arcum Attilae in eadem nocte fractum ostenderet. quasi quod gens ipsa eo telo multum praesumat. hoc Priscus istoricus vera se dicit adtestatione probare. nam in tantum magnis imperiis Attila terribilis habitus est, ut eius mortem in locum muneris superna regnantibus indicarent. cuius manes quibus a sua gente honoratae sunt, pauca de multis dicere non omittamus. in mediis si quidem campis et intra tenturia sirica cadavere conlocato spectaculum admirandum et sollemniter exhibetur. nam de tota gente Hunnorum lectissimi equites in eo loco, quo erat positus, in modum circensium cursibus ambientes, facta eius cantu funereo tali ordine referebant. 'praecipuus Hunnorum rex Attila, patre genitus Mundzuco, fortissimarum gentium dominus, qui inaudita ante se potentia solus Scythica et Germanica regna possedit nec non utraque Romani urbis imperia captis civitatibus terruit et, ne praedae reliqua subderentu, placatus praecibus annuum vectigal accepit: cumque haec omnia proventu felicitatis egerit, non vulnere hostium, non fraude suorum, sed gente incolume inter gaudia Iaetus sine sensu doloris occubuit quis ergo hunc exitum putet, quem nullus aestimat vindicandum?' postquam talibus lamentis est defletus, stravam super tumulum eius quam appellant ipsi ingenti commessatione concelebrant; et contraria invicem sibi copulantes luctu funereo mixto gaudio explicabant, noctuque secreto cadaver terra reconditum copercula primum auro, secundum argento, tertium ferri rigore communiunt, significantes tali argumento potentissimo regi omnia convenisse: ferrum, quod gentes edomuit, aurum et argentum, quod ornatum rei publicae utriusque acceperit. addunt arma hostium caedibus adquisita, faleras vario gemmarum fulgore praetiosas et diversi generis insignia, quibus colitur aulicum decus. et, ut tantis divitiis humana curiositas arceretur, operi deputatos detestabili mercede trucidarunt, emersitque momentanea mors sepelientibus cum sepulto."
A Busento-üggyel kapcsolatban Bóna egyébként megjegyzi, hogy aligha hiteles, mert a gótok műszaki tudása nem tett lehetővé abban a korban egy ilyen folyóelterelést.
Itt bátorkodunk felhívni a figyelmet arra, hogy Elő-Ázsiában, az élelemtermelésre áttért gazdaságok területén – ahonnan lényegileg a géták/hattik, azaz "vizigótok" is származnak – már a Kr. e. VI. évezredben nagyszabású folyamszabályozó műveletek folytak, s a Mezopotámiába települt szumírok csak folytatták ezt a hagyományt az V. évezred elejétől (csatornázás, duzzasztógátak, víztározók építése).
Ipolyi Arnold a Kisfaludy Társaság 1846-ban meghirdetett pályázatán felbuzdulva szervezte meg gyűjtőhálózatát, hogy néprajzkutatóként és művésztörténészként nekilátva megmentse a feledéstől a hajdani magyar hitvilág akkor még fellelhető és megismerhető emlékeit.
Jókai Öregember nem vénember c. regényében írja: "Minden iskolai kézikönyvben feltalálható a hagyományos monda a világrendítő hun királyról, aki száznégy éves korában halt meg, akkor is nászágyon vérömlésben, aztán hármas érckoporsóba tették, folyam medrébe elásták, oda temették; a sírépítő munkásokat pedig, amint művöket bevégezve a hun táborba visszatértek, a harcosok egytől egyig leölték, hogy hírmondó se maradjon, aki Attila sírjának titkát elárulhatná."
Egyelőre csak annyit nyomoztam ki róla, hogy második házassága előtt kezdte el írni...
Én viszont még Békéscsabán kezdtem az általánost (egy olyan korszerű iskolában, amilyen ma se igen akad idehaza: uszoda, búrákkal felszerelt öltözőkkel, több folyosón videó, s mindez már 1981/82-ben...), szóval, ott meg hemzsegtek a szlovákok, nekem is voltak ilyen osztálytársaim. De az már a Habsburg-telepítés következménye. Mindenesetre érdekes, hogy őket mindig telepítgették. Hol a várkonyok, hol a magyar királyok, hol az osztrák rendszer... Amúgy fenntartom, hogy többnyire békés teremtések, legalábbis akikkel eddig összehozott a sors. Ez persze nem garancia arra, hogy másutt tömegesen másként ne viselkedjenek, de az meggyőződésem szerint főleg a hecckampányok, a politika következménye.
Steven Runciman: „That Malamir existed we know, not only from inscriptions, but also from the account given by Theophylact of Ochrida, the only historian to attempt a connected account of the reigns and relationships of the Khans of Krum’s family; he clearly had access to some older source now lost. He says that Omortag had three sons, Enravotas, Zvenitzes, and Malamir (Μαλλομηρός); Malamir succeeded his father, and was succeeded by his nephew, the son of Zvenitzes; a few lines below this second item he speaks of the Bulgarian Khan as ‘ ὀριθὴς Βωρίσης ’2 — a phrase that has usually been emended as ‘ ὁ ῥηθεὶς Βωρίσης. ’ Malamir is also mentioned asBaldimerorVladimir in the account given of the exiles of Adrianople by the Logothete: which a few lines below suddenly mentions Michael (Boris) as Khan. But all the Logothete’s information is misty; Baldimer is called the father of Symeon.3
2 Theophylact, Historia XV. Martyrum, pp. 193, 197.
3 Leo Grammaticus, pp. 231-2 (Βαλδίμερ): Logothete (Slavonic version), pp. 101–2 (Vladimir).”
(A History of the First Bulgarian Empire; G. Bell & Sons, London 1930, 293. o.)
Omeljan Pritsak rámutat, hogy a hunokat Európába vezető Balamir nagykirálynak a neve ötféleképpen őrződött meg Jordanesnél (XIV, 130 és XLVIII, 248–49): Balaber, Balamber, Balambyr, Balamur és Balamir.
Nyilvánvaló tehát, hogy a -mir csak a szlávok által kedveltebb változata a személynevekben gyakran előforduló végződésnek.
Úgy látszik tehát, hogy az utolsó észak-afrikai vandál király neve megegyezik a hunokat Európába vezető nagykirályéval.
Az első ismert vandál királyt meg Visimirnek hívták. Vö. Vyshemir, Vissemer (1181), Vischemir (1316), Visimir (1200), Vislimir (1242), Vyszomir (1043 - lengyel herceg)
Például a Vendvidéken keresd őket, nagyon rendes és barátságos emberek, valóságos kezesbárányok...
Egyébként csodálatos vidék. Ha Magyarországon valahol ingatlant érdemes venni, az csakis ez a környék. Ajánlom figyelmedbe a következő dolgozatot is:
Kossics József
A magyarországi vendus-tótokról
In: Kedveskedő (Bécs), 1824 és Tudományos Gyűjtemény (Pest), 1828
„Milly nyelven beszélnek a’ Vendek, nehéz végsőképpen meghatározni. Az ő nyelvek egy a’ maga nemében, mert se tót (slavus), se horvát (croata), sem ollyan, mint az Alsó Stájerben, Karintiában, ’s Karnioliában vagyon divatban, hanem ezek között egy. A’ Vendek magokat Slovenczinek nevezik… A’ jó Vendus beszélhet Tóttal, Horváttal, de legkönnyebben a’ Vindekkel (a’ Stájer, Karintia ’s Karniolia lakosaival); Ráczokkal, Csehekkel nehezebben ’s a ’t.”
Szilágyi Imre
A magyarországi szlovénokról, avagy régebbi magyar nevükön a vendus-tótokról
Nem találtam ilyen örmény kifejezést....ami nem jelenti azt, hogy nem is létezik, viszont a klasszikus pártus-örmény-szaszanida társadalmi tagozódás szerint az artesh, arteshtar(an) az a harcos "kaszt"....
A 20. század második felében a Kínában lévő Sánszi-ban 6000 katona agyag- szobrát tárták fel a Kr. előtti 3. századból. A kínai kutatók által készített össze- foglaló német fordítása első kiadásban 1999 áprilisában jelent meg.1
A csoportképeken kívül e kiadványban nagyobb méretben 69 agyagkatona képe jelent meg, akik tipológiai elemzése az alábbi: turanid nagy-magyar-alföldi változat 34,8 % turanid észak-kazahsztáni változat, amely utóbbi a nagy-magyar-alföldi extrém variánsa 34,8 % turanid középtípus fele része 6,5 % turano-pamíri 4,3 % a turanid típus nagyobb része europoid, kisebb arányban mongoloid formái együtt 80,4 % turanid erősebben mongoloid jellegű változata 11,6 % turanid középtípus fele része 6,5 % turanid típus nagyobb részt mongolid formái együtt 18,1 % mongoloid (nagyrészt mongolid) 1,4 %
A tipológiai elemzés eredménye meglepő, mert a kínaiakra túlnyomóan a mongolid típusok a jellemzők. Ami összefüggésben lehet azzal, hogy a lovas műveltségű népek, közülük is legnagyobb mértékben a hunok egyes csoportjai átálltak a kínaiak oldalára2. E katonák a kínaiak segédnépeivé váltak. Meglepő, hogy a sanszi agyagkatonák tipológiai megoszlása feltűnően közel áll a kazahokéhoz, a hun eredetű ujgurokéhoz, a bulgáriai tatárokéhoz és egyes őslakos eredetű magyar népességekéhez.
Feltűnő a sanszi agyagkatonáknál a turanid típus nagy-magyar-alföldi változatának jelentős előfordulása.3 Az embertani adatok alapján bizonyítva látszik, hogy a magyaroknál a leggyakoribb a nagy-magyar-alföldi változat és annak extrém variánsa, az észak-kazahsztáni forma, az időszámításunk előtti 3. száza- dig vezethető vissza.
Valószínűnek látszik a magyarság jelentős részének hun eredete is. Az egyik legjellegzetesebb utóbbi változathoz tartozó agyagkatona képét Csihák György (2000) közölte, melyet ezen cikk keretében is bemutatunk. Fontos további adat, hogy a mai falusi és mezővárosi magyaroknál gyakori ez a bajusz forma, amely- hez hasonló az Őseink nyomában4 című könyv fedőlapján jelent meg, valamint a Kapu füzetek 7. (Henkey Gyula 1998b) fedőlapján is.
Henkey Gyula: Őseink nyomában. Magyarság és Európa Kiadó, Budapest, 1993 Henkey Gyula: A magyarság és más Kárpát-medencei népek etnikai embertani vizsgálata. Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó Kft., Budapest, 2002 Csihák György: Dunhuang barlang képei és a Sánszi agyagkatonák néma üzenete. Zürichi Magyar Történelmi Egyesület, Zürich–Budapest, 2000. Henkey Gyula–Horváth I.: Új adatok a Kínában elő kazakok etnikai embertanához. Kapu 2001/1. pp. 17-21. Henkey Gyula–Horváth I.: Adatok az ujgurok etnikai embertanához. Kapu 2002/ 3. pp. 30–33. Henkey Gyula: Újabb adatok a turanid típus észak-kazahsztáni és nagy- magyar-alföldi változatról. Kapu 2005/2–3. pp. 87–99. Szmagululi, O.–Beketajkizi, K.–Orazakkizi, A.: Altaji kazaktari. Asztana, 2003
