A Quality Invest Rt.-ben, a Kaya Ibrahimnak "eladott" cégek egyikében volt felügyelőbizottsági (fb) tag az új államfő leendő hivatalvezetője. A cégjegyzékből 1997-ben törölt társaságban Haszonicsné Ádám Márián kívül a Fidesz-közeli cégeket gründoló Simicska Lajos, Varga Tamás, a párt akkori gazdasági igazgatója, Such György, a Magyar Rádió későbbi elnöke, valamint Kollár K. Attila, az MDF volt gazdasági igazgatója is feladatot látott el. Haszonicsné úgy emlékszik, 1993 nyarán lemondott a tisztségéről...."
Szegény Áder!
Könnyen egy bűnbanda áldozat lehet -- az a neve, hogy Fidesz.
Jobban teszi a KE úr, ha távoltartja magát ezektől....
Orbán egy bukott ember. Mi haszna volna abból Ádernek, hogy kitart - az ország érdekeivel szemben is - mellette, mikor nem túl megerőltető munkával, kis lelkiismereteséggel, és némi empátiakészséggel az ország legnépszerűbb vezetője lehet hetek alatt?
Baloldali, toleráns, mértékadó, európai, demokrata. És főleg nem kirekesztő. Kell az ilyen értelmiségi liberális megmondóember, ebbe a felkavart társadalomba, mint a levegő.
Számomra szörnyű, hogy egyet kell értsek vele. De idáig jutottunk. Tulajdonképpen még Tóta W. is reménykedik, még Tóta W. is hisz, akár egy emberben, s pláne egy fideszesben. Röhej, hogy ez a fideszes vezető politikus momentán az utolsó reménye Magyarországnak...
Megbeszéltük, hogy a nyugati polgárosodás kifejezését ma már szinte csak Gyurcsány használja? És Áder kimondta ezt a fogalmat. Amely éles ellentétben áll a nem teljesítményen alapuló orbáni régi és új klientúrával, amely ellenkező előjellel, de egészen megegyezik Horn Gyula elhíresült bizalmas kijelentésével, hogy ti. létre kell hozni a baloldali tőkésosztályt.