Az én kocsim 2014-es, ahhoz az évjárathoz még nem járt semmilyen ingyenes térképkövetés.
Viszont működött az "okosban" frissítés, minden évben frissítettem egyszer vagy kétszer a térképállományt.
Idén viszont már nem megy. Ellenben a navi alkalmanként kiírja, hogy új térképek érhetők el a weben (azt hiszem, a citroen.navigation.com-ot is kiírja ilyenkor).
Na most ez hogyan, kérdem én? Honnan tudja?
És akkor kezdett gyanús lenni valami: év elején feltettem a legújabb My Citroen appot a telefonomra, ami Bluetoothon keresztül össze van kötve ugye a kocsival, hiszen így van értelme az appnak.
Nekem kezd gyanús lenni, hogy nem csak az aktuális utakról és fogyasztásról cserél információt a kocsi az appal, hanem az appon keresztül módosítanak is valamit a naviban, s onnantól kezdve ellehetetlenítik az illegális térképfrissítést.
Persze, a generátor rántja be a balos sárvéd mögött van a nagy kondi, meg az elektronikája. Nem tudom, mi volt a régi, bele a dobozba, és irány a kuka.
2013-as 2 literes picassonál az első csere 210 ezernél volt, a szettben két kar és a szíj volt, gyárit kapott, azóta köszöni jól van. Minőséget- gyártót nem írtál, de gondolom ott lesz a hiba.
Üdv! Van szabadonfutó és nem szorul. Ez egy indító generátor. A kocsiban van Start-Stop rendszer és ezt a rendszert a visszafordítható generátor indítja újra. A gyanum az, hogy ez a mechanizmus eléggé terheli a feszítőket és azok idő előtt elhaláloznak.
Másnak is tört már el ez a szíjfeszítő? (a felső) Én már most rakom bele a negyediket 150e Km-nél. Mi ennek egyébként a csereperiódusa? (C4 Pic. II 2013 1.6 eHDI 115 Le) Mindíg ez a sz.r törik el, emiatt lefut a szíj és ledarálja azt is természetesen. Legutóbb cseréltem az alsó és felső feszítőt is ill. a főtengely szíjtárcsát is, de nem tartott ki most sem tovább.
Köszönöm szépen a válaszodat! ezek szerint mégsem halott a topik. Kende Kanuthékat (tudom, utca :-) ) már ajánlotta egy taxis, fel is írtam a Francia autók szervize (Üllői út) mellé lehetséges kontaktpontnak. Ugyanakkor a hibám egyáltalán nem jön elő, ha induláskor a Start-Stop rendszert deaktiválom. Ez még inkább afelé terel, hogy a probléma nem mechanikus... esélytelennek érzem a pontos diagnózist profi segítség nélkül. Mindenesetre Kanuthék itt vannak shortlisten, még egyszer köszi.
Szia. Nekem szintén ez az évjárat, év elején produkálta ezt ( vagy hasonlót ). Pesterzsébeten, a Kende Kanuth utcában van egy francia autószerelő ( mármint francia autók a fő profilja ), ott javították. Egy injektor piezoja hibásodott meg, úgy volt, hogy csere. Aztán elvitte mind a négyet egy injektoroshoz, ott meg tudták csinálni, majd megpucolták és beállították őket a megfelelő értékekre, és ment vissza. Feltanítás után jó lett...egy darabig. Azóta hidegen rondán jár, gázadásra torpan és csörög, pár km után elmúlik. Visszamentem, de nincs hibakód. Ha gondolod nézdd meg őket. De ha valóban injektor, akkor a 4 csere a megoldás. Mondjuk az enyémben 340 van.
boldogtalan tulajdonosa vagyok egy Pikinek. 2014-es gyártású, 2015 efh-s, 115 LE e-HDI dízel, nem automata, nem bluehdi. A jármű kétségtelenül szép és kényelmes. Az viszont nem igazán dob fel, amikor helyi látványosságként az ország egyik legnagyobb márkaszervizében körülállják a kocsit, mondván "Ide még soha egyetlen egyet sem trélereztek be KÉTSZER." Én pedig most pont így állok. (Továbbá egy rakás apróbb jelenség, ezekkel most nem is fárasztanék senkit.) Először a generátorszíjat tépte le magáról, félreálltam, mert ezt kérte tőlem vörösen villogva és igaza volt, a szíj tényleg el volt szakadva - a szakadás oka viszont soha nem derült ki. Másodszor, azaz két hete viszont az M1-en állt le az egyik henger és bár nem követelte, hogy álljak félre, de autópályán nem jó ötlet negyvennel kocogni egy remegő autóban, hátul három gyerekkel.
Ilyen intro után maga a kérdés, amiért regisztráltam: - a hibaüzenet-halmazom az alábbi: P1163, P0262 (mindig ez), C1391, U1208, U1807 és ESP/ASR error & have your engine repaired, szép sárga motor ikonnal. Ez alapján injektort kellene cseréltetnem, elvileg egyet, gyakorlatilag négyesével szeretik. VISZONT. Ha kiolvasom a hibákat és törlöm őket, a jármű elindul és újra négy hengerrel kocog. Vagy száguld üvöltve. [NEM] Aztán száz-kétszáz kilométer múlva előzmények nélkül újra jelez, tök ugyanezeket újra. Így aztán tíz kilométernél messzebb nem is merek vele elindulni hazulról. Nehéz elhinnem, hogy egy mechanikai hiba egyszerű kódtörléssel "elmúlik", ezért most Dél-Pesten profi Citroenes autóvillanyászt (C4P-gurut) keresek, hátha az akksi cellahibás, egy kábelcsatlakozó rohadt le, vagy a vezérlőelektronika tolt be túl sok bagettet.
Minden segítő szándékú kommentet és guru-tippet szívesen fogadok - igen, tudom, hogy végül lehet, hogy mégis injektorcsere lesz, aztán kis kuplungozás, képernyőcsere stb. :(
Én személy szerint nagyon meg vagyok elégedve az 1.6BlueHDi EAT6 váltós GrandPicassoval.
Az egész család szereti, keveset fogyaszt (így nyáron 5L/100km főleg autóúton), jól húz, kényelmes/kellemes a váltó áttétele, csendes...
A robotizált váltó sem volt rossz, csak tudni/érezni kellett vele a váltást, de ez abszolút kényelmes, egyenletes váltást biztosít.
Ami a kötelező szervizeken kívüli költségeim voltak; Én átálltam a 25ezres szervizintervallumról előbb 15ezresre, majd 10ezresre (jelenleg 210ezer km van benne), mert azt gondolom ez sokat számít):
AdBlue tartály csere - szervizben 350ezer forint a tartály
Sziasztok. Lehetséges, hogy lecseréljem a kocsit. A 2014-es rövid, 1.6 ehdi etg6 robotos nyűgjeit már ismerem. Esetleg beneveznék egy 2016 Blue HDI-re. Ez már eat6 aisin váltós és euro6. Ezeknél mire kell számítani, figyelni? Valamint ez az aisin valóban sokkal jobb, mint a robot?
Szia. Nekem pont egy ilyen van. 165 ezerrel került hozzám, most 335k van benne. A generátor 300k körül mindegyikben meghal, nekem injektor problémám is lett 320k-nél ( mástól is hallottam hasonló tapasztalatot, de nem annyira általános, mint a generátor ). Én már kétszer cseréltem lendkerék kuplung szettet. Mindkétszer Valeo full szett került bele. Az első 191-nél ( általában ekörül mindenki cserél ), a második 316-nál. A Valeo sajnos nem megy el többet, sőt, nekem már 30k után jelentkeztek ismét a tünetek, csak odafigyeléssel elhúztam. Ezen kívűl szálszakadásos probléma biztosan lesz vele. Cseréltem már akksit 2x, szilenteket, gömbfejeket és első gátlókat. Összességében igényli a törődést, szereti a pénzt, bár volt csaknem 100.000 költségmentes kilométerem is. Normál felhasználás mellett nem bólogat, dinamikus közlekedésnél érezhető, mint minden kuplungos kéziváltósnál is. Családi felhasználásra szerintem egy jó állapotú nem rossz ám. Ja, és még volt egy és részecske szűrő tisztítás is. Hát ennyi.
Ma megérkezett,amit "vártam".C4 Gp 2016-os,1.6 blue hdi,120 lovas kocsimnál megérkezett az urea ,emission fault.Mit javasoltok?Bármilyen! megoldás érdekel,akár privát üzenetben is,visszahívlak!Köszönöm